A 2009-es évhez hasonlóan 2010-ben sem került bele 1975 Chevy Stepside Pickup az 1-75-ös sorozatba, csak egy ötös pakk kereteiben jutott el hozzánk is. Erről a számomra kedves modellről sok újat már nem tudok elmondani, a kerék a megszokott, a vadiúj árnyalatú fényezést ezúttal is csíkokkal dobták fel, ami most is tetszetősre sikeredett. Egyedül talán a beltér és a plató műanyagját lehetne említeni érdemi változásként, ami jelen esetben már nem barna árnyalatú. Szerintem ez a változás még a recolor kategóriába tartozik, de az eddig megjelent színvariációk zömében az említett árnyalatban pompáznak, ezért merem "változásként" említeni, hogy ezúttal fekete színt kapott, ami a világosra fújt karosszériához igen jól passzol. A nagyméretű blistert pedig továbbra sem kedvelem - a vele járó nyűgöket már nem is említem -, főként fotózás - macerás a kicsihez képest a megszokott A4-es lappal lekapni - és tárolás szempontjából .
Szép pezsgőmetál szín, dekoratív csíkokkal
A megszokott barna árnyalat helyett ezúttal fekete a beltér és a plató
Matchbox MB-76 '75 Chevy Stepside Pickup, amerikai kiadás, NRFB
A Matchbox által a tavalyi évben megkezdett Lesney Edition sorozat idén is folytatódik, a benne szereplő autók listáját itt megtaláljátok. Az én szemszögemből jó hír, hogy Porsche is szerepel köztük, ráadásul vele kezdődik a lista. Ebből kifolyólag igen hamar ki is került a boltok polcaira, persze most sem az európaiakra. Manapság ez már nem nagy akadály, némi felár ellenében könnyen hozzá lehet jutni, akár itthon is. Így tettem én is, de azt kell mondjam, szerintem nem nagyon éri meg az a plusz költség, de ne rohanjunk ennyire előre!
A Porsche 914-es modell tavaly jelent meg a Matchbox kínálatában - itt olvashattok róla -, ami jelen esetben már VW-Porscheként van jelen, ráadásul hathengeres motorral. Amint ott írtam, két dolog nem tetszik az eredeti modellen, amiket itt simán orvosolhattak volna, de csak részben tették. A beltér króm színét feketére mázolták, ami így már sokkal jobban mutat, viszont a továbbra is fekete szélvédő miatt csak a leengedett oldalablakokon tekinthetjük ezt meg. Tényleg igazi extra kivitel lehetne, ha a szélvédőn ezúttal rendesen belátnánk és a tetőt, valamint a lökhárítók tetejét is fekete festékkel vonták volna be, ahelyett, hogy anyagában lenne színezve. Nem mondom, így a szélvédő tetejére nyomott Porsche felirat jól érvényesül, amint a piros színűre fényezett kasztnira dobott feliratok is. Összhatásilag tényleg rendben van, de nagyon nem tudom megemészteni ezt a szélvédő dolgot, lehet ez az én hibám. Az igazi extrának számító dolog ennél a kivitelnél a fém alváz, ami a kisautó tömegét jelentősen megnöveli, mivel a karosszéria igen csekély hányada fém. Azonban a küszöb és a lökhárítók alatti rész is az alváz része, így felveti azt a problémát, hogy azok nem feketék, pedig az igazi 914-ek döntő többségén olyan színű, vagy ha nem akkor színre fújt. Utóbbi megoldás szerintem jól is állna neki, de akkor nem látnánk messziről, hogy az fémből van. A csupasz fém szín mellett szól, hogy közvetlenül mellette ott van a krómozott műanyag is, ami így igen fura összképet alkot. A kerékválasztás sem hozott újdonságot, megmaradt a klasszikus króm felni. Félretéve a szélvédő iránti rosszallásomat, még így is azt kell, hogy mondjam, szép-szép ez a Lesney Edition, de kár volt megalkotni, semmi pluszt nem ad neki, hogy nem műanyagból van az alváza - legalább is ebben a formában.
A fém alváz helyett többre értékelném az átlátszó szélvédőt
Vannak olyan típusok amiket nagyon szeretnék birtokolni, 1:6x méretarányban, de valamilyen okból kedvenc gyártóm nem készített el őket. Tulajdonképpen ez vezetett oda, hogy elkezdtem őket keresni más gyártók kínálatában. Néha az ember talál hibátlan alternatívát máshol, néha nem – tényleg, látott már valaki 1:6x közeli Zöldséges Mercit? A Maisto hetes BMW-t először Rájen kollégánál láttam és rögvest felhorgadt bennem a birtoklási vágy. (Ez úton is csókoltatom a blog.hu keresőjét, mely a Maisto és BMW konstellációra nem tud értelmes találatot dobni.)
E32
Azt gondolom mindenki tudja, hogy a tudományos béemvéológia a különböző modelleket a karosszéria kódjuk alapján különbözteti meg. A kódok „E”-betűje a német „Entwicklung” (kb. evolúció, fejlesztés) szóból jön – bár a 2008-as 7-es szériától már „F” áll a kód elején –, a számok meg gondolom növekvő sorrendben követik egymást, mint a lottósorsoláson. Az E32-es, a második generációja a BMW 7-es, zászlóshajó szériájának, mely 1986-tól 1994-ig készült. Ízig-vérig luxuskocsi, minden olyan technológiával felvértezve a motorháztető alatt, az utastérben és úgy általában az autóban, ami a 80-as évek végén elképzelhető volt. A ma sem éppen gyakori V12-es erőműveken kívül rendelhető volt az autóba például telefon, fax, borhűtő, TCS (kipörgésgátló), de még olyan rendszer is, ami nagy sebességnél megfeszíti az ablaktörlők rugóit, hogy azok megfelelő erővel tapadjanak a szélvédőre. (A hétköznapi halandók autóin erre egy pici szárnyacska szolgál, meg a menetszél.) Ez volt az első BMW – egészen pontosan a 750i változat – aminél bevezették a 250 km/h-ás elektronikus sebesség limitert. A limuzin értelemszerűen egyetlen karosszériaváltozatban létezett, leszámítva a hosszított, a nevében „L” betűt viselő („Lang” azaz hosszú) verziót, ami 11,4 centivel több lábteret biztosított a hátul ülőknek úgy, hogy a hátsó ajtók – és hát nyilvánvalóan a karosszéria is – voltak ennyivel hosszabbak, mint a szintén nem rövid (4910 vs. 5024 mm) normál testvérein.
Ami a motorházfedél alatti dolgokat illeti, oda összesen ötféle motor volt rendelhető, melyekkel az E32 10,5 és 7,4 másodperc közti idő alatt volt képes megugrani a 0-100 km/h-t, 185 és 300 paci közötti ménesek hathatós közreműködésével. Ha valakinek a kizárólag benzines erőforrásokkal szerelt autó sorhatos, V8-as és V12-es blokkjainak teljesítménye nem lett volna elegendő, akkor az Alpina Burkard Bovensiepen GmbH állt a rendelkezésére, három különféle hengerűrtartalmú változatra épülő tuningjaival. Hogy az ezekkel járó bodykittek mennyire állnak jól egy luxuslimuzinnak az ízlés kérdése, szerintem a kevesebb több – már hogy díszcsomagolásba bugyoláljam a véleményemet és ne jöjjek elő mindenféle hasonlatokkal suhimelegítőbe bújtatott németekről.
Vese Elvben az E32-es hetes orráról is lehet arra következtetni, hogy mi van a motorházfedél alatt. A hathengeres változatok ugyanis keskeny BMW vesékkel ékített hűtőmaszkot hordanak az orrukon, míg a nyolc és 12 hengeresek pedig széleset. Viszont a keskeny vesés hűtőrács opcióként rendelhető volt a nagy motorokkal szerelt verziókra is. Tehát ha széles vesés E32-őt látunk – és feltételezzük, hogy gyári állapotú – akkor abban biztos, hogy a nagyobb motorok közül dolgozik egy, míg a keskeny veséjű – amúgy szerintem ez néz ki jobban – bármi lehet.
Bal oldalon a keskeny, a jobb oldalon a széles vesék. (Kattintásra ez a kép is megnövekszik.)
Az E32-ből 311 068 darab készült. Mint a nagy hengerűrtartalmú szedánok úgy általában, ez az autó sem volt mentes a gyors értékvesztéstől és sok példányuk hamar azok kezében végezte, akik nem éppen arról híresek, hogy sokat adnának a karbantartásra. Éppen ezért mára már nehéz szétkondácsolatlan, szép állapotút találni belőle.
MC Toy – Maisto
Mint arról már szót ejtettem, az 1:6x méretarányú E32-es létezésével először Rájen kollégánál szembesültem. Az ő makulátlan, ezüstmetál színű példányát a Maisto gyártotta. Akkor elkönyveltem, hogy nekem már pedig kell ilyen, de nem fogtam módszeres kutatásba utána. Aztán sokkal később, pont Rájennel kezdtünk áttúrni az egyik börzén egy „turkáló dobozt”, ahol az én példányom a kezembe vetette magát. Közel sem olyan makulátlan, mint a már említett darab, de cserébe az ára is turkálós volt.
Egészen addig, míg el nem kezdtem szövegszerkesztőbe írni ezt a postot, fel sem tűnt, hogy az én példányom valami más, mint a kollégáé. Nyilvánvalóan más a színe, pont egy olyan árnyalat, amit képtelen vagyok meghatározni. Legyen mondjuk... ööö... pezsgőszínű. Nyilvánvalóan az én példányom motorházfedelén egy jócskán túlméretezett BMW embléma látható és megint csak nyilvánvalóan egy akkorára szabott vonóhorog éktelenkedik a hátulján, hogy az már fáj. Ami nem annyira feltűnő, hogy az autó oldalán kifestették a koptató gumicsíkot, ami pedig egyáltalán nem nyilvánvaló addig, míg a hátára nem fordítjuk, hogy az én példányomat az MC Toy gyártotta. Róluk tudjuk, hogy a Maisto elődje és azt is, hogy egészen meglepően jó minőségű dolgok keveredtek ki a kezük közül, mely szokásuk a Maistonál is elő-előfordul időnként. A kisautóról az előbb említett eltúlzott részleteket leszámítva csak pozitívan tudok nyilatkozni. A Matchboxra emlékeztető mintázatú kerekek és azok rugózása csak dob rajta. Mivel a járgány hasán 750iL jelölés olvasható – tehát ez a 12 hengeres, 300 lóerős, ötliteres, hosszított csúcsváltozat –, így az autó orrán lévő keskeny vesék tulajdonképpen hibának is felfoghatóak lennének, ha nem létezne a fentebb említett rendelési opció.
Figyeljétek meg, hogy egy-két éven belül az MC Toy is bekerül a „régen a kutya sem foglalkozott vele, mert nevenincs gyártó, ezért kevés maradt fent, tehát a szép állapotban megmaradt termékeik ára a csillagos eget fogja verni” kategóriába! Ne legyen igazam, mert akkor több ilyen gyártmányú járgányt kaparinthatunk meg elfogadható áron!
Túlméretes BMW propeller, kicsi vesék, sok kidolgozott részlet az orron.
Matchboxos kerekek és kifestett koptató gumicsík.
A visszapillantó tükrök még elférnének rajta, de ezt leszámítva oké.
Az a vonóhorog, na az brutális!
BMW E32 promó videó. Van benne bajuszos német mérnök is ám!
Ízlelgetem ezt a számot és nagyon nehéz elhinni, hogy az eltelt 3 év 8 hónap 2 nap alatt ennyi egyedi látogató kereste fel ezt a blogot. Nehéz, mert eléggé kis réteget érdeklő témáról szól, egy apró ország nyelvén és nem áll mögötte semmiféle nagy forgalmú portál, mely ide irányítana látogatókat. (A valóságban azonban még ennél is többen kerestétek fel az oldalt, hiszen a Matchbox Memories első postja 2006 augusztusából származik.)
Szeretném megköszönni nektek olvasóknak, hogy ennyien látogattok minket és lelitek örömötöket a régi és nem annyira régi játékautókban! Tartsátok meg jó szokásotokat és keltsétek jó hírünket továbbra is!
Köszönöm szépen szerzőtársaimnak, akik a múltban és a jelenben – azt meg persze csak remélni tudom, hogy a jövőben is – űzik ezt a hobbit velünk, hogy megosztják tudásukat, hogy elétek tárják gyűjteményüket. Beczl, Matchbox, porsche, Snake Peti köszönet nektek!
Ebben a blogban az a legklasszabb, hogy remek embereket ismerhettem meg a segítségével, akiknek a lelkesedése és támogatása nélkül nem lenne ez a blog az, ami most, sohasem fejlődött volna, nem lenne levelezőlistánk és egyáltalán... Köszönöm szépen srácok!
Annyira jó, hogy a múltban már tisztáztunk itt a blogon autószexualitási alapfogalmakat, mert ez alkalommal is elég lesz rájuk csak visszalinkelni. Márpedig ez alkalommal lesz jó sok ilyen, mert ami terítékre kerül egy Pony Car, ami Muscle Car is!
Mustangot reggelire
Amikor a General Motors 1966 június 28-án a Detroiti Statler-Hilton Hotelben leleplezte a Chevrolet Camarót, akkor a sajtó összegyűlt képviselői közül valaki arról érdeklődött, hogy mit jelent a név. A válasz úgy hangzott, hogy „Egy kicsi, harapós állat, mely musztángokat eszik”. A Camarót nem is lehetne frappánsabban összefoglalni. Nyilvánvalóan Pony Car, számos verziója Muscle Car és dedikáltan a Ford Mustang konkurensének szánták.
Az első generációs Camaro az 1967-1969 modellévekben volt a Chevrolet szalonok lakója. A 2+2 üléses már eleve kupé és kabrió kivitelben is kapható volt, motorizáltságát tekintve pedig 3,6 literes sorhatostól, 7 literes V8-ig terjedt a kínálat – már ha beleszámoljuk az egyes dealerek által kínált spéci kivitelű Camarokat is – és nem, nem volt belőle dízel, mielőtt valaki megkérdezné. Váltóját tekintve négysebességes manuális, illetve két és háromsebességes automata volt a palettán. (Egy forrás szerint háromsebességes manuális váltóval is szerelték.) Az első generációs Camaro nyolcvanféle (!) gyári, és további negyvenféle (!) kereskedői opcióval volt rendelhető, ezért katasztrofálisan nehéz általános érvényű kijelentéseket tenni arról, hogy a három fő gyári felszereltségi szint – SS, RS, Z/28 – pontosan mit is takar. (Egyébként az amerikai autóknál ez egy külön tudományág. Nagyon gyakori, hogy a különböző modellévekben apróbb változtatásokat hajtanak végre, ezért mindig szent borzadállyal olvasom kedvenc amerikai autós periodikám aukciókról szóló tudósításaiban az értekezéseket, hogy az ilyen és ilyen díszléc, vagy az olyan és olyan felni – vagy ezek tetszőleges kombinációja, olyan egészen agyament részletekig, hogy milyen színűre festették a szelepfedelet – évjárat helyes, vagy sem.) Nem is mernék belemenni egy ilyen fejtegetésbe, mert nagyon nagy az esélye, hogy bakot lövök, ugyanakkor a kisautó részleteinek értékeléséhez – mert a végén ez lesz a csattanó – azért nem árt tisztában lennünk az alapvető csomagok mibenlétével. Induljunk el a kályhától!
Az 1967-es modellévben az RS (Rally Sport) egy optikai tuning csomag, többek között spéci hátsó lámpákat, eltűnő első világítótesteket és RS emblémákat jelentett. Az SS (Super Sport) csomag már lényegesen több ennél, alapvetően egy 5,7 literes V8-as blokkot jelentett a motorháztető alatt – opcióként 6,5 literes erőmű is lehet az SS csomagban –, kamu légszipoltyúkat a fentebb említett alkatrészen, SS emblémát a hűtőmaszkon, az első kerék előtt, a tanksapkán és a duda gombján. Ugyanakkor lehetséges volt mindkét csomag megrendelésére. Az egymillió dolláros kérdés, hogy ez esetben melyik embléma jelent meg az autón, a magam részéről passzolom a dolgot. Eddig még nem is tűnik olyan bonyolultnak a dolog, de itt jön a képbe a Z/28 csomag. Ez egy „elvben versenyzésre kész” Camarot jelent, ami bármelyik Chevy dílertől megrendelhető volt, ugyanakkor semmilyen katalógusban sincs nyoma! (A fene sem érti.) Pedig nem akármi volt benne. Az első kerekeken szervós tárcsafékek, négysebességes manuális váltó, 4,9 literes V8 small block (muhahahaha), Holly karburátor és még jó pár teljesítménynövelő apróságot, racsingcsíkokat és tuning futóművet. Papíron a Z/28 290 lóerőt tudott, de a General Motors csalt, hogy alacsonyan tudja tartani az autó biztosítási besorolását – és így többet adjon el belőle – illetve, hogy beférjen bizonyos versenykategóriákba. A valóságban a 302 köbhüvelykes small block (Ezzel képtelen vagyok betelni, méghogy kicsi? Muhahahahahaha!) cirka 360 pacit tudott az egy négytorkú karburátorral és úgy 400-at a két darab négytorkúval. (Ízlelgessük ezt, emberek! „Két darab, négytorkú karburátor.” Nyamm!) Ami az emblémákat illeti, a korai Z/28-ak az első sárhányóin 302-őt viseltek emblémaként, 68-ban és 69-ben viszont már Z/28-at. Na, itt még mindig nem tűnik túl bonyolultnak a képlet, de a Z/28-ra is rendelhető volt az RS csomag. Ezek után ki ismeri ki magát a jelölések tengerében?
STYLO
Kikapcsolódásképp következzen itt öt perc és még két másodperc színtiszta autószexualitási óverdózis! Tessenek teljes képernyősre nyitni a videót, felcsavarni a hangerőt és hátradőlni! (Igen, az ott tényleg Bruce.)
[Mos Def:]
Love electricity,
Shockwave central,
Power on the motherboard,
Yes.
Push up,
Overload,
Legendary,
Heavy glow,
Sunshine,
Thunder-roll,
Keep this on,
Yes the lanturn burns firm and easy,
And broadcast so raw and neatly,
Thunder-roll,
Sunshine,
Work it out now, now, now...
[2D:]
Overload, overload, overload,
Coming on to the
Overload, overload, overload,
Coming on to the
Overload, overload, overload,
Coming on to the
Overload, overload, overload,
Coming on to the...
Oh Stylo, (juice)
Go for blossom in your soul.
When you know your heart is light,
Electric is the love.
When the mako flies, (Like a giant fish,)
Up from the bottom in your eyes, (As it leaps from the stream,)
Then I'll know the twilight skies, (Blood curdles, it's death row,)
Are not so broken hearted. (Hot from the end of the line.)
[Bobby Womack:]
If it's love, it's electric.
It'll be flowing on the streets,
Night after night,
Just to get through the week.
Sometimes it's hard.
Right now.
[2D:]
Sing yourself (juice) out of depression,
Rise above
All recession.
If I know your heart,
Electric is the love.
[Bobby Womack:]
There's only one way;
Let it play a little while longer.
It's got a way of passing through man and woman,
In another world,
In another world in the universe.
Ohhhhh...
[2D:]
(Overload, overload, overload,)
(Coming on to the)
(Overload, overload, overload,)
(Coming on to the)
(Overload, overload, overload,)
(Coming on to the)
(Overload, overload, overload,)
(Coming on to the...)
[Bobby Womack:]
Right now.
Here's what we got to do.
If it's love, it's electric.
It'll be flowing on the streets,
Night after night,
Just to get through the week.
Sometimes it's hard.
[2D:]
(Overload, overload, overload,)
(Coming on to the)
(Overload, overload, overload,)
(Coming on to the)
(Overload, overload, overload,)
(Coming on to the)
(Overload, overload, overload,)
(Coming on to the...)
[Mos Def:]
That's what I'm talking about.
Love electricity,
Shockwave central,
Power on the motherboard,
Yes
Push up,
Overload,
Legendary,
Heavy glow,
Sunshine,
Thunder-roll,
Keep this on,
Yes the lanturn burns so firm and easy,
And broadcast so raw and easy,
Thunder-roll,
Sunshine,
Work it out now, now, now...
Right now.
Az 1968-as modellév apróbb változásokat hoz csak a megjelenésben, de 69-ben változtatnak a karosszéria elemeken is. (Ezzel együtt én ugyan meg nem tudom különböztetni őket, ehhez a képességhez gondolom empirikus tapasztalatok kellenek.) Mi több ebben az évben számos új teljesítmény opció jelenik meg, amitől ez az évjárat vált a legvonzóbb gyűjtői darabbá. Rendelhető volt mind a négy kerékre tárcsafék – a rendszer javarészt a Corvette-ből származott. Az RS opció már nem csak kozmetikai változásokat hoz, hanem a 4,9-es V8-ast is, amit a már bevált módszer szerint papíron 290 pacis, a valóságban pedig mint fentebb, hozzá pedig négysebességes váltó jár. Ebben az évben 37 773 RS, 34 932 SS, és 20 302 Z/28 fogy, azaz összesen 243 085.
A la Matchbox
Az első generációs kabrió Camaro az 1-75 szériában mint MB-40 debütál 1997-ben. Az alváz felirata szerint „'69 Camaro SS-396”, szóval most nem alkalmazták a „legjobban felszerelt változat, amit a kivitel elbír” irányelvet. A kisautó részletgazdag, a kabrióknál mindig kritikus pont beltér is remek, még a kormánya sem pizza, a ráfestett csíkok is stimmelnek, mivel ilyenekkel is rendelhető volt az autó. Az 1-75 szériában aztán csak egy évvel később, 1998-ban fordul elő, mint MB-33, aztán legközelebb mint MB-21 2005-ben. Érdekes ez, mert számos olyan modellt tudunk, amiről minden létező bőrt lenyúz a cég az 1-75 és 1-100 sorokban, míg másokat alig-alig használ. Szerencsénkre a Camaroból harminc körüli változat jelenik meg spéci kiadásokban és ötös, meg tízes csomagokban, köztük zseniálisan jók és borzasztóak is. Az egyik legjobb egy kitűnő, ötös csomag része, ami az amerikai autók kedvelőinek kötelező darab – egyetlen szépséghibája, hogy 2007-ben jelent meg, szóval beszerezni most már nem biztos, hogy olyan egyszerű. Az ötös csomagból való Camaro sok extrát hordoz, ami az egyszerű játékszer szint fölé emeli. Alapvetően ez a narancssárga árnyalat – Hugger Orange – egy létező Camaro szín. Az autó RS emblémákat visel és ami ezzel kapcsolatban lévő festett részlet, az stimmelni is tűnik. Az én példányom egyik oldalán teljesen, a másikon csak javarészt elmosódott ez a részlet, de ha jól meresztgetem a szemem, akkor még az első sárhányókon lévő 302-es felirat is stimmel. A teljesítményfokozó dekorcsík szintúgy helyes, ilyen is rendelhető volt rá. Egyedül az első-hátsó SS (öntvény) feliratokról nem tudom eldönteni, hogy helyesek-e, de erről bővebben már értekeztem fentebb.
Az 1:62 méretarányú, első generációs Camaro Matchbox igazi telitalálat, ráadásul egy olyan ötös csomagból származik, aminek a többi tagja is kötelező az amerikai autók szerelmesei számára! Aki négy évvel ezelőtt kihagyta, az tényleg bánhatja!
"Lehunyja sok szemét..." 1969-es Chevy Camaro SS/RS zárt fényszórókkal. Az SS feliratról nem tudom, hogy helyes-e. Valaki?
A teljesítményfokozó festékcsík is helyes, ilyennel is rendelhető volt.
A nem kifestett részletek - például a szipoltyúk a motorháztetőn - meg a kifestettek is rendben vannak!
Rallye-Sport felirat is jó helyen és ha az ott 302 az index előtt, akkor az is helyes.
Hátul is SS embléma. Hogy helyes-e? Passz!
A beltér is rendben és a kormány sem csak egy pizza.
A 2007-es US Classics ötös pakk, amiből való.
Egy 1969-es RS.
Egy 1969-es SS.
Itt pedig a teljes 1969-es Camaro katalógus!
Ilyen csík van a Matchboxon is. Ja és ilyen, amikor "nyitva van a szeme".
A kisautógyűjtés óriási előnye, hogy a gyűjtemény karbantartási igénye elhanyagolható. Bátran vásárolhatunk olyan autók kicsinyített másaiból is, melyek eredetijei amúgy köztudottan csapás rossz minőségűek, vagy éppen a rozsda már javarészt megette az összes olyan példányukat, amelyeket nem szabályozott páratartalmú és hőmérsékletű garázsokban tartottak.
Diadal DI7
Sok autó imidzsének jót tesz, ha az ember képes kiverni a fejéből, hogy mit is jelent a neve. A teljes Népautó kínálat ilyen, a „nem adok neki tíz évet, hogy elárasszanak mindent” kínai autók is ilyenek lesznek – például a legelszántabb Dong-Feng vásárlót is eltántoríthat, ha megtudja, hogy Keleti Szelet szándékozik vásárolni –, bár mit is beszélek, addigra a kínaiak megvesznek minden bajba jutott márkát és a régi, patinás nevek alatt fognak szaladgálni a most még ijesztően gané minőségű járműveik. Szóval én már női fehérneműből is nehezen birkózom meg a Diadal márkával – bár bizonyos szempontból nem rossz, már ha értitek mire gondolok. Egy autó ügyekben szűznek tekinthető egyén szinte biztos, hogy valami pár évtizedes, keleti blokkos gyártmányra tippelne róla, pedig a Triumph nyugatról jött, az Egyesült Királyságból.
A TR7-et 1974 szeptemberétől 1981-ig gyártja a British Leyland részét képező Triumph Motor Company. Roppant érdekes, hogy a kétüléses sportkocsit először az Egyesült Államokban dobják piacra 1975 elején, a szigetországban csak 1976 májusában indul be az értékesítése, mert az amerikai piac felszippantja a teljes gyártást, holott a háromsebességes automataváltós verzió csak 1976-ban lát napvilágot és mint tudjuk amerikai barátaink jellemzően nem tudnak váltani.
A kis, ék alakú sportkocsi – 406 centi hosszú, 168 centiméter széles – már kölyökként is nagyon tetszett és ez azóta sem változott. A formát egy Harris Mann nevű úr vetette papírra. Vajon gondolta volna, hogy a bukólámpák még 2011-ben is csajozósnak fognak számítani?
A TR7 sportkocsi létére nem egy iszonyatos lóerőgyár, a nyolcszelepes, soros négyhengeres 105/92 pacit tud attól függően, hogy melyik piacra szánták. Igaz, cserébe mindössze 1000 kilogramm a tömege és ezt a „nem túl nagy teljesítmény, alacsony tömeg” trükköt a brit gyártók számtalanszor és még egyszer ellőtték és nem is annyira meglepő módon be is szokott jönni. A hátsó kerekeit hajtó TR7 első generációját négysebességes váltóval szerelik, az opcionális ötsebességes, illetve a már említett automata 1976-ban kerül a kínálatba.
Mivel a TR7 – kezdetben legalábbis – jó fogadtatást kapott a tengerentúlon 77-ben elkészítették a 3,5 literes, Rover V8-assal szerelt, 135 lóerős változatát, amit TR8-nak hívtak. Az autó azonban nem fogyott jól, mert egyrészt drága volt az erős font miatt, másrészt a kortárs Leyland termékekhez hasonlóan katasztrofális volt az összeszerelés minősége. 77-ben a Frankfurti Autó Shown még a sajtó által kipróbálható példány is kilehelte a lelkét.
1979-ben elkészítették a lenyitható tetejű változatot, amit ismét az Egyesült Államokban dobtak először piacra.
A British Leyland rallye versenyeken is indította a TR7-et, melyekkel aszfalton egészen sikeresek voltak. Érdekesség, hogy TR7V8 néven már akkor a Rover V8-ak dolgoztak bennük, mielőtt a TR8-at piacra dobták volna.
Összesen 112 368 kupé, 28 864 kabrió TR7-es készült, közülük mindössze 2500-ban volt a Rover V8-asa, azaz volt TR8.
Matchbox, Corgi, Majorette
A Triumph TR7 népszerű témája az 1:6x körüli méretarányú kisautókat készítő cégeknek – lásd az alcímet. Az egyik rajongói oldalon azt olvastam, hogy a Corgi Juniors sorozatban megjelent TR7-nek – azaz e post tárgyának – közel százféle változata létezik, köztük bőséggel versenyfestésűek. A kis Corgi nem tud semmi különösebb kunsztot. Nincsenek nyitható alkatrészei, rugózása még annyira sem, de ettől eltekintve minden részletével elégedett vagyok, hiszen igazán részletgazdag. Egyetlen gyenge pontja a bumfordi vonóhorog, de hát ez ugye egy játékszer lenne.
Bukólámpás. Menő!
Szeretem ezeket a kerekeket a Corgi Juniorsokon.
Ékforma. Harmincvalahány évvel a tervezése után is nagyon tetszik.
A vonóhorog brutális, de ez az egyetlen baja.
1978-as, Triumph TR7V8, azaz a TR8 megjelenése előtt már Rover V8-al szerelt változat.
Ilyen szögben álló hátsó szélvédőt sem látni minden nap, de ez is nagyon tetszik.
Az egész kisautógyűjtésben az a legjobb, hogy az ember háta mögött nem áll egy komplett bizottság, aki eldönti, hogy amit csinál az jó, vagy sem. Sokszor megkérdik tőlem, hogy mi az amit elsősorban gyűjtök, mi a fő csapásirány. Sokszor látom a meglepődést azon a válaszon, hogy nincs ilyen, valami vagy tetszik, vagy nem, egy a lényeg, hogy az 1:6x körüli méretarányból válogatok. Tehát nem kell magyarázkodni azért sem, hogy egy abszolút dobozforma teherautó miért tetszik, ráadásul én sem tudom, hogy miért. Bejön, ez van.
A szögletes Mercedes kisteherautó Matchbox változatról felelősséggel állíthatom, hogy kicsiny közönségünk kedveli, főképp a tetejéből előbujtatható tévés akszesszoárok okán. Ebből én halmozom a variációkat és úgy tudom, hogy nem csak én vagyok így.
A közelmúltban szerepelt itt a Welly értelmezése ugyanebből a gépből, amiről egyértelműen látszik, hogy csak az ötletet nyúlták a Matchboxtól, a „szabásmintát” nem onnan vették.
A mostani alkalommal a Maisto előd, MC Toy – amiről a rossz nyelvek, azaz én nem átallják azt terjeszteni, hogy igazándiból a név a Matchbox Copy rövidítése – négykerekű Merci féltégláján a sor.
Azt hiszem az ázsiai kisautós cégek esetében teljesen helyénvaló dolog élni a gyanúperrel és azt hasonlítgatni, hogy ki nyúlt kitől. Az MC Toy esetében egyértelműen kizárhatjuk, hogy a Matchboxot másolták volna, hiszen annak nincs osztás az oldalsó ablakain, nincs beltere, a hűtőmaszk kiképzése is teljesen más és a tetőből látható rész is különbözik. Rögvest adódik akkor a gyanú, hogy akkor a Maisto értelmezéssel jegyezhet közös géneket. Nos, erről minden erőfeszítésem ellenére sem sikerült olyan fotókat készíteni, amik publikálásra érdemesek, úgyhogy csak beszámolni tudok arról, hogy bár a két kisautó nagyon sok részletben hasonlít, nem ugyanaz az öntőforma szülte őket. A Wellynek felróttam, hogy baj van az arányaival. Az MC Toy azonban szemre hibátlan. Az első szélvédő felső élétől a hátsó ajtókig a tető kb. egy milliméterrel hosszabb. Kicsit más a szélvédő íve is és az orr résznél összemérve őket – úgy hogy a hátsó fertályuk ugyanattól a „startvonaltól” indul – már 2-3 milliméteres a hosszkülönbség az MC Toy javára.
A minősége egy érdekes kérdés, hiszen a részletek kidolgozottságában megveri a Matchboxot is, de a „téglatest” éleinél bővelkedik a csúnya öntési hibákban. Azzal együtt közel sem nevezném rossznak, sőt! Nyilvánvalóan nem a legizgalmasabb kisautó a világon, de valamiért nekem tetszik.
Mint a Wellynek, ennek is van beltere és jobbkormányos is. A hűtőmaszk kialakítása is hasonló, de a két autó nem jegyez közös géneket.
A csúnya öntési hibák ellenére is tetszik. A kerekei szokás szerint Matchboxosak.
A másik oldalán nincs tolóajtó.
Az öntési hibák körbe futnak az élek találkozásánál.
Az egyetlen értelmes összehasonlító kép, ami jól sikerült. A két alváz köszönő viszonyban sincs.
Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de nekem rá kellett jönnöm, hogy változik az ízlésem. Vannak olyan járgányok, amiket korábban kimondottan rútnak láttam, mostanra meg pont megfordult, éppen hogy tetszenek. Ez alkalomra is egy ilyet tartogatok.
A német aki olasz
Az 1950-es évek közepére az életszínvonal már odáig kúszott a Német Szövetségi Köztársaságban, hogy a Volkswagennél úgy érezték lenne piaca egy megfizethető, sportos kinézetű autónak. A cég zászlóshajó modelljének az alapjait ugyanúgy a jó öreg Bogár (Type 1) adta, mint az igásló Type 2-höz, hiszen egy megfizethető autót akartak készíteni, így alacsonyan kellett tartani az előállítási költségeket. Tisztában voltak azzal is, hogy egy a Bogárhoz mérten lényegesen alacsonyabb számban eladható autó előállítását ők nem tudnák gazdaságosan megoldani, ezért a szintén német Karman karosszériaépítő céghez fordultak, mely saját gyártókapacitással bírt. A Karmann a formatervezést jó érzékkel az olasz Ghia autótervező és karosszériaépítő cégre bízta. A Type 14 formatervét egy Luigi Segere nevű úr készítette el, aki olyan stíluselemekből építkezett, amelyeket korábban már a Chrysler és a Studebaker is alkalmazott tanulmányautóin és szériamodelljein is.
A tervek és később a prototípus is elnyerte a Volkswagen tetszését, így 1955 augusztusában elkészült az első példány Osnabrückben. A javarészt kézi munkával épített autó nem csak a VW vezetőinek tetszett, de a vásárlóknak is. Már az első évben rögvest 10 000 darabot értékesítettek belőle.
Bölcsen a Type 14-et praktikus és stílusos 2 + 2 ülésesként hirdették, mintsem sportautóként. Az ok leginkább az volt, hogy ugyanaz a szív dobogott benne, mint a Bogárban, mellyel konkurálva mint zászlóshajó növesztette a hengerűrtartalmát és teljesítményét. Igazság szerint ellentmondásos adatokat találtam a neten az autó változatairól, de úgy tűnik, hogy leginkább azért mert belekeverték a Type 14 egyenesági leszármazottjának, a Type 34-nek az adatait is. (Ez utóbbiról majd alább.) Az biztos, hogy az autó 1192 köbcentis, 34 pacis, illetve 1295 köbcentis, 50 lóerős, négyhengeres, léghűtéses boxerrel létezett, de hogy az 1,5- illetve az 1,6 literes változat – az utóbbi már 60 lóerővel – is ebben dolgozott és nem a nagyobb tesójában, már nem vagyok biztos. (Így vagy úgy, tényleg nem sportkocsis teljesítmények, még ötvenes évekbeli mértékkel sem.)
1957 augusztusában lát világot a kabriolet változat. A Type 14-et Németországban 1955 és 1974 között gyártják. A kupéból 364 401 példány, a kabrióból 80 837 készül. 1962 és 1975 között Brazíliában is gyártják, ahol körülbelül 41 000 példány készül, de csak 177 kabrió.
1961-ben készül el a Type 14 nagytesója, hivatalos nevén a VW 1500 Karmann Ghia Coupé, azaz a Type 34. Erről beczl jegyez egy érdekes postot, egy Corgi kisautó kapcsán. Tessenek szívesek lenni fogyasztani azt is, aztán visszatérni ide.
A la Matchbox
A Type 14 a Matchboxnál 2009-ben debütál, mint MB-04, csecsemőcipőkék színben. (Van ilyenem valahol, csak eddig még a színe miatt sohasem vett rá a lélek, hogy megkeressem és felkerüljön ide.) 2010-ben már MB-22 egészen lilába hajló BKV kékben, szóval egyik sem az a hú de nagyon vonzó színű. Viszont a már méltatott, 2010-es Classic Rides 5-packben egy sokkal vonzóbb színben jelent meg, citromsárgában. A kisautót csak méltatni tudom, egyszerűen remek. Rengeteg kidolgozott részlet, világítótestek elől-hátul kifestve, még a szélvédő keretére is jutott a fényezéssel azonos színű festés, hogy úgy tűnjön, megvan fémből ez a részlet. A nyitott autóknál mindig kritikus pont a beltér. Ennél a darabnál ezzel is elégedett vagyok. Ugyan a kormány pizza, de legalább a jellegzetes részleteit kidolgozták az eredetinek, például a duda gombjának látványos keretét. A viszonylag nagy – 1:59 a méretaránya – autónak ugyan nem rugóznak a kerekei, de ettől még több mint jó!
Mondtam már, hogy ez az ötös csomag kötelező?
Simán elmenne egy drágább kiadásba is, annyira sok rajta a kidolgozott részlet.
A szélvédő kerete csak festett, de legalább van és nagyon feldobja a járgányt.
A kormány ugyan pizza, de cserébe kidolgozott részletekkel.
Frivol szöveg - Édes 69-es - a régi típusú kaliforniai rendszámtáblán. Szerintem úgy ahogy van ötös!
Így poénkodjunk a "Német humor évszázadaival"! "A piros a Volkswagen".
Szép pezsgőmetál szín, dekoratív csíkokkal
A megszokott barna árnyalat helyett ezúttal fekete a beltér és a plató
Matchbox MB-76 '75 Chevy Stepside Pickup, amerikai kiadás, NRFB
