A következő címkéjű bejegyzések mutatása: MB-05. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: MB-05. Összes bejegyzés megjelenítése

2024/10/25

Matchbox MB-05 4x4 Jeep

Dolgozzunk keveset, nem érhet baleset!” - hangzik a régi, dakota közmondás. A Matchboxra nem merném mondani, hogy ez jellemző, de azért volt amikor bizony magukévá tették mint irányelv. Ennek a hétnek a postjai csupa ilyen, valamilyen módon újrafelhasznált, kicsit módosított öntvényről fog szólni. Mi több, hozzá mind bigfoot is! Ebben a „Pillanatképek a Bigfoot Boltból” minisorozatban az utolsó egy háborús veterán, a klasszikus Willys Jeep.

Az öntvény legkorábbi verziója a Jeep Hot Rod nevű dragster, mely 1972 és 1976 között volt MB-02 az 1-75 sorban. Nekem egy kései, széles kerekű, piros változatom volt is gyerekként. Soha nem szerettem, nem értettem azt a fura, fedetlen motorblokkot az elejében, ezért kegyetlenül elbántam vele. Iszonyúan szerettem volna egy olyan változatot, amit a háborús filmekben láttam!

De mikor kissrác voltam én csak a módosított változataival találkoztam az 1-75 sorból. Fogalmam sem volt arról, hogy 1976-1977 közt a G-11 szettben és a TP-11 dupla csomagban bizony létezett a valóságban a leggyakoribb és legvalószínűbb verziójában, khaki zöldben, fehér csillaggal az elején. Mindig ilyenre vágytam, de nem találkoztam vele, nem tudtam azt sem, hogy létezik. 1977 és 1979 közt azonban feltűnő sárga színben bekerült a TP-07-be, amit én mindig is az egyik legmenőbb Twin Pack-nek tartottam. Ilyennel már találkoztam személyesen is és imádtam. Az egyik első beszerzésem volt felnőtt gyűjtőként.

1977 és 1980 közt végre bekerült az 1-75 szériába mint MB-38. Katonai egyenruhában, mint valamiféle fegyver hordozója. Nélküle jobb lenne, de még mindig ezt találtam a leghihetőbb változatának gyerekként.

1978-ban készült a Walt Disney Series a Matchboxnál. Módosított, nyitott karosszériás autókban ültek vezetőként a legismertebb Disney rajzfilmfigurák, kb. derékban elvágott torzói. Ilyeneket csak katalógusban láttunk az osztálytársaimmal, de kivétel nélkül röhejesen bénának tartottuk őket. A figurák óriásiak voltak a kisautókhoz képest, mintha egy felnőtt mászott volna be egy pedálos Moszkvicsba. Ebben a szériában kétszer is használták a Jeep-et, Donald Kacsa egy fehér, rendőrségi emblémásat vezetett tányérsapkában, Miki Egér meg egy sötétkéket, „M M” felirattal a motorháztetején. Az öntvény egyértelműen az eredeti Jeep-en alapul, de nagyon erősen módosított változata annak.

1978-ban az Egyesült Államok piacán futó, római számos sorozatban debütál a US Mail feliratú változat, ami aztán az 1980-as és 1981-es modellévekre betalál az 1-75 szériába is, mint MB-05. Ha eddig nem tűnt volna fel, a Jeep jobbkormányos. Utánanéztem, létezett ilyen a háború alatt, szóval hiteles, de nem éppen gyakori. Az Egyesült Államok levélkézbesítői használtak jobbkormányos Jeep-eket – abból a megfontolásból, hogy a kertvárosokban a sok ki-be szállás ne az úttest felé történjék, hanem a járdára –, bár későbbi változatokat, nem a Willyst, szóval ez az apró részlet még hiteles is.

Ezzel végre elérkeztünk jelen bejegyzés tárgyához, mely egyben az öntvény utolsó változata is. A Jeep 4x4 változatot egészen sokáig, 1982 és 1997 közt találjuk meg az 1-75 sorban mint MB-05. Ez idő alatt ötféle festést kap. A leghosszabb ideig pont ez, a piros alapszínű, Golden Eagle regnál, 10 éven át 1984 és 1994 közt. Az öntvény első két évében ugyanilyen festése volt, de metálbarna alapszínnel. 1993-tól egészen 1999-ig bekerül 5-ös csomagokba és speciális kiadásokba is. Utoljára a Star Car Collection-ben szerepel, az „Egy úr az űrből” (Mork & Mindy) sorozat színeiben, ami teljesen rossz, Mindynek CJ-5-öse volt, nyilván nem volt rajta „Mork & Mindy" felirat a motorháztetőn, de legalább a színe stimmelt, kék.

A nagy gallytörő mellé csörlőt is kapott az elejére. Ez utóbbin a Warn emblémája látható, ami az USÁ-ban az első számú márka a témában. 76 éves múltra visszatekintő, off-road kiegészítőkre specializálódott cég. Annyira fúrja az oldalam, hogy ilyen cégemblémák hogy kerültek fel a Matchboxokra!

Jaj, de kis morci!

Ez a leggyakoribb, leghosszabb ideig használt festésváltozat, 10 évig zsinórban ilyen volt az 1-75 sorban.

Engem ezekkel a nagy kerekeivel az elemes, "Flip-Over Buggyra" emlékeztet, amit koppintott boldog-boldogtalan, még itt a vasfüggöny mögött sem volt ritka.

Érdekes, hogy az összes változatánál megtartották a jobb oldalon lévő kormányt.

Tökéletes nézet a műszerfalra.

2024/09/13

Matchbox MB-05 Stars of Cars BMW 328i Police (E46)

Ha a hetet egy E46-os kupéval kezdtem, akkor nem hagyom ki a ziccert és egy E46 szedánnal zárom.

A hét eleji, Hot Wheels E46-os kupéról szóló postban eléggé levettem a keresztvizet a hibái miatt. Ez a 2004-es, Stars of Cars sorozatból – mely egy csak az USÁ-n kívül értékesített, az 1-xxx soron felüli extra széria volt – való szedán sem tökéletes. Szerintem olyan, mintha felszedett volna pár kilót, de közel sem látom annyira elrontottnak, mint amazt. Meglepően sok verziója előfordult már nálunk, civil és megkülönböztető jelzést viselő is. Semmiféle logikát nem látok benne, hogy ez mitől függ, de fém- és műanyag alvázzal is készültek. Az előbbi linken találhatók mind műanyag alvázúak – ebből van a több – kivéve Tommi szépséges civil változatát, illetve az én nem annyira szépséges rendőrségi verziómat.

Amit ebben a postban láttok szintén műanyag alvázas. Legnagyobb erénye a kék-ezüst, német rendőrségi festés, ami szerintem telitalálat. Pont akkor jött ki, amikor a hagyományos zöld-fehér/ezüst festési sémáról kezdtek átállni erre. Összességében szép járgány, bár ezeket a csepp motívumos kerekeket annyira nem szeretem.

Van egy kiállása, na!

Akkoriban kezdtek az NSZK rendőrségei átállni erre a kék-ezüst sémára, amikor ez kijött.

A jellegzetes Hella fényhidat nem spórolták le a tetejéről. Mi pedig támogatjuk a fényhíd-ipart - mint az közismert.

Ennél a keréknél sokkal szebbet is tettek már ez alá az öntvény alá.

A beltere is egészen részletes.

A "Stars of Cars" szériába az is belefért, hogy a hátulján is kapjon festést a lámpatest - mint ahogy az elején is.

2023/10/22

Matchbox Collectors 2023 MB-05 – 1979 Freightliner FLT

Húzom-halasztom ezt a postot már egy ideje, mert a 2023-as évben ez a Matchbox volt az, amit a legjobban vártam, de a legnagyobb csalódás volt.

1976-1986
Nekem azt tanították, hogy feleléskor az ember arról beszéljen, amit tud és ne arról próbáljon, amit nem tud. Égő, de a Freightliner FLT-ről annyit tudok típusismertetni, hogy 1976 és 1986 közt gyártották. Minden igyekezetem ellenére sem műszaki adatokat, sem brosúrát sem sikerült kihalásznom róla az internet feneketlen óceánjából, pár Youtube videót leszámítva, amiből a nekem legjobban tetszőt láthatjátok itt alább.



Az Euro Truck Simulator 2 függőségemről már rengeteget beszéltem, amihez társul az édes testvéréhez, az American Truck Simulatorhoz való addikcióm is. Ez utóbbiban A LEGKEDVESEBB modom, az 1987 és 1997 közt gyártott Freightliner FLB, azaz annak a nyergesvontatónak az utódja, amit a Matchbox is megmintázott. A gyengém az amerikai COE – cab over engine, ha úgy tetszik bulldogfülkés nyergesek, ez meg kivételesen tetszik. Mutatok is pár képet róla, ami egyúttal megmagyarázza, hogy miért vártam annyira az FLT-t.

A legkedvesebb MOD nyergesvontatóm az American Truck Simulator-ból, Freightliner FLB, a virtuális szállítmányozási cégem, a Jolán-TEFU színeiben. Erősen használt állapotban.

Egy másik FLB a flottából, San Francisco-ban a Golden Gate-tel a háttérben.

Sukár showcar, izé showtruck. Baby Blue.

Le vagyok húzva
Már a Ford C900 postban említettem azon gyanúmat, hogy a Mattel elkészített vontatókat a Convoy sorozathoz, amik végül vagy nem kerülnek be a sorba, vagy csak később fognak. A Freightliner FLT-t is ilyennek sejtem.

Hogy végül miért egy drága, speciális kiadásba került be, azt elképzelni sem tudom. Oké, talán a részletes festés megmagyarázza. Még az is lehet, hogy a (túlságosan is) bőséges krómozás is nyom a latban, mint a Mercedes-Benz S123-as, szintén Matchbox Collectors szériás verziójánál. Magával az öntvény minőségével nem vagyok kibékülve! A gengszterfekete ablakok egy nyergesen gyakoriak, mint a rácsos ablakok egy tengeralattjárón. Oké, nyilván én is tudom, hogy azért vannak, hogy elrejtsék a beltér hiányát és igen, az eredeti Convoy sorozat vontatói közt is több volt, aminek nem volt beltere, mint aminek igen. De... Szóval egy prémium sorozatban azért ez már fáj. Az alváz teljesen műanyag és agyonkrómozták, hogy a vele egy alkatrészt képező, tényleg krómozást kívánó alkatrészek szépen csillogjanak, de az összhatást szerintem agyonveri. A kerekei bár szépek, szerintem egyáltalán nem teherautósak és mintha kicsik is lennének hozzá, de mindenképpen túl "peresek".

Nem mertem felbontani, mert ha még a fentiekhez kiderül, hogy a csomagolás is jót tesz neki, akkor a kardomba dőlök! Talán majd egyszer, ha sikerül egy bontott, nagyon olcsóba belefutni, akkor pótolom a képeket. Már készítettem neki a helyet a vitrinben, de inkább eldugom az aktuális tárolódoboz mélyére.

Innen még csak-csak rendben van.

A retro festés is teljesen oké, de a túladagolt krómmal és az egyáltalán nem teherautós kerekekkel nem vagyok kibékülve.

Végtelen mennyiségű műanyag, rengeteg krómmal.

NRFB. Marad is így, pedig már előkészítettem a helyét a vitrinben. 2023 legnagyobb MBX csalódása számomra.

2022/11/25

Matchbox 2008 American Superfast MB-05 Volvo C30

Ha van olyan Volvo, amivel úgy vagyok, mint egyszeri parasztbácsi a zsiráffal az állatkertben, miszerint „elnézem-elnézem, de otthonra nem kéne”, akkor ez az. De nem tudnám megmondani, hogy miért.

Hányféle a C30-as, számold meg fiam!
Nem tudom megmagyarázni, hogy mi a bajom vele, mert igazából szépnek találom, de nem kéne. A 2006 és 2013 közt gyártott autóból annyi motor és váltó kombináció létezik, hogy megszámolni is nehéz őket. Amin igazán meglepődtem, hogy elektromos verziója is volt, ami a gyári adat szerint 150 kilométert tudott egyetlen töltéssel. Az Autonavigátor rövid, tényszerű ismertetőjét épp annyira érdemes típusismertető gyanánt fogyasztani, mint a Totalcar egészen friss használttesztjét.

A kettővel ezelőtti postban, Bolla Gyuri Volvo múzeumos videójában ugyan C30-at nem mutat, csak utal rá, viszont az elődjeit, amik ihlették a formát részletesen bemutatja, érdemes visszakattintani!


Hogy az ilyen anyagok miért mindig vacak felbontásban vannak a Youtube-on?!

Etalon
Az a helyzet, hogy afféle mércének gondolom ezt a Matchboxot, miszerint legalább ilyen minőséget kéne képviselnie mindnek. Nem tudok belekötni! Függetlenül attól, hogy az 1-75/100-sorban, ötös-, vagy hármas csomagban jelent meg, vagy éppen spéci kiadás, mind a 11 létező színváltozata nagyon vonzó. Kívül-belül aprólékosan részletes – egyedül a kormány van a Pizza Hut-ból. A hűtőrács sem csak festékből van, mint ahogy a ködlámpák környéke sem, de ami abból van – például a hátsó lámpák – az is nagyon jól sikerült. Talán a Mini Egér és Daisy Kacsás, Disney 5 packban lévő verzió az, amit nem találok annyira vonzónak, de még az sem rossz!

Ez a Superfast sorozatban megjelent, ergo drágább kiadás nem nyújt többet az 1-75/100-aknál, de ez a konkrét darab annyiban különlegesebb, hogy létezik belőle egy ötlyukú felnis verzió is. Nem csúnya az sem – sőt – de bár teljesen véletlenül lett nekem pont ez, ezt szebbnek találom és talán-talán ez a ritkább is a kettő közül.

A 2008-as, amerikai Superfast sorról megjelent postokat a címkefelhőben található linkre kattintva tudjátok csokorba szedni. Ha jól számoltam már csak három hiányzik a teljes sorozatból.

Amerikai Superfast 2008-ból. Semmi különlegeset nem tud az 1-75/100 szériákban megjelentekhez képest, de ez csak annyit jelent, hogy minden kiszerelésben nagyon szép, részletes.

Minden megjelent színverziója telitalálat.

Ötágú felnivel is létezik ez a verzió. Ez, a postban szereplő a ritkább és szerintem a szebb is.

2022/07/20

Matchbox MB-05 Peterbilt Tanker Truck 1985 Ampol

Ezúttal egy relatíve ritkább Peterbilt tankert láthattok. Az Ampol egy ausztrál olajcég, ami – a weboldalukból legalábbis úgy tűnik – hogy köszöni szépen mind a mai napig létezik. Így nem meglepő, hogy az 1985-ös Peterbilt tartálykocsi ami az ő színeiket viseli, csak ott volt kapható. Kék, ablakos Superfast dobozán „Limited Edition Special Collector's Model” feliratot visel, ami némiképp elbizonytalanít, hogy játékboltban is kapható volt-e vagy csak a benzinkutakon. Talán inkább az előbbi.

Embléma a csőrön. Ha nem is példa nélküli, de semmiképp sem gyakori.

Ausztrál olajcég színeit viseli, tehát a sofőr a rossz oldalon ül - na nem mintha lenne jobbkormányos verziója.

Kicsit úgy tűnik, mintha a tartályon matrica lenne, de ezt csak érzéki csalódás, tamponnyomás az.

Csak ebben az egy színösszeállításban létezik.

Ilyen lenne a doboza, ha meglenne neki. (Kép: sbazar.cz)

2022/01/10

Matchbox MB-05 2009 Best of British Range Rover Sport

Nem, nem az egy héttel ezelőtti postot dupláztam meg tévedésből, teljesen jól láttok, ez más. Ez a 2009-es „Britek Legjobbjai” széria! A fenti linken minden ott van, amit Range Rover Sport szempontból érdekesnek tartok, szóval kattintsatok át bátran, ha az kimaradt volna. Illetve kattintsatok azért is, hogy a saját szemetekkel lássátok, hogy az összes különbség annyi, hogy ami 2008-ban még burgundi-vörös volt, az 2009-ra élénkpiros lett és a rendszáma „RRS 1”-re változott.

„Mattel ocsmány lehúzás a neved!” Túlzok, azt mondjátok? Azt tudjátok, hogy 2007-ben mi volt MB-07 a Best of British szériában? (Olyanom nincs.) Ugyanez metál-ezüstben!

Nem, nem dupláztunk tévedésből az előző héthez képest! Ez egy évvel későbbi BoB szériából ugyanaz.

Akár játék is lehetne: "Fedezze fel az apró különbségeket!" Előről kb. semmi.

Oldalról: Nem burgundi-vörös, hanem élénkpiros. A felnik is ugyanolyanok.

Hátulról: Más rendszám és egy "Range Rover Sport" felirat a hátsó ajtó aljára.

2010/09/07

Matchbox MB-05 Volkswagen Golf GTI

A Matchbox Volkswagen Golf GTI modellje szerintem egy szépen megalkotott példány, ám erősen hajlamos arra, hogy pontatlanul összeszerelt példányok hagyják el a futószalagot. Idén a sárga változat mellett van egy zöld recolor verziója is, amit még nem szereztem be, ugyanis mindegyik példány ami a kezem közé került, erősen zavarta a szépérzékemet. A most terítéken levő 2007-es évre kiadott MB-05-ös verzióm tökéletesen szemlélteti, hogy miről is beszélek. Nagyon jó ötlet volt a lökhárítók alját és a küszöböket megcsinálni az alvázból, ám ha a szegecs nem húzza rendesen a helyére, irtó bénán tud kinézni az egész. Az én példányom mindezt elöl és hátul is tudja, pedig ez a tökéletlen illeszkedés főként csak hátul szokott jelentkezni, ugyanis ott nem fém a szegecs, hanem a szélvédő műanyagja. Nem volt a legszerencsésebb tervezés, nem is fordul elő túl gyakran. Igazából tökéletes példányt még nem láttam ebből a Golfból - az eddig bemutatott darabokon is látható kis rés -, ám van egy határ ami alatt még mindez elviselhető. Mindenesetre már nehezen veszem rá magam, hogy beszerezzek egy újabb példányt ebből a modellből.

Kár érte
A műanyag és a fém közötti rés egyedenként más és más

2010/08/10

Matchboxon kívüliek: Majorette Porsche Boxster

A Majorette is megmintázta a Porsche Boxster típusát, ám a Matchbox-al ellentétben ők a prototípust vették alapul. Üde színfolt lenne a többségben, ha nem sikerült volna csúfra szegény, amire még az enyém lila színe is rátesz egy picit. Rengeteg íves felületet lespóroltak róla, többek között az első lökhárító is ilyen, amitől az autónak a kelleténél is nagyobb béka arca lett. Kisebb nagyobb eredménnyel azonban minden részlet felkerült az autóra, de láttunk már sokkal szebbet is a francia gyártótól. A beltér összhangban van a külsővel, a lényeges dolgok nagy vonalakban ott vannak, többet ne várjunk tőle. Ami jó ötlet az az első lökhárítóba vájt levegőbeömlők alvázból való kialakítása és az ék egyszerűségét követő szélvédőből kialakított első lámpatestek. Összességében szerintem borzalmas lett, nem is tervezem más színvariációban beszerezni, bőven elég ez az egy is. Javaslom, hogy a képeken inkább a 2002-es, MB-05-ös Matchbox kiadásra koncentráljatok, aminél már a szélvédő keretét kifestették, valamint Y küllős felniket kapott, amin Matchbox márkájú gumik feszülnek.

Szép megoldás a hűtőrács részletezése
Az első lökhárító mellőzi az íveket
Hátul az alváz kicsit eláll kasztnitól
A külsőhöz hasonlóan a beltér sem a legszebb

2010/08/09

Matchbox MB-05 Porsche Boxster

Gondoltunk egyet és a hetet a Porsche Boxster modelljének szenteljük. Számos gyártótól, többféle méretarányban, mutatjuk be ezt a modellt. Az alapot természetesen porsche gyűjteménye szolgáltatja és az elsőség a Matchboxé.

Az 1999-es premier verziónál a típusismertetőt már letudtam, így csak a további verziók bemutatása maradt hátra. Az akkori posthoz hasonlóan, a 2000-es MB-05 Porsche Boxstert is egy nagyobb Maisto modell társaságában tárom elétek. A mostani statiszta már a végleges modellt mintázza, valamint kisebb is a másiknál, ugyanis ez 1/24 léptékű modell. A Matchbox ezen kiadása csak a belső tér színében tér el az előző évi példánytól, ami a bordó helyett ezúttal fekete. Eme változtatásnak köszönhetően remekül passzol a nagyobb modellhez, bár az ezüst árnyalatban azért van némi eltérés.

Jól mutatnak együtt
Csak a tükrök hiánya miatt szégyenkezhet a Matchbox Boxster modellje
A műszerfal kisebben is meglepően részletgazdag
Matchbox MB-05 Porsche Boxster

2010/04/29

Matchbox MB-05 Petrol Tanker - Commando Strike Team

A Commando sorozatú Peterbilt vontatóm megkapta a tesóját egy üzemanyag szállító képében. Mint a legtöbb Matchbox Commando cumóm, ez is Strike Team festésű – amit én következetesen Strike Force-ra kereszteltem át, de mindjárt ráeresztek a blogra egy keresőt és visszamenőleg kijavítgatom. (Hehe, nem vettétek észre ti sem, szinte már csalódott vagyok.) Mint ahogy a katonai festésű sorozat, az MB-05 Petrol Tanker sem újdonság itt, úgyhogy tessenek visszalapozgatni részletek ügyében, ehhez a linkek tálalva vannak.

A fekete kerekek, kipufogók, alváz és a vele egy alkatrész hűtőrács-lökhárító teszik ennyire morcossá ezt a Peterbiltet.
Tanuljátok meg kedves gyerekek, hogy a "gas" amerikaiul benzint (is) jelent!

2010/02/10

Matchbox MB-05 Peterbilt Petrol Tanker UPDATE II.

A Peterbilt tartálykocsi egyáltalán nem újdonság e lapokon, hiszen egyszer foglalkoztam már vele a testvérmodellei kapcsán, az AMOCO színekbe bújtatott változatai okán és Porsche is bemutatott egy az elsőként itt szereplő, Shell festésűhöz hasonló változatot.


Az ok, amiért most ismét előszedtem, hogy egyáltalán nem tudatosan, de sikerült számos, de csak apró részletekben eltérő változatot felhalmoznom belőle. (Ezt úgy sikerült, hogy vettem 2-3 darabot tartalmazó csomagokat internetes árveréseken más modellek miatt, azzal a szándékkal, hogy túladok a felesleges darabokon, aztán észleltem, hogy „hopp, ez egy kicsit eltér azoktól, amik már megvannak.” Így keletkezett azért felesleg is, ami a kereskedésben landolt.) Talán még ez sem lett volna elegendő indok egy posthoz, de arra gondoltam, hogy kifaggatlak benneteket: Hogyan gyűjtötök? Utaztok az ilyen egészen minimális eltérésekre? Vagy egy főbb változat elegendő? Esetleg csak egyes modelleknél? A szavazás és a kommentek útján várom a véleményeket!



Matchbox MB-05 Peterbilt Petrol Tankerek egymás között. Kiszúrjátok az egyetlen pici eltérést?
Itt már azért lényegesen szembetűnőbbek a különbségek.
A három krómozott tartályú változat egy képen.

2010/01/11

Matchbox MB-61 Peterbilt Wreck Truck és MB-05 Peterbilt Tanker - UPDATE

Nem is olyan rég mutattam be a Matchbox Peterbilt Wreck Truck általam birtokolt verzióját, ahol említettem, hogy kap majd testvért is maga mellé. Nos ez megtörtént, és ahogyan mondani szokták, a baj nem jár egyedül, ugyanis egy Shell-es tanker is jött vele, utóbbi bontatlan dobozosként. Mindkét verzió szerepelt már itt, a rendőrségi vontató a Peterbilt extravaganza post keretein belül, a tankert pedig már egy update poston belül, annyi különbséggel, hogy az én verziómon a kipufogó is krómozott. Tankernek szerintem kicsit rövid, de mivel Shell-es, így számomra kötelező darab, na meg tetszik, hogy csupa króm a járgány - amiként a sofőr is -, ahogyan az egy ilyen amcsi dögön elvárható. Ezen utóbbi két darab újabb löketet adott, így szerintem bővülni fog még ez a flotta, legalább egy dömperrel.

A baj nem jár egyedül
A narancs most már nincs egyedül
Csupa króm, ahogyan az illik
Ebben a formában kicsit életszerűtlen
Matchbox MB-05 Peterbilt Tanker, itt még NRFB