Matchbox MB-26 Honda Civic Type-R

A 2006-ban megjelenő nyolcadik generációs Honda Civic még nagyobb megdöbbenést váltott ki belőlem, mint amit anno a Ford Focus. A Focus formája megjelenésekor nagyon nem tetszett, ami lassan átment a nem is olyan rossz, majd a tetszik kategóriába. A szaksajtó által is leufózott Civicről nem gondoltam volna, hogy elér a nem is olyan rossz státuszba. Ezen sokat segített a 2007-es, harmadik generációs Type-R kivitel. A finom spoilerezés mellett minden műanyag elemet színre fújtak, valamint az első fényszórók közötti lámpaszerű műanyag betétet feketére cserélték. Ettől még autószerűbb lett a külseje, amin élekből nincs hiány, még a kipufogó is háromszög alakú. Utóbbi szépen fújja az elődből kis finomításokkal átemelt kétliteres, 201 lóerős motor nótáját. Ezt a teljesítményt a Hondától megszokott módon "sima" szívómotorként teljesíti 7600-as percenkénti fordulatszám mellett. A pörgős motor miatt érdemes magasan tartani a fordulatszámot a jó menetteljesítményhez, amit egy kiváló váltó kapcsolgatásával érhetünk el. Karotta tesztjéből az is kiderül, hogy sajnos a futómű nincs teljesen összhangban a motorral. A motor az oka annak is, hogy a 2011-es évtől kivonták az európai értékesítésből, ugyanis az nem felel meg a közben érvénybe lépett Euro 5 által támasztott követelményeknek, csak az Euro 4-nek. Az angliai gyártósor ahol eddig készültek azonban nem állt le vele teljesen, ugyanis többek között Japánba és Ausztráliába is szállítanak még belőle.

A Matchbox 1-75-ös kínálatába 2008-ban került bele MB-26-os számozással, először piros színben. Még abban az évben lett egy sárga recolor verziója is, amit 2009-ben egy ezüst, majd egy fehér követett - bevallom, én még élőben nem találkoztam ilyen színűvel. 2010-ben a számozás MB-29-re változott, a szín pedig kékre, az idei évre narancsra változott. Ezeken kívül még a Superfast sorozatban mutat új külsőt. Kidolgozása jó, részletgazdag, egyedül az orr és a küszöb spoilerek nem annyira hangsúlyosak, mint kellene. Bevallom, nekem a Matchbox kivitel jobban tetszik, mint az eredeti autó, aminek talán a fenti "negatívum" is az oka. A lámpák minden kivitelen részletesen ki vannak festve, amik nélkül igen furán festene, így mondhatni kötelező ez a manőver. A kerékválasztás a már sokat bizonyított 20 küllősre esett, ami most is jó választásnak bizonyult. Összességében hozza az elvárt minőséget, amit egyre többet nézve kezdek megbékélni az 1:1-es méretarányúval is.

A bontatlan blisteres képek közül a sárga Joe példányáról, míg a kék egyik kolléganőméről készült - neki kifejezetten tetszik ez az autó.

Nem szürkül bele a forgalomba

A lámpák szépen, részletesen festettek

Az ezüst típusjelzést is kapott

Amilyen nagy az első, olyan kicsik az oldalsó ablakok

Matchbox MB-26 Honda Civic Type-R 2008
Matchbox MB-26 Honda Civic Type-R 2008 recolor

Matchbox MB-26 Honda Civic Type-R 2009
Matchbox MB-29 Honda Civic Type-R 2010
Ilyen az igazi elölről, ...
... valamint hátulról

Matchbox 2007 US Classics 5-pack (K9625): 1956 Cadillac Eldorado Biarritz

Nem gyakori, de a Matchboxnál előfordulnak olyan modellek, melyek meglepően rövid ideig szerepelnek csak a kínálatban, hogy aztán végképp eltűnjenek nyom nélkül, vagy hogy spéci kiadásokban bukkanjanak fel újra.

Az 1956-os Caddy Eldorado Biarritz mindössze egyetlen évig szerepelt az 1-75, illetve 1-100 sorozatban, mint MB-18 2006-ban. A világoskék autó, a nagyon peres malomkerekekkel – mondjuk a szándékot látom benne, hogy utánozni akarták az eredeti turbinaszerű dísztárcsáit – nem feltétlenül a legszebb verziója ennek a Matchboxnak. Viszont a speciális kiadásokban sokkal jobban sikerült darabok is felbukkannak, no meg sokkal bénábbak is. Mi több igazából már nálunk is szerepelt egy változata, Elvis Presley „kedvenc járműveit” összefoglaló ajándékdobozban.

Nagyon nehéz erről az autóról bármiféle izgalmasat írni, mert igazán nincs benne semmi izgalmas. Pont az, aminek látszik, egy 5,6 méteres, rettentő, kétajtós kabrió luxusbálna. Ebben a modellévben debütál a 90 fokos, 365 köbhüvelykes (5,9 literes) V8-as erőmű, ami az Eldorado modellekben 305 lóerőt ad le. (Igen, a fentebb linkelt postban szereplő adatok pontatlanok, mentségemre szóljon, hogy most találtam meg a modell eredeti brosúráját, amiből alább láthattok majd oldalakat.) Ehhez egyetlen váltót kínáltak, egy kétsebességes automatát.

A Matchboxnál közepesen jó munkát végeztek. A korszak autóihoz hasonlóan ez is két óriási függőleges vezérsíkban végződik. Az eredetihez képest a Matchboxnál elrontották ennek a kialakítását, bár a dolog nem igazán veszélyes. Az oldalra kivezetett kipufogókkal (sidepipes) azonban nem tudok megbarátkozni, mert egy ilyen alkatrész több szempontból is valószínűtlen. Egyrészt ez egy drága, tohonya, akkoriban az elegancia csúcsának számító luxusautó, nem különösebben valószínű, hogy ilyen teljesítményfokozó, feltűnő, hangos és hát ami a stílust illeti erősen vitatható „extrával” látná el bárki is. Annál is inkább, mert a hátsó lökhárító szerves részét képezi (tailpipe) a blokkból kétoldalt kifutó kettős kipufogó. (Pici magyarázat: Az ötvenes évek autóin jellemző stíluselem az akkor aranykorukat élő, a high-tech csúcsát jelentő, jethajtású vadászgépekre emlékeztető részletek. A függőleges vezérsíkok, az utánégetővel ellátott, teljes teljesítményre állított hajtóművekből kicsapó lángot mintázó hátsó lámpák, vagy a szintén a jethajtóművekre emlékeztető lökhárítókba integrált kipufogók.) Egyébként pont a hátsó fertálya az, amiből tudható, hogy ez egy Eldorado Biarritz, bár az autó fenekére csak Eldoradót írtak.

A continental wheel nem szériafelszereltség ennél az autónál és bár a brosúrában nem találtam rá utalást, több mint valószínű, hogy létezett ilyen. Viszont más részletekben meglepően pontos. A motorházfedélen ott a két gyalogosszeletelő vezérsík, a kerekeken az aranyozás – az autó rendelhető volt aranyszínű dísztárcsákkal és hűtőráccsal –, az első és hátsó világítótestek is kifestettek. A beltér is teljesen elfogadható, még a kormány sem csak egy pizza. Nyilvánvalóan nem tökéletes, de a játékautó kategóriában és árfekvésben teljesen elfogadható, sőt!

Ez a piros változat abból a 2007-es, amerikai klasszikusok 5-ös csomagból származik, amely az amerikai autók rajongóinak szerintem kötelező darab.

Szép, részletes frontend, kifestett világítótestek és Caddy pajzs.

A gyalogosszeletelő vezérsíkok a motorháztetőn és az aranyozás a dísztárcsákon jellemző és szerethető részlet...

...az oldalsó kipufogók azonban nagyon valószínűtlenek. A függőleges vezérsíkok azonban el vannak szabva.

A belső megint csak teljesen jó, még a kormánykerék sem csak egy pizza.

A continental wheel hozza az eredeti turbinákra emlékeztető dísztárcsájának mintáját. A hátsó világítótestekre is jutott festék és jól látszik a lökhárítóba integrált kipufogó.

Az eredetin ez így fest.

Az 5,9 literes, 305 lóerős V8-as.

1956-os Cadillac Eldorado Biarritz a katalógusban.

Matchbox MB-08 Vauxhall Astra GTE - Opel Kadett GSi – UPDATE

Nagyjából egy éve szerepelt itt az MB-48 Vauxhall Astra GTE – Opel Kadett GSi – ami egyébként valahogy idő közben a blog egyik legolvasottabb postja lett. Akkor ejtettem arról szót, hogy ugyanezt a járművet elkészítették egyenruhába bújtatott változatban is és egy hónapra rá prezentáltam is két változatát. Ennyi idő elmúltával talán nem fog az unalom szürke tengerébe fulladni egy újabb változat.

Hej, daliás idők, amikor még a Matchbox rendőrautóinak szinte kivétel nélkül volt valamilyen megkülönböztető jelzése a tetején, nem gondolták azt, hogy elegendő csak a rendőrségi festés! (Támogassuk a fényhíd ipart!)

A fentebb idézett két post után – érthető módon – nem maradt mondanivalóm sem a kisautóról sem a típusról. Viszont ez a konkrét darab tartogat olyan sajátosságot, ami említésre méltó. A Kínában gyártott kisautón feltűnően sok az apró öntési hiba, illetve olyan gyári hibája van, amihez hasonlót sem láttam még a Matchboxnál. Görbe a fém alváz – amit sikerült egészen jól lefotózni. Alapvetően egyáltalán nem szokott érdekelni, hogy hol készül egy Matchbox, nem is gyúrok az olyan jellegű változatfelhalmozásra, hogy adott modellből meglegyen a vizigót és az alsó-atlantiszi verzió is, de jelen esetben csak a gyártási hely lazább minőség ellenőrzését tudom okolni a hibákért.

Ez a kisautó is az MC-20 jelű húszas csomagból származik. Érdekes, hogy a dobozban a helyére csak úgy fér be, hogy a tengelyei egy picit meghajlanak. Ez a nyomorítás az elmúlt 24 év alatt nem viselte meg maradandóan, a helyéről kivéve azonnal a normális helyzetüket veszik fel a kerekek.

Szokatlanul sok rajta az apró öntéshiba.

A széria hátsó spoileren nagyon látszik. Igaz ez a kínai Matchboxgyártás kezdeteiről való darab.

Ilyen gyári hibát sem láttam még, görbe fém alváz. Biztosan gyárilag ilyen, mert azzal a húszas szettel sem játszottak soha, amiből származik.

Matchbox RW006 - Real Working Rigs - International Durastar 4400

A 2009-ben debütáló Real Working Rigs sorozatban az elsők között jelent meg az International Durastar 4400-as modell autószállító kivitelben, amit Ikarus kolléga alaposan ki is vesézett - ajánlott irodalom. Az a post csak megerősített benne, hogy nekem bizony kell egy ilyen járgány, ám csak a napokban sikerült belőle elcsípnem egyet. Ezen hosszú idő alatt a harmadik színváltozatát sikerült beszereznem, ami bordó színű lett, szürke platóval kombinálva. Negatívumként én is csak az alulméretezett üléseket és visszapillantó tükröt tudom felhozni. Ezeket azonban bőven feledteti a többi szépen kidolgozott és részletesen kifestett elem. A kihúzható vontató rész az én példányomon hibátlanul működik, terhelve sem ér le a földre, bár szőnyegen tologatva elképzelhető, hogy okozna fennakadásokat. Méretaránya sajnos nem teljesen alkalmazkodik a személyautókéhoz, éppen csak akkora lett, hogy azok kényelmesen elférjenek a platóján, vagyis a lényegi követelménynek tökéletesen megfelel. A szerintem pofás, de mérsékelten használható - Service Centeres - Car Transporterrel összehasonlítva jól látszik, hogy milyen károkat okozhat, ha bele kell férnie egy modellnek a normál blisteres csomagolásba. Szerencsére a Real Working Rigs sorozat nagyobb papírfelülettel gazdálkodhat, mint az 1-75-ös sorozat, így jóval életszerűbb, jobban játszható kisautókat tartalmaz. Engem teljesen meggyőzött a Matchbox ezen szériája, szépen kivitelezett, használható és nem mellesleg hiánypótló darabokat tartalmaz, amik méretükkel jobban beleillenek a manapság szinte csak személyautókra korlátozódott kínálatba, a használható extra funkciókról nem is beszélve. Ki is néztem még két példányt, remélem azokra nem kell ilyen hosszú ideig várnom, mint erre a szép kis autószállítóra.

Krómban nincs hiány

Sajnos a pár számmal kisebb belteret nem sikerült megörökítenem

A sárga villogó festése hátulról lemaradt, amint a platót megvilágító lámpák is

Nem arányos, de legalább kényelmesen elfér rajta egy kisautó

Az átbillenés határán egyensúlyozva

Így könnyű a le, illetve felhajtás a platóra

A vontató rész pár milliméter híján, de nem ér le a földre

Kicsit korlátoltak a vontatási lehetőségek

Hasonló a méretarányuk

Mindkettőre ráfér ugyan, csak nem mindegy, hogy hogyan

Matchbox Real Working Rigs - International Durastar 4400

Matchbox MB-48 Red Rider

Nagyjából egy hete volt, amikor belevágtam a nyomokban Dodge Chargert tartalmazó Matchboxok történetébe. A mostani folytatás most jó darabig az utolsó lesz, mert valahogy ezek nekem – és ahogy az előző rész kommentjeit elnézem másoknak sem – a szívem csücskei. Tulajdonképpen másolás+beszúrással is összerakhatnám ezt a postot az előzőből, annyira hasonló a történet.

„Apám csöves volt...”

Ugyanabban az évben, amikor a fentebb linkelt postban tárgyalt MB-26 Big Banger is debütált, született egy másik Charger dragster karikatúra is, az MB-48 Pi-Eyed Piper. Hogy miért titulálom ezeket karikatúráknak? Nos, nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ezek a jól ismert stílusú rajzok, melyek pólókon és egyebeken szoktak megjelenni, kisautóba öntött inkarnációi. (Két példa, itt és itt.) A Piper – aminek a neve valamifajta szójáték azzal, hogy minden hengerhez külön levegőbeömlője és kipufogója van, amitől a motorblokk felső része olyan mint egy skót duda – még tovább is húzza, mint a Banger, mert 1972 és 1977 között marad az 1-75 szériában. Az egészen egyértelmű, hogy édes testvérek a Bangerrel, csak a motorblokkjuk különbözik, illetve az alvázukban van némi eltérés. A Piper oldalsó kipufogói nem az alvázzal képeznek egy darabot, hanem az egy külön műanyag alkatrész, ami az alváz és a karosszéria között foglal helyet, mint a sonka a szendvicsben. (Kép erről alább, ami egyértelművé teszi, hogy hogyan fest ez.)

Lángok és Lovagok

Érdekes, hogy a Pipert is ugyanabban az évben veszik elő ismét, mint a Bangert, azaz 1982-ben. Ekkor Red Rider (Vörös Lovas) lesz belőle és mint MB-48 masszív tíz évre tanyát ver az 1-75 szériában. Ősétől csupán a festése különbözteti meg az autót, mely 1983-ban egy testvért is kap, az MB-67 Flame Out (kb. Kicsapó Láng, egy újabb nehezen fordítható és mérsékelten vicces szójáték) képében. Szerkezetileg ezzel is megegyeznek, csupán a festésükben térnek el. A Flame Out még egy évig marad meg a szériában, valószínűleg rájöttek, hogy azért mégiscsak túlzás három nagyon hasonló kisautót tartani egy mindössze 75 darabos sorozatban.

Ez a kisautó is ugyanabból az MC-20 jelű húszas csomagból származik, mint a már tárgyalt és a jelen post képein statiszta szerepet betöltő, Big Banger leszármazott Cosmic Blues is.

Balról a Red Rider, jobbról a Cosmic Blues. Amúgy a valóságban miben van ekkora V-blokk?

Letagadhatatlan a rokonság. Azért a festésüket nem nevezném őrülten bonyolultnak.

A hátsó fertályuk tökéletesen azonos.

Az eltérés az alvázakban. Jól látszik a Red Rider műanyag betétje a fém alváz felett.

Matchboxon kívüliek: Majorette Porsche 924

A Matchbox Porsche 944 Turbo-ról szóló írásomban említettem annak elődjét, a 924-est, ami a Volkswagen megrendelésére készült, amire végül aztán nem tartottak igényt. Porsche-ék nem hagyták veszendőbe addigi munkájukat és 1975-ben megalkották belőle a saját, belépő szintű modelljüket. Talán ez lett a leginkább lenézett típus a cég kínálatában, sokan nem is tekintik igazi Porsche-nak, mindenki egyből ráböki, hogy Audi motoros. Ami tulajdonképpen igaz is, de azért ezt a két literes erőforrást picit átfésülték a stuttgartiak, 125 lóerőt sikerült belőle kihozni. Az "idegen" motornak volt egy olyan előnye, hogy elég olcsón lehetett javítani, ha az ember a Volkswagen konszern alkatrészbázisát túrta és nem a Porsche sajátját. Sajnos éppen ez a fő ok, amiért annyian lenézik ezt a típust, pedig a konstrukció maga igen jó, a hátsó tengelyre szerelt váltójával, ami lehetett négy vagy öt sebességes manuális, valamint három fokozatú automata. Kiviteltől függően 1080 és 1180 kilogramm között mozgott a tömege, amit a 125 lovacska éppen tíz másodperc alatt röpítette 100 km/h-ra - a végsebessége 200 km/h volt. 1979-ben készült turbóval megspékelt változat is 170 lóerővel, amit 1981-ben további héttel toldottak meg. Így már egész jól alakult a menetteljesítmény, több mint két másodpercet javult a gyorsulási érték, a végsebesség 30 km/h-val. Az 1981-es év a 924 Turbo kivitel mellett hozta magával a 924 Carrera GT és 924 Carrera GTS típust is 210 és 245 lóerővel. Ezek már igazi bestiák voltak - GTS 0-100 km/h 6,2 másodperc - az alap típushoz képest, igaz az áruk is ehhez volt fogható. Míg az alap kivitel 25 000 márka körül volt megvehető, a Turbo 42 000-ért volt elérhető, addig a Carrera GT 60 000, a Carrera GTS 110 000 német márkát kóstált, igaz utóbbiból csak ötven darab készült. 1986-ban 924 S típusjelzés alatt a kétliteres blokk helyét egy 2,5 literes, 150 lóerős veszi át. Ez a típus tulajdonképpen egy átmeneti állapot a 924 és a 944 között, ami 1988-ban került piacra, leváltva elődjét, amiből 150 667 darab látott napvilágot.

Kicsiben a Majorette készítette el, ráadásul kitűnően. Minden apró részlet a helyén van, a tanksapkától az ablakspricniig mindent megtalálunk. A karosszéria mellett fémből készült az alváz is, amiből az orrkötény és a hátsó lökhárító került kialakításra. az első lökhárító egy külön műanyag betét, gondolom így könnyebben megvalósíthatóak voltak a részletek, ami jelen esetben az irányjelzőket, a ködlámpákat és a rendszámot érinti. A rendszámot hátul is megtaláljuk, amit a piros beltérből kialakított hátsó lámpák fognak közre. Hátul van az autó nagy extrája, a nyitható csomagtérajtó, amit kinyitva a pótkereket és két dipótáskát szemlélhetjük meg közelebbről. Az utastér is hasonlóan részletes, a műszerfal a kormánnyal külön műanyag elem, ami a küllős kormányt is magában foglalja. Rugózása elsőrangú, de Majorette lévén ez nem is lehetne másként. Minden tekintetben tökéletes kisautó.

Az autentikus Majorette környezetet adó Citroent és Datsunt sógorom cipősdobozából kölcsönöztem, ahonnan a Rába és az Ikarusok is származnak.

Az apró részleteket tartalmazó rész műanyagból készült

Csak a visszapillantók hiányoznak

A hátsó lámpa a beltér anyagából készült

A tetőn már látszik,...

...hogy a csomagtartó fedele, vagyis a hátsó ablak nyitható

Két kis táska és egy pótkerék található a csomagtartóban

Majorette Porsche 924
Így néz ki az eredeti
Később kapott egy kis spoilert a hátsó szélvédő mentén
Egy korabeli katalóguskép a műszaki adatokkal
A röntgenrajzon jól látszik a hajtáslánc

Matchbox MB-09 AMX Pro-Stocker

Tény ami tény, a múltban a Matchboxnak nem volt éppen erőssége az amerikai autók megmintázása. Persze, vannak emlékezetes darabok, amik igenis nagyon jól sikerültek, gondolok itt a Lincoln Continentalra, vagy az ős-Mustang kiadásra a kormányozható kerekivel (ami még nem szerepelt itt), de a pony car, meg a muscle car a Hot Wheelsnek ment jobban, ezekből csak mostanság kezdtek el igazán jó darabok megszületni Matchbox logóval. Mára is egy ilyet tartogatok. Pony és muscle is, de nekem valahogy nem áll össze, akárhogy is nézem, nem adja ki az eredeti autót.

American Motors Company Javelin AMX

Egyszer volt, hol nem volt, bizony a hatvanas évek végén még úgy volt, hogy nem csak a három nagy, azaz a Ford, a General Motors és Chrysler volt képes valóban nagy számban autókat előállítani a tengerentúlon, hanem létezett egy negyedik, a többihez képest ugyan kisebb cég is, az AMC.

Amikor a hatvanas évek végén a pony car piac egyáltalán létrejött a Mustanggal, az AMC a „gazdaságos autók gyártója” bélyeget hordozta magán, nagypapi-nagymami autója termékekkel. „Innen szép nyerni” gondolhatták és 1966-ban két prototípust is bemutattak, az üvegszál karosszériás, kétüléses AMX-et és a négyüléses AMX II-őt, amivel az egyértelműen a fiatalabb korosztályból kikerülő pony és muscle car vásárlókat célozták.

A lenyitható tetejű autók piaca éppen zsugorodóban volt, az AMC pedig túl kicsi volt ahhoz, hogy külön fastback és kupé kiviteleket is tervezzen, mint ahogy azt a Ford tette a Mustanggal, ezért csak egyetlen, fastback karosszériaváltozatban készült egy 1967-ben az 1968-as modellévre az az autó, ami felszereltségében és motorizáltságában lehetett megfizethető pony és lóerőgyár muscle car is.

Első generációs AMC Javelin 1968-ból. Pofás, nem?

Nem véletlenül kerülgetem itt a forró kását és igyekszem nem néven nevezni a gyereket. Egyszerűen lövésem sincs, hogy mi különbözteti meg a Javelint az AMX-től! Minél mélyebben ástam magam bele a kérdésbe, annál nagyobb lett a káosz, mert van amikor csak Javelint, van mikor csak AMX-et, aztán van mikor Javelin AMX-et, vagy éppen AMX Javelint emlegetnek a szakértőnek tűnő források. Szóval biztos, hogy a két dolog – már ha egyáltalán lehet itt kettőről beszélni – egy és ugyanaz, a felszereltségi szintben van eltérés. De hogy mi, az természetesen az amerikai autóknál megszokott módon modellévenként eltérő és abszolút belekavarnak a dolgokba az olyan rendelhető csomagok, mint az SST, a Big Bad, vagy Go Package. Én itt tisztelettel felteszem a kezem és azt kiáltom, hogy passz, nem látom át az egészet úgy ahogy van, ha valaki ismeri ezt a mesét, bátran éljen a kommentelés lehetőségével! Szóval közel sem biztos, de úgy tűnik, mintha a Javelin lenne a négyüléses – bár a képeket elnézve inkább 2+2 ülés az, mert hátra csak láb és fej nélküli utasok számára tűnik kényelmesnek a rendelkezésre álló hely – változat és az AMX a kétüléses. Ráadásul hozzá kell tennem, hogy ez az alapvetés is csak az első generációra tűnik igaznak.

Ami minket az egész AMC Javelin AMX történetből leginkább izgat, az a második generáció, melyet az 1971-es és 1974-es modellévek között kínálnak, hiszen mint minden bejegyzésnek, ennek is valamilyen kisautó adja a csattanóját. Végre az egyik forrás a második generációval kapcsolatban kicsit szétoszlatja a ködöt az AMX-Javelin kérdésről! Hogyaszongya: „1971-től az AMX többé már nem hozzáférhető, mint kétüléses, hanem a Javelin nagy teljesítményű, prémium kiadásává növi ki magát. Az új Javelin-AMX – na, még egy írásmód, ki örül? – számos versenyváltoztatást kap, és az AMC úgy hirdeti, hogy „egy Trans-Am bajnokhoz legközelebb álló dolog, ami pénzért kapható”. (A Trans-Am itt a bajnokságsorozatot jelenti és nincs köze a General Motorshoz tartozó, Pontiac gyártotta autóhoz.)

A második generáció. 1974-es AMC Javelin AMX, a Go Package-el pofán verve.

A megújult Javelin motorkínálata a sorhatos 3,8 és 4,2 literes blokkoktól kezdődően, a V8-as, 5-, 5,9- és 6,6 literes erőművekig terjed. A gyártásának négy éve alatt ezek 100-tól, egészen 335 lovas ménest képesek a hátsó kerekekre ereszteni három és négysebességes kézi, illetve háromsebességes automataváltók hadhatós közreműködésével. Az 1971-es Javelin AMX 1471 kilót nyom, 6,6 literes blokkja van, amiből 335 pacit hoznak ki és a negyed mérföldet 14 másodperc körüli idővel futja meg úgy, hogy a végén 93-on áll a sebességmérő mutatója mérföld per órában (150 km/h).

Matchbox AMX

Mint az a fentiekből sejthető, a Matchbox az AMC Javelin AMX második generációját mintázta meg. Az 1972-ben debütáló MB-09 már szerepelt nálunk, sőt updeate is volt egy ritkább változatáról, de még doboz is került hozzá. Mint azt fentebb olvashattátok, az ezekben az anyagokban szereplő bizonyos állításaimat több helyütt is revideáltam, sőt már a dobozon lévő piktogramokról is tudom, hogy mit jelentenek, de azt változatlanul tartom, hogy a kisautó csak távolról és erős ködben adja ki az eredetit. A Javelin AMX utcai változata 1972 és 1977 között szerepel az 1-75 szériában, de a cég 1983-ban ismét előveszi a típust és szemlátomást az utcai változat öntvényének alapjain elkészíti az AMX Pro-Stockert. Ez 1983-1984 között az Egyesült Államokban mint MB-17 fut, a világon mindenhol máshol pedig mint MB-09, sőt egy évvel tovább is marad a kínálatban és 1985-ben látjuk a szériában utoljára. (A BAMCA.org ezen oldala remekül szemlélteti az utcai és a gyorsulási verseny verzió közti különbséget.)

Pro-Stocker vajonmi?

Könnyű dolgom van Pro Stock mint versenykategória mibenlétének tisztázásával kapcsolatban. Elég csak visszanyúlnom porsche kolléga legeslegelső munkájához, ami a blogon a négyszázadik volt 2009 április végén – csak a miheztartás végett, ez most a 897-ik post a blogon. (Na igen, egy picit azóta belehúztunk.) Tehát tessenek fogyasztani a linken elérhető magyarázatot!

A szélesítésekkel, az oldalra kivezetett kidörgőkkel még meg is tudnék barátkozni, de az autó orrát szerintem sikerült iszonyúan rútra szabni. Olyan, mint egy német panzer Sztálingrádnál – amikor még előre mentek és nem hátra.

A mai post tárgya azonban más miatt is érdekes és ez a hazai vonatkozás. A kisautó 1986 és 1988 között készült valamikor Magyarországon. Talán ez a magyarázata annak, hogy az amúgy kitűnő BAMCA.org erről a verzióról nem tesz említést. Hogy mi fán is terem ez a holmi, arról részletesen olvashattok beczl tollából, a magyarországi kisautógyártást történetéről írott cikksorozatának a, Matchboxról szóló részében.

Sajnos igazán nincs mihez hasonlítani a dragstert, de ami a többé-kevésbé utcai változatot illeti, nos azt hiszem a Hot Wheels jobban oldotta meg ezt a feladatot.

Piros fényezéshez piros belső. A nózija egy német panzer és egy hókotró keresztezésével készülhetett.

Sidepipes. Az ajtók behegesztve.

A fényképezőgépem imádja a pirosat, azt hiszem.

A hátsó világítótest a beltér műanyagjából van.

A dragsterről szerencsére már lehagyták a vonóhorgot.

Így vagy úgy, nekem változatlanul nem adja ki az AMC Javelin AMX-et.

Az alváz műanyag, az oldalsó kidörgők is ezzel képeznek egy alkatrészt. Ami nekünk a legfontosabb: MADE IN HUNGARY!