2012/08/03

Matchboxon kívüliek: Yat Ming Road Toughs (?) – Mack Cruise-Liner Shell Tanker Truck


Mostanság igyekszem más gyártóktól származó kamionokkal csillapítani a Matchbox Convoy éhségem és ebből kifolyólag voltak érdekes beszerzéseim. Na, ez nem egy ilyen darab, mert ezért nem adtam pénzt! Tommi kollégától kaptam ajándékba!

Olajválság parttól-partig
A Mack 1975-ben dobja piacra a W sorozatot, azaz a Cruise-Liner modelleket. (Ők maguk is össze-vissza írják a Cruise-Linert, az oldalukon a cégtörténetben kötőjel nélkül írják, a korabeli katalógusukban – lásd alább – meg kötőjellel. Én ez utóbbihoz tartom magam.) Az elnevezés amúgy azt a személyszállító luxushajót jelenti, amivel a tengeri sétahajózásokra járnak azok, akik meg tudnak fizetni ilyesfajta szórakozást. (Hogy egy a történelemben közeli, de amúgy szomorú példát hozzak, a Costa Concordia is cruise-liner volt.) Amiért egy kamionra akasztották, hogy a Mack szerint üdvöskéjük a legcsendesebb volt a vezető munkahelyén mérve a korabeli konkurensek közül, ezzel is idézve a sétahajók luxusát. Ezen kívül a névbe van még csomagolva némi lefordíthatatlan szójáték is azzal, hogy ezekkel a cuccokkal parttól-partig szokás fuvarozni.

Jó lenne tudni, hogy a CardCow.com-ról származó képen látható Mack Cruise-Linerek mikori kiadások, mert ezek a változatok hasonlítanak legjobban ahhoz, amit a Yat Ming (?) megmintázott.

Egészen 1983-ig készül a bulldogfülkés nyergesvontató, mely a hetvenes évek közepe szabályozásának a szülötte. Akkoriban új, szigorúbb, a korábbiaknál csak rövidebb szerelvényeket engedélyező szövetségi törvény szabályozta a nyerges szerelvények teljes hosszát – hogy miért, azt meg ne kérdezzétek – ezért a csőrös vontatók helyett divatba jöttek a motor fölé helyezett fülkés vontatók. Míg ezek itt az öreg kontinensen a túlnyomó többséget jelentik, a tengerentúlon egyáltalán nem voltak népszerűek. Ha megnézitek alább a belteret mutató képeket a Mack katalógusokból, akkor hamar egyértelművé válik, hogy miért. A „cabover” (cab over engine, röviden cabover = fülke a motor felett) kivitelű gépek sokkal szűkösebb helyet nyújtottak, mint a korabeli csőrösök. A két ülés közé beékelődött a motor borítása, nem lehetett kényelmesen hátra jutni a hálófülkébe, hanem be kellett mászni oda. Azoknak, akik a fél életüket egy ilyen dobozban töltik, a nekünk apróságnak tűnő ilyen tulajdonságok bizony nagyon fontos szempontok. Viszont az új szabályozásba nem fértek be a nyergesvontató+félpót+pótkocsi – opcionálisan még egy pótkocsi – szerelvények a csőrösökkel. Hogy most mi a helyzet ezekkel, hogy engedélyeznek-e ekkora mamutokat közlekedni manapság az Egyesült Államok útjain, nem tudom – gyanítom nem – de akkor még engedték őket. Az 1977-es katalógus még fontos erényként hozza, hogy a BBC Short Sleeper Cab – rövid hálófülke – változat nem lépi túl az engedélyezett maximális hosszt, így azokat nem kell nappali fülkés vontatókkal továbbítani. A 82-esben viszont már csak egy kép szerepel a félpóton kívül két pótkocsival aljasított szerelvényről. (Abba most ne menjünk bele, hogy a második kettő félpót-e dollival, én ebből a szögből meg nem mondom, de szerintem más se!)

Proszpekt
Apropó katalógusok! Érdemes átbogarászni ezeket, mert sok érdekességet lehet bennük találni. Az 1977-es katalógusból az is látszik, hogy hat- és nyolchengeres motorok sokaságával rendelhető a Cruise-Liner. Az erőforrások beszállítói a Detroit Diesel, Cummins, Caterpillar. A teljesítményük és nyomatékuk egészen változatos. Az viszont külön érdekes, hogy külön listázzák, hogy közülük melyik felel meg az 1977-ben bevezetett szövetségi környezetvédelmi szabályozásának – mind – és melyik nem a kaliforniaiaknak – közel sem mind. A haszongépjármű gyártásának ideje alatt ez a kínálat is bővül, az 1982-es katalógus már 525 lóerős csúcsmotort említ.

Arra is kíváncsi lennék, hogy milyen váltók lehettek benne, de csak annyit sikerült kiderítenem, hogy a Fuller manuális váltói között van olyan, ami 9-, de olyan is, ami 15 előremeneti sebességgel bír. 82-ben említik az Allison automata váltók „teljes kínálatát” a rendelhetők közt, illetve a Spicer manuálisait, 7-től 14 fokozatig.

A részletek rendben, de...
Normál esetben eszem ágában sincs nézni az ajándék paci fogát, de mivel ez egy kisautók erényeit és hátrányait boncolgató blog, muszáj udvariatlannak lennem.

A vicces az, hogy az teljesen ismeretlen gyártótól – akit egyébként én a Yat Mingnek tippelek, mert neki vannak hasonló megoldásokkal büszkélkedő nyergesvontatói – származó szerelvény részletei rendben vannak, de az összeszerelés minősége komoly szinteket ront az összképen.

A fülke jó, jók a részletei – hűtőmaszk, lökhárító –, van beltere, igaz a fellépő meg a mögötte lévő sűrített levegős tartályok lespórolódtak. Cserébe létrás az alváz és vannak üzemanyagtartályok fémből. A fülke mögött ott a kéményerdő, de a „krómozott” műanyagot sikerült olyan bénán odaszegecselni az alvázhoz, hogy nincs rá mód, hogy azt normális helyzetbe lehessen állítani szétfúrás és farigcsálás nélkül – bár még az is lehet, hogy ez bekövetkezik. Amiért nagyon kár, azok a kerekek. Az első kettőt még megbocsátanám – bár ez a minta iszonyú rút – de a szimpla hátsókra nincs mentség. A Nagy Átalakítási és Kerékcsere Tanács szerint ezek lecserélésére nem sok esély van, mert olyan módszerrel vannak a tengelyek rögzítve az alvázhoz, amit csak roncsolással lehet megbontani és aztán nem lehetséges visszaállítani az eredeti, működő állapotba.

A félpót hasonlóképp ellentmondásos. Létrás alváz, egész pofás tartály, remek festés a műanyag alkatrészeken, még fémből készült, működő kitámasztó lába is van neki, de a borzalom rossz kerekek agyoncsapják az egészet. Sajnos ezek cseréje pont úgy reménytelen, mint a nyergesvontatónál.

A nem azonosított kínai manufaktúra terméke elvérzik az összeszerelés rossz minőségében, pedig ebben a méretarányban, ez a típus bizony hiánypótló darab, ezért a gyűjteményemben a helye! Köszi Tommi!

 Kár érte, mert bizonyos részletei teljesen rendben vannak! A hűtőmaszk, a lökhárító, a hálókabinos fülke oké. de a fellépő és mögüle a sűrített levegő tartályai már hiányoznak.
 A létrás alváz, az üzemanyagtartályok kitűnőt érdemelnek, a kerekek meg jó nagy karót.
 Kipufogó és légbeszipoltyú a helyén, de a csálésága gyakorlatilag korrigálhatatlan.
 A tartályra ugyanez vonatkozik. Hiába van működő, fém kitámasztólába, a kerekek agyonütik az összhatást.
 Mack Cruise-Liner katalógus pár évvel a gyártás megkezdése utánról, 1977-ből.













 Ez a katalógus meg éppen a gyártás befejezése előttről, 1982-ből való. Sok különbséget fel lehet fedezni magán a fülkén is.
















7 megjegyzés:

somytomy írta...

"Breaker, Breaker, this is Rubber duck"
Egyébként abban a filmben az egyik (asszem Pigpen nevű) kamionosnak pont Cruiselinere van (kösz IMCDB).

Sam. Joe írta...

"Ah, breaker one-nine, this here's the Rubber Duck." ;-)

Amúgy "10-4", Pig Pen tényleg egy Mack Cruiseliner-t hajt, amire elég komoly tehénfogót tettek előre. A forgatás során amúgy időnként Mack Cruiseliner-nek álcázott Kenworth K100 COE-t használtak, például a mérőállomás sorompó áttörős jeleneténél.

somytomy írta...

Hát, mondjuk elég egyformák, távolról az ember a márkát se nagyon mondja meg, ha nem nagy szakértő.
"Ten-four Pigpen, what's your twenty?"

Névtelen írta...

Akkor én is beszállok: "Ezer, koponyánként!"

Tipikus olcsó kínai gyártmány, és megvan a maga bája, de a gyatra minőség így is felülírja azt.

Hasonló, vagy pont ugyanilyen GMC-m van nekem is a Shinseitől, méghozzá kettő is, egy tankeres és egy dobozos szerelvény, és mit ad isten mindkettő dupla pótos (félpót+pót). Hasonló van Majorette-ből is, csak ott Ford a vontató. Azoknál dollyval van kiegészítve a második félpót, és a képen is több, mint valószínű ilyen szerelvény látható.
Amúgy manapság is van többpótos szerelvény Amiban, csak nem minden államban engedélyezett, a képen szereplő hárompótosok például Oregonban engedélyezve vannak, de mint ott is látható ezek csak ilyen rövidebb pótkocsik lehetnek.

Kanadában cifrább kamionok futnak, mint az USÁ-ban de nyilván az északi határhoz közeli államokban engedélyezve van a közlekedésük a logisztika miatt, ezért lehet arrafelé, Oregonban, Michigan-ben stb. találkozni velük.

Mindenesetre szeretem a régi, ilyen korú kamionokat, emiatt is örülök, ha sikerül találni, persze picit jobb kivitelben.:)

Névtelen írta...

Ja, amúgy a triplapótos szerelvény tényleg dolly-s félpótokból áll, hisz mindegyiken ott vannak a kitámasztólábak.:)

Viktor írta...

Nem rossz kamion ez de egy kis festés és kerék csere mondjuk MB konvoy kerék mindenhol és nagyon jó kis a kamion lehet belőle. De így se rossz. Van hasonló kialakitásu Zöld Mercedes kamionom. Annak is ugyanilyen a pótkocsija. Én egyébként Én csináltam road train-t egy Scania T142 es összekapcsolva az M9 major pack 3 és dollyjával. pótkocsijával.

Tommi írta...

"Breaker 1-9!"

Örülök, hogy tetszik. Tudtam, hogy Nálad jobb helye lesz, mint nálam. :-)