2012/06/07

Matchboxon kívüliek: AUTOart - Porsche 911 Turbo

A legutolsó Porschés post alanyára, vagyis a piros Superfast 911 Turbóra tudatosan esett a választásom, mintegy  mérvadónak, vagyis inkább összehasonlítási alapnak a mai csemegéhez. A gyűjtőszenvedélyemet többnyire sikerül a sztenderd 1:6x-es méretarány vonalai között tartani és azok is inkább játékszerek, mint modellek. Persze néha becsúszik az utóbbi is, ahogyan az alábbi Porsche is az AUTOart műhelyéből.  A cégről nagy vonalakban annyit érdemes tudni, hogy 1998 alapították, minőségi 1:18-as modellautók gyártásának céljából. Persze később többféle méretarányban is készítenek modelleket, többek között a számomra optimális 1:64-es kicsinyítésben is. A fentiekből kiderül, hogy ez bizony polcra való nézegetni való, többek között ezért is pormentesen záródó vitrinben árulják. Amikor először megpillantottam az egyik börzén egy eladónál, azonnal elfogott a birtoklási vágy, ami főként a nagyon élethűen kidolgozott kerekeknek köszönhető, még egy szinte csak nagyítóval kivehető "turbo" logó is található a közepükön. Persze az autó többi része is hasonló gondossággal készült, a forma tökéletes, nincs hiányzó részlet, ami kell, az ki van festve, a lámpatestek pedig külön műanyag elemek. A belteréről értelmes képet nem tudtam készíteni, de elhitetitek nekem, hogy az sem csúnya. Egyedül talán a két kipufogó nem méltó az egész megjelenéshez, csúnyán telibe festették ezüsttel a nyílását is, de mint tudjuk, semmi sem lehet tökéletes.

 A kerekeit látva azonnal magával ragadott
 Külön műanyag elem a lámpatest
 A tükörképből látszik, hogy alulra is jutott ezüst festés
Doboza is van neki, még ha kicsit szakadt is

3 megjegyzés:

admen írta...

Szépséges darab, meg kell hagyni! De ez is olyan kis pici? Volt egy hasonló Imprezám, az a MB-okhoz képest túl kicsi volt, az én szememnek inkább 1:72-esnek tűnt... El is adtam gyorsan :)

porsche írta...

Szerintem valahol a kettő között leledzhet. Előkotrom aztán csinálok közös fotót.

pittlaren írta...

Hihetetlen, hogy mit ki nem bírnak hozni ezekből az 1/6x, 1/7x méretarány-körüli modellekből... Nagyon szép darab.