2009/10/13

Felújítás: MB-52 BMW M1 és MB-24 Lincoln Town Car

Mostani postom kicsit rendhagyó lesz, mivel egyszerre két felújítást mutatok be, ráadásul mindkettő olyan, amit a végén sikerült jól elrontanom - ne csak a napfényes oldalt lássátok. Kezdetnek vegyük a BMW-t, ami már szerepelt itt piros színben, illetve kineveztem unikornisnak is. Utóbbi kijelentésem úgy néz ki, hogy helyén való, de lássuk is, hogy miért. A kálvária kezdődött a hátsó lámpával, amit szétmarattam kromofággal, ráadásnak szállítás közben elrepedt mindkét A oszlop a tetőnél, de ezek ellenére lefújtam és szép lett, míg másnapra be nem ráncosodott. A kereket nem számolom bele, mivel az eleve rossz volt,de Joe felajánlásából az már az elején megoldódott, mivel tökéletesen passzol alá. A szerencse később rám kacsintott, és sikerült hozzájutnom egy hátsólámpa donorhoz, így újból elővettem, hogy akkor végre befejezem normálisan. Ami már egyszer sikerült, az most nem, a fényezés nem sikerült a legszebben, ráadásul az A oszlopok is elmozdultak, így nem takarta ki és simította el a festék - erre láthattok majd ellenpéldát jövő héten. Magyarul megint ott tartok, hogy mehet sokadjára a kromofágba, és lehet újrafújni, de legalább már megvan minden alkatrésze.

A donor BMW
Mondom én, unikornis
Innen egész jól néz ki

A másik nem sikerült munkám, egy Lincoln limuzin, mely alkeszfilces feketében érkezett hozzám, a felújítási művelet ugyanaz volt mint a Transit esetében. A dolgot még nehezítette, hogy a karosszéria alja egy krómozott műanyag, melyet króm effekt-el fújtam le, a tető krómpántjával együtt. Visszakapta eredeti fehér színét, illetve a tető hátulját akartam feketére festeni, de gondoltam előbb összerakom, lefényképezem és a fotón befeketítem, hogy lássam jól áll-e neki. Ekkor történt a dupla baleset, a tető krómpántját felhelyezve lekapartam vele egy ponton a festéket, majd mikor le akartam venni megfeszült és eltörött. Nem kicsit kerülgetett a méreg, de egyenlőre nem nyúlok hozzá, míg nem találom meg a legmegfelelőbb megoldást a törött elem helyreállításához.

Ezt is feketén kaptam
Egész jó állapotú volt
Darabokban, jól megcifrázták
Ez lett volna végeredmény
Lehet legközelebb fekete lesz

4 megjegyzés:

Tommi írta...

Van donorom hozzá. Az is alkeszfilc-fekete. :D

Tommi írta...

Ja nem írtam. A Lincoln-hoz van donor. :)

porsche írta...

Az jól hangzik, a Nissanjaid miatt úgy is össze kéne majd futnunk valamikor.

Bog Zoo írta...

Nem feltétlenül kell donor egyikhez sem, mind a 2-t meg lehet ragasztani epokitt 2 komponensű ragasztóval. A felesleget óvatosan lecsiszolod, és mehet a festőműhelybe. Mi is így szoktuk. Bár nem mindig csiszoljuk el az oszlopoknál, de akkor azért, mert azt mi gyártottuk le (már mint az oszlopot). De nem feltűnő annyira. Esetleg ha mégis felhasználnád Tommi darabját, akkor az Övé és a Te törött pántod lehet, hogy éredeklne, persze ha csak Te nem akarod felújítani azt a darabot is.