2012/06/12

Matchbox Caterpillar Bulldozer

Annak ellenére, hogy nem vagyok nagy munkagép fanatikus, ahhoz képest az utóbbi időben jött belőle pár darab, igaz ez köszönhető volt annak is, hogy alkalmi vételek voltak. Legutóbb a gyerekkoromban is meglévő Excavátort mutattam, amivel egy kicsit szétpakoltam azt a kis kőhalmot, ami a fotóhátteremen összegyűlt. Mai alanyunk ezen a szétszórtságon segít.

Hernyó
Ami az eredeti modellt illeti, az valószínűleg az 1977-ben megjelenő Caterpiller D10-es buldózere lehet. Ez minden tekintetben nagyobbra sikeredett D9-nél, amit szintén megmintázott a Matchbox. Természetesen a nagyobb méretbe a motor is beletartozik, ami a maga idejében a legnagyobb ilyen jellegű erőforrásnak számított a maga 700 lóerejével. A meghajtást tekintve a lánctalp során kívül azok fölé is került egy kerék, ami a meghajtást szolgáltatta. Erre azért volt szükség, mert így hatékonyabban tudták átvinni a nyomatékot a lánctalpakra. 1980-ban dupla kipufogós lett a típus, így kijelenthető, hogy a kicsinyített mása az első változatokat mintázza. Végül 1986-ban váltotta le az utódja.

Tiszavirág
A Matchbox változatának az életútja igen rövidre sikeredett. 1997-ben jelent meg - alvázán is ez az évszám szerepel - először és utoljára, ráadásul azt is egy Action Pack keretein belül teszi. Ebből kifolyólag nem mondható túl gyakori darabnak, így pláne örülök, hogy jutott belőle egy nekem is, még ha nem is top állapotban. Mikor hozzám került szinte minden szegletében rászáradt homok lakott, vagyis ez szó szerint homokozóban is használt játékszer volt. Valljuk be, kiviteléből adódóan ezen csöppet sem szabad meglepődni, ott adja ki igazán tudását, ami a rendeltetés szerűen működő, gumis lánctalp mellett a fel-le mozgatható tolólapot is jelenti. Ráadásul a tolólap munkahengerei nem csak imitációk. Ezeken kívül úgy általában nagyon rendben van, viszonylag részletes darab, egyedül a hűtőrács és a hátulja lett kicsit túl egyszerű, de ezt az összkép bőven feledtetni tudja.

Identitászavar
Nem lenne teljes, ha nem említeném meg azt, hogy ez a Matchbox Bulldozer tulajdonképpen 1980-ban született a Hot Wheels égisze alatt, ott CAT Bulldozer néven fut, amiből Andrew0807 jegyez is egy olyat, amiről még a régi blogján be is számolt. Tehát ez nem más, mint egy házon belüli nyúlás - egyedül a bal oldalon levő izével több a Matchbox -, amiben gondolom egy kis Caterpillar-es promóció is hozzájárulhatott.

 Tolólap lent
 Tolólap fent
 A hűtőrács kicsit túl sima lett
 Valaki tudja mire szolgál ez itt baloldalt?
 A motor kialakítása is egész jó lett
 Hátul nincsen túlbonyolítva
Egy eredeti Caterpiller D10

3 megjegyzés:

Andrew0807 írta...

Azt hiszem későbbi hw modellen is megvan az az oldalsó "izé".

Sam. Joe írta...

Orgona lesz az!

Névtelen írta...

Az oldalsó "ízé" valószínűleg a csőfektető alkalmazás egy alkatrésze, mivel a csőfektető gépek alapja is ugyanez a lánctalpas traktor, csak annak egy fix, a gépre merőleges darugémje van a bal oldalán, a jobb oldalán meg a kihajtható ellensúly. De a csőfektetőgépek egy másik kaszt, a típusjelük is más, ezért nem értem én sem mit keres ez itt...