Matchbox MB-69 Rolls-Royce Silver Shadow Coupe

Mi a csudát lehet írni egy Rollsról? Teljesen feleslegesnek tartom elpuffogtatni a szokásos közhelyeket, amiket mindenki kívülről fúj, Ti is pontosan tudjátok, hogy mire gondolok. Valahogy úgy vagyok vele, hogy egyszer nagyon szívesen utaznék egy Rollsban, de nem kéne. Nagyjából, mint a viccbéli paraszt bácsi az állatkertben a zsiráffal: „Elnézem-elnézem, otthonra nem kéne.” Matchboxban persze más a történet! Rolls ügyileg sokáig el voltam átkozva, mint Bagaméri a fagylaltos, de szépen-lassan sikerül beszereznem őket normális állapotban.

Az MB-69 1970-ben, a Superfast kerékre átállás évében debütál, de persze az alvázán 1969-es keltezés olvasható. Charlie Mack összesen 22 verziót jegyez, ami a karosszéria-alváz-belső tér színének különböző verzióiból jön össze, de szerintem bőven elég, ha mi annyit jegyzünk meg, hogy csak kék és arany karosszériával jelent meg, az arany verzió, pedig csak a modell gyártásának utolsó évében, az 1973-as katalógusban bukkan fel. Charlie eléggé felértékeli, 20-25 dollár közé taksálja a modellt, aminek az lehet az oka, hogy a csomagtartó fedele és a szélvédő is eléggé sérülékeny. Gyerekkoromból én nem is emlékszem olyan MB-69-re, aminek ne lett volna letörve a csomagtartója. A Rolls kupé a Matchbox abból a korszakából való, amikor még minden létező modellre vonóhorgot raktak, úgyhogy ezen is van, ami legalább olyan valószínűtlen, mintha egy Kispolszkin lenne ilyen akszeszoár. Bár a műszerfalat teljesen elnagyolták, alapvetően szép darab és a két változatból nekem pont ez, a kék tetszik igazán.

Ritka a sértetlen MB-69.

A szélvédő és a csomagtartó fedele egyaránt sérülékeny pont.

Matchbox MB-71 1962 Corvette Rally Vette - A Whale Project / Series One

Nagyon kevésen múlott, hogy egy legenda meg se szülessen. 1953-ban a Chevrolet piacra dobta az első generációs Corvette-et. A kétajtós sportkocsi karosszériája az akkor forradalmi újításnak számító üvegszálból készült, részint azért, mert a háború után az acél még mindig nem állt rendelkezésre korlátlan mennyiségben. A karosszéria alatt azonban igazán semmi forradalmi nem bújt meg, teljesen hétköznapi Chevrolet alkatrészekből építkeztek az alkotók. A motor a cég 150 lovas, 3,8 literes „Blue Flame” soros hatosa, amit kisteherautókba is építettek, kétsebességes Powerglide automataváltó és dobfékek mind a négy keréken. Köszönhetően a három karburátornak az erőforrás valamivel erősebb volt, mint a többi járműben, amiben használták, de a Corvette-hez vérszegény volt. A kor olasz és brit sportautóihoz képest a Corvette alulmotorizált volt, a megállításához komoly izomerő, rengeteg idő és szabad út kellett és nem lehetett kézi váltóval rendelni. 1954-ben Paxton kompresszor is rendelhető volt a gyors, jól manőverezhető, könnyű fegyverzetű hadihajó után elnevezett sportkocsi, de a Chevrolet kereskedésekben beszerelt opció sem segített a csökkenő eladásokon és az sem, hogy a kezdeti 3498 dolláros alapárat 2774 dollárra csökkentették. A modell első évében 300 darab fogyott a kocsiból, 1954-ben 3640, 1955-ben azonban megint csak 700.

A GM komolyan fontolgatta, hogy lenyeli a költséges békát és az egész Corvette dolgot ejti. De szerencsére 1955-ben a Chevrolet piacra dobta első V8-as motorját, a legendás 265 köbhüvelykes (4,3 literes) kis blokkot. Ilyenkor mindig röhöghetnékem támad, mert nem fér a fejembe, hogy lehet egy közel négy és fél literes dög kicsi? A legviccesebb, hogy akkoriban „egér motornak” (mouse motor) csúfolták, nem sokkal később meg az 1958-ban debütáló, W-sorozatú 348-as nagyblokk (5,7 liter) meg pont emiatt a gúnynév miatt lett „patkány” (rat). Ahogy Obelix mondaná: „Hülyék ezek a rómaiak!” Szóval 1955-ben az akkor 195 lovat magából kipumpáló V8-as kapott egy 3-sebességes manuális váltót. 1956-ban a kétsebességes Powerglide az opciók listájára került és az akkor már 210/225/240 lovasra szteroidozott V8 lett a standard erőmű. Az árcédulán 2900 dollár volt olvasható, de ez nem tántorította el a vevőket. Abban az évben 3467 autó fogyott. Bár a Corvette fejlődéstörténete a teljes 1953-1962 között gyártott szériát C1-ként, azaz első generációs Corvette-ként emlegeti, az 1956-os modellévben bevezetett új karosszéria szerény, mértékadónak egyáltalán nem mondható véleményem szerint annyival volt szebb az első három modellévben használtnál, hogy szinte új autóvá varázsolta a Corvette-et. No, nem azért, mert az első három évből származó C1-ek csúnyák lettek volna, inkább úgy fogalmaznék, hogy azok gyönyörű autók a barátnődnek, de az 1956-os – és későbbi – C1-ek már úgy dögösek, hogy attól bármelyik benzinnel oltott férfi szíve is hevesebben ver. 1958-ban jön a négy-fényszórós verzió, természetesen tovább nő a teljesítmény és ebben az évben válik alapfelszereltséggé a biztonsági öv. 1962 a C1 utolsó éve. Az első három modellév óta ez az első alkalom, hogy nem két különböző szín kombinációjára festik a Corvette-eket, hanem hét különböző árnyalat valamelyikére, amihez fekete, vagy fehér tető is választható. A 327 köbhüvelykesre hizlalt V8-as „kisblokk” 250-, 300-, 340,- 360 lóerőt tud az alapáras háromsebességes és a feláras négysebességes kézi váltókkal, illetve 250-et, vagy 300-at a kétsebességes Powerglide automatával. Az ok, amiért ekkorát ugrottam a C1 történetében, hogy amit a Matchbox megmintázott, az utolsó 1962-es verzió.

Eredetileg 1982-ben, mint MB-71 lát napvilágot az 1962-es C1 az Egyesült Államokban - szokatlan módon ez a dátum olvasható az alvázán is. A premiermodell festését rögvest elbaltázzák – a kék-fehér festés nem lehet 1962-es, lévén abban az évben csak egyszínű Corvette-ek kerültek ki a gyárból, ráadásul az öt különböző szín – összesen hét különböző árnyalat – között még véletlenül sincs kék! Szóval igazi telitalálat, nem? A szerszámokat 1994-ben újra előveszik, az USÁ-ban mint MB-32 jelenik meg – ha jól számoltam, akkor abban az évben 5 különböző évjáratú Corvette van az 1-75 sorozatban, egységesen az „egyik rondább, mint a másik” festéssel – az 1962-es C1, a tengeren innen meg MB-72-ként – itt „csak” három különböző Corvette reprezentálja magát a szériában. Charlie Mack összesen 65 különböző verziót jegyez az Encikopédiában MB-71/MB-32/MB-72-ből, értéküket tekintve 2-350 dollár között. Az enyém a huszonharmadik a sorban és Charlie 5-8 dollár közé taksálja az értékét. Ezt, mint „A Whales Project” verzió azonosítja, de hogy ez a bálnás dolog a dobozon lévő logón kívül mi fán terem, arról dunsztom sincs. (Matchbox kolléga most könyveljen el egy cinkos kikacsintást! Titkon benne bízom úgyis, mint az oldal titkos orákulumában.)

Természetesen Areh döbbenetes mennyiségű verziót jegyez az 1962-es C1-ből. Nem állítom, hogy mindegyik tetszik, de azt kell mondjam, hogy ebben a méretarányban teljesen rendben van az, ahogy megmintázták az eredeti autót. Minden fontosabb részlet a helyén van, évjárat pontos az első hűtőrács, a hátsó lámpák és lökhárítók, még a belső tér kialakítása is egészen pofás. Persze vannak verziók amit teljesen agyonvágnak a festések, melyek korhűnek szeretnének látszani, de egyáltalán nem azok. Jó, persze az is benne van a pakliban, hogy egy 46 éves autót legalább két-három alkalommal átfényeznek ahhoz, hogy ilyen szép állapotban legyen, tehát felfoghatóak úgy is, hogy a ki tudja hanyadik tulajdonos ilyen színűre fényeztette. Ez a rajtszámos festés, a Good Year Eagle gumikkal – valódi gumik vannak a műanyag felniken – szerelt széles felnik teljes mértékben olyanná varázsolják az autót, mintha egy veterán pályaversenyre lenne felkészítve. Szerintem nagyon szép.

A fekete hűtőrács és tető különösen jól áll...

...a valóban gumiból készült, Good Year Eagle papucsokkal felvértezett...

...oldtimer versenyre felkészített, 1962-es Chevy Corvette-nek.

A "Whales Project" valami spéci kiadás, de nem leltem nyomát, hogy pontosan mi ez.

A rendszámtáblán a Corvette-embléma.

Ilyen amikor a dobozában lakik.

Repül a bálna!

Az első három évben így nézett ki a C1-es Corvette. Az első évből való autók a legritkábbak.

Ez pedig a legutolsó C1-es modellév, 1962 C1-ese. Ezt mintázták meg 1982-ben.

Mintha egy teljesen másik autó lenne, nemde?

Movie Cars – Kojak 1973/74/75 Buick Century Regal

Bevallom, hogy gyerekkoromból nem sok maradt meg bennem a Kojak sorozatból. Csak arra emlékszem, hogy nagyon menő volt, a felnőttek totál rá voltak tapadva a képernyőre, amikor ment, és amikor nem zavartak ágyba, akkor néztem a baba kis autós üldözéseket benne. Meg persze a főszereplő Telly Savalas-ra az elmaradhatatlan Kojak-nyalókával és Fürtöcskére az őrsről. Meg a bazi nagy autóra, amivel üldözte a bűnözőket, a tetőre kicsapható megkülönböztető jelzésre, amit mindenki csak „Kojak-villogónak” hívott akkor. Ha nekem akkoriban lett volna Kojakos Corgi Juniors Buickom, akkor valószínűleg én lettem volna az alsó-tagozat császára, de nem volt. Most már viszont van.

A Brit gyártó nemes egyszerűséggel csak annyit írt az alvázra, hogy „Buick Regal”, ami olyan mint a mesebeli okos lány, aki jött is meg nem is, meg még egy csomó dolgot csinált felemásan. A sorozatban ugyanis többféle autót is használtak – bár a 383 JDZ rendszám mindvégig megmaradt – egy 1973-as Buick Century-t, 1974-es Buick Centrury 455-öt, és 1975-ös Buick Century Regalt is. Hogy pontosan szám szerint hány darabot használtak el, arról nem szól a fáma, de gondolom ha cserélgették őket a sorozat 118 részének leforgatása alatt, az nem véletlenül történt. Ezek az autók a felületes szemlélő számára teljesen egyformák, de a valóságban az első és hátsó fertályuk sokban különbözött egymástól, átalakították a hűtőmaszkot, a lökhárítókat, hátul a lökhárítókat és a rendszámtábla elhelyezését – a lökhárító alól felkerül a 74-esen a két hátsó lámpa közé –, a hátsó lámpákat és így tovább. Az 1975-ös modellen elől a fényszórók közti helyzetjelzőket kör alakúakról négyszögletesre cserélik és ez az a pont, ahol a Corgi megmintázta kisautót azonosítani lehet. Ez az 1975-ös modell, amit ebben a méretarányban teljesen elfogadható részletességgel készítettek el, de azért mint Kojak hadnagy szolgálati gépjárműve, van rajta belekötni való. Egyfelől az első lökhárítón ott vannak az eredetin opcionális lökhárító-védő dudorok. Ilyenek sohasem voltak a sorozatban szereplő autókon. A Kojak-villogó megvan, ami nagyon helyes, de a C-oszlop elől, lemaradtak a hátsó ajtó ablakkeretei, amiket az eredetin látványos krómcsíkok tesznek még hangsúlyosabbá. Mindazonáltal egy szerethető darab, főleg ebben a jellegzetes színben.

Később a Corgi fekete-fehér festésű rendőrautót csinál a Buickból – ezt már Kínában gyártják. Ez több szempontból is teljes egészében hibás. A hetvenes években a Buick Regal-ra, vagy Century-ra nagyon nem volt jellemző, hogy rendőruniformisba bújtatták volna. Sokkal jellemzőbbek voltak a Ford Galaxie-k, Plymouth Belvedere-ek vagy Satellite-ok, Dodge Monaco-k, (Blues Brothers, hmmm?) Dodge Polará-k. Ráadásul a rajta lévő áramvonalas, ellipszis keresztmetszetű fényhíd, a középen lévő szirénával egyáltalán nem jellemző a korra. A hetvenes évek vége felé jelennek meg a hasonló ilyenek. Ráadásul valamiért nagyon átalakították a futóművet is. A rugózás ezen teljesen eltűnt és jelentősen megemelték a hátsó hidat is, úgy néz ki, mintha lejtőn állna. Ezért nagyon kár.

A Kojak sorozat Buickja, eredeti színben, kis bakikkal.

Még a Kojak-villogó is megvan.

A hátsó ablakkeret lemaradt.

Ilyen lehetett, mielőtt kibontotta az eredeti tulajdonos.

Az 1973-as autó a sorozatból.

Az 1974-es a szériából. A rendszám azonos maradt.

Ezért viszont kár volt. Ronda öntési nyomok, festési hibák...

...borzasztóan megemelt hátsó futómű...

...valamint abszolút nem korhű megkülönböztető jelzés.

Matchbox Convoy premiersorozat: CY-4 Boat Transporter

Márciusban kezdtem bele a kedvenc Matchbox sorozatom ismertetőjébe és nagyon úgy fest, hogy a nyolc rész az idén már nem fog elkészülni. Viszont most a félidőben, a negyedik rész kapcsán egy olyan vontatót mutathatok be – ez nekem is meglepő – mely még sohasem szerepelt itt.

A Kenworth neve nem ismeretlen azok számára, akik hűséges látogatói ennek az oldalnak, a buldogfülkés (COE) Kenworth vontató számtalan és egy verzióban előfordult már itt. A cég története egészen 1912-re nyúlik vissza. Már akkor hathengeres, soros motorral szerelt teherautót gyártottak, amikor a Titanic azzal volt elfoglalva, hogy második éve a tenger fenekén parkolt. A cég 1923-ban kapta meg jelenlegi nevét – számunkra most lényegtelen átalakulások és tulajdonosváltások után. 1933-ban az első cég volt az Egyesült Államokban, akik kizárólag dízelmotorokat használtak járműveikben, 1957-ben pedig az elsők közt jöttek ki COE (buldogfülkés) modellel. Mondhatjuk tehát, hogy patinás gyártóról van szó. A CY-4-el debütáló vontató a valóságban a W900-as, a cég legsikeresebb terméke. Annak ellenére, hogy több, fejlettebb vontatót is készített a cég – köztük a Hangyász becenevű, a W900-asra épülő T600-as sorozatot, melynek legfőbb erénye, hogy már nem annyira aerodinamikus, mint elődje, ami nagyjából annyira az, mint egy Ytong tégla – a bevált és bizonyított W900 valahogy megmaradt a kínálatban. (Persze, én sem csinálnám másként, ha kell a népeknek, gyártanám.) A cég számos változatban kínálja a traktort. Amit a Matchboxnál megmintáztak, az a 72-hüvelykes, AeroCab Aerodyne nevű hálófülkével szerelt verzió, azaz a két hálófülke verzió közül, melyeket a Kenworth kínál, a kisebb. Sajnos nem tudtam kitúrni a netről, hogy mióta gyártja a cég a W900-ast, egy gyenge utalást találtam csak, amiből arra következtetek, hogy az 1970-es évek óta készülnek ezek a gépek. Egyébként számtalan és egy helyről lehetnek nekünk ismerősek ezek a szörnyetegek, a Smokey és a Bandita című műben is ilyen bukkant fel. Úgy tapasztaltam, hogy a W900-asok nagyon is gyakoriak az Egyesült Államok autópályáin – lásd a saját készítésű képeket alább – ezért én már annak is örülnék, ha a Matchboxnál előszednék a régi szerszámokat és némi változatosságot vinnének a mára eléggé vérszegénnyé vált Convoy sorozatba. Az 1:100-hoz körüli méretarányban én jobbára elégedett vagyok azzal a részletességgel és élethűséggel, amit a csőrös Kenworth nyújt, bár egyértelműen aránytalan a kicsinyítés, hosszában összenyomták a vontatót és talán kicsit széltében is. Egyetlen nagyobb hiányossága, hogy beltere egyáltalán nincs, a szélvédőn benézve átlátni az alvázig.

A traktor tehát 1982-ben debütált a Matchboxnál, de a vontatmány már akkor, 26 évvel ezelőtt sem volt új. Gyakorlatilag ugyanazt akasztották a W900-as mögé, amit a TP-26 Twin Pack Leyland vontatója is húzott. Nem ismételném önmagam, az előbb idézett postban leírtam a Twin Pack-ek low bed trailere és a Convoy verzió közti különbségeket, tessenek kedves lenni átkattintani! A rakomány, a hajó is gyakorlatilag azonos, a színezésben és két matricában merül ki a különbség. Tulajdonképpen néha annyira szeretném, ha a Mattelnél is olvasnák amiket mi itt a nagy pocsolya túloldalán összehordunk! Mondjuk ki, a mostani Convoy kamionok unalmasak! Ha fellapoznák a húsz-harminc éves Matchbox katalógusokat, akkor egy csomó ötletet látnának. Klassz játékszereket mint amilyen ez is, hiszen a kis hajó úszik, lehet vinni a kádba pancsolni. Melyik kisgyerek ne lenne érte megőrülve most is?

A Convoy CY-4 Boat Transporterből a legutoljára novemberben frissített, de még mindig fájdalmasan hiányos Convoy Project nyolc különböző változatot jegyez, melyek olyan minimális különbségeket vonultatnak fel, mint a gyártás helye, színárnyalatok a vontatón, a csónak szélvédőinek színe, illetve a vontató festésében apró eltéréseket, szóval ha valakinek van egyféle CY-4-ese, akkor gyakorlatilag az összeset látta már. A szerelvény a teljes Convoy sorozat legklasszabb játékszere, ideje lenne feléleszteni valahogy.

Matchbox Convoy CY-4 Boat Transporter. Nem látszik rajta a 26 év.

Sikerült jól összehozni a hajó és a vontató színeit.

A különböző CY-4 verziók csak minimálisan, színekben és festésben különböznek.

A Kenworth W900-as ma is mindennapos látvány a tengerentúlon.

A gyártó két hálófülkéjéből ez a kisebbik.

Gyárilag tartozott hozzá egy befőttesgumi ami a helyén tartja a hajót...

...mert bár hátul a horony és elől a bevágás segítségével a hajó felfekszik a trélerre...

...a hajóorr és a "kormánylapát" kis pöcke nem elég, hogy a helyén tartsa, ha játszanak vele.

Kenworth W900-as májusban valahol Los Angeles és San Diego közt egy pihenőben.

Egy másik W900-as Nevadában. Ez - ha jól sejtem - a nagyobbik hálófülke, nem az, ami a Matchboxon van.

Egy harmadik, Los Angeleshez közel, szintén a nagyobb hálófülkével.

A Convoy premiersorozat eddigi részei:

CY-1 Car Transporter

CY-2 Rocket Transporter

CY-3 Double Container Truck és a kiegészítés hozzá

Különleges autók kicsiben: Matchbox MB-75 Alfa Carabo

A hetvenes években sok koncepcióautó és sohasem volt, képzelet szülte járgány került be az 1-75 sorozatba. Persze vannak kivételek köztük, de úgy általában nem szeretem ezeket. Próbálok objektív maradni a bemutatását illetőleg, de mit tagadjam, most is egy ilyen „nem szeretem” darab következik.

Az Alfa Romeo Carabo koncepcióautót 1968-ban mutatták be a közönségnek. A középen V8-as erőművet hordozó, Alfa Romeo Tipo 33 alapjaira épített koncepciót ugyanaz a Marcello Gandini nevű bácsi tervezte, akinek a nevéhez a Lamborghini Miura elkövetése is fűződik. Mi több, állítólag a Carabo-t az hívta életre, hogy a Miura nagy sebességnél szeretett volna leugrani az útról azért, mert az orra hajlamos volt repülőgépszárnynak gondolni magát, csak éppen nem az úthoz szorulva, hanem pont fordítva. A Carabonak a gyalogosok bokájára célzó orra szolgáltatta a leszorító erőt, az egész tanulmány a Miura hibájának orvoslására elkövetett aerodinamikai terv. Az amúgy bogarat jelentő nevű Carabo-n jelennek meg a későbbi Countach-óta elhíresült, előre-felfelé nyíló „Lambo” ajtók.

Minél tovább nézem az eredetiről készült képeket, annál kevésbé tetszik az alján 1970-es keltezést viselő, de elsőként az 1971-es katalógusban debütáló MB-75. Tulajdonképpen minden apró részlet megvan rajta, mint ami az eredetin is, csak valahogy együtt mégsem működik az egész. Ami nekem megvan, az a premiermodell de ez is borzasztóan csiricsáré színeket kapott és ahogy elnéztem Areh gyűjteményét, még ez a legvisszafogottabb mind közül, a többi még rondább. Tehát eleve a Bogár zöldes, kitinszerű csillogása hiányzik. Túlságosan is magasan ül a karosszéria, a kerekek nem töltik ki eléggé a kerékjárati íveket és – főleg a hátsók – köszönő viszonyban sincsenek az eredeti kerekek méreteivel.

Matchbox MB-75 Alfa Carabo. Az 1971-es katalógusban debütáló színekben.

Minden részlete megvan, mint az eredetinek, de valahogy mégsem áll össze az egész.

Főleg a hátsó kerék nagyon kicsi az eredetihez képest.

Nagyon magasan ül, az eredeti sokkal inkább kúszni tűnik az aszfalton.

A Bogár eredetije kitinzöldben.

A forma időtlen, a néni sisakja (mai szemmel) idétlen. Valaki gugol az autó mögött, a cipői látszanak a bal hátsó kerék előtt! Vagy a néni hagyta ott a csukáit?

Különleges autók kicsiben rovatunk eddig megjelent posztjai:
Alfa Carabo
Datsun 126X
Dodge Charger Mk lll.
Vauxhall Guildsman 

Év végi Convoy spotting!

Ikarus 256 kolléga szúrta ki az mbxforum.com-on a hírek közt, hogy a nagy pocsolyán túl felbukkant három új Convoy verzió. Igazándiból csak új festésről és vontatmány párosításról van szó, hiszen a Mercedes-Benz Actros 1857 vontatót, a Generic Tractor Cab-et, meg a DAF XF95-öt már jól ismerjük, a mögéjük aggatott félpótokat szintúgy. Kíváncsi leszek, hogy feltűnik-e valakinek El Sequndo-ban, hogy sikerült a DAF blisterének feliratát elszúrni és XF95 helyett FX-et írni, javítják-e mire ideér. Nagyon ráférne már a sorozatra pár új vontató és félpót is, mert ezek az amerikai stílusú vontatmányok elég bénán festenek az európai traktorok mögé fogva.

Ugyanitt pár új two pack is megtekinthető. Az első a „Vacation Pack” fedőnevű szerintem egész pofás, kár hogy pont Pókembert és Pókembernét sikerült mellé csomagolni. A szarvas az oké.

Új festés, közepesen régi vontató, amerikai jellegű félpót, de kétség kívül pofás.

A Generic Tractor Cab és Fishbelly félpót sem éppen az újdonság csúcsa, de a fehér jól áll neki, meg kell hagyni. Csak ezt a szürkét cserélnék már le egyszer krómra!

A DAF XF95-öt mindig is pofásnak tartottam, nincs is túl régen a sorozatban, ez a sárga-fekete meg kifejezetten jó színösszeállítás. Angliában és az USÁ-ban már van 1-75-ben is DAF XF95, szóval lassan érdemes lesz figyelni nálunk is, hátha felbukkan. Mostanában a Mattelnek gyanúsan sokszor sikerül elszúrni a blistereken valamit.

Matchbox MB-47 Garbage Truck

Az egészen közeli múltban megegyeztünk abban, hogy egy játékautó gyártó termékskálájába úgy kell kukáskocsi, mint sivatagba a kulacs. Az akkori MB-47 Trash King-től csak festésében különböző MB-47 Garbage Truck – egységes elnevezés rulez! – két hete lett az enyém egy hipermarketből.

Matchbox MB-47 Garbage Truck, NRFB. Idén ugyanez van Trash King-ként is, igaz más festéssel.

Matchbox 2008 USA Superfast MB-10 Audi RS6 Avant

Lehetséges, hogy én fordítva vagyok bekötve gyárilag, de valamiért mindig is szerettem a kombikat. Az Alfa 156 Sportwagon óta meg képes vagyok őket sportosabbnak látni, mint egy lépcsőshátút. Ha ezt összepakolom azzal, hogy kedvelem a sleepereket – a külsőleg képességeikből semmit sem mutató, sőt azokat titkoló autókat –, akkor máris megvan a nekem való ideális autó: Audi RS6 Avant. Bár a Top Gear-ben épp mostanság fejtették ki az autós tévéműsorok istenei, hogy az Egyesült Királyságban azok a… Hű… Szóval ők a „cock” kifejezést használták, ami egyfelől a hímnemű baromfit jelenti, másfelől meg azt akit mink itten a keleti végeken f***nak mondunk, de mivel a Matchbox Memories egy családbarát weboldal, ezért nem írok le olyat, hogy f***, legyen mondjuk… Hmmm… Kuki! Szóval a hülyenapszemüveges, belőttsérós, nagykarórás kukik ott náluk, Angliában BMW-ből Audiba ültek át, ezért végre lehet venni normális népeknek is BMW M3-at. Ez engem mit sem akadályoz abban, hogy tessen az Audi RS6 – főleg ha kombi. Ők a rossz oldalon ülnek az autóban, rossz oldalon hajtanak és a rossz oldalon is előznek, hajam már rég nincs annyi, hogy be lehessen lőni, hülyenapszemüvegem sohasem volt, nagy órát meg egyre ritkábban hordok, szóval nem fognak összekeverni a kukikkal. Az RS6 Avant egyértelműen a „kéne” kategória. Persze azt is tudom, hogy az autószexuálisok éjjel, szembeszélben, egy kilométerről kiszúrják az RS6-ost, de nem annyira autószexuálisok megtévesztésére még mindig kitűnően alkalmas, főleg az Avant, amibe meg bele lehet pakolni hátra kutyát, ródlit és hobbibetont – esetenként nem csupán vagy-vagy alapon.

Az Audi RS6 történetéről jó szívvel tudom ajánlani a Wikipédia ide vonatkozó bejegyzését. Mindazoknak, akiknek nem fűlik a foga az információhegy megmászásához úgy tudnám összefoglalni az autót, hogy egy mind a négy kereket állandóan hajtó és kormányzó, ikerturbóval töltött autóipari elmebaj, döbbenetes teljesítménnyel és az összes, hárombetűs rövidítéssel jelölt autós elektronikai gizmóval amit csak fel tudtok sorolni, meg még párral, amit nem. Ebből kifolyólag a megkímélt állapotú, használt RS6 gyakori, mint a piros-pöttyös holló bikiniben. Aki ilyet vesz, az biztos nem vidéki állatorvos, aki csak a piacra jár vele. A nevében az RS sem éppen arra utal, hogy az óránként 130 kilométerórát soha át nem lépő emberek járnak ilyesmivel. Nem, nem „rohadtul sebes” az RS, bár olyasmi, hanem a „Renn Sport” rövidítése, amit hibásan versenysportnak szokás fordítani – én is ebben a tudatban éltem sokáig – de egy kedves barátom a közelmúltban felvilágosított, hogy Goethe nyelvén ez motorsportot jelent.

Térjünk át a nekünk, földi halandóknak megvásárolható árú, nullkilométeres Audi RS6 Avant inkarnációra, a Matchboxra! Ami 2006-ban először megjelent az 1-75 sorozatban a tengeren innen mint MB-5, az az RS6 Avant első generációja, a 2002-2004 között gyártott megtestesülése. Azóta számtalan és egy változata jelent meg változatos színekben, az 1-75 sorozatban, de tízes – és tán hármas – pakkban is. Idén egyenesen MB-36 és Ikarus256 kolléga fel is villantja egy madártávlati kép erejéig, meg pár változatát a rendszámmegfejtős postokban. Ami nekem megvan és az alábbi képeken látszik, egy amerikai kiadású Superfast, ami még májusban csatlakozott hozzám egy hipermarketben. Bevallom, nem tudom mikori kiadású, én 2007-et tippelek, de egyszerűen képtelen vagyok kitúrni az információt, bár valószínűleg az mbxforum.com tartalmazza, csak éppen ez a világ legbénábban kereshető információ tárháza. Elég kritikus tudok lenni a különböző kisautó értelmezésekkel, de ennek nem látom kirívó hibáját. Szép a festése, szépek és megvannak az apró részletek, a beltér igényes, még belső visszapillantó tükre is van, a csomagtartót egy elhúzható rolóval álcázták; megkockáztatom, hogy ez az egyik legszebben kidolgozott Matchbox az utóbbi időben, a Dodge Magnummal tudnám egy lapon emlegetni. Kicsit melengeti a lelkem, hogy Areh mester RS6 Avant flottájából hiányzik az én verzióm. Az viszont bosszant, hogy az „S-1681ST” rendszámot semmi érthetőre nem vagyok képes kikódolni Ikarus256 kolléga módszerével, pontosabban sem a „SAFHAST”, „SPHAST” kifejezések nem kongatják meg a kis harangocskákat a koponyámon belül, de talán majd Ti kifundáljátok, hogy mi akar ez lenni. Már arra is gondoltam, hogy rendszám kis piros gombóca is betű akar lenni – nevezetesen O – és akkor „SOPHAST” jön ki, ami a „So Fast”, azaz „oly(an) gyors” nagyon torzított egy formája, de ez elég hajánál fogva előhúzott ötlet. Ti jöttök!

Ez a videó itt közel sem típushelyes, merthogy az Audi RS6 Avant friss, idén bemutatott változatáról szól, de Top Gear, ad valami fogalmat ennek a báránynak látszó farkasnak a mibenlétéről, de legfőbbképp VADÁLLAT!

Amerikai Superfast kiadás az Audi RS6 Avant-ból.

Úgy sejtem, hogy 2007-es kiadás, de ez közel sem biztos.

Ki lehetne bontani a dobozból nyom nélkül, de egyszerűen nem visz rá a lélek, marad NRFB.

Akármelyik részletét nézem...

...szerintem hibátlan.

Movie Cars – Starsky & Hutch Ford Gran Torino

Az eddigi filmes autók, melyekről szót ejtettem, nem attól lettek népszerűek, hogy szerepeltek a filmvásznon, hanem már amúgy is kívánatos járgányok voltak, hát használták őket, hogy a főhős – aki általában győzős – még szebb fényben tündökölhessen. A Starsky és Hutch sorozatban szereplő 1974-es Ford Gran Torino ezzel szemben pont attól lett népszerű, hogy a két zsaru kalandjaiban szerepelt a tévében. A sorozat 1975 és 1979 között futott és olyan népszerű volt, hogy a szériában szereplő, amúgy 1974-es kiadású autóból a Kék Ovális emblémájú cég kiadott egy ezerdarabos speciális szériát 1976-ban, a feltűnő fehér csíkkal az oldalán és a tetején, majd megszüntette a Torino sorozatot. A Muscle Car érában született Torinonak kellett is a sorozat segítsége, közel sem volt olyan népszerű, mint a kortárs Dodge Charger, vagy a Chevy Chevelle. Akit érdekelnek a részletek a Torinóról, az keresse fel az ügyben a Wikicars ide vonatkozó oldalait. Az eredeti járműről ajánlom figyelmetekbe a saját, nagyfelbontású képeimet a másik blogomról.

Amikor én kissrác voltam, akkor futott az egyetlen, teljes műsoridőben sugárzó hazai csatornán a sorozat. Az egyik osztálytársamnak volt egy Corgi Juniors kiadású, Matchbox léptékű Gran Torinója, a tetején a piros villogóval. Természetesen ő volt a szünetek császára a mi kis helyiérdekű autórajongói klubunkban. Akkor nem tűnt fel, de a Torino belsejét egyáltalán nem dolgozták kit, teljesen átlátszatlan szélvédőt kapott. Talán pöttyet elnagyolt is a hűtőmaszk és a lámpák környéke, de kit érdekelt, hiszen ez volt Starsky és Hutch autója! (Igen, tudom, hogy készült egy mozifilm is a sorozat nyomán 2004-ben, de csapás rossz volt, halottakról meg vagy jót, vagy semmit.)

1974-es Ford Gran Torino dekorcsíkkal és megkülönböztető jelzéssel.

Starsky és Hutchinson nyomozók szolgálati gépjárműve a Corgi Juniors-tól. Gyerekkoromban nagy császárság volt ilyet birtokolni, de most is szívemnek kedves.