2013/02/01

Matchbox MB-72 Cadillac Allanté - UPDATE

Többször írtam már itt a blogon, mennyire vonzódom a 80-as évek autóiparához. Első sorban a szögletes formákkal határolt külső megjelenés miatt tetszenek jobban a fenti korszak járgányai, így nem meglepő, hogy mindig is vágytam egy ilyen Cadillacre is. A címben szereplő kabrióról Joe már közölt egy nagy lélegzetvételű - már-már eposzi jellegeket öltő hosszúságú - bejegyzést, melyben megemlítette a "rózsaszín elfajzások"-at is, így nekem tulajdonképpen nincs sok írnivalóm a most bemutatásra kerülő kisautóról. Természetesen van ezüst színű példányom is, de azt már kivesézte blogunk atyja.

MB-72, ami valójában már MB-65
Areh adatbázisa szerint 1989-ben váltja le ez a szebbiknek mondható (nézzétek meg az ez után következőt)  rózsaszín példány a fentebb linkelt ezüstöt és ezzel az 1-75 sorban elfoglalt helye is megváltozik. Az alapszínen kívül a beltér - és ezáltal a hátsó lámpák - színe is megváltozik pirosból szürkévé, illetve kap mindkét oldalajtajára egy-egy Cadillac feliratot. Minden más változatlan, maradnak a nyolcpöttyös kerekek és a "szendvics"-felépítés is, egyedül csak az öntőforma enyhe károsodása miatti hibák szaporodnak. Az én példányomon legalábbis észrevehetően különböznek a két első fényszóró nyílásának sarkai.

 A színeken kívül semmi különbség nincs az eredetihez képest.
 Ha átlátszó lenne, akkor azt mondanánk a hátsó lámpára, hogy "Lexus-style".
 Átlósan vannak hibái: A bal-felső és a jobb-alsó sarokban (ebben a nézőpontban) van egy-egy kis öntéshiba.
 A felirat az eredeti Cadillac tipográfiával készült.

2 megjegyzés:

Sam. Joe írta...

http://www.youtube.com/watch?v=tgTKJ3HneMs

8-)))

Bog Zoo írta...

Ilyenem nekem is van, igaz, már felújítva: http://matchboxesmas.blogspot.hu/2010/01/mb-65-cadillac-allante-felujitva.html