2012/09/18

Felújítás: MC Toy - Ferrari 250 GTO

Mikor először a kezembe került ez az MC Toy által készített Ferrari 250 GTO, egyből megtetszett a sok kidolgozott, apró részlete miatt. Az átépítéseim és a felújításaim legnagyobb bökkenőjét a kisautók festése okozza még mindig, amit csak gyakorlással és tapasztalatszerzéssel tudok mérsékelni. Ilyen tapasztalatszerzési szándékkal álltam neki eme kecses vonalvezetésű olasz klasszikusnak, mivel számos apró részlet található rajta, a karosszériát tekintve igencsak igényesnek mondanám.

Első körben a szokásos szétfúrás és festékeltávolítás volt soron, majd az öntőforma réseinél keletkező sorják nagy részét távolítottam el. Utána a tetejét vettem kezelésbe, ugyanis számos mély karc keletkezett rajta, amit javító pasztával tüntettem el. Ezután alapozás, majd színre fújás. Utóbbinál kivételes módon elsőre sikerült egy számomra elfogadhatót alkotni, így már csak várnom kellett míg teljesen megszárad. Idő hiányában vagy két hétig is eltarthatott ez a folyamat, de végül eljött a nagy pillanat, vagyis az apró részletek kiemelése. Első körben a krómozott elemeket vettem célba, majd mikor ezzel megvoltam, akkor jött a kemény dió, a süllyesztett részek feketéje. Az első hűtőráccsal kezdtem, egy eleve rossz taktikával, így az elég borzasztóra sikeredett, a végén már az ágaskodó paripát sem mertem kifesteni, mert körülötte kicsit sok lett a festék. Az oldalsó nyílásokhoz viszont már festéket váltottam, ami kicsit túlhígítva, egy kihegyezett fogpiszkálóval, a hátsók esetében pedig egy gombostűvel vittem fel. Sokkal gyorsabban és szebb végeredményt produkált ez a fajta megoldás, vagyis újabb hasznos tapasztalatokat szereztem. Miután megszáradt a fekete festék a hátsó levegőkivezetésekben, akkor a bordákat újra átkentem sárgával, mert persze azokat nem sikerült kihagynom. Végül kifestettem pirosra a hátsó lámpatesteket, majd az alvázon a kipufogókat. Utóbbiak nem a legszebbek, ráadásul a helyük sem ott lenne, de megfelelő alapanyag híján nem csináltam neki másikat. Végül kerestem hozzá egy megfelelő kerékszettet és összeraktam. Végeredményben elégedett vagyok vele, de azért jól áll neki a távolság.

 Ilyen állapotban került hozzám
 Közvetlenül festés után
 Ilyen lett a végeredmény
 A sok kifestendő részlet miatt álltam neki főként
A kipufogó nem az erőssége

4 megjegyzés:

Sam. Joe írta...

Igaza volt a majákna, azt hiszem tényleg eljön a vég! Porsche egy Ferrarit pimpel! Mi jön még? A kutyák és macskák összedörgölődznek? 8-)))

Hát ha TE mondod, hogy nem lett jó, én elhiszem. Azért kéne...

Tommi írta...

Egy kicsit mélyebben kéne ülnie az orrának. Ettől eltekintve teljesen rendben van. :-)

somytomy írta...

Istenem, ah ilyet tudnék...
Matchbox Corvette Grand Sportot vállalsz?

Unknown írta...

Nagyon szép, gratulálok, @somytomy én most éppen egy noname 63-as corvettet restaurálok.