2012/06/06

Matchboxon kívüliek: Welly - Car Transporter Trailer

A börze előtti éjszakán mindig egy kicsit izgulok, hogy vajon mi kerül a látómezőmbe másnap. Szerencsére a legtöbb esetben előkerül néhány érdekes darab, szerinte milyen ez a Welly által készített autószállító utánfutó is. Ezelőtt még sosem láttam ilyet, így fogalmam sincs, hogy milyen szetthez lehetett, de a pepita matricából arra jutottam, hogy talán egy kisteherautó mögé csatolhatták, rakománya pedig valamilyen versenyautó lehetett. Ami elsőre feltűnik az embernek, hogy az egész műanyag - csak a kerekek tengelyei fémek -, abból sem a minőségibb fajta. Szerintem az elejéről hiányozhat valami kiegészítő, ugyanis szögletes nyílás van a vonóhorogra csatlakoztatható részénél és talán egy kábeldob is hiányozhat az elejéről. Mindezek ellenére nekem egyből megtetszett - főleg, hogy ekkora méretben viszonylag ritkák az autószállító trélerek -, szerintem egy kis munkával sokkal vonzóbbá lehet varázsolni, amiben segít, hogy csavarokkal van összefogatva. A rámpa természetesen lehajtható, amit akár egy külön kis kar segítségével is végrehajthatunk. Erre igazából nem nagy szükség van, hiszen eléggé kézre áll maga a rámpa is, több értelmét látnám ha a kihajtható talpakhoz biggyesztettek volna ilyen segédkart. A másik ilyen kallantyúnak már több értelme van, azok mozgatásával ugyanis kis karmok nyílnak az utánfutó trepnijéből. Céljuk gondolom az eredeti rakomány precíz rögzítése lehetett, én majd mindenesetre eltávolítom onnan, nem lesz rá szükség. Összességében nézve szerintem kitűnő kiegészítő egy kisautós flottához- még ha nem is Siku minőség.

 Kicsit alacsonyan van a pickup vonóhorga hozzá
 Andrew műve ez a leharcolt 914-es Porsche, amiért ezúton is köszönet
Rámpa lehajtva
 Lehajtás közben
 Vannak rajta ilyen kis kampók is, gondolom az eredeti rakományhoz jól passzolt
Kapott kihajtható lábakat is
Fékező kampók fent, rámpa lent

1 megjegyzés:

Sam. Joe írta...

Ha nekimennél festékkel, hogy kicsit használtabbnak tűnjön, ne legyen ilyen steril, bitang jól nézne ki! ;-)