Nagyon szeretem, amikor egy-egy kisautónak története van. Gyerekkorunkban mennyit játszottunk úgy Freeman Inter-City Commuterekkel, Vauxhall Guildsmanekkel, hogy gőzünk sem volt a történetükről, hogy aztán felnőtt gyűjtőként jöjjünk rá azokra?! Aztán a felnőttkori gyűjtésben – már aki – tudatosan keressük az olyan történettel bíró autókat, mint az a Skyline, aminek a driftelést köszönhetjük, vagy a gyári versenyfestésű Escort Cosworth. E post tárgyának is van sztorija és nagyjából mindent rontottak el az elnevezésével kapcsolatban.
Nem az és nem
akkorról
Bátran
gondolhatnánk, hogy ez a Matchbox is csak egyike a számtalan, fantázia
szülte kisautónak és vitatkozhatnák afelett, hogy ez most szép
vagy sem, mert az biztos, hogy végtelenül megosztó autó, vagy
gyönyörűnek látja valaki, vagy rondának. Nem is tévedhetnénk
nagyobbat! Amit a Matchbox megmintázott, egy létező
autó volt. 1935-ben vásárolt egy vadonatúj Ford Phaetont a So
Calif Plating Co. krómozóműhely tulajdonosa, bizonyos Leonard K.
DeBell.
A célja az volt, hogy stílusos szállítójárművé alakítsa. Rögtön látszik is az első két tévedés: az évjárat 1935, a karosszéria kivitele pedig nem szedán hanem phaeton, azaz olyan mára már kihalt kivitelű jármű, ami nem rendelkezett semmiféle olyan úri hívsággal, mint az állandóan beépített, az időjárás viszontagságaitól védő alkalmatosságok, alkalmasint az oldalablakok. Még ha arra is gondoltak az elnevezésnél, hogy az átalakítás egy szedánt szült, az sem igaz, mert az új tető is puha volt, oldalablakai pedig sohasem lettek. Eleve a szedán egy „háromdobozos” autó, motortér, attól elválasztva a zárt, jellemzően négyajtós utastér, majd attól elválasztva a csomagtartó. Hogy mi a jó megfejtés? Talán a „puhatetejű szállítóautó” fedi le azt amit készítettek, „padded-top delivery van” hogy rögtön két nyelven is okoskodjak egy sort.
Az egyik első ismert, átépített (custom) Hot Rod-ot hozták így létre, mely ugyan motorikusan nem lett felpöccintve, hiszen nem versenyeztek vele, csak nagyon stílusosan hordták vele az újrakrómozott lökhárítókat és egyéb alkatrészeket – nem akármilyen reklámértékkel. A hátsó ajtón keresztül pakoltak be – amely egyébként könnyen leszerelhető is volt, ha nem adta ki a jármű hossza a szállítandó alkatrész méretét. Van egy kitűnő cikk, ami rengeteg fotóval illusztrálva mondja el a – nevezzük nevén a gyereket – a So Calif. Plating Co. Truck történetét. Mindenképp kattintsatok át, mert ha történetesen egy szót sem értetek a szövegből, a rengeteg kép magáért beszél – még az alapokat adó, eredeti Ford is megtekinthető egy gyári katalógusképen!
Eddig háromszor
Amit
ebben a postban láthattok, az a 2019-es és 2020-as Moving Parts
sorozatból való. Ezen kívül még 2020-ban a Superfast sorba is
bekerül, metál-arany fényezéssel, fehér tetővel és
gumikerekekkel – egyáltalán nem rossz, ha el tudsz vonatkoztatni
az eredetitől. (Ha nem, akkor olyan mint a viccbéli „Rózsaszín
Párduc más színben”.) Az ajtók nyithatóak – mint azt ugye a
neve is sejteti – és tulajdonképpen nagyon is jól hozza az
eredetit, egy nem túl feltűnő, de annál nagyobb hibával: Az
eredetinek soha nem volt hátsó ablaka!
2 megjegyzés:
Hiányzik a "van" címke a bejegyzés végéről. Ha már egyszer annak sikerült az átépítés...
Adom, jogos! Köszi.
Megjegyzés küldése