2009/01/09

Matchbox MB-54 Airport Foam Pumper

…avagy Változatok egy témára – Harmadik rész

A harmadik a sorban az először az 1985-ös katalógusban megjelenő változatlanul MB-54, de már mint Airport Foam Unit. A keltezésük ezeknek is 1980-as. A hasonlóság akkor is magáért beszél, ha nem nézzük meg az alvázat. A Mobile Home oldal és tetőablakai eltűntek. Az ajtót „befalazták”, megmaradt ugyanolyannak, csak már fém, nem műanyag és persze nem is nyílik. Megmaradt azonban a hátsó ablak, amin keresztül belátni a testébe és amitől nekem mindig is nehezemre esett elhinni, hogy ott hátul az egy nagy folyadéktartály. A tetőn megmaradt a Mobile Home fém kitüremkedése középen – hajlamos vagyok a légkondicionáló hőcserélőjének gondolni azon. Nőtt neki két megkülönböztető jelzése a vezető munkahelye felett – népszerű nevén cicik – kicsit hátrább egy forgatható habágyú, mögötte meg két sziréna. Hipp-hopp, máris kész a reptéri haboltószer. Ami pedig az alvázat illeti: az én példányaimon műanyagra cserélték az Mobile Home-éra nagyon hasonlító alvázat, ami még az ajtó nyitómechanizmusának a helye is megvan, de már Command Center felirat olvasható rajta. Azt gondolom a második MB-54-ről származhat, de nem így van, lévén azon NASA Tracking Vehicle van alul.

Az Airport Foam Unit egészen az 1990-es katalógusig szerepel a Matchbox kiadványokban, míg 1991-ben átadja a helyét egy versenyautónak, de ebben az időszakban létezett egy negyedik MB-54 változat is, ami egyik katalógusban sem bukkan fel a (ROW) 1-75 sorozatban.

Folytatása következik!

Ezek is MB-54-ek csak már Airport Foam Pumper-nek hívják őket.
A hasonlóság letagadhatatlan az előddel. Amúgy ezek az első tűzoltószerek a blogon!
Ez az ablak a hátulján... Ilyen nincs semmilyen tartályon!
Változatok ugyanarra. A sárgáról hiányzik egy sziréna.
Felfedezitek a két piros közti egyetlen, apró különbséget?
Az egyik "piroska" a Pan Am G10 Action Pack-ből...
...a másik piroska meg G11 Lufthansa Action Pack-ből származik. A többi bennük lévő járműre is sor kerül majd idővel.

8 megjegyzés:

Ikarus 256 írta...

Hmmm... talán a kerekek lennének az apró különbségek?:-) Szép szettek! ;-) Ezzel a festéssel már jobban tetszik, mint a Mobil Home. Az ablak meg azért kell a tartályra, hogy lássák mikor lesz tele, amikor megtöltik. :-D A tartály oldalsó bejáratán nem gondolkoztál még?
A katalógusból linkelt képen úgy néz ki, mintha nyitható lenne az ajtaja.

Névtelen írta...

Mióta keresek ilyet is...

A két piroson csak a kerekek különböznek...

Amúgy Rokker Zsoltti-t vágod-é?

"Ő a szomszéd lány,
aki csak rád vár,
Te vagy az álmai lovagja!
Ő a szomszéd lány,
Kinek szerelme már
Menetszerű, mint a Lufthansa..."

Sam. Joe írta...

Ikarus256: Ott a pont! Tényleg a kerekek. Igazad van, tényleg olyan a katalógusképen, nekem fel sem tűnt! És mintha Convoy kerekek lennének alatta. Gyereknek volt tök ugyanilyen festésűm amúgy.

Tommi: Az ezüstérmet azért elvitted! RZS-t én biza nem szeretem, bocsi.

Ikarus 256 írta...

http://www.mboxcommunity.com/cfalkens/Matchbox/Catalog/MI/MI001-200/MI143/ChF-MI143.htm
Ezen a címen elég sok változata fent van a gépnek, de egyiken sincs Convoy kerék, sőt nyitható ajtót sem láttam rajtuk. Ezt bebuktuk. :-)

Névtelen írta...

Én ilyen pirosat még anno a búcsúban vettem kockás dobozban..
Sokáig a kedvencem volt.

Valahogy a sárga az nem gyere be.

Pöttyös kerékkel nekem jobban tetszik...

Sam. Joe írta...

Ikarus256: Nem hiszem, hogy benéztük volna, lévén akkora illesztési hézagok látszanak a képen, hogy az ajtó és a karosszéria egyáltalán nem lehet egy darab. Sokkal inkább arra gondolok, hogy amit lefotóztak, egy gyártás előtti prototípus. Nem lenne példa nélkül, az 1982-es katalógusban a Convoyok is mind ilyenek. Abban viszont igazad van, hogy az tényleg nem Convoy kerék ott a képen, hanem sima 8-dot.

lapa írta...

a rendőrautót akarom nagyon.

a műa aljú g merci meg szégyen gyalázat.

Sam. Joe írta...

Lapa: Rendőrautót? A PanAm szettben lévőre gondolsz?