2013/09/03

Matchbox Superkings K-102 - Race Support Set

Superkings méretű Matchbox nálam tabu volt sokáig, de a helyzet mára annyiban módosult, hogy nem zárkózom el a dolog elöl. Sőt, előbb vagy utóbb szeretném abból is letudni a Porschékat. Ettől függetlenül azonban van egy szett, amit mindenképpen szerettem volna a kezeim közt tudni, ez nem más, mint az alábbi K-102-es Race Support Set. Ebben minden benne van, amit szeretek a kisautózásban, vagyis van benne furgon, utánfutó és egy Porsche.

Szia Dobozos!
Nem titok, hogy szeretem a Matchbox Chevy Van modelljét, ám itt jelen esetben egy B szériás Dodge Van teljesít szolgálatot. Ez csöppet sem zavar, hasonlóan karakteres és tetszetős a megjelenése, ráadásul gyerekkoromban volt egy ilyen magyar másolatom, igaz az a rendőrségi verzión alapuló mentőautó volt. Emez itt egy áruszállító, abból is egy tetőcsomagtartóval ellátott darab. Került oda minden jó, a könnyebb elérhetőséget pedig egy létra segíti, ami egy fellépőben végződik. Sajnos minden fix, de legalább a felnik megkapták a maguk krómozását. Sajnos ennek annyi árnyoldala van, hogy a raktérbe nem került semmi kivehető dolog. Ezt ellensúlyozandó belepasszíroztam - nem volt nehéz - egy másik szettem kellékeit, ide úgy is jobban illenek méretileg.

Futottak még
Az utánfutó nem mondható egy kurrens darabnak, a funkcióját azonban teljes mértékben betölti, ahol lehetett, ott igyekeztek részletessé tenni, bár a forgó kerekeken kívül nem sok extrát tud. Igaz, a Porsche sem tud sokkal többet, ám ott kárpótol a kinézete.

A 911-es, aki 935-ösnek akart látszani.
Igazi versenyautót faragtak a 911-ből, hatalmas köténnyel és szélesítésekkel, szinte már olyan, mint egy 935-ös. A hátsó spoiler mérete sem az utcainál megszokott méretű, ami alatt ott feszít a műanyag hátsó lámpa. A matricázásra azt mondanám, hogy se nem sok, se nem kevés, meghozza a versenyautós arculatot és valós cégek logóit tartalmazza. Összességében szerintem egy nagyon eltalált és tetszetős kisautós szett, örülök, hogy végre nekem is van egy.

Igaz, játszatlan állapota ellenére helyenként kicsit viseltes, ami valószínűleg a tárolásának és az emiatt ramaty állapotba kerülő dobozának köszönhető. Törött a plexi, szakadt a füle és kicsit nyomott úgy az egész, nem csodálom, hogy nem védte tökéletesen a tartalmát. A Dodge lefogató műanyagját sikerült benne megtalálnom, az utánfutót a karton tartja a helyén, ám a Porsche és a trailer szoros kapcsolatát biztosító pöcök eltűnt, de ez legyen a legnagyobb baj, a fotózáshoz így is sikerült valami emberi külsőt kölcsönözni a doboznak. Mivel nem dobozokat, hanem kisautókat gyűjtök, így ennek is örülök, a semminél több, ráadásul így a vételára is több, mint kedvező volt.

 Végre számomra is kézzel fogható
 A Dodge-on kicsi viseltes a króm, de az antenna és a tükrök is épek
 Jókora matrica takarja az oldalsó ajtókat
 Rendesen megpakolták a tetejét
 Létra könnyíti a feljutást
 Természetesen nyitható a hátulja
 Hely, az van bőven
 Az utánfutó
 Részletek azért vannak itt is, még ha nem is működnek
 A hátsó lámpatest külön műanyag elem
 Szép nagy kötényt kreálnak neki
 Szögletes szélesítések
 Játékra fel!
 Alsó fertály
 Matchbox Superkings K-102 - Race Support Set
Kedvcsináló a doboz hátulján

2 megjegyzés:

wmormo írta...

Ez a Porsche a "kettő az egyben" esete. Valóban még nem a másik de már nem az egyik. Kár érte, pedig ebben a léptékben már nagyon szép részleteket lehet megmutatni. Itt meg még az egyszerűbbeket is elnagyolták. A másik két járgány meg tényleg teljesen rendben van.

pittlaren írta...

Frenetikusan jó ez a szett!