2009/07/05

Matchbox C3713 - 3 pack

Beszereztem első Matchbox pakkomat, ami nem más, mint egy hármas pakk. Nem olyan fantáziadús mint egy Motorcity Set, csak német autók kerültek bele, így azért némi odafigyelés tetten érhető, ha rámondjuk, hogy German Sport Cars. Mivel dokumentálva nem igen vannak a 3-as pakkok - még Areh is csak az ötös és tízes csomagokkal foglalkozik -, így a csomagolását is megmutatom. A több darabos csomagokkal nekem az a meglátásom, hogy ezekbe többnyire a normál 1-75 sorozat modelljei kerülnek, nagyon kevés pluszt adnak, maximum a fényezés színe tér el. Persze most is akadnak téma szerint válogatott/festett pakkok, de nem az a jellemző.

A csomagban alul egy fehér MB-3 / MB-17 Porsche 911 GT3-as csücsül. Ennek a zöld színű testvéréről már írtam, valamint volt egy pirosról update és a Superfast verzió sem maradt ki. Az előbbiektől a színén kívül csak a rendszám festésében különbözik, itt csak a típusjelzés olvasható rajta. Tulajdonképpen ez adta a fő vásárlóerőt, a körítés azonban igen jónak tekinthető - szerencsére.

Legfelül az MB-14 Audi R8-as helyezkedik el, melyről egy kitűnő beszámolót olvashattok Ikarus 256 jóvoltából. Mivel egy ugyanilyen - szín és rendszám- darab is fellelhető ott a képek között, így végképp nem tudok mit hozzáfűzni. Tulajdonképpen ez a post adott késztetést a modell beszerzésére, így már két okom is volt, hogy ne hagyjam ott ez a pakkot.

A végére hagytam a középen található MB-06 Opel Speedstert, mely újdonság ezen az oldalon. Az Opeltől nem teljesen idegen az ilyen modell, elvégre anno gyártottak egy szép sportkupét, melyet GT-nek hívtak - a Speedster utódát már ezen a néven árulják. A típus tervezésére nem fordítottak sok időt, bekopogtattak a Lotus ajtaján, ahol az Elise típust ki is nézték maguknak. Jobb alapot nem is találhattak volna, hiszen az egy könnyű szerkezetes - ragasztott alumínium váz - autó, egy műanyag karosszériával. Opeléknak csak ebből a külső műanyag héjból kellett újat csinálni, meg egy hozzá illő belső teret. Készítésénél láthatóan csak vonalzót használhattak a tervezők, egy egyszerű, ám élekkel teli külsőt hoztak össze. Egy alumínium blokkos 2,2 literes GM motort tettek bele, melynek a 147 lóereje böven elég volt az igen könnyű - 950 kg, 0-100Km/h 5,9 másodperc - autó sportos mozgatásához. Később egy 200 lóerős turbómotorral is megvásárolható volt, mellyel már egy igazi bestiává vált, 4,9 másodperc alatt már százzal repítette az egy tonnás kasznit - egy C Corsa átlagosan 960 Kg. Mivel tulajdonképpen egy Opel motoros Lotusról van szó, így csak ódákat lehet róla zengeni, ami az utódjáról már nem mondható el, de az már egy másik történet.

A Matchbox kínálatában 2003-ban jelenik meg, MB-06 néven. Egy év kihagyás után 2005-ben láthatjuk viszont, ekkor azonban már MB-46-ra keresztelik át, mely a következő évre szintén módosul MB-16-ra. Ezzel - egyenlőre - be is fejezte pályafutását az 1-75-ös sorozatban, azonban különböző pakkokban még felbukkan, mint ahogyan ebben a hármasban is. A színe az nem a sima 1-75-ből való, ugyanis ez a piros szín csak pakkokban található meg. Maradva a fényezésnél, az jónak tekinthető. Minden lényeges rész ki van festve, gondolok itt a márkajelzésre - ami valódi, nem csak festés -, a függőlegesen elhelyezkedő dupla kipufogóra, van Speedster felirat, illetve az első és a hátsó lámpák is festettek. A hátsó lámpa különös figyelmet érdemel, mivel elég jól visszaadja az átlátszó búra alatt levő külön egységeket. A kidolgozása minden részletre kiterjed, bár ez az alap modell egyszerűségét tekintve szinte kötelező is. Méretre kicsit nagynak érzem a másik két modellhez képest, de ezt már megszokhattuk a Matchboxoknál. A szélvédő kicsit sötét színű, így nem érződik nagy hiány, hogy nem festett a kerete, azért a tükör nekem hiányzik. Belseje maximálisan kidolgozott, bár erre is igaz, amit a külsejéről írtam. Felnije jó választás volt hozzá - így együtt nézve a három modellt, kicsit nyomasztó, hogy mindegyiken ugyanez van -, jól áll neki.

Matchbox C3713 3 pack elölről-hátulról, mikor még NRFB volt
Kicsusszant a dobozból
Az eleje levétele után kiszabadíthatóak fogságukból
Csoportkép elölről...
... és hátulról
MB-03 Porsche 911 GT3
Picit elüt a spoiler műanyagja
MB-18 Audi R8
Talán a "penge" lehetne fekete
MB-06 Opel Speedster (recolor)
Minden részlet kifestve

9 megjegyzés:

Bog Zoo írta...

A Porsche MB-03, az Audi MB-18, az Opel pedig MB-06. Észrevettétek, hogy ebben a hármas pakkban mind a háromnak a jelölése osztható hárommal? A 18-ban 6X van meg, a 6-ban 2X van meg, a 3-ban 1X van meg a 3. Ha ezeket összeadjuk, 9 jön, ami szintén osztható 3-mal. Érdekes nem?

Amúgy szép pakk, szép autók, szerintem majd veszek egyet :)

Bog Zoo írta...

Ez lemaradt: Ami egyenlő 3-mal.

Tommi írta...

Ez a pepita alap nagyon zsííír!!! Olyan, mintha valami bemutatóteremben lettek volna lefotózva a kisautók. Jó ötlet volt.

Ja, hogy a konkrét témához is szóljak: Nekem van a szürke Speedsterből, de nincs (és megvételkor sem volt) rajta a 6-os se, meg a Matchbox logo se. Ma ezt gyári hibásnak neveznénk. :)

RÁJEN írta...

Szép pakk, kettő olyan is van benne, ami tetszik. Pont a poszt elolvasása előtt írtam ezt az R8-ról:
http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=91663585&t=9047415
Szerény, de talán érdekes kiegészítése Ikarus256 szaktárs R8-as posztjának ;)

Sam. Joe írta...

Porsche: Végre egy újabb, értelmes 3-pack! Szép fogás. A hócipőm tele azokkal a 3/5/10 packokkal, amit kizárólag egyetlen autó miatt veszek meg.

Bog Zoo: Értek mindent! Mit is mondtál, hány éves a kapitány? 8-)

Rájen: Erről a HW vs. Matchbox R8 témáról igényelnék egy kifejtős-összehasonlító postot, permanens linkelés végett!

RÁJEN írta...

Hú, tényleg, ezt írni is akartam, a pepita háttér nagyot üt!!!

Az összehasonlítást nem nagyon tudom most jobban kifejteni fénykép és idő híján, de azért egy posztba foglaltam, és a fórumos hsz-nál egy cseppet jobban részleteztem, plusz még egy modellt betettem.

porsche írta...

Örülök, hogy tetszik a háttér, már kicsit gázosnak találtam, hogy mindig ugyanazt a hátteret használom.

BogZoo: Nekem ez eszembe nem jutott volna:)

Tommi:Az Opel alján MB logó van, de számozás ezen sincs.

Ikarus 256 írta...

Jól néz ki a háttér és az autók is. A csomagba azért belekötnék, mert az a baj ezekkel a hármaspakkokkal, hogy - amennyire én láttam - ugyanazok az autók vannak benne, amik már valamilyen formában egyszer megjelentek, semmi plusz vagy valami más.

Bog Zoo írta...

Sam. Joe: titok 8-)

Porsche: :)