Februárban írtam pár gondolatod a felújított Matchbox Porsche 911 GT3-as modelljéről, ahol mindjárt két különböző sorozatból származót is bemutattam. Remélem átjön az irónia az előző mondatban, ugyanis én nehezen hevertem ki azt a lehúzást amit kaptunk a Matteltől a 918 Spyder után. De ami volt elmúlt, végre kaptunk egy új színt, ami ráadásul piszok jól is áll neki, visszakapta a 20 küllős kerekeket, nem színezték be az ablakokat, szóval szinte tökéletesre sikerül. Nekem nagyon tetszik az apróbb hibái ellenére is. Nagyon mást nincs is mondani róla, így beszéljenek inkább a képek helyettem!
Továbbra is azt tartom a legszebb Matchbox Porschénak
A kiegészítő lámpák festése elmaradt, de legalább az embléma megvan
Csak ezen a képen tűnt fel, hogy mennyire határozottan látszik az öntőszerszám illesztése
Idézem magam: "Nem kell dekódolni a rendszámát"
Végre színezetlen "üvegezést" kapott, így szépen látszik a belseje is
A műszerfal és a kormány nem a top kategória (korábban ilyen volt)
Az ülés ellenben egész jólett és a csövezés is megmaradt az átdolgozott változatokon
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése