2013/05/04

Átalakítás: Matchbox MB-47 Commer Ice Cream Canteen


A fagyisautó mifelénk nem volt jellemző még az elmúlt évtizedekben sem, gördülő fagyis alkalmatossága Bagamérinek volt utoljára. Ezért nem meglepő, hogy ez a kisautó csodálkozást vált ki. Mert bizony Nagy-Britanniában nem kis hagyománya van az ilyen-olyan többé vagy kevésbé a megfelelő célra átalakított kocsiból árult hot-dognak, fagyinak, pizzának. Érdekesség, hogy a XX. század elején jelentek meg az első motorizált fagyiskocsik Angliában fölváltva a korábbi lovaskocsi alapú, jéghűtésű egységeket. A mi Commer járgányunk eredetije - ahogy a video is bemutatja - azonban a hatvanas-hetvenes években vált az angol gyerekek kedvencévé és az angliai kisvárosok utcáinak tartozékává.


Mint egy Nysa mentő

A múlt
A gyár múltja szintén a század első éveire nyúlik vissza, amikor is egy Linley nevű tehetséges mérnök egy új, recsegésmentes és egyszerűen kezelhető négyfokozatú sebességváltót alkotott meg, amit sikeresen építettek be egy-egy teherautóba. A jól sikerült sebességváltó sikerén felbuzdulva egy üzletember, Julian Harford egy teherautót terveztetett köré, és megalakította Dél Londonban a Commercial Car Company-t. A történet innentől kezdve nem túl érdekes, gyártottak teherautókat, buszokat és megmaradtak a szigeteken belül, szerényen, kitartóan. A hatvanas évek közepén jelent meg a kínálatukban a BF sorozatú furgon, amit előszeretettel építettek át fagyiskocsivá, de használták számos egyéb célra is, a polgári védelmi mentőautótól kezdve kisbuszon át a pénzszállítóig. Később a céget megvette a Chrysler, majd a francia PSA konszern, végül ami megmaradt belőle, azt 1981-ben a Renault.
Máshol nemigen terjedt el a furgon és a márka de a szigetországban a mai napig ismert. Fórumjai vannak a neten és hiába vannak már modernebb fagyisfurgonok egy-egy szebben restaurált példány igencsak sok elismert von maga után. A hátulról Nysa mikrobuszra elölről Renault Estafette-re hasonlító furgon számos angol filmben feltűnik a jellegzetes formájával.

Régi idők fagyija
A Matchbox a hősi kort idézi kis Regular Wheels kerekeivel, melyek meglepően jól bírták a kiképzést és egyáltalán nem tágultak ki az átvezető lukak. Sajnos a kocsi többi része már nem volt ilyen szerencsés. Az alkotóvágy hatalmaskodott a szülői intelem és a józan ész felett, aminek az eredménye a fullosan (tetőablakot is beleértve) átfestett kocsira filctollal felvitt fekete bevonat. Ezután – gondolom nem kis erőfeszítés és szerszámhasználat következtében – a fagyisember is kitörött a kocsi eladóteréből. Ezt mondjuk nem annyira bánom, mert a kutya még hagyjám, de egy mozdulatlan ember egy kocsiban, az már nekem sok egy kicsit. Attól nem lesz életszerűbb, viszont – tudom, hogy - a gyerekek meg esetleg ezt értékelik jobban. Amikor ez a kocsi terveződött valószínűleg nem gondol(hat)tak az ötven évvel későbbi felnőtt gyűjtők igényeire.

Hát, nem valami nagy színdesign

A karosszéria – az eredetiről készült fotók alapján - pontos kivitelezésű a kaszni rácsainál, éleinél, a részleteknél. Érdekes viszont, hogy a vezetőfülke eléggé elnagyolt, mert bár hatalmas ablakokon lehet belátni, nem találni benne kormányt, csak egy ülésszerű bakot. A hátsó, kiszolgáló résznél némi pultszerűséget és a hozzá való eszközöket is kialakítottak.
A felújítás során a festésen túl új ablakok, tetőablak és dekoráció készítése volt a feladat. Az érdekes ebből csak a tetőablak, mivel úgy gondolom, hogy az eredetivel ellentétben ennek célszerű színesnek lennie, mivel a napfény (nyár van a fagylaltosztáskor) igencsak felfűtené a fagyis munkahelyét, meg napszúrást is kaphatna a nagy ablakok alatt. Ezért kerestem egy átlátszó de színes műanyagdarabot és abból alakítottam ki a színezett üveg imitációt. Szerintem így még hangulatosabb is lett az elárusító rész, mert a nagy fehérségbe belejátszik az átszűrődő halványzöld fény.
 
Matricatervezéshez egy oldalkép
Megjött a fagyis!
Hideg szürkéskék alapon, vidám apró színforgácsok

Ez itt a fagyireklám helye
A matricánál az eredetit figyelembe véve, de annál sokkal részletesebb – igazságokon alapuló de fantázia szülte - dekorációt készítettem. Ez megint inkább csak nekem volt élvezetes első körben, mivel még talán a fotókon sem látszik tisztán a kinyomtatott szöveg. Természetesen ott van, és úgy gondolom, ha nem is olvasható pontosan, hogy mi van odaírva a kocsi oldalára, a szöveg struktúrájából betűméretből azért kikövetkeztethető például egy árlap képe, ami az imitáció lényege. Jöhet a nyár, a fagyiskocsi felújítva készen áll a sok-sok fagyi kimérésére!
Finoman átjön a napfény a zöld üvegtetőn
Az aktuális menü szinte még olvasható is
Az eredetitől jócskán eltér a dekoráció
Elölről olyan bárgyúan kedves kinézete van. A fülkében persze sehol, semmi
A fagyisember már kikopott belőle
A zöld felső fény kellemes belső teret áraszt

4 megjegyzés:

alecwolf írta...

Azt hiszem nem túlzó azt mondani: világszínvonalú felújítás! Gratulálok hozzá, a téma alapból tetszik, s amit kihoztál belőle, tökéletes!

wmormo írta...

Köszi az elismerést!

Sam. Joe írta...

Több észrevételem lenne:

Tényleg kiköpött Nysa! Köcsög angolok, szemérmetlenül másolnak! 8-]

Az autókba szerkesztett figurákból engem egyedül csak a sofőr nem zavar, szóval egyetértek. Talán nem véletlen, hogy számtalan és egy, személyzetétől megfosztott Police Launch-al találkozni.

De a legfontosabb: "- Te! Adj már nekem is egy tölcsért. - Tutti frutti, karamell, vanília. - Pisztácia. - A pisztácia kifogyott. Van vanília, tutti frutti, karamell, rumos dió, kávé. - Oké! Akkor legyen vanília pisztáciával. - A pisztácia kifogyott! Van vanília, karamell, tutti frutti, rumos dió és kávé! - Oké. Akkor... Legyen mondjuk... Tiszta csokoládé... egy kis pisztáciával. - Mondd, te süket vagy? A pisztácia kifogyott, csokoládé nem is volt! - Azért ne kapd fel mindjárt a vizet. Hát, ha nincs, nincs. Szóval, akkor mi a választék? -Van vanília, tutti frutti, karamell, rumos dió és kávé! - Megjegyeztem. Akkor...mondjuk, legyen egy kicsi mindből. Tutti frutti, karamell, vanília, rumos dió és kávé... Ja csak ne spórold ki a pisztáciát!"

RÁJEN írta...

Ez a felújítás nekem is nagyon bejön, grat!