2012/02/27

Matchboxon kívüliek: Trafikáru VW Bogár

Ritkán kirándulok az 1:6x méretarányon kívülre, de mikor Rájen kolléga szólt, hogy van egy makulátlan állapotú, eladó példánya abból a homokozóba való, trafikárú VW Bogárból, amit gyerekkoromban annyira imádtam, nem tudtam ellenállni az ajánlatnak.

Fogalmam sincs, hogy ki készítette és ez ma már valószínűleg kinyomozhatatlan is, de talán nem is fontos. Elég az, hogy az 1970-es évek Magyarországának kisipari produktuma. Gyerekként volt ilyenem, pont ugyanilyen színű és imádtam. Az én példányomon is volt pepita matrcia, de VW embléma bizonyosan nem. Rájen birtokol pár gyengébb állapotú verziót is és az egyikben sofőr is csücsül, akinek az alfeléből nő ki egy műanyag pöcök, ami az ülésen lévő lyukba illeszkedik. Ez a lyuk ezen az autón is megvan, de vezető nem járt hozzá és ha jól emlékszem az én gyerekkori darabomban sem volt.

Persze elfogult vagyok, de még mindig zseniálisnak látom a homokozós Bogarat. Az egyszerűsége miatt nagyszerű. Az egész jármű összesen öt darab műanyagból áll. Alváz, beltér (ülések és kalaptartó), műszerfal, kormány, karosszéria. Ezek összepattinthatóak és nincs semmiféle csavar vagy más rögzítőelem, mégis egy darabban marad. Azt hiszem minden gyerekjátéknak ilyennek kéne lennie, mert ez javarészt elnyűhetetlen és még azt is kibírja, hogyha gyerekek játszanak vele. Ezen kívül még két, vaskos fém tengelye van, amik műanyag kerekekhez csatlakoznak, azokon meg a klasszikus, Porsche Fuchs felniket idéző „dísztárcsák” vannak. (Ezeket nyilvánvalóan nem számoltam bele a fenti öt darab műanyagba.) Kész, ennyi.

Az arányok szerintem hibátlanok, egyedül a kerékívek kivágásába tudok belekötni, amik közel sem tökéletesek, de lássuk be, anno ez filléres játékszer volt, meg hát persze ez egy homokozójáték, nem makett. Bár minden mai gyerek kezébe szánt játékszer ilyen strapabíró és klassz lenne!

 A gyerekkori példányom akkor tűnt el - sok egyéb mellett - mikor egyszer kipakolták a padlásunkat.
 Egyszerű, nagyszerű, strapabíró. Mintha tegnap gyártották volna...
 "KERMI Eng. Sz. III. 10786/1976"

4 megjegyzés:

RÁJEN írta...

Egészen komolyan eljátszottam a gondolattal, hogy ezeknek akár újra be lehetne indítani a gyártását. Ezeknek alatt értem ezt, a Trabit, a Wartburgot, az Ikarust, a Csepel Bulldog bútorszállítót - tehát az összes slágert. Mekkora lenne már, ha a Teszkóban megint lehetne kapni ilyesmit. Nem gondolnám, hogy ne lenne rá kereslet, ha jó áron adnánk...

Sam. Joe írta...

Gondolod, hogy kapnánk rá forgalmazási engedélyt? Amúgy meg ja, szerintem még szar áron is elmennének, csak rá kell írni, hogy "retro". ;-)

Bacsi írta...

Ez az én gyerekkoromban sajnos már nem nagyon volt, de nagyon tetszetős! :)

Zsolt_T3 írta...

Igazán aranyos! Grat!

Ez az újragyártás ötlet nem is rossz! Én legalábbis szívesen vennék ilyet ma is..akár játszani is :D