2010/03/25

100 000

Ízlelgetem ezt a számot és nagyon nehéz elhinni, hogy az eltelt 2 év 10 hónap 3 nap alatt ennyi egyedi látogató kereste fel ezt a blogot. Nehéz, mert eléggé kis réteget érdeklő témáról szól, egy apró ország nyelvén és nem áll mögötte semmiféle nagy forgalmú portál, mely ide irányítana látogatókat. (A valóságban azonban még ennél is többen kerestétek fel az oldalt, hiszen a Matchbox Memories első postja 2006 augusztusából származik.)


Szeretném megköszönni nektek olvasóknak, hogy ennyien látogattok minket és lelitek örömötöket a régi játékautókban! Tartsátok meg jó szokásotokat és keltsétek jó hírünket továbbra is!


Köszönöm szépen szerzőtársaimnak, akik a múltban és a jelenben – azt meg persze csak remélni tudom, hogy a jövőben is – űzik ezt a hobbit velünk, hogy megosztják tudásukat, hogy elétek tárják gyűjteményüket. Beczl, Matchbox, Porsche, Snake Peti köszönet nektek!


Ebben a blogban az a legklasszabb, hogy remek embereket ismerhettem meg a segítségével, akiknek a lelkesedése és támogatása nélkül nem lenne ez a blog az, ami most, sohasem fejlődött volna, nem lenne levelezőlistánk és egyáltalán... Köszönöm szépen srácok!

8 megjegyzés:

RÁJEN írta...

Első! :)
Na, gratula!!!

Tommi írta...

Éljen! Éljen! Hip hip hurrá! Konfettieső!

Gratulálok Joe! Gratulálok MINDENKINEK!

matchbox írta...

Szép kerek szám! Gratula hozzá!

Zsizso írta...

Kongrátulésön!

Bog Zoo írta...

Gratulálok! :-)

Andrew0807 írta...

Gratulálok én is!
Innentől most több mint egy hétig szentelhetek kicsit több időt is a hobbymnak.Végre jön a nyúl!

snake peti írta...

Gratula! Még legalább ugyanennyit!

AndrewBoy írta...

:)