Nem olyan régen ugrott be, hogy a feljavított Chopper-es verzió kapcsán mutatott, piros MBX Cycle Trailer akár jól passzolhatna az öreg, piros-fehér Matchbox Porsche 911-hez is. Előtúrtam hát mindkettőt és azt kell mondjam, nem fest rosszul ez a páros sem. Ráadásul az európai motoros verzióról még csak bontatlan kép szerepelt nálunk, így duplán indokolt, hogy megmutassam ezt a párosítást is. Nektek is tetszik?
Jó eséllyel a
gyűjteményem legöregebb darabja egy gyönyörű brit sportkocsit
mintáz. Első tulajdonostól került hozzám, magyarországi üzembe
helyezésű, de távolról sem megkímélt darab.
Sohasem vettem még
kisautót csak azért mert értékes(nek gondoltam). Mindig az vezet,
hogy ez most nekem tetszik vagy sem. Ez a viharvert szépség is így
került hozzám és még többé-kevésbé az is érdekes, hogy
hogyan. De előbb foglalkozzunk kicsit az eredeti jármű
történetével!
A leggyorsabb brit
traktor Sok
helyre foglak küldeni kattintgatni titeket, de ígérem meg fogja
érni a túra!
A
helyzet az, hogy van róla szakavatott szövegszerkesztőből írás.
A Speedzone-on, Csík
foglalkozik behatóbban a típussal annak utódja, a DB4 kapcsán.
Szóval nem kergültem meg, amikor ebből az anyagból is rögvest a
„A DB4 típustörténete” című részhez irányítalak át
titeket. (Persze nincs megtiltva az egész cikk végigolvasása sem,
sőt! Csak éppen ehhez a kisautóhoz nem sok köze van a többi
résznek, cserébe megmagyarázza a pimasz alcímet is.) Amivel talán
érdemes kiegészíteni az anyagot, az pár műszaki és egyéb adat.
A típust 1953 és 1957 közt gyártották, háromféle változatban: 2+2 üléses – ezt mintázta meg a Matchbox –, kétüléses, és
nyitható tetejű kétüléses. Az összes változatot beleértve 764
példány készült belőle. A sorhatos erőmű kezdetben 2,6
literes volt és 125 lóerőt adott le, majd 2,9 literre növelték a
lökettérfogatát, amitől 140 pacira és 193 km/h végsebességre változtak a hivatalos adatok. 1954-ben a Brit „The Motor” nevű magazin
tesztelte pont azt a verziót, ami minket a legjobban érdekel. 190,7
km/h végsebességet, 0-ról 60 mérföld per órára (ami majdnem
100 km/h, egészen pontosan 96,56 km/h) 10,5 másodperces gyorsulást,
12,3 literes fogyasztást mértek 100 kilométerre.
Aston Martin DB2/4 Mk. III jövik-menik, amerikai emberek meg örülnek neki.
Egy
előző életemben volt szerencsém személyesen is találkozni a
típussal. A hely adottságaihoz mérten készítettem
ott pár fotót, amikért ide irányítanálak benneteket –
oldalsó fotót pedig találtok a fentebb linkelt Csikós cikkben.
Ami érdekesebbé teszi a képeimet, hogy pont ezt a színt kapta a
Matchbox is.
60 év körüli, mások
által jóképűnek mondott A
Matchbox 1958 és 1962 közt kínálta az Astont. Charlie Mack négy
változatát említi. A metálzöldet fém kerekekkel, a metálzöldet
szürke műanyag kerekekkel – ez van nekem –, illetve a
metálpirosat szürke, vagy fekete kerekekkel. Ez utóbbiak a gyártás
utolsó évéből származnak és messze a legértékesebbek a
verziók közül. A legkevésbé értékes a fémkerekű, az én
változatom a kettő közé esik, a fémkerekűhöz közelebb.
Hogy
finoman fogalmazzak: A korai Matchboxokat azért nem bonyolították
túl. Az, hogy nincs beltere, az nem azt jelenti, hogy a korábbi
tulajdonos kioperálta azt. Egyszerűen sohasem volt neki. Ez ennyi.
Vastag fém tengelyek, rajtuk műanyag kerekek, fém alváz, fém
karosszéria. Nagyjából elpusztíthatatlan. Még azt is kibírja,
hogyha a gyerekek úgy játszanak velük, ahogy azon korú gyerekek
szoktak, akiknek még nem lenne ennyire pici autó a kezébe való,
azaz négykézláb mászva a szőnyegen úgy, hogy a kisautóra
támaszkodnak. Az én példányommal pedig szemlátomást így
játszottak, ami meglátszik azon, hogy íves lett az alváza. A
festése pedig a szokásos „ezzel nem keveset játszottak”
plezúrokat viseli magán.
Hogy
ez a szekció se maradjon link nélkül, itt éritek el az 1958-as,
brit Matchbox katalógust, amiben
megtaláljátok az Astont is. Érdekesség hogy feltüntették a
méretarányt. 00-ás modellvasúttal megegyezőként hivatkoznak rá,
tehát 1:76,2 a pontos méretaránya.
Első tulajdonostól A
bevezetőben utaltam rá, hogy ismerem a járgány előéletét. Van
annak már vagy tíz éve is, hogy a budapesti Király utca csóróbbik
végén egy régiségbolt kirakatában megláttam az öreg csontot.
Volt időm, kíváncsiságból beóvakodtam és az ott ülő idősebb
úrnak feltettem a kritikus kérdést: Mennyi az annyi. Rutinos öreg
róka rögtön bedobta a „ringasd el és sózd rá” taktikát,
elmesélte hogy „ezt még ő hozta a fiának Angliából, a
napokban a kezébe került és behozta” és bemondott egy
makulátlan, dobozos példány akkori reális áránál picit többet.
Én megköszöntem és indultam kifelé. Persze nem hagyott elmenni,
amire én a tőlem telhető legudvariasabb módon elmondtam, hogy az
ár ezért az állapotért, doboz nélkül végtelenül túlzó, meg
sem próbálok alkudni, mert ha bedobom azt, ami szerintem reális, a
redőnyhúzó rúddal kerget ki. Mindketten jót nevettünk, ebben
maradtunk. Én nagyjából el is felejtettem ott rögtön az öreg
Astont a kirakatban. Pár nappal később újra arrafelé volt dolgom
– ami egyáltalán nem volt jellemző – és mikor megint
elsétáltam a kirakat előtt akkor vettem észre, hogy a DB2/4
bizony még mindig ott figyel. Sétáltam is volna tovább, de
megláttam, hogy más, egy fiatalabb férfi ül a boltban. „Végül
is mi bajom lehet?” alapon tettem egy próbát. Az úr is előadta
a sztorit „ez még az én gyerekkori darabom volt” – szóval
akár igaz is lehet – és bemondott két nagyságrenddel szolidabb
árat. Igazándiból egészen kicsivel még kevesebbet is, mint ami
az én fejemben volt, mint reális érték. Egymás tenyerébe
csaptunk, az Aston pedig hozzám került.
Eléggé
le van pusztítva szegényke, szóval ebben az állapotában apró
töredékét éri a katalógus árának, ami amúgy egészen közel
jár már mostanában a Tau Cetihez. Nem is az értéke a lényeg,
hanem az, hogy ez egy szép, korai Matchbox többé-kevésbé érdekes
történettel, ami nem mellékesen a gyűjteményem minden bizonnyal
legöregebb tagja.
A korai Matchboxok nem voltak valami túl bonyolult szerkezetek. A DB2 orra nekem sohasem tetszett igazán, kicsit olyan, mint egy szomorú játékmackó pofija. Pótfotózást kellett tartanom, mert amit szemből és hátulról lőttem róla fotót, azok mind életlenek lettek. A szürke háttérben nagyjából ez rejtőszín.
Ezzel nem keveset játszottak. Szürke Regular Wheel verzió. Ebben a színben még lehetne fém kerék is alatta.
Beltere az sohasem volt, ez ilyen.
Nem komplikálták túl.
A képen talán nem is látszik annyira, de az alváz picit meghajlott, mert az előző tulajdonos egészen bizonyosan a teljes súlyával ránehezedve tologatta. Nem tört el, kibírta. A kerekek is.
Viszonylag régen szerepelt már nálunk Superkings méretű személyautó, így mondhatjuk, hogy már aktuálissá vált. Ezt kihasználva gyorsan meg is mutatom a Superkings Porschék atyját, a zöld turbót.
Nagy méretű 911-est mutattam már korábban is, hiszen az első Superkings modellem is az volt a bordó Turbo képében, illetve később csatlakozott hozzá egy szívó motoros kivitel is. A zöld változatban még megtalálható mind a két autó jellegzetessége, vagyis kilincses az ajtó, krómozott az ablak kerete elöl és hátul is, illetve van hátsó szárnya is. Talán már elcsépelt dolog mondani, hogy régen minden jobb volt, de a későbbi K szériás Matchbox Porschék messze nem mutatnak ilyen minőséget. Nem csak arra gondolok, hogy elhagyták a kilincset meg a króm ablakot, hanem úgy egyáltalán a festés, talán az alapanyag is más lehetett, de ez sokkal minőségibb benyomást kelt. Sokkal jobb kézbe venni. Gyenge pontja is van, hiszen a matricák papír alapúak, így sérülékenyek is, ezen is látszik, hogy kicsit kopottas a fekete tetőablak, meg kicsit penderedik is. Ez mondjuk még pont nem zavaró számomra, könnyedén orvosolható is. De az ajtó kinyitása egyszerűen átmelengeti az ember szívét, elmozdítva a kis kallantyút szépen, lágyan kilöki az ajtót. A csukódása/zárása hasonlóan finoman zajlik végbe - később ez sokkal szorosabbá, nehézkesebbé vált, hogy a helyén tartsa. Egyszerűen jóleső érzés, és akkor még lehet tologatni a rugózó kerekein, a motorháztető is nyílik. Kell ennél jobb játékszer? Ugye, hogy nem?
Viszont ha már az imént említettem a későbbi K sorozatú Porschékat, akkor most mutatok is belőle két 911-est. Elsőként kezdjük is a feketével, ami tulajdonképpen a fent linkelt bordó elődje, tematikája és dekorációja ugyanaz, csak ez szerintem sokkal jobban néz ki az "recolornál". Egyszerűen ez a piros-fekete kombináció sokkal ütősebb, és a festés sem üt át, nem látszik az öntvény minősége. Illetve valamennyire igen, hiszen nem tükör sima a dukkózás, elég sok helyen pöttyös, meg dudoros, helyenként meg olyan, mint ha rozsdás lenne már a festés alatt - pedig tudjuk, hogy nem. Hiába, sajnos a Matchbox akkori anyaghasználata ezt tudja mára nyújtani nekünk, hogy ilyenné válhat. Szerencsére a verseny dekorációt magán viselő, K-156-ként kiadott pirosról ez nem mondható el, szép sima a felülete és szépen csillog is. A hatalmas tampózás is egész jól sikerült rajta, korrektül adja a versenyautós hangulatot.
Az alábbi képsorozat végére odacsempésztem egy kis doboz evolúciót is. Jól látható, hogy egyszerűsödött, "olcsósodott" le a doboz kivitelezése. A méretük és a dekorációjuk is elég nagy eltéréseket mutatnak egymáshoz képest. Ez tárolás szempontjából sokszor elég macerás tud lenni, alig akad két egyforma Superkings dobozom, szinte mindegyik különböző. Azért egy közös nevezőjük akad, ablakaik egy kis UV hatására pillanatok alatt tönkre tud menni és töredezni kezd. Szerencsére ezek mentesültek a nap káros sugaraitól.
Matricák nélkül is jól mutatna
Az ajtón az a kis fekete pöcök hozza el a katarzis közeli élményt
A kilincs elhúzása után finoman kilökődik az ajtó
A két ajtó közti különbség
A nyomtávok talán lehetnének picit nagyobbak
Mint szinte mindig, most is kicsit nagy lett az embléma
A Volkswagen "Bogár" igen hálás téma, hiszen ez egy örök klasszikus, kisautó gyártóként igen sok bőrt le lehet húzni róla hosszú éveken keresztül. Pont ugyanígy tettek a Matchboxnál is, ugyanis az első színvariáció 1999-ben került a boltok polcaira, majd sok verziót megélve jutott el a mostani, 2018-as változathoz - és még idén is leakaszthatjuk az aktuális verziót.
Mutattunk mi is már belőle jópárat, azon belül is külön kiemelném a 2006-os pirosat. Abban az időben azt találtam az egyik legjobb kiadásának, így be is szereztem belőle egyet, majd a nagy tisztogatásomban túl is adtam rajta. Nem is terveztem pótolni, egészen addig, míg ez a kék példány 290 Ft-ért elém nem ugrott. Jó a szín, jó a kerék, a lényeges dolgok kifestve, semmi csicsa. Ezek tükrében nem volt kérdés, hogy hazajön velem. Egyszerűen tökéletes az összkép, egyedül a krómozott lökhárítók hiányát lehet felróni neki, de - szerintem - annyira jól passzol ez a szürke a kék színhez, hogy még az sem zavar.
Szinte a gyári felnivel megegyezik ez a kerék szett
A krómozást elhagyták, de a lényeges dolgokat kifestették
Rövid post lesz ez ma,
hiszen a
Ford Aeromax vontatóval már foglalkoztunk behatóan,
a félpót
a konténerekkel pedig már a Twin Pack-ek óta
velünk vannak, szóval egyik sem új. A múltban a Premiere
Collectionst is érintettük, mely szerint: „A Matchbox Premiere
sorozat maga a totális káosz. Van egy ilyen sorozat postán
rendelhető modellekkel, és van boltban kapható Premiere. Az utóbbi
1:43, 1:18, 1:24 méretarányú modellekből áll, akadnak bennük
Matchbox Yesteryear és Dinky kiadású darabok újra kiadásai. A
mail order Premiere sem egyszerűbb történet, abban is van
átdolgozott Superkings és Convoy is, de akkor még ide sem kevertem
a nagyon hasonló Collectibles-t,
melyekről korábban már többször írtam.” Tehát
álljon itt a link az összes Premiere Collection-ra,
de előre szólok, hogy lesz ott minden, mint a búcsúban.
Erről a konkrét darabon
a régi American Airlines embléma nekem nagyon tetszik, jól mutat
ezen az amerikai szerelvényen.
Nem kell túlmagyaráznom, hogy ez miért marad NRFB, ugye?
Mindig rácsodálkozom, hogy egy pici festék mennyire feldobja a játékszernek készült kisautókat. A régi American Airlines motívum nagyon jól áll ezen az amerikai szerelvénynek.
Néha egészen egyszerűen
nem értem, hogy mi vezeti a Matchbox kezét, amikor kiválaszt egy
típust a megmintázáshoz. Az 1979-es Nova joggal indulhatna a nem
létező „A legunalmasabb autók, amiket az Egyesült Államok
valaha is gyártani tudott” versenyen. És valószínűleg hamar
dobogós helyezést érne el.
Ezt most miért? 1975.
Javában dúl a polgárháború az olajválság. Az
USA autógyártása kétségbeesetten próbál kevesebbet fogyasztó,
mégis relatíve nagy autókat előállítani. Az európai gyártók,
meg a japánok jönnek fel eladásokban, mint a talajvíz, mert az ő
autóik olcsóbbak, kevesebbet is fogyasztanak, igaz kisebbek is mint
az amerikai kerekes jachtok. Az amerikai mérnökök egészen komikus
dolgokat alkotnak, mert nem tudnak szabadulni a sok króm, sok csicsa
bűvköréből, amik az ottani mércével kompakt méretű autókon
nagyon nem mutatnak jól. Az alacsonyabb fogyasztás, illetve a
szigorodó környezetvédelmi normáknak történő megfelelést
agyonfojtott, közben komikusan nagy hengerűrtartalmú motorokkal
oldják meg.
Ennek
a korszaknak a szülötte az 1975 és 1979 közt regnáló Chevrolet
Nova. A helyzet az, hogy semmi, de semmi izgalmas vagy különösebben
érdekes nincs benne. Nem összekeverendő – bár hasonlítanak
kicsit – a leggyakrabban szintén csak Chevy Nova-ként emlegetett,
de a valóságban Chevy II Novával. (Ezt
a hosszú-rövid név dolgot birizgáltuk már korábban.) Ez
utóbbi legalább annyiban izgi, hogy a Beverly
Hills-i Zsaru egy olyannal járt, meg a
Halálbiztosban is olyan volt. És még az is erősen
másodvonalbeli az amerikai izomautók pedigré listáján –
mondjuk szerintem érdemtelenül. (Apám, ma nagyon jó vagyok
képzavarokban!)
Szóval
nem értem, hogy ezt miért, de van. Mellékelem az évjáratpontos –
azaz az utolsó modellév – katalógusát. A karosszéria
változatok és felszereltségi szintek mellé gondosan felsorolják
a motorkínálatot. Tudjátok mi hiányzik a 4,1l sorhat, 4,3-, 5-,
és 5,7 literes V8 adatai közül? A leadott teljesítmény. Ami
botrányos. Az innenső végén 105-, a túlsón 170 ló – az
utóbbi egy 5,7-es V8-ból, azért ezt ízlelgessük kicsit! De a
kedvencem, amivel felvág a katalógus: „48 államban (mármint az
USÁ-n belül) használnak a rendőrségek Novát”. Hát nem
hiszem, hogy elfogóautónak...
Nincs még egy ilyen A
változatok felsorolásával nem lesz sok dolgom, merthogy mikor e
sorokat írom csak ez a verzió létezik, ami idén, azaz 2021-ben
debütált az 1-100 szériában. Egyáltalán nem rossz, sőt. A
választott kerekek szépek – ez a fajta nagyjából minden alatt
jól mutat, bár az eredetiekhez nincs köze – élőben talán még
jobban is mint a képeken. Rugózása egyáltalán nincs, viszont
csinos, részletes a beltere, a kormánya sem csak egy pizza.
Kisautónak remek, pusztán csak a megmintázott eredeti nem túl
izgalmas.
Nem gyári dekor, de nagyon 70-es évek.
Ez a kerék nagyjából mindenen jól mutat. A beltér is részletes csak éppen nagyjából lefotózhatatlan.
Remek kisautó, csak éppen a megmintázott eredeti nem túl izgalmas.
