A mai napra egy kisautószexualitási érdekességet tartogatok, egy újabb elsajátítandó kifejezéssel egy szerethető, japánból származó irányzatról.
チョロQ
1978-at írtak akkor, amikor a japán játékgyártó Takara, piacra dobja a Choro-Q nevű sorozatát. A 3-4 centi hosszúságú kisautók mókás, torzított, karikizált reprodukciói az eredetieknek. Az apróságok tekercsrúgós motort rejtenek – az ilyesmit hívtuk mi kölyökkorunkban „hátrahúzósnak”. Ázsián kívül Penny Racersnek hívják a szériát, ami arra utal, hogy a hátsó lökhárító felett ezek a gépezetek mind egy kis táblát viselnek, mely tulajdonképpen egy érmetartó. Az aprópénz itt mint ballaszt funkcionál, amitől a járgány a hátsó kerekeire ágaskodik. Az eredeti név valami számomra tökéletesen kihámozhatatlan szójáték azzal, hogy ezek a holmik aprók, cukik, meg mókásan torzítottak is. Jellemző még rájuk a gumikerék - általában a hátsó nagyobb, mint az első. Az évek során aztán persze készült mindenféle Choro-Q, nem csupán autók, de munkagépek, mozdonyok, repülőgépek is. Ebben a stílusban nevesincs és neves cégek is megalkották a maguk modelljeit, így a Choro-Q a Takara márkanevéből a stílus nevévé lépett elő – nagyjából mint ahogy mifelénk minden kisautó mecsboksz. Ahogy elnéztem, az „alternatív gyártók” is beleszövik az ilyen stílusú termékvonalaik nevébe a Q-betűt.
Én Andrewboy kollégánál szembesültem először azzal, hogy létezik ilyesmi. Ő halmozza a Choro-Q holmikat, de mivel nem használ címkéket így nem tudom linkelni a teljes gyűjteményét, csak találomra lőttem az előzőt pár pofás Suzukira, a Tomyval fuzionált Takara (Takara Tomy) kínálatából.
It's a Sony
A VW Bogár ismerete része az általános műveltségnek, így minimális tárgyalásától is eltekintenék. A mai konkrét darab úgy került a karmaim közé, hogy ceruzaelemre lett égetően szükségem és a sarki CBA-ban elém vetette magát egy Sony elemekből álló 4-es pakk, amihez mellékelték ezt a kis kék gyöszt. (Van ugyanilyen fakó rózsaszín gyösszel is, de valami egészen borzasztó árnyalatot képzeljetek el.) Kaptam az alkalmon, mondom megnézek már egy ilyet végre élőben is. A dupla csomagoláson áthatolva szembesültem azzal, hogy ezt bizony a kínai illetőségű Welly készítette, akiről tudjuk, hogy nem minőségi gyártó, hanem inkább mennyiségi, de éppenséggel el is tud sülni a kezük az 1:6x méretarányban. Nyilvánvalóan nem Takara Tomy gyártmányra számítottam, hanem sokkal inkább valami noname cuccra. A Welly oldalán amúgy meg is leltem ezt a holmit, Q-Collection fedőnév alatt, kilenc másik kisautó társaságában. A weboldal szerint amúgy ebben kéne, hogy legyen motor, de a Sony elemekhez csomagolt verzióból ez bizony hiányzik sajnos.
Jópofa kis gyöszök ezek, de nem hiszem, hogy rájuk fogok kapni.
Dupla NRFB - na jó, egy elemet már ki kellett szednem.
Itt már csak szimpla, a Sony réteg hiányzik, a Welly még megvan.
Welly Q-Collection VW Beetle.
A Choro-Q-kon kötelező a tábla hátra, ami tulajdonképpen egy érmetartó. Még akkor is, ha nincs benne motor, mint ahogy ebben sincs.
Eredeti Takara Penny Racers, avagy Choro-Q reklám a nyolcvanas évekből. Az is kiderül, hogy mire való az érmetartó hátul.
Ez a szett tipikus példája annak, hogy egy kis hozzáadott plusz, mennyire megdobja a kisautók játszhatóságát. Már eleve a csomagolás nagyon jól sikerült, látványos, messziről eladja magát. A blisterben, a talapzatot jelképező kartonon enyhe diorama beütéssel lettek elhelyezve az autók és a kiegészítők. Az járműveket, amik jelen esetben egy Breakdown Van és egy Chevrolet Camaro SS-396, és már mindkettő szerepelt itt nálunk más verzióban, gyorskötözők tartották a helyükön. A Camaro alá került egy kis magasító rész, mintha a vontatón csüngene. A bóják és a táblák egy külön kis buborék alatt kaptak helyet, amit celluxal rögzítettek, hasonlóan a két figurát és az emelőt rögzítő buborékkal. Szerintem nagyon ötletesek, eltaláltak a kiegészítők, igaz egyik sem nagyon stimmel méretben a Matchboxokhoz. A bóják és a táblák még talán nem is annyira zavaróak, játékként nézve szerintem még a belefér kategória, azonban az emelő már enyhe túlzás. Közelebb áll az 1/43-as méretarányhoz, int a Matchbox 1/6x-ja, ráadásul használhatatlan is, mivel nem képes megtartani az autót. No de tegyük gyorsan félre ezt kiegészítőt, és helyezzük előtérbe a két mellékelt figurát, amik igencsak feldobják a készletet - amint a későbbi Hitch 'n Haul szetteket is. Mindkét illető a szervizes autóhoz tartozik - a Camaro tulaja már biztos továbbállt egy taxival -, ami kezükben levő szerszámokból és az egyen overallból könnyen kikövetkeztethető, még az is lehet, hogy egyikük maga Rob, vagyis a vontató tulajdonosa.
Egy jól átgondolt csomagolás és pár "műanyag darab" nagyságrendekkel megnöveli a játszhatóságot és az eladhatóságot, főleg, ha ilyen jól van tálalva. Ezeket az ötleteket (is) nagyon tudom mostanában hiányolni, a már említett Hitch 'n Haul szettek eltűnését sem értem.
A közelmúltban írtam a Matchbox gyártmányú, nyomokban Dodge Chargert tartalmazó dragsterekről. Akkor sokszor emlegettem az MB-26 Big Bangert, mint az összes ilyen mamáját, azzal a megjegyzéssel, hogy gyerekkoromban volt ilyenem és valószínűtlen hogy újra lesz. Tévedtem.
Nyilvánvalóan az lett volna logikus, hogy a Big Bangerrel kezdek, de – most mit szépítsem – halvány lila gőzöm sem volt arról, hogy nekem van ilyenem! Rendezgettem a gyűjtemény még fel nem dolgozott részét és egyszer csak a kezembe vetette magát. Eléggé meglepve néztünk egymásra ekkor, de nem volt kérdéses, hogy gyorsan követnie kell leszármazottait e lapokon. Mivel ebben a postban korábban már minden lényegeset elmondtam róla, ezért azt javaslom, hogy kattintsatok át, így már csak a képek kell, hogy következzenek!
Egyértelmű, hogy van közük egymáshoz. Balról Big Banger, jobbról édes gyermeke Cosmic Blues. Ha belenéztek a beömlőbe, akkor nyilvánvaló, hogy változtattak a motor öntvényen.
Az ős-Charger Dragsteren még matrica volt. Amúgy annyi idős mint én.
Rokonok. Állati jó ez a piros árnyalat, sokkal jobb, mint a háttérben álló Red Raideré.
Sohasem szerettem ezeket az autó karikatúrának ható cuccokat, de el kell ismerjem, hogy így együtt azért nem mutatnak rosszul.
Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de bizonyos évfordulókon, meg ünnepnapokon valószínűleg ti is kaptok olyan kisautókat kedves, jó szándékú rokonoktól, melyeknek az év világon semmi, de semmi közük ahhoz a méretarányhoz, gyártóhoz, típushoz amik a gyűjtésed fő csapásirányát adják, mi több a fentiek kombinációjában tudják azt, hogy még csak az ízlésedhez sincs semmi közük. Ezekre van a régi, magyar mondás: vak tyúk is talál szemetet! Most is egy ilyen évfordulós időszak közelében vagyunk, érkeztek a fentebb már említett jó szándékúak és hoztak valami olyasmit, amire tulajdonképpen stimmelnek a fentiek, de valamiért mégis tetszik.
Eleve már ott gondban vagyok, hogy mit mintáz meg. A fülke messziről, esőben és ködben a Scania termékekre emlékeztet, de hogy ekkora bazi nagy, cseresznyeszedő teherautót gyártott volna valaha is, bármilyen gyártó, azt erősen kétlem. A fülke fémből készült, de minden más színtiszta műanyag. A felépítmény, a kerekek, az alváz, szóval minden. A méretarány a doboz szerint 1:72, ami hááát... Szóval tudja a fene, a Matchbox Real Working Rigs sorozatához állhat közel, de annak sem tudjuk az igazi méretarányát. Az 1-75 szériára azt mondják, hogy „háromhüvelykes kisautók”, az RWR meg a „négyhüvelykes” és ez is valami ilyesmi. Ugyanakkor nem tűnik rettentően aránytalannak az 1:6x kisautók mellett. Teljességében passzolom ezt a kérdést! Tehát a „nem tetszik listáról” a „típustalanság” és a „nem igazán érdekel ez a méretarány” kipipálva.
A gyártó nyilvánvalóan abszolút nevesincs, ugyanazzal az erővel lehetnek egy sanghaji dzsunkán, és gyárthatnak reklámöngyújtót és gemkapcsot, mint valami óriási ipartelepen és készíthetnek a rágógumitól kezdve a lépegető olajfúrótoronyig bármit. A fentebb említett listáról a „nem gyűjtöm ennek a gyártónak a dolgait” szintén kipipálva.
A funkciójaként egyértelműen a felsővezeték javítást tudnám meghatározni, mint a gyermekkoromban a BKV színeiben Budapest utcáin gyakran látható Škoda Liaz szörnyetegeknél. Talán az, ami felülírja a fenti negatívumokat és amitől végül is tetszik, hogy a legnagyobb attrakciója, az ollós emelőkosár működik rajta! Tulajdonképpen ettől egészen közel kerül a már említett RWR-hez, mert annak a tagjain is működik valami. Akárhogy is, végre egy valamilyen funkciójában működő játékszer!
Lehet hogy elment az eszem, de ha egy tízes skálán az RWR olyan 6-os vagy7-es osztályzatot kap minőségre és kidolgozottságra, akkor ez az izé nem sokkal marad el tőlük – na jó a kerekei lehetnének jobbak – és megérdemel egy 4-est vagy 5-öst.
Hmmm... Lehetséges, hogy megtartom!
Messziről Scania, és valami olyan méretarány, ami nem tűnik aránytalannak az 1:6x-es modellek mellett.
Kicsit Scaniára emlékeztet. Az ollós emelőszerkezet ennél jóval feljebb is menne, csak akkor kilógna a képből.
Hát a hátulja az elnagyolt, de nem is számítottam másra.
Auto World, tetszikérteni?
Végül pedig a VILÁG LEGJOBB AUTÓS ÜLDÖZÉSE! Majd rájöttök miért.
Nem szaporítanám a karaktereket típustörténettel és a súlyos 57-es Chevy függőségem újabb comingoutjával, inkább elhelyeznék egy linket, mely mindkettőt tökéletesen lefedi. Mi több ez a link a mai Matchbox korábbi változatainak lokalizálására is tökéletesen alkalmas. Inkább nézzük csak, hogy ki is vezet(ett) 57-es Chevyt!
A Főnök A sztárok között vannak olyanok, akik elismert autószexuálisok. Jay Leno közismert gyűjtő és nekem állatira tetszik, hogy nála ez nem egy póz. Ahogy az autóiról beszél süt belőle, hogy érti a témát és rajong is érte. Az oldalán lévő autós videói simán kiadnának egy önálló műsort! (Nudge-nudge Hollywood, nudge-nudge!) Vagy ott van Paul Newman, akinek – természetesen csapattársaival közös – második helyezése a Le Mans-i 24 óráson nem éppen akármilyen teljesítmény, vagy a versenycsapat tulajdonosi ténykedése is figyelemreméltó. (Azt amúgy vágjátok, hogy ő szegről-végről honfitársunk?)
Valamiért Bruce Springsteent sohasem kapcsoltam össze az autók iránti rajongással, pedig elég csak a dalainak a címeit végignézni, hogy nyilvánvaló legyen: „Born to Run”, Thunder Road”, „Racing in the Street”. Aztán kicsit birizgálva a netet kipottyant a „Dalok” című önéletrajzi könyvéből egy idézet, ahol az írja: „A hetvenes években New Jerseyben az autóknak még mindig erős imidzse volt. Azon a nyáron vettem meg az első autómat, kétezer dollárért. Egy 1957-es Chevy volt, kettős, négytorkú karburátorral, Hurst padlóváltóval és narancssárga lángnyelvekkel a motorháztetőn.” A fentebb felsorolt összes dal vagy ennek vezetése közben született meg a fejében, vagy az autó inspirálta.
A Főnök Bel-Air-je. Tízszeres áron, valaki? Amúgy nekem ezek a lángnyelvek nem tetszenek kicsit sem.
Sok évvel ezelőtt a kispolákomat sokkal szebben kiglancoltam, mielőtt eladtam volna. Mi az a dzsuva a padlón?
Na, szóval azért nem ***ral gurít, na!
Bizonyíték. A Főnök a volánnál.
A Főnök nem tartotta meg az autót, hanem miután híres lett eladta a feltűnő járgányt, hogy egy 1960-as Corvette-re cserélje le, amit egyébként mind a mai napig megtartott. A Bel Air végül egy múzeumban kötött ki, de a tulaj úgy döntött,hogy eladja. 2011 márciusában aukcióra bocsátotta. Az aukció nem akármilyen összegről, 390 000 dollárról indul. Oké, hogy ez dokumentáltan Springsteen első autója, de tényleg ilyen sokat számít a rocksztár neve, hogy a lenyitható tetős streetrod Bel Air-ért annyit kérjenek, amiért – nem vicc – tíz hasonlót lehet venni egyébként? (Mikor ezeket a sorokat szövegszerkesztőbe írom, az autó nem hogy nem kelt el, de nulla darab licit érkezett rá.)
A "Racing in the Streets" szöveggel. Aki megmondja, hogy mi benne az autóipari hülyeség, annak kiutalok egy virtuális pajzson körbehordozást!
NRFB Hogy pár sort a mellékelt képen látható autóra is vesztegessek: ez a 2005-ös amerikai Superfast kiadás. A részleteket már tárgyaltam korábban, a 70-es években kiadott Matchboxokra emlékeztető kerekei kifejezetten kedvesek a szívemnek. Tiszta mázli, hogy van a BAMCA.ORG, mert onnan tudom, hogy ez a szín púderkék. Különben kisfiú babacipő kéknek hívnám. A zöldes szélvédő nekem nagyon bejön. Nyilvánvalóan marad örök életére dobozban.
Matchbox MB-61 Superfast 2005 - 1957 Chevrolet Bel Air, NRFB.
Nekem ez a zöldes szélvédő tetszik.
Mint ahogy a régi Matchboxokra hajazó kerekek is.
Részletgazdag festés. Ezért nem fájt a magasabb ár.
Volt már e lapokon olyan, hogy autószexualitási alapfogalmakat birizgáltam, mert úgy éreztem, hogy a róluk anyanyelvünkön fellelhető online szakirodalom pontatlan, vagy esetleg egyáltalán nincs is olyan. Megint valami ilyesmibe vágnám a fejszém – hű, ez most nem is olyan nagy képzavar, mint amilyennek elsőre tűnik – és ez a téma a mifelénk kevéssé ismert woodie.
Fássy
Ha a mindenható Wikipédia meghatározását nézzük meg a témában, akkor rövid meghatározásként azt olvashatjuk, hogy „A woodie egy autó karosszéria stílus, jellemzően kombiké, ahol a hátsó traktus fa vázszerkezetből épül fel, köztes fa, vagy festett fém panelek beiktatásával. A valódi fából építkezés hanyatlásával, a gyártók famintázatú vinyl lapoknak a fém karosszériára rögzítésével utánozták a fa konstrukciót, néha még a vázszerkezetet is utánozva.” Igen, a woodie tényleg ez, de megérdemli, hogy kicsit jobban beleássuk magunkat a témába.
Gyorsan essünk túl az angol kifejezés frappáns fordításán: nem tudok frappáns fordítást! Nem árulok el nagy titkot, hogy angolul a fa az wood és ebből képződik a woodie becenév, valami olyan módon, mint ahogy a mi anyanyelvünkön a nyúlból nyuszi lesz, a macskából meg cica, de semmi esetre sem valami olyan borzalom nyálhömpöly, mint ahogy a „vasárnap találkozunk” mondatból HÜPI nyelven „vasin talizunk” aljasul. Szóval ha valakinek van bármi értelmes ötlete arra, hogy mit lehet a fenti recept mentén kezdeni a fa kifejezéssel, akkor ossza meg velünk, mert a woodie valami olyasmi akar lenni.
A woodiek története az 1930-as évekre nyúlik vissza. Ekkor a személyautók gyártásában az alvázas konstrukciók a jellemzőek, a motorok már elég erősek ahhoz, hogy elbírják az acélból készült felépítményeket, melyeket sokkal gyorsabb és olcsóbb nagy tömegben előállítani, mint a fából készülteket. Tehát hogy a felépítményt miből építik rájuk, az csak büdzsé, meg elhatározás kérdése. Időzzünk itt egy picit! Korábban a keményfából készült karosszériák voltak a jellemzőek, aminek az oka még a ló vontatta járművek örökségében keresendő. Bár kétség kívül ezeknek az oldtimereknek a felépítményei is fából készültek, mégsem számítanak woodienak, mert nem hozzák a fentebb már említett, „fa vázszerkezet, fa, vagy fémlap kitöltő elemekkel” stílusjegyeket. Igazándiból a woodie egy olyan konstukció, ami alapvetően MÁR lehetne teljes egészében acélból.
Én hajlamos vagyok a woodiera, mint amerikai tüneményre tekinteni. Leginkább ott volt népszerű ez az építési stílus és csináltak belőle mindent, megfizethető „népautókat” és luxuskocsikat, kombikat és kabriókat is. Jellemzően átalakított, hétköznapi autók voltak, de a gyártójuk éppúgy lehetett egy tehetséges asztalos, mint egy nagy, elismert karosszériaépítő cég és a három nagy (Ford, Chrysler, GM) is készített ilyen autókat, igaz ez utóbbiak csak limitált darabszámban.
1940-es Pontiac Special Series 25 woodie. Határozottan kéne!
1948-as Chrysler Town and Country kabrió woodie, határozottan rondának találom.
1951 Ford Custom 79 Country Squire woodie. Kimondottan tetszik!
194x Nash Surburban woodie. Hááát... Erőteljesen határeset, talán a kék miatt, de annyira nem tetszik.
A klasszikus, valóban fából készült woodiek a legnagyobb számban az 1950-es években készültek. Az évtized végére a biztonsági előírások megszigorodtak, amiket a fa konstrukciók már nem tudtak teljesíteni. A Plymouth 1950-ben, a Buick 1953-ban kínálta utolsó valódi fa felépítményű járműveit, míg a FoMoCo 1955-re cserélte le a Ford és Mercury woodiekban a fát helyettesítő anyagokra. (Erről bővebben majd alább.)
Surfin' USA
Az 1950-es, 1960-as években virágzó kaliforniai szörfkultúrának ikonikus elemei lettek a woodiek. Na, nem mintha az akkori szörfös bojzok meg görlzök olyan állati menőnek találták volna őket. Az ok sokkal prózaibb volt! Ha középiskolás, esetleg egyetemista vagy és azzal ütöd agyon a szabadidődet, hogy a parton kergeted a hullámokat, meg az ellenkező nem képviselőit – reménykedve abban, hogy az ellenkező nemből beleegyező igent csikarsz ki – akkor nem jellemző, hogy annyi pénz legyen a zsebedben, amiből megfinanszírozod álmaid verdáját. A 60-as években a használt autók táplálékláncának a legalján a divatjamúlt, 40-es évekből származó woodiek álltak, a szörferek meg persze megvették azt, amire a pénzük futotta. A kombik nekik igencsak jól jöttek, mert volt hová tenni bennük, meg leginkább rajtuk a deszkákat. Sőt, aludni is lehetett bennük, illetve a fajfenntartásról is remekül lehetett bennük gondoskodni. Amúgy pont ezért volt népszerű a VW Type 2 is ezekben a körökben. Ma már persze óriási pénzekbe kerülnek a gyönyörűen felújított, esetleg szénné tuningolt szörfös woodiek. Akkor persze a szörfös srácok alaposan lelakták őket, mert pont aztán a karbantartás volt az, amire már végképp nem volt pénzük. Mondjuk valahol értem is őket, akkor egy gallon kóla drágább volt, mint egy gallon benzin.
Tessék csak a parkolót figyelni, úgy 0:13-nál!
Plasztik Woodiebelle
Hogy mi hívta életre a woodiekat? Egyértelműen a divat és ha van műfaj, ahol teljesen felesleges a logikát keresni, akkor ez aztán az. Volt egy réteg, mely divatosnak találta ezeket a járműveket és kereste őket, az Egyesült Államok meg pont az a hely, ahol ha elég sokan keresnek egyfajta terméket, akkor biztos lesz valaki, aki gyártja is azt. Egy szóval nem állítom, hogy valamennyi klasszikus woodie tetszene nekem és pontosan tudom, hogy eleve egy megosztó jármű, valakinek vagy bejönnek, vagy rosszul van tőlük. Nekem történetesen jó pár klasszikus kombi woodie nagyon kedvemre való.
Ha már a klasszikus, még valódi fából készült woodikat elkönyveljük rétegverdának, akkor mit mondhatunk a későbbi, azokat műanyag betétekkel imitáló járgányokra?
Miután a valódi fa alkalmazása már több okból – költségek, biztonsági előírások – sem jött szóba, akkor a gyártók rákaptak a fa-imitációk használatára a járgányaik oldalán. Azt kell mondjam, hogy típustól és színtől függően még olyan is akad közöttük, ami egészen pofás és kifejezetten a „kéne” kategória, de azért bőven van köztük az „atyaég, ezt miért kellett” csoportba tartozó is.
Ahogy én az ízlés ficamodott amerikai piacot ismerem, még bőven lesz ilyen „plasztik woodie” a három nagy kínálatában a jövőben is.
1970 Ford Ranchero. Plasztik woodie, de kéne. Pedig még a zöldet sem szeretem, de hát a szerelem - mint tudjuk - vak.
1988 Chevrolet Caprice Classic. Csuda tudja, szerintem nem áll rosszul neki a fa tapéta.
198x AMC Eagle. Erősen határeset. Talán ha nem kék lenne, kéne.
198x Chrysler LeBaron Convertible Town & Country woodie. Nos igen, ez bizony iszonyú.
Ford 1937
1937-ben dobja a piacra a Ford azt az autót, ami az akkor már meglehetősen koros Ford B modellt – azaz a V8-as motorral szerelt Ford A-t – váltja. Az elődjéhez hasonlóan ez is készül mindenféle „ízesítésben”, hiszen igazi igásló. Kétajtósban létezett kupé, kabrió, platós kisteher-, szedán, kombi, és zárt árúszállító, míg négyajtósban szedán és woodie kombi. Érdekes, hogy a Wikipédia nem tud kétajtós woodie kombiról, de rövid vadászás után a neten leltem képet ilyenekről. A magyarázat a fentiekből már kisüthető: A Ford hivatalosan a négyajtós woodiet kínálta, a kétajtós az karosszériaépítők munkája volt. A motorválasztékban nem fogunk elveszni: 2,2- és 3,6 literes V8-as közül lehet választani gyártásának négy éve alatt. Az biztos, hogy egy megosztó autó a megjelenését illetőleg, teljesen meg tudom érteni azt, aki szerint „bamba képe van” a fura alakú lámpáival, de azt is, akinek tetszik – én bizonyos kiviteleit szívesen látnám álmaim autóinak képzeletbeli garázsában.
Kincsek
Nem vagyok valami nagy Hot Wheels halmozó, de annyira jól sikerült kisautóba önteni a Ford woodiet hogy birtokolnom kellett őket. Nyilvánvalóan a fa felépítmény műanyagból készült, aminek nagyon jól sikerült belőni a színét. A kisautó valamennyi részletével teljesen elégedett vagyok, ha mindenáron bele akarok kötni, akkor csak annyit tudok felhozni a rovására, hogy az a-oszlop és a szélvédő környékének festése nem igazán találkozik az orréval, aminek az a magyarázata, hogy az utóbbi fémből, az előbbi pedig műanyagból készült. A 2009-es Treasure Hunt és Super Treasure Hunt kivitelek előtt 2006-ban, aztán 2010-ben és az idén is beveti ezt a modellt a HW, de mind közül nekem ezek tetszenek a legjobban. A fém alvázas kisautók egyetlen részletben különböznek: A T-Hunt$ piros felniket és azokra fehér falú gumikat kapott.
Ebből a szögből nem is lehet megmondani, hogy melyik a T-Hunt és melyik a T-Hunt$. Az egyetlen hiányosságuk is itt látható: a szélvédőkeret nem teljesen ugyanaz a szín, mint a karosszéria.
Jó ez így is, meg úgy is!
Három ajtós woodie. Nem gyári kivitel.
Fém alváz! Ki örül?
T-Hunt, NRFB. Művészi becsillanással a blisteren.
T-Hunt$, NRFB. Még művészibb becsillanással a blisteren.
1937 Ford Deluxe Station Wagon woodie eredetiben...
...és rajzon a gyári katalógusban.
"...a stílusosság mintázata..."
Tetszik a pótkerék elhelyezése.
A csuda gondolta volna, hogy ebben kilencen is elfértek!
Ugye hogy van kétajtós 37-es woodie? Csak éppen nem gyári építés.
