Egy-egy autótípus, vagy
márka iránti szerelmet sokféleképp be lehet szerezni, de azt
hiszem kevesen vannak rajtam kívül, akik egy-egy típusra olyan
videojátékok alapján (is) figyelnek fel, mint az
Interstate
'76, vagy a
Motor
City Online. Nos, ez alkalommal egy olyan autót szeretnék
bemutatni, amivel először egy játékban találkoztam, ami nem más,
mint a hangulatában verhetetlen, és a kor mércéjével mérve
grafikájában is remek
Mafia:
The City of Lost Heaven. Az autó? Az autó pedig az ami a
címben is szerepel.
Thor 810-es a Mafia: The City of Lost Heaven-ből. Igazándiból egy Cord 810-es.
Kötél
A
Cord – jelentése az alcímben – egy amerikai autógyártó cég
márkaneve volt, mely
az
Indiana államban elterülő Connersville-ben terült el. A
gyártó céget Auburn Automobile Company-nak hívták. A Cord
márkanevű autókat 1929 és 1932, aztán 1936 és 1937 közt
gyártottak itt.
A
Cord Company-t 1929-ben alapító úr egy bizonyos Errett Lobban Cord
volt. Hogy miért húzom az idegeiteket a szövevényes
cégtörténettel, annak az a jó oka, hogy a Cord Company alá 150
kisebb-nagyobb cég tartozott, melyek között találunk ma is
ismerteket. Például a repülőgépmotorokat gyártó Lycoming
Engines, az egészen elképesztő luxusautókat gyártó Duesenberg
Inc.,
a
Checker Cab, a Stinson Aircraft Company repülőgépgyár és az
American Airways, ami később American Airlines-ra változtatta a
nevét.
A
Cord autók a bennük található innovatív, a korukat megelőző
technológiákról és áramvonalas karosszériájukról híresek. E.
L. Cord hitt abban, hogy ezekkel megtámogatva, jó haszonnal tudja
értékesíteni az autóit. Nos, a gyakorlatban ez nem mindig jött
össze.
Gyönyörű, de...
Amikor
1936-ban elkezdték forgalmazni, a Cord 810 igazi szenzáció volt. A
nagyközönséggel először 1935
novemberében találkozott a New York Auto Show-n. Akkora volt a
tömeg a 810 körül, hogy a látogatók a közelben kiállított
egyéb autók lökhárítóira álltak fel, hogy jobban lássák a
810-est – gondolom a többi gyártó legnagyobb örömére. Nem
csak gyönyörű volt – szerintem mind a mai napig az egyik
legszebb szedán, ami valaha készült –, de az eredetileg bébi
Dusenbergnek szánt autó olyan szokatlan megoldásokat hordozott,
mint a fronthajtás.
Szerintem az egyik legszebb szedán, amit valaha gyártottak. Cord 810, 1936-ból.
Mi több, ez volt az első amerikai autó,
melynek független felfüggesztése és fronthajtása volt – a
hátsó hídról inkább hallgassunk szemérmesen, mert az egy
fél-elliptikus laprúgós, már akkor archaikus megoldás volt.
(Csak széljegyzetként: Az első igazán híres, nagy sorozatban
készült, megbízható fronthajtású autó a Citroën CV15, azaz a
Traction Avant 1934-ben debütált. Az első sorozatgyártású,
fronthajtású autó szintén a
Cord nevéhez kötődik, az 1929-es L29.) Ugyanakkor el kell
mondani, hogy az első felfüggesztésnek is köszönhetően, a
810-es a harmincas évek egyik legjobban kezelhető autója volt.
Sőt! A legtöbb 40-es, 50-es években készülő amerikai autóra is
könnyedén ráver a kezelhetőség terén. A fronthajtás sík
padlót is eredményezett, amitől a 810-es elől-hátul kényelmesebb
volt, mint konkurensei.
1936-os Cord katalógus. Nem semmi, mi?
Ez a hátlap. Bocs, nem bírtam kihagyni...
A
288 köbhüvelykes (kb. 4,7 liter) V8-as motorját a szintén Cord
tulajdonban lévő Lycoming repülőgépgyár építette – lásd
fentebb – és alumínium alkatrészeket is tartalmazott. A
teljesítménye 125 lóerő volt. 1937-ben már egy opcionális
feltöltővel is rendelhető volt, ami 195 lóra emelte a
teljesítményét.
A
váltója egy egészen észbontó, három plusz egy előremeneti
sebességes (overdrive), vákuum-elektromos megoldású félautomata
szerkezet. A sebességváltás úgy nézett ki, hogy a kormányon,
annak elengedése nélkül be kellett állítani egy kis kart és
kinyomni a kuplungot. A többit már a szerkezet intézte. Ne
feledjük, mindezt 1936-ban! Állítólag Preston Tucker 1947-ben a
roncstelepről kibányászott Cord váltókat használt addig, míg a
mérnökei nem fejlesztették ki egy hasonló megoldást a Tucker
Sedanhoz – de ez már egy másik történet akkorra, amikor a Hot
Wheels nem csak irgalmatlan ronda Tuckereket fog gyártani.
A sebváltó a kormánykerék mögött. Kart a megfelelő pozícióba pöcköl, kuplungra rálép, a szerkezet meg intézi a többit. 1936-ban... Az ész megáll, nem?
Az
első amerikai autó volt, melynek a duda gombja a kormánykerékben
lévő, jól ismert karika volt. Ugyanígy az első, melynek az
áramvonalasság érdekében, ajtó mögé rejtett üzemanyag
betöltőnyílása volt – illetve az ajtajai is olyan rejtett
zsanérokon csukódtak mint amilyeneket a mai autókon megszoktunk,
szintén az áramvonalasság jegyében –, illetve a legelső
melynek rejtett fényszórói voltak.
Ez
utóbbi részlet csak az 1960-as évek végén, a 70-esek elején
lett divatos. A Cordon az amúgy módosított Stinson leszállófényből
– egy újabb Cord tulajdonolta cég – kialakított fényszórókat
a vezető egy karral nyitotta-zárta mechanikusan.
A
Cord felszereltsége még a luxusautók közt is gazdagnak számított.
Állítható sebességű ablaktörlői voltak akkor, amikor
egyáltalán bármiféle ablaktörlő ritkaságnak számított egy
autóban és ha volt is, azt a vezető mozgatta, nem pedig valamiféle
motor. Komoly műszerezettsége volt – engem amúgy a műszerfala
egészen a kor repülőgépeiére emlékeztet –, beleértve a
fordulatszámmérőt is, ami mikor is lett általános az autókban?
Úgy az 1980-as évek környékén? A rádió pedig alapáras extra
volt, ami a konkurenciánál egészen az 1950-es évekig nem volt
jellemző.
Cord műszerfal. A duda gombja egy gyűrű a kormányon, van rádiója és fordulatszámmérője is.
...megbízhatatlan.
Természetesen
a Cord 810 kudarc volt. Hogy a pénz, vagy az idő hiányzott hozzá,
hogy ezt a halom innovatív szolgáltatást teszteljék, nem igazán
tudni, de nagyon hamar kialakult az a kép a vásárlók közt, hogy
az autó fantasztikus, de megbízhatatlan. Na, persze a konkurensek
kereskedőit sem kellett félteni, ők alaposan ki is használták
ezt az imidzst. „Cord? Áhh, felejtsd el! Megbízhatatlan!” Tény,
a motor hajlamos volt a túlmelegedésre és ha a leállított kocsi
váltóját sebességben hagyták, de valamiért elment a vákuum,
akkor egyszerűen nem lehetett váltani vele. A megbízhatatlanság
képére az is rájátszott, hogy a legtöbb akkori autószerelő
egyszerűen nem tudott mit kezdeni az autóval, mert messze
bonyolultabb volt, mint bármi, amit korábban láttak – ne
feledjük,
ők
Ford T-ken, meg A-kon nevelkedtek, amiket elnyűhetetlenre
és a T-ket meg egyenesen kovácsműhelyben szerelhetőre terveztek,
a Cord meg rengeteg repülőgép alkatrészt tartalmazott. Melyik
szaki vállalta volna be, hogy neki a Cord magas, mint tehénnek az
ólajtó? Inkább lett „megbízhatatlan”.
Az
árcédulán szereplő összeggel is voltak gondok. 3000 dollárt
kértek érte, annyit mint egy Cadillac-ért, csak éppen a Cord
sokkal kisebb volt. Aki akkor ennyi pénzt költött egy kocsira,
nagyobb autót akart. A (relatíve) kicsi, luxusautók koncepciója
még legalább 20 évnyi távolban volt –
gondolok
itt a Ford Thunderbirdre.
Amúgy
nagyon érdekes, hogy a Cord 810-es számos, az utókor által –
általam is – csodált, art deco stílusjegye nem gondos tervezés,
hanem a kényszer szülötte. Cordék a nagy gazdasági válság
közepén tervezték az autót, és nagyon alacsony büdzsé felett
rendelkeztek. Amikor próbaútra vitték a kocsit akkor jöttek rá,
hogy a fékek gyengék, túlmelegednek. Nem volt pénz jobb fékek
kifejlesztésére, ezért a mérnökök lyukakat fúrtak a
dísztárcsákra, hogy a fékek jobban hűljenek. Később pont ezek
lyuggatott dísztárcsák lettek a leginkább csodált stílusjegyek.
Valamivel
kevesebb, mint 3000 Cord 810-est készítettek – jó kétharmaduk
megvan még –, míg 1937 augusztusában be nem szüntették a
gyártást.
Ki gondolta volna?
Mindig
elcsodálkozok azon, hogy a Hot Wheels időről-időre ki tud nyomni
magából
tőlük
egészen szokatlan amerikai –
meg
nem amerikai – klasszikusokat is – hogy aztán majd szénné
csicsázza őket pár kiadással később. (Vagy éppen fordítva,
előbb jön a csicsacsapás, aztán az emészthető verzió.) Én
mindenre számítottam tőlük, de pont Cord 810-re nem. Fogalmam sem
volt, hogy létezik ilyen addig, míg ez a példány elém nem
vetette magát egy ószeresnél. Rövid alkudozás után elhoztam.
A
fekete fényezés egyrészt nem megbocsátó, mert nagyon látszanak
a harci sérülések, amit a rendeltetésszerű használat közben
minden kisautó összeszed egy gyerkőc kezében, másrészt nagyon
átformálja az autó hangulatát. Szerintem – lásd az eredetiről
mellékelt fotókat – a Cord 810 pont egy légiesen könnyednek
ható jármű, feketében meg inkább gengsztermobil. Halmazatilag a
fekete megeszi a részleteket is, pedig ezeknek nincs híján a
kisautó, sőt! Persze a Hot Wheels elég sok változatban
elkészítette, így ha valakinek lenne elkótyavetyélni való
példánya akár
az
1999-es premierváltozatból, akár
a
2002-es, Wal Mart exkluzív verzióból akkor rögvest szóljon!
Feketeségét leszámítva szerintem teljesen rendben van az 1:6x
méretarányban a játékszer kategóriában. Örülök neki, hogy
sikerült véletlenül rábukkanni.
Le sem tagadhatná, hogy játszottak vele. A fekete fényezés szinte eltünteti, de az összes fontos részlet ott van a helyén. Úgy is mint az első, rejtett fényszórók.
A Cord 810 annyira alacsonyan ült, hogy a kortársai túlnyomó többségével ellentétben nem kellett rá az akkor annyira jellemző fellépő. A küllősnek látszó kerekeket nem csak megbocsátom a kisautón, de egyenesen tetszenek.
Az apró ablakok jótékonyan elrejtik a beltér elnagyoltságát. Imádom ezeket az áramvonalas idomokat az első kerekek felett! Olyanok, mint egy repülőgép szárny alá függesztett, pót-üzemanyag tankjai.