2010/03/23

Matchbox MB-08 Vauxhall Astra GTE - Opel Kadett GSi

Nagyjából egy hónapja szerepelt itt az MB-48 Vauxhall Astra GTE – Opel Kadett GSi utcai, civil változata. Akkor ejtettem arról szót, hogy ugyanezt elkészítették egyenruhába bújtatott változatban is.


Az MB-08 1987-ben jelenik meg az 1-75 sorban. A civil modellhez képest visszalépést jelent, hogy az ajtajai nem nyithatóak, aminek – gondolom – az lehet az oka, hogy úgy akarták a helyén tartani a szélvédőt, amiből a fényhidat is kiképezték, hogy ahhoz ne kelljen további rögzítéseket bevetni. Az alvázon ennél már megjelenik az Opel Kadett GSi felirat is, bár a belső térben továbbra is jobb oldalt van a kormány.


Arra leltem bizonyítékot, hogy a szigetország rendőrsége – lásd a képet lentebb – használta a típus háromajtós változatát, de a német rendőség színeit viselő darabról nem találtam képet, csak ötajtósról. Változatlanul úgy találom, hogy ez egy pofás darab, még így uniformisban is.



Angol rendszám és kormány a jobb oldalon, de a német rendőrség színeiben.
Az "8-dot" (nyolcpötty) kerék, fehér "dísztárcsával" nem éppen a leggykoribb.
Na, ilyet sem láttam még. Hogy sikerülhetett ezt a kisautót úgy megkoptatni, hogy a feliratok és a csíkok sértetlenek rajta? A kosznak látszó elszíneződés ugyanis nem piszok, hanem meg van kopva a felület.
Matchbox MB-08 Vauxhall Astra GTE - Opel Kadett GSi - már mindkét megjelölés szerepel az alvázon.
Ezt a képet sikerült lelnem a típus háromajtós változatának rendőrségi használatáról a briteknél. A háttérben egy Ford Cargo, előtérben Scully ügynök európai hasonmása.

3 megjegyzés:

Charlie Brown írta...

Szerintem egyszerű: a feliratokat a visszapillantó és a fényhíd megléte mentette meg. Így akár betonon pattogva sem tudott leérni egyik felirat sem, pedig látszik az említett kiálló részeken, hogy kapott kiképzést rendesen. A homokozót viszont alighanem megúszta.

Névtelen írta...

Nekem ezek közül mind a 2 verzió megvan, bár nem valami fényes állapotúak. Az angol dizájnos kiskorom óta megvan, nagyon szerettem (és még most is), de sajnos ez meg is látszik rajta.

AndrewBoy írta...

Ez a német ver. még hiányzik a gyűjteményemből! :)