Igyekszem érzéssel
adagolni a „tök ugyanolyan, csak a festése más egy kicsit”
kisautókat. Rendezkedés közben most kezembe ugrott egy olyan
típus, ami nagyjából egy
hónapon belül már szerepelt itt, de olyan érdekességet
vettem észre a festésén, ami miatt végül úgy döntöttem, hogy
belefér ez a közelség.
Ennél
a darabnál a Sheriff megvan és a felületes szemlélő itt tovább
is siklana, de nézzük csak meg az apró betűt a hátsó ajtón!
„Warrant Division”. Én az ilyen ügyekben tök járatlan vagyok,
ezért nem tudom, hogy itthon pontosan hogy hívják az ilyesmivel
foglalkozó rendőrségi részleget, de az Egyesült Államokban ez a
divízió az, amely begyűjti a feltételesen szabadlábon lévő
próbaidősöket, hogyha azok megsértik a szabadlábon tartózkodásuk
feltételeit, szállítják a jómadarakat az őrs és a hűvös
között, begyűjtik azokat, akik ellen érvényes elfogatóparancs
van. Nem emlékszem más Matchboxra – sőt, más gyártmányú
rendőrségi témájú kisautóra sem – mely ilyen jelzést
viselne.
Ez a
konkrét darab egy
2006-os kiadású, ötös csomagból való – tehát a címben
szereplő számozás ismét a premiermodellé –, és abból a
második legvonzóbb darab. (Igen, a Camaro az első.)
Ugyan
ez alá a darab alá igazi szekérkerekeket szerkesztettek, nagyon
tetszik, hogy nem került rá krómozás, amitől ez egyáltalán nem
feltűnő, illetve idézi a szolgálati Crown Vic-ekre jellemző
egyszerű, fekete acélfelnit.
Nos, az eleje egy pöttyet kopasz így, elviselne némi festéket.
Police, Sheriff, semmi szokatlan.
Na, de az apró betű! Warranty Division. Nem láttam még másik Matchboxon.
A fényképezőgép döbbenetes részleteket képes kiemelni! Szabad szemmel én bizony nem látom azt a repedést a hátsó szélvédőn!
Ez alkalommal két új tétel kerül a használtautó-kereskedésbe. Mint mindig a csere és az eladás is érdekel.
ELKELT- Matchbox MB-40 Ford Transit Police
Ebből is a mindössze egy évig gyártott, londoni tűzoltósági kivitel. Részletek ebben a postban. Száz százalékos állapotban, doboz nélkül.
ELKELT - Kinsmart Renault Clio Sport V6
Nem éppen ismert a gyártó, de meglepően tisztességes kivitelű, 1:43-as méretarányú a kisautó. Soha ki nem volt bontva, de sajna a doboza elég rossz bőrben van, szóval ajándékba nem igazán jó. Ha minden igaz, akkor "hátrahúzós". Nem gyűjtöm ezt a méretarányt, különben simán megtartanám.
Úgy gondoltam, ha már a legutóbb szóba jött a Matchbox GMC Wrecker modellje, akkor miért ne mutassak belőle egy újabb verziót. Ez a konkrét darab egy 2007-es ötös pakkból származik, ami a Garage Works fantázianevet kapta. Az autó fehér festését kékkel dobták fel a plató oldalsó részénél, aminél az apró részletekről sem feledkeztek meg. Kapott feliratozott ajtókat is oldalra, meg egy kis műszercsoportot, ami gondolom a gém hidraulikájához tartozik. Az elmaradhatatlan telefonszám és a nonstopságra való figyelemfelhívás most sem maradt le. Szélvédő színének a kedvencemet, vagyis a narancssárgát választottak, alvázból pedig festetlen fekete lett a befutó. Utóbbi színt kapta a gém is, a trepni viszont szürke lett, ami szerintem jó ötlet volt, így legalább nem lett nyomasztóan fekete a hátulja. Kerekek tekintetében egy bütykösebb gumikkal szerelt krómfelniket pakoltak alá. Ebből és a cégnév vadnyugatias betűtípusából adódóan egy vidéki kisváros autómentőjének gondolom.
Szerintem a narancs színű ablak áll neki a legjobban
Alapvetően igyekszem megmaradni a Matchbox GMC Wreckernél a vontatóautók tekintetében, de igencsak nagy a csábítás más irányban is. Többek között ilyen például a Corgi, Ford Transitból avanzsálódott kampós végű kisautója. Corgi téren igencsak tudatlan vagyok ami a színvariációkat illeti - illetve többek között ebben is -, de volt egy ami tetszett és azt fel is írtam a beszerzendők közé. Néha felbukkant a látókörömben olyan kivitelű darab, de a dolgok sosem álltak úgy össze, hogy magamévá tegyek egyet közülük. Aztán jött a véletlen, a magyar íbéjen valami miatt a keresőbe a "Corgi" szó került, és már hozta is találatként az alábbi Porsche logós Transitot. Nagyon megörültem neki, hiszen ilyen színváltozatban még nem találkoztam vele, gyorsan le is csaptam rá.
A kisautó igencsak jó kidolgozásnak örvend, az autóra jellemző minden kis részletet megtalálunk rajta. A szélvédője átlátszó, de a vezetőfülkében semmi érdekeset nem találunk, így ugorjunk át a platóra. Itt kapott helyet az autó lényeges eleme, a gém. A Matchbox GMC-hez képest jóval kidolgozottabb, masszívabb, még egy csörlődobozt is kapott a tövébe. A kampó rögzítési kicsit fura módon lett megoldva, de a lényeg, hogy tökéletesen ellátja feladatát, amihez könnyebbség, hogy a gém le-fel mozog. Figyelemfelhívásként fényhidat is kapott, ami külön műanyag elem a fülke mögött, kidolgozása jó, anyagválasztása viszont csapnivaló, valami üvegszerű jobb lett volna a gém anyagánál. Persze ezt feledteti velem a tranyó festése, aminek fehér színe és piros-kék dekorációja - a Porsche logóról nem is beszélve - igencsak jól passzol a már korábban mutatott dobozos verzióhoz. Illetve ez nem egészen így van, a wrecker ugyanis már jócskán besárgult eredeti fehérségéhez képest, szinte már a német taxik színében tündököl, a maga pár kopásával együtt.
Mivel így már kezd összeállni egy jó kis versenycsapat gondoltam a fotózáshoz kéne oda egy versenyautó is, így hát előkerestem a a Corgi féle 935-ös Porschémat, ami nem a zöld. Ez fehér és szintén a Kremer Racing csapatába tartozik, igaz a német zászló mintájára készült csíkozás kicsit elüt a Fordokétól, de annyi baj legyen.
A gyerekkori kedvenc Matchbox Chevy Van-ból sikerült beújítanom egy másik fajta verziót is. Igen nagy hasonlóságot mutat a két verzió, de ez a változat már inkább szürke, mint ezüst. Eme árnyalatbeli különbség mellett azonban sokkal feltűnőbb az alváz fekete mivolta. Ráadásul ha az autó alá kuksizunk - megfordítjuk -, akkor a változatlanul hagyott évszám (1979) alatt a Made in Macau felirat köszön vissza England helyett - ilyet már láttunk korábban is. Az 1-75-ös sorozatba nem is került bele, az amerikai 1-100-as szériába kapott helyet 1983-ban. Nekem tetszik így is ez a denevéres furgon, de szerintem a festetlen alváz jobban mutat alatta.
Szinte biztosra veszem,
hogy ez a címhossz rekord a blogon, de közel sem ez a lényeg,
hanem az, hogy egy olyan gyártótól szereztem be az első
kisautómat, mely a hazai gyűjtők körében az ismeretlenségből
egyre inkább a titkos favorit státuszba csúszik át.
Az első a háromból
A
Chevrolet Bel Air függőségem ismert tény, de a TriFive-ból az
első, az 1955-ös még nem szerepelt itt kisautóként.
Tulajdonképpen – ha jól emlékszem – még cakk-pakk egy 55-ös
várja a gyűjteményemben,
hogy e lapokra kerüljön – az meg olyan csomagolású, hogy soha
nem fog kibontódni – szóval nem fog beleveszni a típustársak
szürke tengerébe. Az 1:1-es autóról szóló típusismertető, meg
az előbb hanyag eleganciával elhajított szakkifejezés magyarázata
megtalálható
abban a postban, amiben eredetileg comingoutoltam függőség ügyben,
úgyhogy ezt most büntetlenül elhanyagolhatom. Ugorjunk!
Zöld a lámpa
Igazándiból
nem
ez az első Greenlight termék a blogon, de mindkettő porsche
kolléga – aki a minap felhívta rá a figyelmem, hogy én vagyok
az egyetlen aki nagybetűvel írom a nickjét, holott a helyes a
csupa kisbetű – gyűjteményét gazdagítja. Mi több, az én
Greenlight beszerzéseim is az ő lelkén száradnak, mert ő szólt,
hogy van 1955-ös Bel Air náluk. Először a cégről kedvenc
amerikai autós periodikám a Hemmings Muscle Machines, szégyenszemre
csak egyoldalas kisautós rovatában olvastam, aztán annak kapcsán
amit ott láttam gyorsan megkerestem őket a neten, és elraktároztam
az agyam megfelelő bugyrában, hogy alkalomadtán meg kéne
vizsgálni a termékeiket, mert tetszett amit láttam és végre 1:6x
méretarányban készült valami igényes. Arra az alaptézisre,
miszerint a nagy gondolatok párhuzamosan születnek meg a nagy
koponyákban, mi sem jobb bizonyíték, hogy mostanság valaki
elkezdte behozni a Greenlight cuccokat is – a pontos céget nem
tudom, mert porsche volt a dealer is, de talán nem is érdekes, ott
voltak a börzén, meg valószínűleg lesznek is, úgyhogy
megtalálhatóak így.
Túrtam
a gyártó oldalát, mert érdekelt a történetük, de csak arra
sikerült rájönnöm, hogy amerikai, közelebbről indianapolisi
illetőségűek. Hogy mióta léteznek, arról nem találtam
információt. Viszont leltem egy érdekes anyagot arról, hogy
mennyi ideig tart, és hogyan is néz ki egy-egy autónak a
megmintázása. Érdemes
ránézni, érdekes olvasnivaló.
Greenlight céges bemutató videó, össz-vissz egy percben. Lényegre törnek.
Közel tökély
Mivel
a Greenlight termékek háromszor-ötször többe kerülnek, mint egy
Matchbox – erről majd részletesebben egy kicsit lejjebb –,
nyilvánvalóan az elvárásaim is magasabbak velük szemben. A
Matchboxok játékszerek, a Greenlightok – a méretarányuk ne
tévesszen meg senkit –, sokkal inkább vitrinbe való darabok. Az
55-ös Bel Air amúgy sem könnyű feladat, de azt hiszem sikerült
az 1:64 méretarányban megugrani azt, amit ez az akadály jelentett.
Az arányok, a részletek – különös tekintettel a legömbölyített
végű függőleges vezérsíkokra – tökéletesek. Még a
motorháztető gyalogosszaggató, lökhajtásos vadászgépet idéző
oromdísze is a helyén van. A kisautó fényezése hűen követi az
eredetit, a türkiz-fehér kétszínű fényezés abszolút gyári
kivitel volt a Chevynél. Az alváz műanyag, a kerekek az eredetihez
a megszólalásig hasonló „krómozott” dísztárcsát és
gumiabroncsot kaptak. Az eredeti autón rengeteg a króm – erre is
utaltam azzal, hogy nehéz ezt jól megmintázni – amit a
Greenlight sok-sok ezüstszürke festékkel próbál megoldani.
Teljesen komolyan gondolom, hogy ez megvilágítás függvényében
teljesen jól is – normális nappali világításnál –, meg
borzasztóan talminak is – jól megvilágítva, mint a fotózáskor
– képes látszani. A realitások talaján mozogva azt kell
mondjam, hogy én elégedett vagyok ezzel a megoldással. Ugyanez
vonatkozik az első világítótestekre is. A Greenlight ezt is
ezüstszürkével tűnik megoldani – legalábbis a
Cayenne Turbónál is ezt a megoldást választották –, aminél
a
3D-s hatást keltő festés szerintem jobb megoldás, de egyrészt
ez már tényleg a csomó keresése a kákán, másrészt a Mattel is
sokat használja „az
egyetlen festékfolt” megoldást az első lámpákra. Pár
helyen azonban egy picit vastagnak tűnik a fehér festés, szinte
teljesen meg is eszi az üzemanyag beöntő nyílás fedelét, de a
dolog nem annyira vészes, mint
amilyen szerintem porsche Chargerénél. Megkockáztatom, hogy a
Greenlight 55-ös Chevy megállná a helyét egy terepasztalon is –
már ha lenne olyan méretarány, amihez passzol.
Műhelybútor
A
címből már kiderült, hogy ez alkalommal nem egyetlen terméket
veszünk górcső alá, ugyanakkor ha ezt nem írom le, akkor
gyanítom a legtöbben simán átsiklottak volna afelett a tény
felett, hogy biza itt egy másik Greenlight termék is felbukkan. Jó
ideje már, hogy porsche és én is olyan papírból készült
háttereket használunk, melyeket ő készített. Ezekben szintén
papírból van némi berendezés is, de amikor a Greenlight
weboldalán felbukkant az 1:6x kisautókhoz arányos
műhelyberendezés, azonnal tudtuk, hogy nekünk kell ilyen. Az már
csak a megérkeztekor derült ki, hogy a részletes kis holmik
egytől-egyig műanyagból vannak – bár igazából egyikünk sem
számított fémre. Remek dioráma kiegészítők, abszolút nem
játékszerek, ha nem is tojáshéjból vannak, azért tanácsos
rájuk némileg vigyázni.
Mennyi az annyi?
Érdemes
egy kicsit időzni az árak felett. Mindkét Greenlight cucc
1500-1500 forintba fájt. Nézegettem az eBay-t és azt láttam, hogy
3 és 5 amerikai dollár – kb. 620-1050 forint – között futnak
ezek a cuccok. Ehhez persze hozzájön még a postázás költsége
Amerikából, ami minimum legalább ennyit jelent, de ha valaki tud
ennyire olcsó postázási megoldást, akkor legyen kedves azonnal
szóljon! Ehhez hozzájön még a Magyar Posta
elhagyási-ellopási-tönkretételi faktora és az ezzel kapcsolatos
idegeskedés. Mindezt figyelembe véve, nyilvánvaló, hogy az
importőr cég nem a Greenlight kisautókon keresett pénzből épít
majd székházat a Citadella oldalában, tehát azt gondolom, hogy az
1500 forint teljesen tisztességes pénz értük.
Ami
az ár-minőség mércét illeti: Nos, annak a fényében, hogy a
Matchbox vadul belecsapott a „készítsünk
minél csiricsárébb cuccokat” irányba haladásba, mert az
ilyesmire fogékony kisgyerekekben látja a piacot, felnőtt
gyűjtőként inkább költöm el 3-5 Matchbox árát az ízlésemmel
sokkal inkább találkozó kisautókra más gyártótól.
Azt
hiszem érdemes vigyázó szemeinket a Greenlight cuccokon tartani!
A Chevy embléma és a gyalogosszeletelő oromdísz is ott a motorháztetőn. A krómpótló ezüstszürke festékből mintha kicsit túl sok is jutott volna a lökhárítóra.
Greenlight műhelyfelszerelés munkában.
Az arányok tökéletesek, a részletek szépen kiemelve.
A festék talán egy pindurit megint túl vastag, az üzemanyag betöltésére szolgáló nyílás fedelét szinte teljesen el is fedi.
Hátulja is van.
A türkiz-fehér gyári eredeti festés. A felnik már nem azok.
1955 Chevy Bel Air a Greenlight-tól, még mint NRFB.
Tíz új képpel bővült a Matchbox Memories letölthető háttérképek gyűjteménye! Igazi csapatmunka eredménye ez, porsche fotózta, Andrew0807 tette rá a feliratokat, én meg megrendeltem az egészet. A link fentebb, illetve az első hasáb, bal felső sarkában kelleti magát.
Először is kezdeném a 2008-as, VIP névre keresztelt ötös pakkból származóval. Ezüst fényezése elöl és hátul megkapta a részletek kifestését, mint amilyen például a világítótestek és a rendszám. Felni téren most is a húszküllős kerék került alá, ami magában is jó választás, grafit színben pedig egyenesen a tökéletes. Az egyik legszebb kivitelét kaptuk meg ez által.
A tavalyi darabot sem mutattam még nektek, ami tulajdonképpen nem más, mint a 2009-es recolorja. A fekete nem lett a kedvencem, pedig az alapötlet tényleg jó volt, de a piros rész közvetlenül a feketére festve elég lehangoló eredményt mutat. Nem úgy az MB-14-es, ami világoskék alapszínt, és fehér dekorációt kapott, a felnikkel egyetemben. Ez így már mindjárt sokkal jobban mutat, azonban az a fránya hátulja továbbra sem kapott lámpafestést - mondjuk ezen már nem szabad meglepődni -, pedig úgy szinte tökéletes lenne.
Szerencsére az idei évre is beválogatást nyert az 1-75-ös sorozatba, a közelmúlt óta már el is érhető legfrissebb variánsa. Merőben más koncepcióban készült, mint az elődei, hűen követi a Matchbox feltűnési viszketegségre való hajlamát. Az igazat megvallva, először borzasztónak találtam úgy álle cuzámmen. Rikító zöld fényezés, sötétzöld kerekek - hiába az igen szép ötküllősből való - és egy hatalmas oldalsó dekoráció. Aztán a rend kedvéért természetesen megvettem és kitettem a nyomtatómra, mint minden új jövevényt. Pár nap alatt sikerült magát kicsit megkedveltetnie velem, a dekorációt tulajdonképpen egész jónak találtam rajta, csak a többi zavart. Most ott tartok, hogy egy pályaautónak tulajdonképpen nem is rossz, ott sokszor kiveszik a lámpatesteket, színben nem passzoló kerekeket tesznek alá, meg ilyenek. Leegyszerűsítve kicsit már tetszik, de azért persze a korábbi darabok által bejárt ösvényt kár volt elhagyni.
Nem véletlenül került össze ez a három verzió így egy postba, így szerettem volna szemléltetni, hogyan jut el egy nagyon szép modell egy ronda irányába. Persze utóbbi megjegyzés talán kicsit erős, főleg ha már az imént azt írtam, hogy kezd megtetszeni, de szerintem a legtöbben az előző, vagy még erősebb jelzővel illetik, hogy milyen. Mindenesetre én kíváncsian várom, hogy mit hoz a jövő, lesz-e jövőre is Porsche 911 GT3 a Matchbox kínálatában.
Jól megy a grafit színű felni az ezüst fényezéshez
Egy újabb rejtvény
Nagyon szép a színösszeállítás, az egyik kedvencem ez a kék szín
A lámpafestés hiánya továbbra is fájó pont
Egyazon koncepció, mégis a kék valahogy jobban sikerült
Ezt kérem szépen hogyan is gondolták azzal a zöld felnivel?
Az elejéhez hasonlóan hátul sincs semmi extra
A dekoráció tulajdonképpen tetszik, pályaautónak elmegy
A Matchbox Audi RS6 Avant modellje már nem először bukkan fel nálunk, igaz elég rég volt már róla szó. A mostani megjelenés apropója, hogy egy 2008-as, ötös pakkból származó darab került a birtokomba. Street Cars néven találjuk meg azt a pakkot, amibe belekerült ez a zöld darab, amit anno csak a boltok polcain nézegettem, valahogy nem volt elég erős a vágy, hogy a kosaramba kerüljön. Azonban amikor nemrégiben külön is megpillantottam ezt a remek darabot, nem tudtam otthagyni, hasonlóan a korábban mutatott DHL-es népautóhoz. Tulajdonképpen az eddig mutatott darabokhoz képest nem vonultat fel újdonságot, összességében a bilikék színű darabbal egyenértékű a kivitelezése. Persze ez csak az előnyére válik.
A Halálos iramban - The fast and the furious - című filmet szerintem senkinek sem kell bemutatnom. Hiánypótló autós film, ami az első részével kétségtelenül fellendítette az autó tuningolás háttériparát. Ezzel azt is elárultam, hogy igencsak sikeres lett a film, ami adta magát a folytatásnak is. Tíz évvel az első rész után jelent meg idén az ötödik része a filmnek Fast five címmel. Sokan nem rajonganak ezekért a filmekért, én azonban szeretem őket, azok minden hibáival és túlzásaival egyetemben - van belőlük bőven. Számos klasszikus autótípus megjelenik a sorozat részeiben, ezek közül nem hiányzik a kedvenceim közé tartozó 1970-es Dodge Charger sem, ami az első és az utolsó két részben is felbukkan. A legfrissebb epizódban ezúttal Dominic Toretto - Vin Diesel - "rohangálós" autója szerepében bukkan fel, számomra igencsak tetszetős kivitelezésben. Minden krómozott elemet a kasztni színére fényeztek, ami matt szürke színt kapott, kivéve a géptetőt, ami fekete lett. Nekem régi kedvencem ez a színösszeállítás, amihez a fényes peremű fekete felni is tökéletes választás, bár valami klasszikusabb kisebb átmérővel közelebb állna a szívemhez, de így sem rossz. Nálam ez a külcsín volt a döntő érv a Greenlight Hollywood szériájában megjelenő kicsinyített Chargernek, nem pedig filmes mivolta - Lee Tábornok esetében nem így lenne, ha lenne.
A Greeenlight nagyon jó munkát végzett az autó megalkotásakor, igazán aprólékos, részletgazdag modell került ki a kezük közül. Kézbevételkor még sem ez tűnik fel az embernek először, hanem tekintélyes súlya, amire erősen rásegít az alváz fém alapanyaga. A matt fényezést több helyen kiegészítették extra pingálással, mind például a hűtőrács vagy a világítótestek. Viszont az ablakkeretek krómozását ezúttal elhagyhatták volna, helyette kaphatott volna mondjuk rendszámot. A külső mellett a belsőre is nagy gondot fordítottak, ráadásul a motorháztető is felnyitható, ami egy szép motort rejteget a szemek elől. A kerekek hűen tükrözik a filmbéli autón levőeket, ráadásul ezeken is valódi gumiköpenyt találunk. Gurulása ebből kifolyólag nem túl jó, de nem is tologatásra készült, ezért az sem zavar, hogy rugózása sincsen. Összességében egy szépen megalkotott kisautóról van szó, apróbb hibák persze előfordulnak, de például merőben más szisztémában készült, mint az első Greenlight modellem - ami erősen hasonlít erre.
Szeretem ezt a színösszeállítást
A felni is szinte ugyanolyan, mint a filmben
Egy rendszám még dobna rajta egy kicsit
Kicsit csúnya öntési hiba a hátsó oszlopon
Az ablakkeretek krómozását nyugodtan lehagyhatták volna
A motor is festett
Az alja is fém
Greenlight 1970 Dodge Charger – 2011 Fast Five: Dom's Charger
Az utóbbi időben úgy vettem észre, hogy a Hot Wheels igencsak kezd megerősödni. Mind az újdonságok terén, mind pedig a szegmens szériákban. Természetesen még mindig sok a "bóvli", de a mérleg nyelve a normális formák felé kezd elbillenni. A fényezés még néha így is riasztó egy-egy formánál, de ha jól megfigyeljük, az első éves fényezések talán a leginkább visszafogottak vagy legalább "korhűnek" mondhatóak. Ugyanez vonatkozik a két idén megjelent klasszikus Skyline-ra is. Ebből szeretném a negyedik generációsnak az átalakítását bemutatni.
Alapanyag
Nem hiszem, hogy bárki megkövezne a következő kijelentésem miatt: véleményem szerint az idei év legszebb formaterve lett ez a kis Japán. A gyöngyház fehér fényezésen összesen csak a négy irányjelző kapott narancs színt, valamint a faránál találunk egy diszkrét Skyline feliratot. Az orrész a beltérből van kialakítva. Itt sok festéket nem kell keresnünk; Az összes hátra vándorolt a farrészhez. Amit elöl elvettek, azt hátul mind pótolták. Pontosan annyi festék van hátul amennyinek és ahogyan lennie kell. Külön dicséretet érdemelnek, hogy annak ellenére is szép lett a felület, hogy nincs síkban. A mélyebb részek is megkapták azt a kis festéket, ami kijár. Lehet, hogy kicsit túlajnározom, de nem tudok nem elfogult lenni vele. Részben azért, mert már rég szerettem volna egyet, részben pedig, hogy a japán autók igencsak meg tudják dobogtatni a szívemet. Különösen a '70-es évek formavilága. No, de térjünk rá a lényegre!
A custom
Mivel az utóbbi időben elég szépen el vagyunk látva Japán autókkal, így arra az elhatározásra jutottam, hogy csinálok egy komplett, "japán rozsda" sorozatot. Ennek nem ez az első darabja ami elkészült, de az első amit publikálok.
Amikor megláttam az első képeket róla igen nagy fejtörést okozott az, hogy ha lemaratom, akkor hogy a búbánatba mentem meg róla a hátsó tamponozást. Ekkor még nem tudtam, hogy az a beltérből van kialakítva és így könnyen eltávolítható lesz. A második apró bökkenőt pedig az eredeti képek hiánya okozta. Nem találtam olyan képet, ahol egy rongyos "Kenmeri" pózol. Így végül az elődjére támaszkodtam, amiről már volt egy képsorozat. Ez alapján kezdtem ezt rozsdázni. Az eredeti festés annyira illett hozzá, hogy nem szedtem le róla az összes festéket. Csak a tetőre, a motorházra a bal sárvédőre csöpögtettem egy kicsi kromofágot fültisztító segítségével. A felhólyagosodott részt végül drótkefével kapartam le. Ezután a szokásos rendszerben fölvittem az első vékony, narancsréteget és ugyanezzel a színnel csináltam meg rajta a lefolyásokat.
Azután a maradék nyílt fém részekre jött a kikevert rozsdabarna, amit sosem keverek el teljesen homogénre. Így valahol sötétebb, valahol világosabb lett. A fém kasznival több dolgom nem volt, úgyhogy az alvázzal kezdtem el törődni. Ebből van kialakítva az első és a hátsó lökhárító is. Jobb is, mert különben a beltér króm színű lenne. Szóval itt csak annyit csináltam, hogy az orrspoilert a kasznihoz illő fehérre festettem és ezt valamint a króm részeket is rozsdáztam. Levezetésképpen pedig kifestettem ezüsttel az első fényszórókat.
Végül, hogy teljes legyen az összkép egy Speed Machines Audi kerekeire cseréltem le az eredeti bronzszínű ötágú papucsokat - bár az igazi egy nyolcküllős lenne, de már ez is jobb mint az eredeti. Összességében ismételten elégedett vagyok a pillanatnyi állapottal. Azért mondom, hogy pillanatnyi, mert még a bal oldalon vissza kell pótolnom a lökhárítón pedig elő kell hoznom az indexet és feketével ki akarom húzni a motorháznál lévő rácsokat. A képek még ezek előtt a pillanatok előtt készültek, mert a kertbe jutó utolsó napsugarakat csíptem el a fotózáshoz. De most már nem akarom koptatni a billentyűzetet, így jöjjenek a képek:
