2023/06/11

Matchbox MB-51 AEC 8 Wheel Tipper

A regular wheel éra végén-közepén számos kis léptékű, főként, de nem csak brit teherautó volt az 1-75 sorozatban. Közös ismertetőjegyük, hogy borzasztóan nehéz róluk bármiféle információt felkutatni típusismeret nélkül, mert a Matchbox jellemzően elintézte az elnevezésüket olyasmivel, hogy „Leyland tartálykocsi”. Vagy én javulok az efféle keresésekben, vagy egyszerűen csak mázlim volt, de üdítő kivételt tudok mutatni!

AEC Mammoth Major 8
Nem is sejtitek, hogy mennyire sok munka van ebben az alcímben! Nem volt egyszerű rájönni, hogy amit a Matchbox megmintázott, azt így hívják. Miután tudja az ember, hogy mire keressen, már könnyebb dolga van. Az Associated Equipment Company-t 1912-ben alapították. A buszok és teherautók gyártásával foglalkozó céget a Leyland 1962-ben kebelezte be. A hosszú cégnevet csak nagyon ritkán használták, a termékek a leggyakrabban AEC néven futottak, de különböző piacokon ACLO, UTIC-AEC, Barreiros AEC típusneveken is futottak. Buszgyártóként az első világháború előtt jeleskedtek leginkább, hiszen ők gyártották a brit főváros tömegközlekedési járműveit, míg a háború alatt a legtermelékenyebb teherautó beszállítója volt a cég a brit hadseregnek. A második világégés alatt közel 10 000 járművet szállított a brit erőknek. A háború után ismét a buszokban jeleskednek, az ikonikus Routemastert a Matchbox is megmintázta.

AEC Mammoth Major 8-ek egymás közt. AEC a felirat, de már Leyland az embléma.
(Kép: TrucksPlanet.com)

A Mammoth nehézteherautó sorozatot 1930 és 1978 közt készítették, számos kivitelben. A Minor nevet a sorozat háromtengelyes, 6 x 2 hajtásképletű (a hatból két kerék hajtott) járművei kapták. A Major néven pedig a háromtengelyes, 6 x 4 képletű Major 6-ek, illetve a négytengelyes, 8 x 2, vagy 8 x 4 képletű Major 8-ak kapták.


Megrakott Mammoth Major 8 mászik hegyet Máltán, 2011-ben.

Amit a Matchbox megmintázott az egy késői modell, a cég Leyland általi bekebelezése utánról. Ezt onnan lehet tudni, hogy már az előre billenthető „Ergomatic” fülkét kapta, mint az összes, már a Leyland alá tartozó márka – ahogy erről az MB-32 Leyland Petrol Tanker-ről szóló postban értekeztünk. A 28/30 tonnás, Mammoth Major 8 mindkét hajtásképletű (8 x 2, 8 x 4) változata egyaránt az AEC AV760-as, 212 lóerős, soros hathengeres, négyütemű dízelmotorját kapta. Ez hat-, vagy tízsebességes, gyorsítóáttételes (overdrive) váltón keresztül hajtotta meg a kerekeket.


Így szól az AEC AV760-as motor. Óvatosan a hangerővel!

Élt mindössze három évet
Nagyon rövid karriert futott be az 1-75 szériában a nyolckerekű dömper. 1969-ben debütál gombkerekekkel, vöröses-narancs színű fülkével és alvázzal, szürke dömperplatóján „Douglas” matricával. Ez sikerült valahogy a ritkább változatnak én eddig csak képen láttam. 1970-ben követi a citromsárga-szürke kombó, Pointer felirattal és RW kerekekkel, 71-ben pedig ugyanez vékony Superfastokkal. Ez utóbbi kettőt láthatjátok ebben a bejegyzésben. Azt hiszem a Lesney nagyon bepánikolt a Hot Wheels-től akkoriban és idő előtt nyugdíjazott olyasmit, aminek bőven lett volna még létjogosultsága az 1-75 sorban – így az AEC dömpert is.

Az „Ergomatic” fülke miatt édes testvére a fentebb már linkelt Leyland Petrol Tankernek, de közel sem ugyanaz az öntvény. Sőt, ha azt vesszük, az MB-35 Merryweather Fire Engine-el – és annak derivátumaival – is osztoznak közös géneken. Nem tudom mennyire lehetett akkoriban „csalni” a tervezéssel, hogy a fülkerész, mindegyiken ugyanaz, úgyhogy nem tudom eldönteni, hogy ez mennyit nyomott a latban. Érdekes, hogy a Leyland orrán és ennek az AEC-nek is ott díszeleg a gyártó neve.

Patinás, régi darabok, egyértelműen csak „filler” minőségben, de még így is örülök nekik. Nem sok esélyét látom, hogy az 53/52-éves kis gyöszökből lesz nekem szebb, de soha ne mondd hogy soha!

Regular Wheel és SuperFast verziók. Az orrukon ott az AEC felirat.

A dömper billenőplatók is fémből készültek. Nagyon masszív darabok!

Nem csak nyithatóak, de úgy is tudnak maradni! Márhogy eredetileg. Merthogy a SuperFastból már elmúlt ez a képesség az elmúlt 52 évben. #regenmindenjobbvolt

Szegények egyértelműen csak filler minőségűek, de ennek is nagyon örülök.

A fényes oldalukról nem látszik, de alaposan át kellett dolgozni a "superfastosításhoz".

Nincsenek megjegyzések: