Matchboxon kívüliek: Hot Wheels HW Workshop – 2013 #190 '55 Chevy Bel Air Gasser

Van úgy, hogy az ember szent elhatározásra jut, hogy márpedig innentől bizony tartja magát az elveihez. Aztán... Aztán szembe jön vele valami a heti rendes, nagy bevásárláskor és a szent elhatározás kipukkadt lufiként süvít el véletlenszerű irányokba...

Tanár úr, az úgy volt...

Szóval van az a dolog, hogy nem szeretem a blown autókat. Azokat, amiknek mindenféle izék, meg bigyók, esetleg mifenék kandikálnak ki a motorházfedelük alól, rafinált lyukakon, vagy éppenséggel nincs is nekik a motorházukhoz fedelük, szóval ők is fedél nélküliek.

Persze ott vannak a kivételek. Vannak azok, amik tulajdonképpen karikatúrák és annyira bumfordiak, hogy már-már szépek. Nem azok, de már-már. Aztán vannak azok, amik Mustangnak, meg Chargernek látszó tárgyak és ezért kivételt képeznek, csakis azért, hogy erősítsék a szabályt. Aztán van – pontosabban nem van, de nagyon kéne – ami Mad Max Interceptor és ezért kéne, de nagyon, pedig nem csak, hogy blown, de 1:18 is, ami nagy és letagadhatatlan otthon, hogy lett. (A „Drágám! Hazakísért! Megtarthatom?” nem működik, már próbáltam.)

Most lett egy újabb kivétel. Ami dragster, közelebbről gasser és teljes betalálás, tökéletesen idéz meg egy stílust és hozzá 1955-ös és Chevrolet Bel Air-ből van. Az meg közismert, hogy kórosan oda vagyok mindenért, ami TriFive, azon belül 1955-ös Bel Air és/vagy Nomad.

A részletek barátaim, a részletek! (Kép: http://www.nickeychicagoinc.com/)

Gasser

Azt már a múltban tisztáztuk, hogy mi az a Hot Rod. Azt talán úgy külön még nem nagyon veséztük ki, hogy a dragster mi fán terem, de ez könnyen és röviden elintézhető – az előbbihez képest legalábbis mindenképp. Olyan versenyautó, amivel ijesztően gyorsan tudható le az egynegyed mérföldes távolság és igazándiból egyetlen dolgot tud többé-kevésbé üzembiztosan: egyenesen menni. A gasser a dragsteren belül egy bizonyos... ööö... nevezzük úgy, hogy „építési mód”!

1950-es években jelentek meg az első gasserek az Egyesült Államok gyorsulási versenypályáin és egészen az 1970-es évek elejéig maradtak versenyképesek. A lényegük, hogy az 1930-as, 1960-as évek között épült amerikai, alvázas konstrukciójú autókat építették át jelentősen, úgy hogy igazából csak a megjelenésük maradt az, ami emlékeztetett az eredeti autóra.

Nagyon meglepődtem, hogy mennyire sok videót találtam az "1955 Chevy Gasser" keresőszavakra. Akármelyik másikat is választottam volna, mindegyikből azt látnátok, hogy ez a kisautó bizony olyan, mint az eredetiek.

A legfontosabb, hogy eltávolítottak belőlük mindent, ami felesleges ballasztnak ítéltetett. Az első felfüggesztésüket jellemzően teherautókból származó, merev tengelyesre cserélték – a hátsó ebben az időben nagyjából magától értetődően volt ilyen konstrukció ezekben a járművekben –, ami nem csak könnyebb volt, mint egy független első felfüggesztés, de magasabban is ült, ami jobb súlyelosztást, egészen pontosan a súlypont gyorsabb áthelyeződését eredményezte gyorsuláskor az „elől van a motor, ami a hátsó kerekeket hajtja” konstrukcióknál. Ugyanakkor a gyári, de megemelt első felfüggesztés sem volt ritka. Gyakori súlycsökkentési technika volt még az üvegszálas karosszériaelemek használata, a belső tér teljes lecsupaszítása, illetve a szélvédőüvegek plexire cserélése, nem ritkán színezettekre. Szinte magától értetődő volt a motorok nagyobbra és erősebbre cserélése – akár típusidegen motoroké is, egy időben a GM, magas kompressziójú V8-asai jelentették a leget, így nem voltak ritkák a hot rod, meg dragster Ford T-kben és Ford A-kban. Nyilván a motorokat módosították, nem ritkán nagyon és az efféle aljasításnak gyakori eszköze volt egy-egy Roots feltöltő, Algon, Crower, vagy Hillborn mechanikus üzemanyag befecskendező.

Mivel a megjelenésük abszolút mértékben alá rendeltetett a funkciónak, ezért a magasra emelt felfüggesztés miatt magasan volt a súlypontjuk amitől meglehetősen esetlennek tűntek. Ha már megjelenésről beszélünk: Jellemző volt az első kerékjárati ívek környékén kivezetett kipufogócső (El tudjátok képzelni a hangjukat? Szerintem nem. Én sem.), a színeik pedig... A feltűnő fényezések éppen olyan gyakoriak voltak, mint a matt feketék és vad betűfajtákat használtak, hogy a szponzorok nevét, vagy a versenygépét megjelenítsék rajtuk.

A gasser név pedig onnan jön, hogy jellemzően a benzinnel hajtott géposztályokban indultak, mintsem a metanolt, vagy nitrometánt kortyolókban. (Magyarázat: „Amerikaiul” a „gasoline”, és ennek rövidülése a „gas” nem gázolajat jelent – ami gyakori fordítói hiba amúgy – hanem azt az üzemanyagot, amit mi benzinnek hívunk.)

A gasser egyenes ági leszármazottja a funny car, de ez már egy másik történet lesz, ha egyszer e lapokra keveredik egy ilyen szörny.

Telibe

A '55 Chevy Bel Air Gasser teljesen új, az idén debütált a Hot Wheelsnél. A szürke változata – nem rossz, nem rossz, de nem -, a pezsgő, vagy arany színű – nagyon nem – verziói nem gyújtották meg bennem a birtoklási vágy szikráját, de ez a matt fekete... Jajj! El vagyok veszve! A karácsony előtti, arcátlanul magas árképzés ellenére bekerült a bevásárlókosaramba a minap, mert minden olyat hoz, amit a gassert teszi.

Ott az irtózatos V8 az elejében, amiről nem tudom eldönteni, hogy superchargert, vagy két, légszűretlen torkú karburátort visel. Mindkét első kerékjárati íve alatt, a kétszer négy hengerből egyetlen csővé egyesülő kipufogó dörög a mit sem sejtő világra. Az első felfüggesztése gólyalábazni tűnik a – hátsókhoz képest mindenképpen – parányi kerekeken. A festése hangulatában abszolút hozza a korszak dragstereiét és hát... Szóval 1955-ös Bel Air! Hozzá nem lehet belekötni, a gasserre jellemző részletek, a típusválasztás mind-mind olyasmi ami stimmel. Igen, ilyen volt, de kár, hogy soha nem láttam ilyeneket még élőben!

Ez az, amiben a Hot Wheels verhetetlen, ami nagyon-nagyon megy neki: az amerikai autó. Soha, semmilyen más gyártó nem fogja ennyire zsigerből „tudni” ezt a műfajt! Egyetlen jelzőt tudok rá, nyilvánvalóan a játékszer kategóriában és az 5-600 forintos árfekvésben: tökéletes.

 Amikor a kevesebb több: minden más esetben szóvá tenném a világítótestek festésének hiányát. Most nem, mert teljesen elképzelhető, hogy "lefalazták" ezek helyét.  Az a dudor ott elől, ami nem is lökhárító, hanem az alváz, vagy egy azon lévő segédkeret, maga a benzintank. Pici, hogy ne legyen nehéz és a súlypont miatt van itt elől.

 A beltér a valóságban sokkal puritánabb. Kipufogó az első kerékjárati ívben, az apró kerekek felett.

 Nem szimmetrikus a két oldal festése. Ez külön tetszik.

Hátul, mint elől. Kevés részlet, de ez így helyes, mint ahogy a nagy hátsó kerekek is.

Matchbox 1997 American Street Machines - 1957 Ford Thunderbird

A klasszikus T-Bird óriási kedvencem. A korai Matchbox változat kapcsán túlestünk az alapos típusismertetőn is. Ezen kívül szerepelt még itt a Matchbox-szal kortárs Corgi értelmezés is, ami amúgy szerintem megeszi reggelire a Matchboxot, bár ez utóbbi sem rossz.

Ezzel a példánnyal személyes ismerősök vagyunk. Ő Las Vegasban állt egy múzeumban én meg fotóztam őt. Nem sokkal bővebben róla itt.

1957-es tévéreklám. Mindig elmerengek, hogy ezek hogy maradtak fenn...

Mára a Matchbox egy újabb változatát tartogatom. Az elsőként itt szereplő, eléggé lepukkant példányokkal szemben ez makulátlan, de bár ugyanaz az öntvény, azokkal szemben ennek már nem fémből van az alváza, hanem műanyag. Cserébe viszont a festése nélkülöz mindenféle csicsát és a kerekei is azok a bizonyos „nagyon matchboxos” kivitelűek, amitől abszolút telitalálat. Nem mondom, hogy bizonyos részletei nem tudnának elviselni némi festékes kiemelést, de soha rosszabbat, de tényleg! Nagyon sok mondanivalóm vele kapcsolatban nem is maradt, hiszen a már többször emlegetett első postban minden töltényemet ellőttem T-Bird ügyben, csak annyi hogy ez a példány egy 1997-es ötös pakkból származik. A csomagból számomra ez a csicsamentes példány a legvonzóbb.

 Ez az alváz és vele elől minden, ami krómozva lévőnek tűnik, már műanyag.

 Megvannak a részletek szépen, csak a festék falja fel itt-ott.

 A beltér eléggé elnagyolt, de legalább piros, ami egy 1957-es, fehér, amerikai csatahajóban telitalálálat.

Kontinentális kerék.

Egy ilyen csomagban lakott, mielőtt hozzám került.

Matchboxon kívüliek: Lledo Campbell-Railton Bluebird

Jó ideje tervezgettem ennek a posztnak a megírását. Pontosabban poszt sorozatnak, ugyanis jelen alanyunk egy ötrészes láncszem első darabja. Ami igazából egyelőre csak négy részes lesz, mivel az utolsó hiányzik, bár ez utóbbi kicsit ki is lóg a sorból. Ez nem más, mint a Lledo által elkészített Land Speed Recorders széria.

Új srác a grundon

A Lledo márka még nem szerepelt a blog hasábjain, így rögtönöznék egy kis típusismertetőt is.

A márkát 1982-ben alapította két angol úriember, Jack Odell és Burt Russel. Előbbi név ismerősen csenghet, hiszen a Matchbox márka egyik alapítója is ő volt. Egyben jelen márkánk tárgyának a névadója is, hiszen a Lledo visszafelé Odell. A cég profilját a 20-as 30-as évek autói határozzák meg. Valamivel nagyobbak is, mint 1:64, én inkább 1:43 közelinek érzem őket. Leginkább talán a Matchbox Models of Yesteryear szériájához lehet hasonlítani, bár ezek masszívabb darabok. Annak aki szereti ezeket az időket, bátran merem ajánlani. Még a hibátlan modellekért sem kell kifizetnünk egy félhavi fizetést.

Számunkra azonban nem ezek lesznek az érdekesek, ugyanis a Lledo megállapodott a Kellog's zabpehelygyártó angliai részlegével, hogy elkészítenek egy négydarabos szériát, ami a történelem leggyorsabb autóit mintázza meg. Ekkor 1993-at írtunk, így a széria ötödik tagjának eredetije is csak elméletben létezett. A széria négy tagja: jelen posztunk tárgya, az 1935-ös Bluebird, az 1947-es Railton Mobil Special, az 1965-ös Spirit of America és az 1983-as Thrust 2.

Az igazság az, hogy nem lehet őket egy méretarányba sorolni, valahol az 1:80 és az 1:100-as arány körül mozognak. Azt, hogy pontosan mit is kellett tenni azért, hogy valakinek a birtokába kerüljön ez a szett nem tudom, csak annyit, hogy nem külön-külön, hanem egy csomagban érkeztek. A díszdoboz mellé járt még egy brossúra is, ami tartalmazta az adott autó pár fontos adatát, mint például a sebesség és a rekord felállításának ideje. Később a cég megmintázta a minden rekordot megdöntő Thrust SSC-t is, így léteznek olyan csomagok amiben már ez is benne van.

Campbell-Railton Bluebird

Talán nem meglepő az, hogyha azt mondom, nem a Bluebird volt az első sebességi rekordot fölállító autó. Mire eljutottunk a megépüléséig számos rekordot följegyeztek már. Azonban az 1931-ben elkészült első Bluebird már átlépte a 400 km/h-t. A pilóta Malcom Campbell volt, és ahogy az az emberi természetnél megszokott, mindig kell valami, ami gyorsabb. Így nem sokkal később elindult a megépítése az új Bluebirdnek, ami áramvonalasabb és erősebb is volt elődjénél. Ehhez az erőforrást egy 36,7 literes(!) 2300 lóerős Rolls-Royce V12-es szolgáltatta, amit még megfejeltek egy kompresszorral is. Debütálása 1933 február 22 történt Daytonában, ahol mindjárt fel is állította az új rekordot 438 km/h-val. Campbell azonban nem volt elégedett,. Úgy vélte, hogy a kipörgő kerekek miatt a 80 km/h-t is veszít a végsebességből. Ezt ellensúlyozandó hátulra dupla kerekek kerültek, hogy az autó jobban le tudja adni teljesítményét és nyomatékát. Emellett lecsökkentették a tengelytávolságot és a pilóta ülése is alacsonyabbra került.

Bluebird a Daytona tengerparton.

1935-ben a Bluebird visszatért Daytonába, ahol 445,5 km/h-s sebességgel meg is döntötte korábbi rekordját. Azonban az autónak szüksége volt nagyobb térre, hogy megmutathassa igazi erejét, ezért még ez év szeptemberében indult Bonnevilleben. Itt aztán megtörtént a csoda, ugyanis a Bluebird lett az első szárazföldi jármű, ami átlépte a 300 mérföldes határt. A pontosság kedvéért a mért sebesség 301,129 mérföld volt óránként, ami 484 km/h-nak felel meg. Ezután Campbell be is fejezi pályafutását, mint szárazföldi sebességrekorder és átnyergel a vízi sebességrekordokra, melyet négy alkalommal dönt meg. Érdekessége, hogy a hajóját is Bluebirdnek hívják. Az autó tehát nyugdíjba vonul. Napjainkban az Alabama Motor Speedway Hall of Fame-ben van kiállítva Talladegában. Emellett van egy replika Angliában, a Lakeland Motor Museumban is Sir Malcolm Campbell tiszteletére.

A Lledo rekordere

Igazából nem egy túlbonyolított dolog amit kapunk. Bár nehéz is lenne ezen bármit is bonyolítani. Minden ott van a helyén, a festés jól visszaadja az eredetijét, és a logók is megvannak. A kerekek is szépen kidolgozottak. A beltér mondjuk kimerül egy ülésben, pedig egy kormány még belefért volna. Az alvázon is csak a leglényegesebb dolgok vannak. Egy promó autótól viszont szerintem ne várjunk többet, így jó ahogy van!

 Railton Bluebird by Lledo

Korhű a kék szín. A logók is  a helyükön

 Egy kormány elfért volna még

Az alvázon a lényeg. Se több, se kevesebb.

A komplett szett 1993-ból. (Forrás: eBay)

A kiegészített szett a Thrust SSC-vel. (Forrás: eBay)

A Kék madár napjainkban.

Matchbox Parasites

A parazita, vagy más néven élősködő egy másik faj testén vagy testében él, és többnyire annak testéből él. Mindez Matchboxra lefordítva annyit tesz, hogy van egy felfegyverzett csoport, akik a kisautókban érzik jól magukat, képesek őket megszállni. Pontosan fél tucat ilyen "lényt" álmodtak meg belőlük a nyolcvanas években, amikor is számos hasonlóan elképesztő ötlet látott napvilágot. Maguk az élősködők elég rikító színeket kaptak, kinézetre pedig elég robot szerűek, amúgy pedig teljesen műanyagok. A lényeg azonban, hogy valóban képesek megszállni a Matchboxokat. Ehhez mindenképpen szükséges, hogy beleférjenek a kiválasztott gazdatestükbe. Ezt úgy oldották meg, hogy össze lehet őket kicsire hajtogatni, így a méretük adott lett mindehhez. Persze egy sima Matchboxba elég nehézkes lenen csak úgy belepakolni, így a hat parazita mellé, hat speciális kisautót is készítettek. Ezek egy mozdulattal szétpattinthatóak, hiányzik a belterük és az ablakuk, valamint elég nagy kerékkel lettek felszerelve. Ez már így önmagában is elég bizarrul hangzik és valójában az is, amiről az alábbi képekről meg is győződhettek. Jelen esetben a csomagolás hátlapja is mindegyiknél egyedi, ugyanis az tulajdonképpen egy használati utasítás is a paraziták összehajtogatásához.

Mint korábban már oly sokszor, most is Ati73-tól kaptam kölcsön fotózásra az alábbi szettet.

 Chevy 4x4

 Ezzel a kígyómintával még vállalható is

 Csak az ablakot spórolták le

Három szegecs, még sem fixálja a kasztnit

 Kígyószem

 Terrosite

 Egy erősen átalakított Ford pickup

 Kicsit hézagos a paltó

 A hűtőrács is folytonossági hiánnyal szenved

 Könnyen szétpattintható rögzítés

 Nem szép, de funkcionális

 Van itt fegyver

 Specterite

 Pontiac Firebird

 Majorette stílusú felfüggesztés

 Jól pakolható a csomagtartó

 A két lyuk sem a fékek hűtésére szolgál

 A krómozást sem spórolták le a parazitákról

 Ezen még az árcímkék is megmaradtak

 Specterite

 Chevrolet Blazer

 Nem szép, de legalább ronda

 Csak a lámpák maradtak meg a frontból

 Innen még elég normálisan fest

 Egy kis pöcök is került előre a könnyű szédzedéshez

 Destructite

 Dodge Caravan

 Már árulkodik a sárga pöcök

 Szép nagy légüres tér

 Pinokkió?

 Letisztult, szegecsmentes, ...

 .. mert az belül van

 Extermasite

 Chevrolet Corvette

 Mind közül szerintem ez a legbizarabb

 Szinben passzolóak

 Kicsit huzatos az eleje

 Jókora nyomtávja lett

 Mindenhonnan nézve szellősre sikeredett

Nemisite