A mai postban biztosan nem fogom elsütni a #regenmindenjobbvolt poént. A Matchbox történetének egyik legborzasztóbb öntvényével foglak benneteket riogatni!
2002-őt írunk. A Mattel 1997-ben bekebelezi a Tyco-t és vele együtt a Matchbox márkát is. A cégnek – a saját, külön bejáratú teóriám szerint – gőze sincs, hogy mit kezdjen a patinás márkával. Felszámolja és beolvassza a Hot Wheels-be? Vigye tovább mint a Mattel olcsó kisautó brand-jét? A rajongók aggódnak a sorsa felett, a Matteltől – szerintem legalábbis – borzasztóbbnál borzasztóbb fantáziamobilok kerülnek ki. Szerencsére ez az irány nem bizonyul tartósnak.
Ronda és semmi és!
Az erősen színezett „üvegeken” keresztül valamelyest belátni a belterébe, amiben ott hever a páciens, hasonlóan a Stretcha Fetcha betegéhez.
Szerencsére elég hamar nyugdíjazzák ezt az öntvényt, 2005-ben egy másik fantáziamobil mentő követi majd. Attól sem vagyok elájulva, de ehhez képest ég és föld. Van ilyenem, úgyhogy az majd a jövőben egy másik történet lesz.
Gyerekmenü
2002-ben
az Egyesült Államok McDonald's éttermeivel együttműködve is
ünnepelte a márka ötvenedik születésnapját. Ebben az évben
megjelent egy 50-darabos – nem elírás – multipakk is ez
alkalomból az USÁ-ban – mutatom alább, nem mindennapos! Azért
50, mert mindegyik az USA egy-egy tagállamát képviselte és
mellékeltek egy-egy kis, az adott államra jellemző rendszámtáblát
is hozzájuk! A tartalma szólóban, egyenként is kapható volt.
A Mekik gyerekmenüjéhez összesen hatféle Matchboxot mellékelnek. Ezek az öntvények majdnem mind szerepelnek az 50-es pakkban is – á, ezt még leírni is libabőrös –, ezekhez is járt rendszámtábla, de a festésük eltért az előbb említettektől, egyszerűbb, olcsóbb volt. Az öntvények nincsenek lebutítva az 1-75 szériában lévőkhöz képest és közülük négy nagyon is klassz öntvény – de majd ezeket is mutatom alább.
Messze ez a szegény mentőautó a legergyább közülük, de a manapság a McDonald's gyerekmenüihöz mellékelt gyöszökhöz képest ezek világbajnokok - még a mentő is! A rajta lévő motívum megegyezik az 50-es csombagban szereplőével, ugyanazt a washingtoni rendszámot is mellékelik hozzá, de sem az alapszíne – fehér, piros alvázzal, szemben az ezüstszürke és kék kombóval – sem a kerekei nem egyeznek azzal. Megkockáztatom, hogy a létező, 7+1 verzió közül, ez a nyolcadik kapta a legszebb kerekeket – bár ez sem igazán teherautós. A Mekis mentő nem nyomatokat kapott, hanem matricából került rá a dekor. Az ablakai és a megkülönböztető jelzése – ami inkább tűnik tetőspoilernek – átlátszatlan. Így nem tudom biztosra megmondani, hogy ebben van-e páciens, de gyaníthatólag igen.
Az alvázán is változtattak az 1-75 sorban szereplőéhez képest. Rajta van a nagyon csúnya fajta Matchbox logó, a felirata pedig „©2002 Mattel,Inc. MFG. FOR McD CORP. CHINA TKH CHINE”. Azaz a lényeg, hogy „a Mattel a McDonald's számára gyártotta kínában”.
Megkockáztatom, hogy ez a márka történetének egyik legcsúnyább, legigénytelenebb öntvénye – bár lényegesen több fémet tartalmaz mint a kortárs Matchboxok zöme.
A helyzet az, hogy mind a hatféle Happy Meal ajándék megvan nekünk sőt, porsche kolléga autómentőjét már láthattátok is e lapokon! Mi több, össze is hasonlítja az 1-75 szériából származó testvérével. A maradék néggyel azért vagyok bajban, mert azok bontatlanok és hát nem nagyon akaródzik megbontani őket. Zacskóban meg nagyjából lehetetlen értelmes fotókat készíteni róluk.
Bár ez Happy Meals ajándék volt, ugyanez az öntvény az 1-75 szériában is riogatta a nagyérdeműt. Ugyanakkor a létező nyolc változatából ennek vannak a legszebb kerekei - sejthetitek milyen lehet a többi.
Ez a hatféle járgány volt elérhető a McDonald's éttermekben. A helyzet az, hogy további négy - a szépek - meg is van belőle. (Kép: eBay)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése