2010/05/26

Matchbox MB-10 Jungle Crawler

A 2009-es év egyik újdonsága volt a Matchbox-nál a Jungle Crawler elnevezésű katonai jármű. A megjelenése már inkább a 2010-es év elejére tolódott, amit az új grafikájú csomagolás is alátámaszt, de mint tudjuk, a Matchbox útjai kifürkészhetetlenek. A nevéből már sejthető, hogy egy fantázia szülte négykerekűről van szó, ami részben igaz is, ám Rájen leleplezte, hogy nem egészen minta nélküli a gép. Elég erőteljesen hasonlít a Dodge WC szériás teherautói közül a WC-53-as modelljére. A Dodge ezen szériája, a második világháború idején a hadseregnek szánt könnyű teherautókat takarja, sorhatos motorral, 4x4-es hajtással kombinálva. A hasonlóság erőteljes, ám számos ponton eltér, pont annyira, hogy ne kelljen licencelni, így tekintsük fantázia modellnek. (Szerintem a Dodge M széria is adott hozzá géneket, mert annak volt olyan változata, ahol oldalra nyílt a motorház fedele, nem felfelé. Sam. Joe)

Kidolgozás tekintetében igazi profi munkával állunk szemben, egyetlen zsanér sem hiányzik, amiként a kilincsek, lámpák, tükrök és ablaktörlők is a helyükön vannak. Extraként kaptunk mindkét oldali fellépőre benzines kannát, de a fő, hogy a motortér oldalsó ajtajait eltávolították, így szem elé került egy kis része a motornak - ami jelen esetben egy V8-as - a kipufogó leömlőivel együtt. Utóbbiak a beltér műanyagjával készültek egy darabból, ami az ablakok belső oldalán is tartogat részleteket, van műszerfal, teli, de mély küllős kormánykerékkel, elöl két ülés, valamint hátul egymással szemben két hosszanti pad. Katonai járműhöz illően matt olajzöld fényezést kapott, amit egy csillaggal, lajstrom számmal és egy kis sérülés imitációval dobtak fel, valamint hátul nem feledkeztek meg a lámpákról, mindkettő megkapta a maga kis piros pontját. A végére tartogattam az igazi finomságot, ami a futómű környékén található. Nem az amúgy nekem nagyon tetsző felnikre gondolok - amit szerencsére feketén hagytak -, hanem azok rögzítésére, ugyanis nem fixek, hanem RUGÓZNAK. Igen, hosszú év után újra kaptunk egy olyan modellt, melynek van értékelhető rugózása, bár nem lennék meglepve, ha ez csak a véletlen műve lenne.

Dzsungelbe vele!
Nem spórolták le a lámpák piros pöttyeit
Jó ötlet volt a félig nyitott motorház
Elakadáskor segít a csörlő, ...
... de megállíthatatlanul tör előre
Matchbox MB-10 Jungle Crawler, itt még NRFB

7 megjegyzés:

Sam. Joe írta...

Ma voltam Auchanban és láttam egy 5-ös pakkot, amiben volt Crawler. Az a neve, hogy "Knight's Revenge", azaz a "Lovag bosszúja". Hát én sírtam! Itt meglelitek: http://www.mbxforum.com/01-News/035-P5Packs/jnnews35.htm

Charlie Brown írta...

Egyik kedvenc kortárs MB szerzeményem ez az autó. Nem tudom miért, de úgy érzem, hoz valamit a régi jó elpusztíthatatlan MB-k hangulatából (kevés ilyennel találkozok, talán a Land Cruiser ami még ennél is jobban ilyen). Általában nem szoktam az idétlen fantáziajárműveket megvenni, de van pár darab ami kivétel (pl az MBX 4x4). Ha még homokozós korban volnék, ezeket tuti szívesen használnám napi szinten.
Az igazán nagy királyság az volna ha rá tudnám tenni a kezem egy Lesney edition kiadásra.

RÁJEN írta...

Én láttam azt az ötös pakkot, és még az is lehet, h megveszem, a Hummer is tetszik belőle. Meglátjuk. Jók amúgy ezek a dzsungeles képek! :)

snake peti írta...

Uhh Joe, kár volt ráklikkelnem arra a linkre...:S Micsoda gépek vannak ott...a régi hummer is nagy kedvencem, a panel delivery, meg a homok jungle crawler is kööne..:) a fene...

Ikarus 256 írta...

Milyen vicces ez a Matchbox?! Az autó oldalán lévő számsorból "jungel" lesz. Mókásabb lett volna mondjuk a Chita vagy Tarzan.

Sam. Joe írta...

De az tutti le van védve...

porsche írta...

Ikarus 256: Eszembe volt a számsor kikódolása, de mire befejeztem a postot, ki is ment a fejemből. Szerencsére neked eszedbe jutott ;-)