2014/05/19

Matchboxon kívüliek: Dickie / Welly Porsche 356B Cabriolet

Kedves gyerekek! Ma a naaaaagy, titokzatos iparági összefonódásokról szeretnék mesélni nektek, meg az egyik legszebb Porschéról, pedig nem is én vagyok a kisautógyűjtő, akit porschénak hívnak!

A 356-os projekt
Magam sem hiszem el, hogy az évek során én voltam az és nem porsche kolléga, aki az ős Porsche történetéről írt e lapokon. Akkor még ki voltam akadva rajta, hogy a kisautót a Maisto gyártotta és nem egy pedigrésebb gyártó, mára viszont az ilyesmi már cseppet sem érdekel. Az autó történetéhez én érdemben nem tudok mit hozzátenni, mint azt a közel 40 perces kisfilmet itt alább, ami a karosszériaelemek préselésétől kezdve addig kíséri végig a 356-osok összeszerelését, míg kívül nem kerülnek a gyárkapunk. Be kell ismerjem, hogy velőtrázóan unalmas amúgy és számomra összesen három érdekes dolog derült csak ki belőle: A 356-os úgy kapta a nevét, hogy ez volt a projekt sorszáma Porsche – gondolom Ferry – asztalán és hogy bizony kézi munkával készültek ezek az autók, illetve hogy Ferry Porsche irtózatos akcentussal beszélt angolul – már ha ő van a filmecske elején.



Minek nevezzelek?
Bevallom, halvány lila gőzöm sincs már, hogy mikor és milyen körülmények közt vásároltam ezt a kisautót, de annál érdekesebb a dolog, hogy ki gyártotta. A dobozon a Dickie Diecast logó látható. A Dickie neve a Simba-Dickie Groupből lehet ismerős. A történetük igen röviden és felületesen: 1982-ben alapították a Simba Toyst Németországban. A sorozatos felvásárlásoknak köszönhető a fentebb említett, mai név. Ezekből az üzleti manőverekből nekünk a Dickie 1993-as, a Schuco 1999-es, és a Majorette 2010-es bekebelezése lehet érdekes. A legutóbbival együtt jött a Solido márkanév is. (Egy virtuális pajzson körbehordozásért: Aki jártas az RC-k világában, az legyen már olyan jó, hogy elmeséli, hogy mi közük van a Tamiyához, mert nekem nem sikerült kihámoznom – hiszen a japán cég családi tulajdonban van! Előre is köszi!)

Igen ám, de a dobozból kikerülő kisautó alvázán a Welly logója látható! Mi több, a doboz hátulján – és bocs, hogy csak ezt elmesélni tudom, mert annyira apró a kép – számos Welly modell látható, sok más mellett ilyen VW Microbus, Mercedes-Benz 190SL, BMW X5 és VW Lupo is.

Csak arra tudok gondolni, hogy a Dickie bevásárolt – pontosabban gyártatott egy széria kisautót a Wellyvel.

Magától megy!
Az 1:6x méretarány környékén meglehetősen szokatlan szolgáltatással bír amúgy a jármű: „hátrahúzós”! De az igazán meglepő mindehhez, hogy ez a featúra egyáltalán nem megy a részletei és úgy általában a megjelenése rovására. Szerintem a játékszer kategóriában az amúgy 1:52-es méretarányú kisautó igazán rendben van – na, nem mintha annyira sok versenytársa lenne ebben a kaliberben úgy általában. Ami bele lehet kötni az a kerekei: a modern felnik ízlés kérdése. Nyilván „kutyatál” dísztárcsákkal és ballonos kerekekkel lenne az igazi, de nekem tetszik ez a hatágú megoldás, amin valódi gumi abroncsok feszülnek.

Azt kell mondjam, hogy ez bizony szép, részletes!
Egy nap a kereskedésben: "- Na, Lajos! Szerinted miért hívtalak?
- Nem tudom, Főnök!"
 "- Hogy lehettél annyira ostoba, hogy negyediknek egy másik felnit tettél a 356B kabrióra!?"
Nem Lajos hibája, hogy a jobb első felniből nem sikerült kihagyni azokat a darabokat, amik nem kellenek oda.
Részletek hátul is, bár a világítótestek még felvennének egy kis festéket.
 A műszerfal és a beltér is részletes, ami egy tető nélküli kisautónál mindig érzékeny pont. A háttérben a Maisto 356B kupéja asszisztál.

Nincsenek megjegyzések: