2011/12/06

Matchbox MB-76 Chevy Stepside Pickup

Az idei már a harmadik év, amikor csak a százas listába válogatta be a Matchox a Chevy Stepside Pickup-ot, ráadásul a 2011-es darab nélkülöz mindenféle kreativitást. Nem hiszem, hogy ennyire ötlettelenek lennének a szakemberek, hogy egy ilyen remek modellt így elénk vessenek. Nem mondom, hogy nem lehet egyszínű, még ha ezzel sem jár extra festés néhány részletre - oldalsó helyzetjelzők és a kilincsre egy kis festék, vagy netán a hátsó lámpákra és a Chevrolet feliratra -, de annyi lehetséges szín van, ami feltűnő - és illeszkedik a figyelemfelhívó sémába -, jól állna neki és még nem is volt olyan verziója. Igen, a lila színt már az első recolorjaként elsütötték, ami már akkor sem volt szép, de legalább valami dekorációval próbálták enyhíteni a nem rávaló árnyalatot. Értem én azt is, hogy a barna belső jól áll neki, meg a plató borításnak is kedvez, de talán megint elővehették volna a feketét, esetleg a szürkét is kipróbálhatnák. Pozitívum viszont, hogy nem spórolták le az alváz krómozását, illetve a Lesney Edition után újra megkapta ez a küllős felnit, ami szép is és jól is áll neki, még ha ezúttal feliratozás sincs rajta. Összességében igencsak lehangoló számomra ez a darab, szégyellje össze magát az aki rábólintott a Mattelnél erre, egyszerűen csak egy másik színre kellett volna ráböknie a színskálán, mondjuk egy sárgára, hogy megfeleljen a figyelemfelhívós kritériumnak is.

Könyörgöm, miért kellett belőle még egy lila!?
Ha már a csupaszon hagyott színe nem is szép, legalább a kerekei azok
Matchbox MB-76 Chevy Stepside Pickup

6 megjegyzés:

Rudi írta...

Szerintem nem is olyan rossz. Én személyesen kedvelem az egyszerűbb festést, habár lámpákat és más részletet megfesthettek volna.

Érdeklődnék, a hátterek te készítetted? Nyomtatóval? Szeretnék én is készíteni egy pár jó "falat" és aszfaltot. Van valahol ezekről is cikk vagy több fotó?

porsche írta...

Igen, a háttereimet magam készítettem, műszaki rajzlapra nyomtatva, amit másolópapír dobozába szoktam ragasztani. Az alapanyagot a netről szoktam turizni innen-onnan.

Sam. Joe írta...

"MILKA, alpesi varáááázslat, kíííísértésbe ejtő íííííz!"

Bacsi írta...

Kedves porsche! Ha van rá lehetőség én nagyon örülnék ilyen háttérnek. Mennyire megoldható ez? Privátban lehet egyezkedni? :)

Egyébként ez a kivitel nem kimondottan szép, de maga a modell igen. ;) Azt meg nem ronthatja el a szín.

porsche írta...

Bacsi: Nem zárkózom el teljesen, de még Joe-nak is lógok eggyel már hetek óta...

Bacsi írta...

Rendben! Megvárom, nem sürgős, de légy szíves szólj, ha már ráérsz, nekem ez mindig aktuális! Köszönöm!