Teljesen ismeretlen, kínai illetőségű gyártó, hiánypótló második generációs BMW X5 feldolgozását láthatjátok e postban. Hogy előre lelőjem a poént: sokkal jobb, mint várnátok, de azért ne várjatok túl sokat!
A második generáció
A
BMW a 2007-es és 2013-as modellévekben – tehát ezekhez képest
egyel kevesebb naptári években – kínálta a BMW X5-ös második
generációját, gyári kódjelén emlegetve az E70-est. Az nem volt
számomra újdonság, hogy a BMW a SUV-ok legnagyobb piacán gyártja
ezeket az autókat, de hogy Mexikóban és Oroszországban is folyt
összeszerelés, nekem újdonságként hatott. Bár a favoritom a
sorozatból az első generáció, egy SUV-hoz képest igen jó
megjelenésű autónak tartom, sokkal kevésbé drabális, mint a
2025 jelenjének hasonló modelljei.
A
Totalcar 2007-ben közölt róla bemutatót,
ami azért külön érdekes, mert összevetették az előd, E53-as
X5-össel, javaslom igény szerint fogyasztani!
A fenti videó, a modell BMW kereskedésekben, végtelenítve futó demóanyaga. Sokkal érdekesebbnek találtam, mint a korabeli tévéreklámokat, ezért helyeztem el itt.
Nem maradok adós katalógussal sem, a 2009-ből származó USA brossúrát láthatjátok alább.
Igen, nem jellemző
Egyrészt vannak minőségi kifogásaim: A festés erősen hagy kívánnivalót maga után, elnagyolt részlet is akad és sír jobb kerekek után, de BMW emblémát és festékes kiemelést elől-hátul kapott. Közel sem jó, de mint fentebb már írtam: 1:64 méretarányban hiánypótló!
Hát olyan amilyen, na! De legalább van rajta BMW embléma.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése