2014/05/30

Matchbox Motorcity MC-12 Aerobatic Team Set

Szeretem a Matchbox készleteket a 70-es, 80-as évekből. Irtózatosan klassz játékszerek. Akkor a termékfejlesztési részlegükön olyanok dolgoztak, akiknek valahogy megmaradt a gyermeki fantáziája, emlékeztek arra, hogy egy gyerkőc számára hogyan lehet izgalmas szetteket rendezni egy téma köré. No, meg nem kötötte gúzsba őket az, hogy könnyen kiszaladhatnak abból a keretből, ami a vásárlók számára megfizethető. Az idők során a cég elég sokféleképp hívta ezeket a szetteket, tiszta véletlenség, hogy mind a kettő, ami most így hirtelen beugrik, hogy szerepelt már e lapokon, az Motorcity nevű. Ami viszont nem hirtelen ugrott be, hanem később, az bizony már Action Pack és a Convoy sorozatra jellemző (CY) kezdetű száma van.

Matchbox Flying Circus
A mai napra tartogatott Motorcity feliratot viselő dobozon 1987-es keltezés olvasható, de az első katalógus, amiben nyomát találtam, az bizony az 1988-as és ott a címben szereplő néven hívja a cég ezt a készletet. Pedig a Matchbox Repülő Cirkusza mennyivel jobb név lett volna, mint az Aeroakrobatikus Csapat Készlet! Ami a dobozban van, az javarészt szerepelt már e lapokon. De haladjunk az érdekességük növekvő sorrendjében!

A bal felső sarokban az a helikopter helyezkedik el a dobozban, amit mint MB-75-öt ismerhetünk meg e lapokon. Akkor mindenre kitekintő, tudományos alaposságú kutatás után kijelentettem, hogy ez bizony fantázia szülte modell és ez a tézis azóta sem évült el.

A saját fabrikálású összeesküvés elméletem szerint, Kék Villámnak indult helikopter óriási kedvencem volt kölyökként. Még az sem tud érdemben elvenni az élvezeti értékéből semmit, hogy olyan valószínűtlen festésekben is létezik, mint például ez is.

Bár az 1-75 sorozatban is megjelent, ez igazából természetesen egy Convoy vontató. Rettentően sok mindent nem sikerült róla eddig sem kideríteni, de hát ez egy igásló, nem egy sportkocsi, nem jellemző, hogy valaki ilyesminek gyűjtse a katalógusait, meg érdemben foglalkozzon a történetével.

Na, de az összes többi!
Viszont minden más, ami a DAF traktor mögött található, az újdonság e helyütt. A vontatmány a jól ismert, low bed (low loader, low boy) trailer alapjain nyugszik. Kapott egy műanyag feltétet – ilyesmire láttunk már példát – ami a helyén tartja a szállítmányát és hipp-hopp, már kész is a repülőgép szállító.

Pont ez, a szállított repülőgép az, ami érdekes, a tyúk vagy a tojás elsőbbségét feszegető kérdéseket vet fel. Hangsúlyozni szeretném, hogy megint a saját, külön bejáratú összeesküvés elméletemet tárom elétek!

Még bőven arról az időszakról beszélünk, amikor a brit tulajdonban lévő márka jellemzően a hazai piacon néz körül amikor valamilyen témához hozzányúl. 1976-ban debütál a Matchbox Super Kings sorozatában a K-13 Aircraft Transporter. A jármű egyértelműen fantázia szülte, de a repülőgép, amit a hátán hord, egyértelműen nem. Illetve...

Charlie Mack – aki elvben minden enciklopédikus Matchbox tudás ura – összesen 8 verziót jegyez ebből, de nem különbözteti meg az általa hordozott repülőgép változatok szerint. Amit kezdetben használnak én szintén a fantázia szüleményének gondolom, mert irtózatosan sok mindenre hasonlít szubszonikus, kétüléses katonai kiképzőgép vonalon. Amik biztosan nem, de hasonlítanak, az a Folland / Hawker Siddeley Gnat T.1, BAE Hawk T1 trainer, vagy annak az amerikai változata a Boeing T-45 Goshawk, Dassault / Dornier Alpha Jet, ad abszurdum még az Areo L-39 Albatros is gyanúba keveredett nálam, de ezek a hajtóművek légbeömlőinek elhelyezkedése, a kabintető kialakítása, meg más hasonló részletek miatt bizonyosan nem stimmelnek. Igazság szerint a kérdést kiadtam tudományos alaposságú azonosításra repülőszexuális barátomnak, aki osztotta a véleményem, hogy ez bizony fantázia repülő. Szóval a verdiktem az, hogy ez valamelyik Matchbox tervező műve.

Viszont egy bizonyos időpillanatban, költséget nem kímélve a gépet lecserélik a fentebb már említett BAE Hawk T1-re. A műanyag modelltől minden makettező sikítva röhögne, mert azért – szerintem szándékosan –, játékszer szinten apróbbnak nevezhető pontatlanságok felfedezhetőek. De mi vezethette a kezüket ebben a költséges beavatkozásban?

Matchbox Super Kings K-13 Aircraft Transporter. A repülőgépet nem tudom azonosítani, de gyanús, hogy azt is a fantázia szülte, mint a hordozó járművet. (Kép: eBay.)

Sajnos nagyon kis felbontású a kép, de a lényeg talán kivehető: Ezeken a K-13-akon már más repülőgép csücsül, amit én Hawk-ként azonosítok. (Kép: eBay.)

Vörös Nyilak
A legtöbb fejlett ipari ország légi erejének van műrepülő csapata. E kötelékek nagyon sokat tesznek azért, hogy a fiatalok fejében már gyerekként elplántálják a katonai életpálya gondolatát, ami szerény, mérvadónak egyáltalán nem nevezhető véleményem szerint remek dolog! Bizonyára nektek sem cseng idegenül az Egyesült Államok haditengerészete Blue Angels csapatának, a Török Légierő, Turkish Stars-ának, az olaszok Frecce Tricolori-jának, vagy a franciák Patroulire de France-ának a neve. A brit, Királyi Légierő bemutató csapata a Red Arrows.

A Vörös Nyilak munkában. (Óvatosan a hangerővel! Én szóltam!)

Ők kezdetben a fentebb már linkelt Gnatokat, majd 1979-től a szintén linkelt, Hawk T1-eket repülték. Nagyon erős a gyanúm, hogy a Matchboxnál több okból is arra gyúrtak rá, hogy ők gyárthassák a csapat hivatalos ajándékait – már ami a játékszereket illeti. Ilyesmije természetesen ma is van a Red Arrowsnak, de mint az itt látszik, meglehetősen szegényes a kínálat a hajdani, Matchbox gyártotta holmikhoz képest.

Egyfelől nyilván ez nem rossz bolt, másfelől állati jó önreklám, hiszen az kétségkívül ad egy rangot egy játékgyártónak, hogyha egy ilyen lenyűgöző teljesítményt nyújtó csapat merchandiseingját ő állítja elő. Harmadrészt meg a nagy konkurensnek számító Corgi bizonyosan gyártott nekik Hawk miniatúrákat. Gondolom ez utóbbi tény vért kívánt – már ha az az időrend amit én feltételezek.

Szóval én arra gyanakszom, hogy egy nagy, átfogó offenzívát indítottak a Matchboxnál a Red Arrows megnyeréséért és így került a SuperKings K-13-ra Hawknak látszó tárgy (nem tudok Red Arrows festésű változatról), így került a SkyBusters sorozatba (lásd mellékelt kép), lett belőle modell kitt (lásd mellékelt kép, amúgy az üzletágat felvásárolta az amerikai AMT), illetve Convoy szériába Hawkot szállító szerelvény (ebből birtoklom a premierváltozatot is és ígérhetem, hogy egyszer lesz belőle post), de még egészen pofás játékszettek is, amely egyértelműen Red Arrows merchandise (lásd mellékelt képek).

Ismétlem, ezekre semmi bizonyítékom nincs, csak hát gyanús, ami gyanús!

Matchbox SkyBusters SB-37, Hawk T1, nem csak Red Arrows színekben, de Red Arrows csomagolásban is. Gyanítom ez officiális mörcsöndájz. (Kép: eBay)
Matchbox Hawk makett kitt. Ezt az üzletágat aztán felvásárolta az AMT. (Kép: eBay)
Matchbox Red Arrows szettek. A jobb alsó képen egyértelműen gyártóidegen dolgok is láthatóak, ami az eBay-en ezt árusító műve. (Képek: eBay)

Természetesen a Matchboxnál volt annyi eszük, hogy ne csak a Red Arrows cuccaihoz használják fel a szent cél érdekében bevetett, megtervezett és elkészített szerszámokat és persze a velük készült késztermékeket. Gyanítom, hogy a mai post tárgya, az MC-12 ennek egy folyománya.

Vörös Lázadók
Olyan nagyon sok fantáziát nem öltek bele ennek a szettnek a dekorálásába, de a csuda tudja, nekem tetszik! Az tulajdonképpen vicces, hogy annak függvényében „Rebels”, vagy „Red Rebels” a rajtuk olvasható felirat, hogy mennyi helyük volt. Az már csak érdekes összecsengés, hogy a Red Arrows beceneve egyszerűen csak „The Reds”, azaz „A Vörösök”.

 Matchbox Motorcity MC-12 szett a 80-as évek legvégéről. Szeretem ennek a korszaknak, meg a 70-es évekének a Matchbox készleteit, mert zseniális játékszer összeállítások. Az igényes grafikával feldobott dobozok még a 70-es évek hagyatéka, sajna ez után már nem sokkal ki is kopott ez a hagyomány.
MB-57 Mission Helicopter - született Kék Villám - balról, MB-75 Helicopter jobbról.
 Daf 3300-as vontató, ami ugyan szerepelt az 1-75 szériában is, mint MB-65, de tudjuk, hogy ez bizony Convoy!
Nyilván minden repülőgép makettező sikítva röhögne rajta, de a szétszedhető-összerakható, műanyag repülőgép - amit én BAE Hawk T1-nek gondolok - világbajnok. Gondoljunk bele, hogy ma már ilyen játékszer elképzelhetetlen lenne a "nehogy herpeszes Ödönke kárt tudjon tenni magában" szabályok miatt. Azért az sem kis teljesítmény, hogy egy közel 30 éves műanyag cucc még a ma is ennyire pontosan illeszkedjen, legyen összerakható, mutasson egyértelmű hajlandóságot az egyben maradásra, majd szét is lehessen szedni, hogy aztán ismételhető legyen a manőver ismét.
Menetkész szerelvény. Amúgy ha ez Convoy szerelvény lenne szólóban, akkor CY-21 lenne a száma.
Az összeállított Hawkot inkább homogén háttér előtt fotóztam le. Most őszintén! Hol van ma ilyen játékszer? És ha még tán' van is, van ilyen minőségű? Ennek fényében mennyire tűnik ócskának az a húsz évvel későbbi Matchbox, ami valószínűleg nem bír ki 5-6 rendeltetésszerű használatnál többet?

3 megjegyzés:

pittlaren írta...

A fehér repcsi szerintem Alpha Jet.

A szett nagyon jó, bírom ezt a repcsis vonalat (is).

Andrew0807 írta...

Szerencsésnek tartom magam, hogy egy haveromtól örököltem egy ilyen szettet. Igaz már csomagolás nélkül. Ami fájdalmasabb, hogy a repülőgép egyik szárnya hiányzik

Sam. Joe írta...

Pitt: Biztos nem. A kabintető kialakítása köszönő viszonyban sincs az Alpháéval, a légbeömlő pedig nem a másodpilóta ülése mögött van sokkal.