2009/08/16

Matchbox SuperKings: K-10 Bedford Car Transporter

Ha jól számolok, akkor ez a negyedik Matchbox SuperKings a gyűjteményemben. Nem gyűjtöm ezt a méretarányt – leginkább a tárolóhely hiányából kifolyólag –, de amikor Gyuri barátom váratlanul beállított vele, akkor már tudtam, hogy meg fogom tartani.

Bedford TM
Rövid nettúrás után annyit sikerült kiderítenem, hogy ami a szerelvény elején áll, az a Bedford nevű, eredetileg brit, aztán a General Motorshoz tartozó brit teherautó gyártónak, az 1980-as években gyártott legnagyobb „kaliberű”, TM sorozatú vontatója. A fülke ismerős lehet azokból az időkből, amikor a budapesti, Közterület Fenntartó elkezdte a Škoda kukáskocsikat Bedfordra cserélni valamikor talán a nyolcvanas évek elején. (Röhej, de egy darab képet nem találtam ezekről sehol.) Az 1-75 sorozat elnyűhetetlen Horse Box-ának, meg az MB-11 Car Transporterének is ez a teherautó adja az alapját

Az évek során ennek a darabnak a tetejéről eltűnt a spoiler és a fülke mögötti szerelvényekből is eltűnt ez-az, de ez nem ront sokat az élvezeti értékén. Maga a traktor az alvázán „Bedford T.M.” feliratot és „K-3” jelzést visel 1979-es keltezés társaságában. Az első helyesírási hiba, a második magyarázata az 1981-es SuperKings K-3 Kellog's gabonaszállító lehet, a keltezést pedig egyszerűen csak nem értem.

Csupa fém
A mögé akasztott autószállító vontatmányból ma, két 1-75-ös tízes csomagnyi autó is kijönne. Mint azt igyekeztem bemutatni, összesen öt, 1-75 sorozatú járgány szállítására képes és a felső rámpát a két oldalon egy-egy, hidraulikus emelőt mintázó, működő készség fékezi. Az alvázán „K-10 Car Transporter” feliratot és 1980-as keltezést visel, ami azért érdekes, mert ugyanez a holmi van az 1976-óta létező Car Transporter mögé is fogva. Az is K-10 és Charlie Mack úgy tesz különbséget a fantázia szülte vontató és a Bedford vontatós szerelvény között, hogy az utóbbi nevébe beszúrja a traktor gyártójának nevét, de a Matchbox a katalógusokban ugyanúgy hívja a kettőt.


Matchbox SuperKings: K-10 Bedford Car Transporter. Én akárhányat láttam ebből használtan árulni, a dobozos, bontatlan változatok kivételével mindről hiányzott a spoiler.
A Bedford TM-sorozatát mintázó vontató.
Az öt, 1-75-ös sorozatból való Matchbox szállítására méretezett vontató anyagából manapság két, 10-es csomagnyi kisautó kijönne.
A rakomány így áll be alulra.
A bemutatóhoz az a fehérre festett MB-07 VW Golf asszisztált, ami a kettővel ezelőtti börzéről kísért haza. Jól látszik a működő, hidraulikus henger imitáció.
A felső emelet leeresztve. Ha elég gyorsan pörgetitek a képeket, akkor stop-motion animációként is működik!




Indulásra készen!
A SuperKings K-3-mal debütál a Bedford vontató 1981-ben.
A K-10 autószállító szerelvény 1976-óta létezett egy fantázia szülte vontatóval.
Az 1982/83-as katalógus képe a Bedfordos K-10-ről.
Ez pedig az 1984-es katalógus képe. Szemlátomást ugyanaz a kép, egyetlen apró különbséggel. Rájöttök mi az? (Az alábbi két kép és a videó után elárulom a megfejtést.)
Egy kép egy eredeti Bedford TM-ről.
Ez pedig egy másik, egy gyönyörűen felújított példányról.


Ez a példányt a Detroit Diesel, 71-es sorozatú V6-osa hajtja.

A találós kérdés megfejtése: Leretusálták a képről a hidraulika imitációkat! Nagyon érdekes a dolog, mert én egyetlen K-10-et sem láttam még e nélkül a részlet nélkül. Direkt kerestem rá az eBay-en is, de mindegyiken volt ilyen. Jé!

4 megjegyzés:

PMGabi írta...

Ez a gép senkinek sem tetszik???
Nekem egy Peterbilt vontatóval van meg, elég érdekes, mert olyannal még nem láttam, de nem rossz.
A Bedfordos a legelterjedtebb összeállítás.
Kedvelem az autószállítókat, van Siku is, Merga vontatóval.
Jól néznek ki tele kis kocsival!
:)))

klarky írta...

Nekem a K-3 as, Kelloggs-os megvan dobozzal, spoilerrel. Ha jól rémlik a gumicső hiányzik az oldaláról, ami amúgy kivehető és a lefejtést lehetne vele szimulálni.

Bandi írta...

Nekem is megvan ez a Bedfordos változat. Volt a vontatón egy kis műanyag levegőcső. Ami az igaziban a vontatmányra viszi a pneumatikába a levegőt. Na az nincs meg, és ami neked is hiányzik, a tetején az állítható légterelő. Pedig nagyon jól nézett ki vele.
Amúgy 5db mindenféle kisautóval csomagolták. Renault 5, Ford escort, Rolls Royce, Datsun 250 z, és most nem emlékszem az ötödikre ami nekem hozzá volt.

koxx írta...

"Amúgy 5db mindenféle kisautóval csomagolták. Renault 5, Ford escort, Rolls Royce, Datsun 250 z, és most nem emlékszem az ötödikre ami nekem hozzá volt."
Nekem volt/van még hozzá egy cabrio merci és egy Rolls illetve ami még rémlik egy fekete pontiac trans am, ami sajnos már nincs meg. Amúgy ezek örök darabok, a kamion cakpakk van vagy 1 kiló :D
A műanyag összekötő még megvan, de a spoiler elveszett az évtizedek alatt.