2013/02/09

Matchbox 60th Anniversary: MB-16 Volkswagen T2 Bus

A Matchbox idén ünnepli a hatvanadik évfordulóját, amiről az idei csomagolásokon felbukkanó 60th anniversary logó mellett egy különleges sorozattal is megemlékezik. Szerencsére az új trendnek köszönhetően, vagyis ami az amerikai földrészen megjelenik, az nálunk is kapható, igaz kisebb csúszásokkal. Ennek köszönhetően az első, hat darabos hullámból sikerült begyűjtenem magamnak a Volkswagen T2-es modelljét, amiről először a Superfast negyvenéves évfordulójára kiadott speciális változattal találkozhattatok nálunk. Az átlagosnál részletesebben kifestett - és drágább - kisautók mellé ezúttal is jár egy papírdoboz, ami talán az eddigi legnagyobb a Matchbox kínálatában. Tutira nem lesz kicsi egyik modellhez sem, cserébe legalább szép a grafikája. Maga a kisbusz hazájának színeiben tündököl, ezt kiegészítendő arany színű lett a "kiemelhető" tetőrész, a beltér, a kerekek és az alváz is, valamint kiemeltek még pár részletet - például az embléma - arany festékkel. Nos, nekem ez már egy kicsit sok, ha a kerekek nem is, de az alváz igazán lehetne krómozott, ahogyan az a pár apróság is. Ezen véleményem ellenére azért még így is nagyon tetszik - ezért is vettem meg -, a grafika eltalált és végül a koncepcióba bele is illik a sok arany, még ha kicsit giccses is lesz tőle.

 Nekem kicsit sok az arany rajta
 A grafika adja el az egészet
 A "D" betűs matrica a kedvenc részletem rajta
 Matchbox 60th Anniversary: Volkswagen T2 Bus
Ezt azok kedvéért, akik nem akarják kibontani a sajátjukat

6 megjegyzés:

wmormo írta...

Szép ez a járgány így is, úgy is. Az arany valóban túlzó, de a dekor az csúcs. Vajon miért nem készül ebből simatetős változat, hiszen abból van a legtöbb élőben is...

Sam. Joe írta...

Ezzel nem fogom növelni a népszerűségem, de az igazság az, hogy egyáltalán nem tetszik és nem azért mert megsavanyodott a szőlő.

Szabó Dániel írta...

Valaki nem tudja megmondani, hogy a holnapi börze helyileg hol lesz?

Sam. Joe írta...

http://norev.hu/index.php?data[mid]=81

RÁJEN írta...

Többek között ezért is várom már a börzét ;)

Névtelen írta...

karácsonyra kaptam egyet :D