2012/09/12

Matchboxon kívüliek: Johnny Lightning - Porsche 911 Turbo

A blog alapítójával való közös rendelésünkben meglepő módon én a Porschékra utaztam, a licitlálás lebonyolítója pedig főként Johnny Lightning kisautókat választott magának. Az eladónak viszont volt egy olyan kisautója is, amiben ez a két dolog összejött, vagyis egy Johnny Lightning által készített Porsche 911 Turbo képében. Mikor Joe kipostolta az ebből a csomagból származó egyik kisautóját megemlítette, hogy bizony az eladó igencsak híján van a korrektségnek, vagy egyszerűen vak, mivel az én piros Porschém sem hibátlan, holott annak volt hirdetve és persze a képeken sem látszott bibi. Szerencsémre nem túl vészes az állapota, egy kis matt fekete és egy pöpp tengelyrenoválás orvosolja a hibák jó részért. Ezzel tulajdonképpen a kisautó egyetlen hibáját el is mondtam, vagyis, hogy nem makulátlan. Na jó tükrei sincsenek, de nem vagyok telhetetlen.

A cég kínálatában 2003-ban jelent meg az 1982-es évjáratú Porsche 911 Turbo-t mintázó modelljük, amiből végül öt verzió keletkezett, de egyértelműen az első, ezüst darab a legkívánatosabb, remélem idővel lesz majd egy olyanom is. Jelenleg viszont még csak a Motor Trend elnevezésű pakkban megjelent tűzpíros változattal büszkélkedhetem. Most nehéz helyzetben vagyok, ugyanis az első bekezdésben szinte mindent elárultam róla, másképpen fogalmazva azt mondhatnám, hogy szinte tökéletes modellt alkottak amerikai cimboráink. A fém alváznak köszönhetően igen súlyos darab, amik csodaszép Fuchs felniken gurul. A kidolgozás tökéletes, a festés szép és ráadásul minden részlet, ami kívánta, extra kifestést kapott. Különösen tetszik a hátsó lámpa, szép kontrasztos, ráadásul a Porsche felirat is szépen sikeredett. Az oldalsó index csak festés, de legalább van, viszont a tetőablak is ilyen, így szerintem azt akár le is hagyhatták volna. Ami viszont magasan a többiek fölé emeli, az a hátsó spoiler igencsak részletes kialakítása, ráadásul az alatta levő motor is jelen van, ami a motorháztető felnyitásával meg is tekinthető. Utóbbi nem túl részletes ugyan, de a sziluettje stimmel, igazából többre nem is nagyon van szükség. Viszont a hátsó rendszám hiánya, illetve a helyén levő alváz pöcök nagyon "olcsójános" benyomását kelti, azért igazán kár volt.

 Kicsit fura a sok ezüstre festett fényszóró után ez a fehéres árnyalat
 Már csak a felnik miatt is tetszene
 A rendszám helye igencsak illúzió rombolóra sikeredett
Felnyitva a motorháztetőt ezt látjuk

2 megjegyzés:

Sam. Joe írta...

Kicsit sajnálom, hogy porsche kolléga szólóban, steril háttér előtt fotózta le ezt a gyönyörűséget, mert valahogy nem jön át így, hogy emennyire fasza ez a kisautó! Remek képek, nem erről van szó, de mellé kéne tenni egy másik, 6x méretarányú 911-est, hogy látszódjon, hogy mennyire részletgazdag is a JL háromhüvelykes létére. Így simán benézi az ember valami nagyobbnak.

Amikor megjött amerókából, azzal ugrattam a jogos tulajdonosát, hogy sajna kiesett a csomagból, nem érkezett meg, annyira tetszett. 8-)

porsche írta...

A steril háttér a piros szín megtartása végett van, de amúgy is terveztem egy négyes fotót négy gyártótól származó piros Porschéval ;-)