Már régebben is említettem, hogy a Matchbox történetének legszebb dekorjait szerintem a Team Matchbox / Convoy sorozatban találni. A közelmúltban sikerült egy újabb ilyen készletet beszereznem, amiről akkor nem is sejtettem, hogy milyen érdekes történetű darabot lőttem.
Abszolút indokoltnak érzem, hogy hosszabban foglalkozzak ezzel a szettel, mert bár két tagjának is számtalan változatát láthattátok már e lapokon – azokat nem fogom hosszasan tárgyalni – bőven van benne annyi érdekesség, ami megér három külön bejegyzést.
Alapfogalmak
A
fenti link lefedi a Team Convoy mibenlétét és ott említést
teszek a
White Rose-ról is. Ők számtalan és egy, amerikai
versenysorozat csapat-, illetve más sportfranchise tematikájú
kamiont piacra dobtak, Míg Convoy alapokon nyugszanak jellemzően
klasszak, sőt igazán parádésak is vannak köztük, mutatóba van
is közülük pár, például ez és másik
példának ez. De igazából nem hajtom őket, mert egyrészt meg
kell húzni egy határt pénzügyi szempontból – jó, hát a lottó
főnyeremény bezsebelése után ez változhat, de nem ígérek
semmit –, másrészt semmi kötődésem sincs ezekhez a
versenysorozatokhoz. Mikor meg nem
Convoy alapúak, akkor iszonyúak.
Viszont a Team Convoy kiadásaikkal kapcsolatban be kell ismernem, hogy nagyon szépek, nem mondok rájuk nemet, csak hát az anyagiak, ugye.
A NASCAR Királya
Két
oka volt, hogy megvásároltam ezt a szettet. Egyrészt nagyon
tetszik a legendás Gulf festésre emlékeztető, igazából STP dekorja, illetve
olyan áron volt, hogy nem mondhattam rá nemet. Beismerem, hogy
elképzelésem sem volt a sporttörténeti jelentőségéről.
Az idén 87 éves Richard Petty, 1992-es csapatának színeit viseli. Ez volt a Király utolsó éve a Stock Car versenysorozatban, ebben az autóban versenyzett utoljára. Csak érdekességképp: Abban az évben 26. lett a 97 versenyzőből akik valóban rajthoz álltak a szezon során. (Tizenegyőjüknek vagy nem sikerült a kvalifikáció vagy feladták a versenyt így nem szereztek pontot.)
Jó okkal becézik őt a Nascar királyának. Övé a legtöbb megszerzett győzelem (200), legtöbb pole-pozíció (123) érdeme. Ő indult a legtöbb bajnoki sorozatban (7), ő zsebelte be a legtöbb szezongyőzelmet (27), ő nyert a legtöbbször a Daytona 500-on (7), ő nyert a legtöbbször egymást követő futamokon (10) és ő indult a legtöbb versenyen (1185). Nem akármilyen sporteredmények ezek, ugye? Nem kérdés, hogy ki a Király!
Ismét csak érdekességképen, de szót kell róla ejtenem: A Pixar (zseniális, általam nagyon kedvelt) Verdák animációs sorozatában róla mintázták Strip "The King" Weathers karakterét.
Strip "The King" Weathers a Verdák című animációs filmből. (Kép: Pixarfandom.com)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése