2014/02/19

Matchboxon kívüliek: 2013-as Coca-Cola ajándékkamion

Hagyománya van nálunk a Coca-Cola által karácsony tájékán, valamiféle akciókban a termékeik mellé adott kamionok bemutatásának. Szeretjük a kamionokat és (sajnos?) a kólát is. Eddig tulajdonképpen mindig elégedettek voltunk az „ajándék lóval”, most először viszont egyáltalán nem. Pont ez volt az oka, amiért nem siettünk a bemutatásával sem.

Járt utat...
2007-ben jelenik meg a blogon az első karácsonyi Coke kamion. Az akkori verdiktünk, hogy nem a legjobb ilyen a világon, de ajándékba teljesen rendben van. Emlékeim szerint 2008-ban szakasztott ugyanilyennel akcióztak – ezért nem született róla post – aztán 2009-ben minimális eltéréssel megint. 2010-ben úgy emlékszem, hogy a Coke jegesmacik vették át a kamionok helyét, vagy megint ugyanez a nyerges szerelvény volt – bocsánat nem emlékszem biztosan. 2011-ben teljesen más irányt vett a dolog, három különböző vintázs teherautó került az akcióba, amik igazság szerint nekem nagyon tetszettek. 2012-re megint nem emlékszem, hogy miféle promóció volt – ha kisautós lett volna, akkor szerepelt volna e lapokon az biztos, úgyhogy megkockáztatom, hogy ismét plüssfigurás.

2013-ban azonban valahogy úgy promótált a Coke, hogy sikerült a radarjaink alatt maradnia. A blog levelezőlistáján dobta fel az egyik kolléga az információt, hogy idén is van kólás kamion, de semmilyen üzletben nem láttuk a nyomát. Aztán teljesen véletlenül a kedvenc pizza házhoz szállítónk weblapján szembesültem vele, hogy bizonyos méretű és „felszereltségű” pizzához jár egy ilyen ajándékba. Megrendeltem. A pizza mint a Pizza Boynál mindig – megérdemlik ezt a minimális reklámot – remek volt, az ajándék viszont nagyon lelombozó.

Azt kell mondjam, hogy jól áll a szerelvénynek a doboz meg a távolság. A kamion szinte minden porcikája a tengelyeit, a vontató fülkéjének a felét, illetve a vontatót és a félpótot is összetartó két-illetve három csavart leszámítva műanyag. Ráadásul egy nagyon silány minőségű, viszonylag törékeny plasztik. Kisgyerek kezében, rendeltetésszerű használat közben szerintem nem bírna ki fél órát. Az összeszerelés minősége is hagy kívánnivalót maga után, a vontató összeszerelését én fejeztem be a tengelyek helyreillesztésével és a csavarok meghúzásával. A vontató igazán cseles, a fülke fele fém, egészen pontosan a hálófülke részig, ami már műanyag. Azt viszont el kell ismerni, hogy a kínai gyártó nagyon tud fémet és műanyagot színben passzítani – bár a Hot Wheelsnek menne ez ilyen jól –, a dolog csak tapintás útján derül ki, szemre nem mondaná meg senki.

Kopp
Ráadásul – és szögezzük le, hogy a Coca-Cola nem tehet és valószínűleg mit sem tud – a vontató a Matchbox Convoy, Generic Tractor Cab egyértelmű koppintása. Az eredeti Matchboxról talán itt és itt láthatóak a legrészletesebb fotók, amiket érdemes összehasonlítani ezzel. A Matchbox felépítménye természetesen fém és a műanyag alváz is sokkal jobb minőségű műanyagból van. Persze a másolat több helyen is, apróságokban eltér az eredetitől, de ami nyilvánvaló, az nyilvánvaló.

Ugyanezt a terméket – már hogy a szerelvény vontatóját – már sikerült észlelnünk korábban is, egy vietnami olcsó bolt polcain. Ott annyira alacsony összegért mérték a szettet, hogy elméláztam felette, hogy vegyem-e meg egy elrettentő post kedvéért, de aztán úgy döntöttem, hogy a paparazzó stílusú fotók is megteszik, vacakért tudatosan ne adjunk már pénzt! Milyen jól is tettem!

Remélem a jövőben nem tér vissza ez a szerelvény a Coca-Cola promóciójában, mert a korábbi ajándékokhoz képest vacak. Ha mégis, kerüljétek el, ne adjátok gyerek kezébe, mert nem lesz benne öröme sokáig!

 Tény ami tény, a doboz és egy kis távolság nagyon jól áll neki! Játékszernek szerintem nem elég jó minőségű, polcra viszont elmegy.

 Magyar feliratú a doboz...

 ...és a kamion is.

 A fényképezőgépem nagyon szereti a pirosat, főleg a Coka-Cola gyönyörű árnyalatát. Így sokkal szebbnek látszik, mint amilyen igazából. A fülkének csak az első része fém, a hálókabin már műanyag.

 A félpót teljes egészében műanyag ami nem is a legjobb minőségű. A kerekek mintázatára ne pazaroljunk jelzőket!

A félpót felépítménye egy egyszerű doboz, de legalább az ajtók, meg a tetőrész kapott néhány részletet, szemben mondjuk ezzel a pénzért mért kamionnal.

Nincsenek megjegyzések: