2014/01/04

Matchbox MB-21 Ford Mustang GT Concept

Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy Ford Mustang ügyekben egészen jól állunk! Egyrészt helykitöltőnek – mert a mai Pónifuttató Szeánszunk alanyáról állati keveset tudok írni, amiről papírom van, hogy nem az én hibám –, másrészt hogy később hálás lehessek magamnak, hogy nem voltam rest összeszedni ezeket, szerepeljen a post végén Bubba-Gump ráklistába foglalva az, amit Mustang ügyekben eddig szövegszerkesztőbe róttunk!

Tehát mint az ott jól látszik, néhány foghíjjal, de egészen jól lefedtük a Mustang generációkat egészen az ötödikig. Persze aki ügyesen keres a blogon, az megtalálja ezt a zseniális darabot is, de tegyünk úgy, mintha ez nem is lenne, amúgy sem lesz soha szívem kibontani.

Ilyen bevezető után, nyilvánvalóan az ötödik generációnak kéne következnie. De nem fog. Merthogy az ezt közvetlenül megelőző tanulmányautóból is készült Matchbox. Látni fogjátok, hogy nem is akármilyen!

Showtime!
A Mustang ötödik generációja 2005-ben kezdte meg pályafutását, de ez előtt két évvel Detroitban, a 2003-as North American International Auto Show-n, a Ford Motor Company két Mustang koncepcióautót is bemutatott. Egy vörösszínű Mustang GT kabriót és egy Mustang GT kupét. Bennünket a Matchbox kapcsán ez utóbbi érdekel. A “volfram ezüst” színű kupénak üveg teteje volt és nem csupán imitáció, hanem valóban működő légbeömlői a motorháztetején. A vörös és faszén színű bőrbelsőhöz aluminium kiegészítőket kapott és egy 4,6 literes, feltöltős V8-as motort építettek belé, ami közel 400 lóerőt adott le a cég által kibocsátott sajtóanyag szerint.

Én kérek elnézést a prezentőr brit akcentusáért, de a Ford sajtóanyagból vágott videó nagyon sok részletet megmutat, ezért érdemes megnézni. A hang meg némítható!

A kétüléses koncepcióval kapcsolatban jó kérdés, hogy vajon teljesen működőképes volt-e, vagy nem volt több, mint a legtöbb koncepcióautó: csupán autónak látszó tárgy. Az biztos, hogy a Ford által 2004-esnek cimkézett koncepciók nagyon is emlékeztettek a 2005-ös modellévben piacra dobott széria Mustangokra és az is, hogy aztán 2009-ben a hetedik, Barrett-Jackson Palm Beach aukción, 175 000 dollárért – mostani árfolyamon kicsit több, mint 38 millió forint úgy, hogy nem túl erős a dollár – adták el darabját, de ez közel sem jelenti azt, hogy valódi működő autók voltak. De még ha teljes egészében működtek is, akkor sem biztos, hogy valaha is legálisan közútra lehet vinni őket az Egyesült Államokban. Régebben a kedvenc amerikai izomautós periodikámban azt olvastam, hogy az ilyen koncepciók nagy baja, hogy az érvényben lévő törvények szerint nem tekinthetők automobilnak, hiszen nem estek át azokon a kötelező, biztonsági minősítési vizsgálatokon, amin minden az országban forgalomba hozott autónak át kell. (Kínai autógyártók, szevasztok!) Az is rémlik, hogy volt valami fejtegetés arról is, hogy egyedileg épített autóként sem biztos, hogy vizsgáztathatóak, mert kortárs gépek, nem pedig korábban készültek mint – és innen hiányzik egy évszám amire nem emlékszem – ezért nem nyársalhatnak gyalogosokat, működő légzsák kell, hogy legyen bennük, meg hasonló efélék. Szóval ha az emlékeim nem csalnak, ennyire bődületes pénzért a tulajdonosuknak jó eséllyel csak két autónak tűnő szobra van.

 Ford Mustang GT Concept (Képek: FoMoCo sajtóanyag, ahonnan meg én beszereztem az ott van vízjelként.)
 Mögöttem az elődöm.
Itt nagyon jól látszik az üvegtető, amit nagyon jól sikerült elkapnia a Matchboxnak is.

A kicsi gyönyörű
Sokszor leírtam már, hogy a Ford az a márka, aminek a termékeiből a Matchbox a legtöbbet csemegézett. Nem kell hozzá Sherlock Holmes-nak lenni, hogy feltételezzük ezzel kapcsolatban, hogy a két cég jó kapcsolatot ápolhat. Újabb nyom a jó viszonny ügyben, hogy bár az 1-75 szériában csak 2005-ben jelenik meg a koncepcióautó, mint MB-06 – aztán 2006-ban, mint MB-16, majd 2007-ben mint MB-16 –, speciális kiadásokban már 2004-ben felbukkan! A legelső, Matchbox Collectibles 1:64 Models - 1997-2004 - Showcase modell nagyon is precízen hozza az eredetit színben és a ráapplikált kerekek terén is. Még ebben az évben két újabb spéci kiadásban is szerepel, de azok meg sem közelítik az előbb citált verziót már ami az eredetire való hasonlítást illeti. Maga a modell kialakítása nagyon is precíz – erről majd picit alább részletesen – de egészen ótvar kerekekkel és fura színekkel alaposan agyon tudják csapni. Nagyon erős a gyanúm, hogy a Collectibleshez készítették el a szerszámokat, de hogy a beruházás ne legyen masszívan veszteséges, úgy kötöttek szerződést a FoMoCo-val, hogy később elég tág határok közt használhassák fel a modellt. (Erről tudnának mesélni szerintem a Mattelnél, hogy mekkorát lehet szívni az ilyesmivel, ha nem figyelnek oda. Kapcsolódó történet részei itt, itt és itt.)

Ami nekem megvan, azaz a mai post tárgya, 2008-ból való, az aktuális, akkor már 1-100 amerikai sorból. A színe és a kerekei még csak nem is emlékeztetnek az eredetire, de a legeslegelső, Collectible szériást leszámítva amit nagyon szívesen látnék a gyűjteményemben, szerintem még így is az összes többinél messze jobban néz ki!

Méltatnám itt e helyütt még pár kibővített mondatban a kisautót. Mint azt fentebb írtam az eredetiről, annak üvegteteje van. Nem láttam sajnos az eredetit, ezért nem tudom, hogy ott mi a műszaki megoldás, de a képeken szemlélve úgy hat, mintha az A-oszlop aljától, a... Ööö... Mi a túró is az? C-oszlop alja? Vagy mi is az a pont egy fastbacknél? Szóval mintha egy teljes, összefüggő üvegfelületet látnánk tető helyett. A helyzet az, hogy a Matchboxnál ennek a visszaadását példásan megoldották! Csak a kisautót kézbe véve és lehetetlen szögekbe forgatva derül ki, hogy az öntvény úgy készült, hogy a kisautónak van ám rendes, fém teteje, csak éppen egészen „targásra” van szabva. Erre jön rá a műanyag „üvegtető”, ami átlátszatlan feketére van színezve ott, ahol a fém van alatta. Így tökéletesen rejti a szerkezeti integritást adó fémet! Azt nem tudom megmondani, hogy hogyan színezték meg a műanyagdarabot, de az eredmény mesés. Innen nézve – 2004-et írunk – szégyen, ahogy a Porsche 914-es tetejét, pontosabban az első szélvédőjét, 2010-ben kialakították!

Az üvegtető nagyon szép, részletes belteret takar – amit gondolom ismét csak annak köszönhetünk, hogy a spéci kiadást nagyon szépen akarták megcsinálni. Ezen a verzión a hátsó, nagyon látványos világítótest is kap festést, ami nagyon jót tesz a megjelenésének!

Nem vagyok különösebben rajongója a koncepcióautóknak, de el kell ismerjem, ez nagyon szépen sikerült! Természetesen a legelső, speciális kiadása jelenti a csúcsot, de a lényegesen gyakoribb, 1-75, illetve 1-100 szériában is lehet találni pofásat – legalábbis nekem sikerült.

 Az orra egyáltalán nem került a részleteket kiemelő festés, mert vannak a karosszéria anyagából kialakított részletek. Csak éppen ez a szín megeszi őket.
 A megfizethető sorozatokban megjelent Matchboxok közül nekem ez a verzió tetszik a legjobban mind a színét...
 ...mind a kerekeit tekintve.
 Az eredeti üvegtetejét briliánsan oldották meg a kisautón!
 Ez a kép sejtetni enged valamit abból, hogy milyen részletes a beltere és láttatja a festéssel kiemelt hátsó világítótestet.
A kis manók hangosan sírtak a fotóbirizgáló programban attól, amit ezzel az amúgy is szétvakuzott képpel műveltem. De legalább így látszik valami a beltérből, meg sejteni lehet abból valamit, hogy hogyan alakították ki a tetejét. Kár, hogy pár évvel később elfelejtették ezt a trükköt.

Végezetül pedig az eddigi, átfogó, Mustangológiai értekezéseink Bubba-Gump ráklistája:

Első generáció, első változat, Fastback:

Első generáció, első változat, kabrió (Convertible):

Első generáció, második változat, hardtop (kupé):
  • A köz valamiért mindig is sokkal többre értékelte a Fastback-et, de nekem mindig is sokkal jobban tetszett a hardtop. A kisautógyártásban is meglehetősen alulreprezentált a változat, de szerencsére van! Matchbox MB-25 1968 Ford Mustang GT California Special, ami ráadásul egy vendégpostban szerepel a Matchboxaddiktológus kollégáktól.

Első generáció, harmadik változat, Fastback:
  • A tudományos mustangológia egy kalap alá, első generációsnak veszi az 1964-1973 közt gyártott Mustangokat, pedig markánsan eltérő kinézetű autókról van szó – ezért is ez a nagy faxni itt a változatokkal. A harmadikból verzióból is csupán egyetlen darabot tudunk felvonultatni, ami nem éppen a leggyakoribb kisautó, lévén a Matchbox 1970 Ford Mustang Boss 302 értelmezése egy beszélős sorozat, kettes csomagjából származik. Ez a nem beszélős része a csomagnak.

Első generáció, negyedik változat, sportsroof:
  • A negyedik változata az első generációnak minden bizonnyal a legkevésbé népszerű, ezért érthetően kisautó fronton is alulreprezentált. A Matchbox úgy is készített ilyeneket, hogy nem is nevezte nevén a gyereket. Szerencsére Wmormo kolléga összehozott belőlük egy csomót egy felújítós-átalakítós kúra erejéig. Tehát: Matchbox MB-44 Boss Mustang, MB-10 Piston Popper és MB-67 IMSA Mustang

Második generáció, kupé:
  • Látványosan nagyot égtem, amikor egy postban kijelentettem, hogy az olajválság szülte kis gyöszből kétlem, hogy készült kisautó. Készült. A Welly Ford Mustang II ráadásul a Tomica értelmezés másolata. Második generációs hatchbackünk azonban nincs, mert azt a karosszériaváltozatot is kevés gyártó dolgozta fel, egészen pontosan négy ilyenről tudunk, amik pont olyan gyakoriak, mint a holló nevű madár fehér változata.

Harmadik generáció, fastback:
  • A Majorette Mustang SVO kissé bumfordi, de szerethető játékszer a maga úthenger kerekeivel. Ez már a ráncfelvarrás utáni verzió ebből a generációból.

Harmadik generáció, kupé:

Negyedik generáció, kupé:

Negyedik generáció, kabrió:

1 megjegyzés:

Andrew0807 írta...

Nekem egy 2005-ös verzió van. Én azt is nagyon szeretem. Amikor megjelent ebből is szerettem volna egyet, de sajnos ugye USA széria.