Nos feleim,
ha eddig kételkedtetek volna abbeli szavamban, hogy a
muscle car lehet más is, mint kupé, akkor itt az idő, hogy
megtérjetek!
UTE
Americano
Adunk
alaposan az ismeretterjesztő jellegnek, hiszen fentebb – a linken
elérhető anyagra gondolok – már tisztáztuk, hogy mi is az a
muscle car. Most rögvest egy olyan fogalmat használunk, amit
szintén tisztáztunk már egy hosszabb, elbeszélő jellegű
anyagban, szóval lassan, de biztosan jogalapot formálunk a
szórakoztató-oktató jellegű blog titulusra, ezért érik nekünk
valami állami támogatás. Tessenek kedvesek lenni ez ügyben
levelet írni parlamenti képviselőjüknek, kedvenc rádióműsoruknak!
Köszönjük!
Tisztázandó,
hogy mai szeánszunk alanya milyen állatfajta is, bonyolódjunk bele
a meghatározásába! Ha ausztrál lenne, akkor
UTE-nak hívnák, de nem az, hanem amerikai. Bár ez bizony
teljesen ugyanaz a dolog, mint az UTE – csak ugye a jó oldalon van
a kormánya – és a Wikipédia is Coupe Utility Vehicle-nek is
hívja, amiből mint tudjuk az UTE kifejezés is jön, nincs olyan
élő ember a nagy pocsolya azon partján aki így nevezné az
ilyesmit. A Ranchero,
az El Camino, is pickup nekik, meg truck, de hogy mikor melyik...
Arceltépősen tudománytalan ez a meghatározás, de maradjunk
abban, hogy ez az amerikai UTE.
Platós
Chevelle
Korábban már tisztáztuk, hogy a
Chevrolet Chevelle-je mi fán is terem, így őrülten könnyű
dolgom van az eredeti autó leírásával kapcsolatban: Az El Camino
az a dolog, amire már a Chevelle postban is utaltam, a Chevelle
platós kivitele. Az autó apropója pontosan ugyanaz, ami ausztrál
pajtijáé, egyszerre munkaeszköz – platós kisteher – és
személyautó.
A Chevy El Camino első generációja 1959-ben debütál és
elkészítésének az apropója a
Ford Ranchero első generációjának sikere. Nagyon jó kérdés,
hogy a spanyol név – jelentése „az út” – vajon honnan
jöhet, de sajnos erre nem tőlem fogjátok megtudni a választ.
Ugyanakkor nagyon érdekes, hogy az El Camino mifelénk sokkal
ismertebb, mint a Ranchero, pedig az volt az első és
megkockáztatom, hogy semmivel sem kevésbé vonzó autó, mint az El
Camino.
Bennünket azonban az 1968-ban debütáló, harmadik generáció
érdekel, abból is az 1970-es változat, ami nem mellékesen a
teljes El Camino sorozat – szerintem legalábbis – legszebb
darabja. Ebben a modellévben hatféle motorból állt a kínálat:
250 köbhüvelykes sorhatos, 155 lóerővel, 307 köbhüvelykes V8,
200 lóval, 350 köbhüvelykes V8, 250, vagy 300 pacival, 400-asnak
hívott, de gyanúm szerint a valóságban 402 köbhüvelykes V8, 330
lóerővel, illetve a táplálkozási lánc csúcsán az SS 396 V8.
Az 1969-es
Matchbox Camaro kapcsán már tisztáztuk, hogy a Super Sport
(SS) kivitel az, amitől a Chevrolet vásárlóknak felá...
beindul a nyálelválasztása még akkor is, ha a felárért nem
sokkal kínál többet az adott típus, mint pár műanyag emblémát
és rendszerint az adott széria csúcsmodelljét jelenti. Az 1970-es
El Caminonál az SS 396 valóban a csúcs, a blokk 350 lóerőre
elég, és bár mindenhol 396 van feltüntetve, a valódi
hengerűrtartalma 402 köbhüvelyk. Az alapváltó a háromsebességes
manuális, ami szerintem annak tudható be, hogy az autó inkább
látszódjon kistehernek a gyanútlan szemlélődő számára,
mintsem elfajzott személyautónak. Ezen felül opcionálisan
rendelhető négysebességes manuális, két- és háromsebességes
automatával is.
Tulajdonképpen az El Caminoban az a legszebb, hogy szinte bármilyen
olyan extrával tele lehet tömni, mint magát az alapot adó
Chevelle-t, például színezett üvegeket, légkondit, állítható
kormányoszlopot, szervokormányt, elől tárcsafékeket,
teljesítményt fokozó dekorcsíkokat, vagy éppen vinyl borítású
tetőt.
Kicsit
sárgább, kicsit savanyúbb
A Matchboxnál az 1970-es El Camino meglehetősen érdekes karriert
fut be. 1998-ban debütál, akkor MB-32 az Egyesült Államokban és
mindenhol a világon, 1999-ben már csak Amerikában jelenik meg,
akkor mint MB-74 – a post is erről a verzióról szól –,
2000-ben már MB-60, aztán eltűnik, hogy 2008-ban mint MB-08 térjen
vissza Amerikában, aztán mint MB-11 2009-ben. Ilyen-olyan spéci
kiadásokban, ötös- és tízes csomagokban azonban az
1-75/1-100 szérián kívül is sokszor
előfordul, legutoljára éppen tavaly.
A háromhüvelykes, játékszer kategóriában – azt gondolom – a
Matchbox kifogástalan. Elég részletes a gyűjtő számára, közben
elég izgalmas mint játékszer. Azt gondolom a platós
játékautókról, hogy hiba a rakterüket lefedni, vagy oda gyárilag
a kasztni anyagából kialakított, de nem mozdítható tárgyakat
tenni, mert ezzel veszít az érdekességéből mint játékszer. Hát
nem sokkal klasszabb oda dobókockát, vagy valami más kis
frinc-francot tenni és azt elvinni vele a szőnyeg egyik sarkából
a másikba, mintha nem pakolható oda semmi? Szóval ezt az akadályt
az a járgány megugorja, de valamiért egyetlen kivitele sem tetszik
nekem úgy igazán. Vagy a színe nem tetszik, vagy idétlen a
dekorációja, ha meg ezek okék, akkor sikerül rettenetesen béna
kerekeket biggyeszteni alá. Konkrétan ez a krém+barna+kék kombó,
a kék belső térrel felér egy optikai környezetszennyezéssel.
Amikor megvettem, akkor is így gondoltam, de annyira vágytam az
1:6x környéki El Caminora, hogy az elnyomta a szépérzékem.
Amúgy szerepelt már nálunk minden
ízében gyönyörű El Camino Matchbox, csak nem ez a
méretarány.
1970-es Matchbox, Chevrolet El Camino elől, míg a valódi autó édes mamája, a szintén 1970-es, Hot Wheels Chevrolet Chevelle a háttérben. A kisautóknak nincs köze amúgy egymáshoz.
A megmintázás kitűnő, a díszítés... Hát az egy csapás!
Platós játékautók attól lesznek izgalmas játékszerek, ha lehet rájuk rakományt tenni.
Ezt a festést nem fogom egy darabig kiheverni...
Azon gondolkodtam, hogy hogyan lehetne még szörnyűbbé tenni ezt a brossúra borítót! Kiscicák gombolyaggal a gépháztetőn?
Igen! Ebben a kivitelben kérem szépen, ne is menjünk tovább! Így jó! Nyamm!
Featúrák. Nektek is feltűnt, hogy ez a műszerfal mennyire más, mint...
...ez a műszerfal?
Szövet beltér, vagy vinyl?