A minap sikerült megint kihúznom egy tételt a vágyott Matchbox modellek közül. Ez nem más, mint a negyvenedik évfordulós '75 Chevy Stepside Pickup. Szerencsére az eddig megjelent verziói többségével rendelkezem, azonban erre a darabra már a megjelenése óta fáj a fogam. Ebből a 2009-ben kiadott, huszonegy darabot számláló 40th Anniversary Superfast sorozatból a számomra érdekes modelljei közül már csak a legutóbb mutatott Ford maradt a listámon. előbb-utóbb talán az is meglesz.
A Matchbox 1975-ös Chevy Stepside-ja igen hálás egy darab, annyira jól sikerült modell, hogy még egyik fényezéssel sem tudták számomra nem kívánatossá tenni. Ez a fekete is ilyen a maga piros belsejével, és a nem túl visszafogott piros-ezüst dekorációjával. Jó ötlet volt a krómozott alváz "sötétítése" is, nagyon jó árnyalatú lett. A klasszikus stílusú kerekek már nem részesültek ilyesfajta sötétítésben, az ő krómozásuk a megszokott színben csillog. Természetesen a kilincsek, a lámpatestek, a kerékívek mind ki lettek emelve megfelelő festéssel, amint a kerékívek és platóajtót rögzítő lánc is. Elöl az embléma, hátul a Chevrolet felirat részesült hasonló eljárásban, valamint az A oszlop tövéhez felkerült egy Cheyenne felirat is, ami egy Indián törzs neve, ami a dekoráció mintájára is magyarázat. Különlegessége még a tizenötös sorszámot viselő Chevynek, hogy eddig még csak ebben a sorozatban kapott rendszámot az első lökhárítón kialakított helyen.
Eddig még csak itt kapott rendszámot
Ezek a klasszikus hatású felni sem rossz alatta, sőt
Olyankor döbbenek rá, hogy hogy száll az idő, amikor egy olyan autóról írok, ami már szerepelt e lapokon és rádöbbenek, hogy az nem hónapokkal ezelőtt volt, hanem évekkel. Konkrétan ez esetben két éve, hét hónapja és öt napja. Nagyjából ezóta vadásztam New York klasszikus taxijának, a Checkernek egy sárga változatára épeszű áron. A minap elejtettem a vadat!
Az e lapokon korábban már szerepelt zöld változat a típus Matchboxként méltánytalanul rövid, az 1-75 szériában mindössze hároméves történetének utolsó verziója 2006-ból. Az előző két évben sárga volt a Checker, mint ahogy azt New York taxijaitól elvárná az ember. Az MB-04 számmal megjelent verzió a kettő közül a sonka a szendvicsben, tehát a 2005-ös és a két verzió közül a sötétebb, narancsabb sárga. Nagyjából ugyanazokat az erényeket és hátrányokat tudom róla felsorolni, mint a zöld testvéréről: Fáj a szabadjelző kifestetlensége, a csiricsáré kerekek, az elnagyolt belsőtér és a festetlen világítótestek, ugyanakkor nagyon jó az oldalsó festés, az első ajtókon a díjszabástáblázat, a pepita csík és a Checker logó. (Apropó, ti ismeritek a pepita szó történetét? Az apró, sötét és világos kockákból álló mintát a spanyol Pepita de Ortega táncosnőről nevezték el, aki 1853-ban ilyen mintájú kendőjében nagy sikerrel lépett fel Magyarországon.)
Ami a még létező verziókat illeti, amerikai Superfast kiadásokban létezik egy, kettő, három olyan változat, amit nagyon szeretnék birtokolni, mert nagyon jól sikerültek, leginkább a régi vékony, Superfast kerekek miatt.
Mázlim volt ezzel a példánnyal, mert szinte tökéletes állapotban van – a szabadjelzőjére ejthették egyszer – és nem is volt drága.
Az orra még elviselt volna egy kis festéket, mint ahogy a szabadjelző is.
A Checker embléma nagyon feldobja.
A csiricsáré diszkófelnik nem állnak jól nekik, de az első ajtókon lévő tarifatáblázatot imádom. Ciki, hogy én az ilyesmit már nem tudom elolvasni nagyító nélkül?
A hátsó világítótesteknek is jót tenne egy kifestés.
A beltér nagyon elnagyolt.
Három év alatt az 1-75 sorban háromféle számozása volt. Ebben a blisterben a bónusz a kincsesládában egy matrica. (Forrás: Index fórum.)
(Az eleje- és vége-főcímek, az 1978-ban startolt, egészen 1983-ig futó, remek, Taxi című sitcomból valóak. Ha belé botlotok és szeretitek az olyan szituációs komédiákat, mint a Cheers, vagy akár a Jóbarátok, akkor érdemes a figyelmetekre. Az outtróban vegyétek észre a sztáresőt!)
Az úgy volt, hogy porsche addig piszkált, hogy legyünk ott a Facebookon, hogy nekiduráltam magam és lőn. Mostantól megtaláltok minket Matchbox Memories Blog fedőnéven ott is. Ezzel párhuzamosan felkerült az oldalra a Szociális Média dobozba a Facebook lájkolda. Tessenek kedves lenni örvendezni, lájkolni és kelteni a jó hírünket!
Imádom a svéd autókat. Nem tudom megmagyarázni (bár egyszer már megpróbáltam) miért, de így van. Nem is lehetne természetesebb annál, hogy első bejegyzésem a Matchbox Memories-en egy Volvoról szóljon.
Volvo 700-as széria
A 70-es évek végén a svéd vállalat elhatározta, hogy betör a luxusautók piacára egy teljesen új fejlesztésű modellel. Több évnyi fejlesztés és több mint ötven különböző formaterv megalkotása után a végleges modellt 1982-ben kezdték el forgalmazni az Egyesült Államokban és Európa kedvezőbb fekvésű (értsd: a szövetségesek által felszabadított) területein. A 760-as kezdeti megítélése erősen negatív volt. Gordon Murray, aki akkor a brit Autocar magazinnál dolgozott újságíróként például gusztustalannak titulálta. Véleménye szerint visszalépés volt, akárcsak a Rover SD1. „Mintha egy amerikai autó európai kiadása lenne.”
A rossz megítélés 1984-ig tartott, amikor is piacra került a Turbo. Ez a típus a 2,3 literes (motorkódtól függően 165, 173, vagy 182 lóerős) sornégyessel képes volt 8 másodperc környékén 0-ról 100 km/h-ra gyorsulni. Egy másfél tonnás, áramvonalasság szempontjából a Rubik-kockával vetekedő formájú luxusautó! 1984-ben jelent meg a 740-es széria is, mely lényegében egy lebutított 760-as. A (számomra) szívfájdítóan gyönyörű 780 Bertone Coupé az 1985-ös genfi autószalonon mutatkozott be, forgalmazását 1986-ban kezdték. A 700-as széria pályafutása 1992-ben ért véget, mikor a 740-es gyártását is leállították, hogy teljes mértékben átadhassa helyét az 1990-ben gyártani kezdett 900-as szériának.
Akit részletesebben is érdekel az eredeti autó története, itt a wikipédiára mutató link.
A 760-as, mint Siku
A sikumodels.comadatbázisa szerint 1986 és 1989 között volt gyártásban, tehát az én példányom is biztosan elmúlt már 20. Hozza a tipikus 80-as évekbeli Siku minőséget annak minden előnyével és hátrányával együtt. Előnye, hogy nem igazán esnek szét. Hátránya, hogy a beltér kidolgozása hagy némi kívánnivalót maga után, hiszen egyáltalán nincs műszerfalunk. Van egy műanyag csík, amiből kiáll a kormány, aztán slussz. Kívülről viszont elég szépre sikeredett, bár nem tökéletesen részletes. A korabeli Sikukhoz hasonlóan tükör ezen sincs, illetve a lámpatestek kidolgozása kissé elnagyolt. Pluszpont a hűtőrácsot átlósan átszelő Volvo-embléma imitáció, illetve az, hogy az első fényszórók a szélvédő műanyagából lettek kialakítva.
Az egyik hazai aukciós portálon vásároltam. Nagyon megérte az 500 forintos árat, igaz közel sem hibátlan, de számomra nem is az volt a lényeg, hogy tökéletes legyen. Egyébként ez is egy olyan autó, amiből minél több színvariációt szeretnék összegyűjteni.
Kivételesen német gyártásban. Az eredetit egyébként nem csak Svédországban gyártották. Készült Kanadában és Belgiumban is belőle.
A szélvédő műanyagából kialakított fényszóró. Manapság ritkán látni ilyet bármilyen kisautón.
Hátul csak a függőleges osztás van meg a lámpákban. Típusjelzés sincs.
Se normális műszerfal, se normális kardánalagút, se váltókar, se kézifék. Kormány, ülések, ennyi.
Nem túl izgalmas forma. Klasszikus, háromdobozos felépítés.
A másik svédacéllal. Következő bejegyzésem témája a 9000-es SAAB lesz.
Találtam egy halom többé-kevésbé érdekes videót, Matchbox témában. Összepakoltam őket egyetlen postba, mert igazándiból nem valószínű, hogy egyhamar el tudnám őket sütni külön-külön. (A címet pedig ez a nyolcvanas években népszerű sláger sugallta. Mielőtt láttam volna a klippet, én mindig azt hittem, hogy az énekes csaj.)
Lesney terméktesztelés
Én azt hittem, hogy a dögunalmas gyári tudósítás az valami olyasmi, amit csak a vasfüggönyön innen tudtak elkövetni a tévéhíradók. Ez a Lesney termékek teszteléséről szól és csak azért mertem betenni ide. A videó címében az 1982-es dátum nyilvánvalóan tévedés, az elején lévő 1974-es dátum sokkal valószínűbb. Látott már amúgy valaki ilyen "nem kisautó" Matchbox cuccokat élőben?
Lesney gyár
Kicsit kiábrándító lesz ez a videó, mert süt belőle, hogy még olyan klassz dolgokat is pocsék meló lehet napi nyolc órában gyártani egy szalag mellett, mint a kisautók. Sajna hang nincs, de nem tartom kizártnak, hogy ez azért van, mert ez egy úgynevezett "B-Roll", afféle céges sajtóanyag, amit híradós tudósításokhoz készítenek, ha nem akarják, hogy mindenféle külsős ember ott lábatlankodjék kamerával ahol ők nem szeretnék.
Matchbox Scorpions
A Matchbox Scorpionsról csak annyit tudtam, hogy egy ritka, nagyon rövid ideig, talán egy-másfél évig gyártott sorozat. Az 1-75 szériára épülő kisautókban motor volt, amit egy kondenzátor táplált. A kondi feltöltéséhez egy talapzatra kellett tenni és nagyjából 90 másodpercig töltötte fel a gépet, hogy aztán a Scorpion pályán szaladgáljon. Egyszer foglalkoztunk is vele nagyon-nagyon érintőlegesen.
Találtam két videót, amitől megvilágosodtam, hogy a valóságban hogyan is fest ez a holmi. Az első egy ausztrál (!) tévéreklám:
Viszont arról elképzelésem sem volt, hogy hogyan lehetett ezeket a pálya mellől irányítani. Ez ügyben az a kolléga gyújtott világosságot a fejemben, aki a Hot Wheels hasonló, Sizzlers nevű cuccával eresztette össze. Azt írja, hogy az eredeti pályában kis mágnesek voltak, amit kapcsolóval működtettek és az autóban lévő mágneses kapcsolón keresztül volt állítható a sebessége. Sajna eredeti pályája neki sincs, hogy lássuk pontosan a dolgot.
Végül pedig reklám!
Pár reklám, ami nem szerepelt még itt, mindenféle korokból. Vicces, hogy ilyen Service Supercenterem volt nekem is, de csak sokára sikerült rajta túladnom - rájöttem, hogy játékszernek istenkirály, fotóháttérnek alkalmatlan. Bezzeg ha megtalálom ezt a videót előbb!
Örömmel jelenthetem, hogy két újabb szerzőt köszönthet a Matchbox Memories, Andrew0807és Tommi személyében! Egyikőjük sem ismeretlen a hazai kisautógyűjtő társadalom internethasználó része számára, hiszen eddig a Many's Customs Garage / Ruster Custom Shop, illetve Tommi saját blogja volt kisautós működésük terepe - Tommit pedig ismerhetjük a valaha szebb napokat látott Autófilia, illetve kedvenc borzongató blogunk, a Jajj, de csúnya! lapjairól is. Az urak kisautós blogjai így hibernáltnak tekinthetőek, aminek hamarosan nyoma is lesz nálunk a linkajánlóban.
Anno domini, a blog kezdeteikor azt terveztem, hogy majd minden jelentősebb típust úgy fogok ezeken az oldalakon tárgyalni, hogy majd az eredeti jármű első változatával kezdek itt, aztán szépen sorban jönnek majd a folytatások, ahogy kell, generációk szerint. Nos, idővel bebizonyosodott, hogy ez egyszerűen lehetetlen, a beszerzések nem így működnek. Így következhetett be az, hogy már tárgyaltuk az első Mustang generáció két markánsan különböző tagját, a negyedik generációt, de a második – ez elég valószínűtlen, hogy a közeljövőben felbukkanjon nálunk, mert egyáltalán nem tetszik – és a harmadik kimaradt. Eddig!
A szögletes gyönyörű?
1979 volt az az év, amikor a FoMoCo elérkezettnek látta az időt ahhoz, hogy valami újat kreáljon Mustang néven. Így utólag visszatekintve nem irigylem őket, hiszen ott álltak egy halom elképesztően sikeres autóval a hátuk mögött, melyek neve legendássá vált, közben meg az olajkrízisek miatt a piac maga sem tudta mit akar – legyen amerikai, de ne fogyasszon sokat, de azért ne legyen kicsi, és legyen benne lóerő is... jé mi ez a Datsun, vegyük meg! –, az új emissziós szabályozások pedig satuba szorítják a ööö... tök fejüket. Szóval egy ilyen piacon legyen okos az ember, mérje fel a valós igényeket, szolgálja is ki azokat, meg keressen pénzt, merthogy a részvényesek is satuba szorítják a ööö... értitek.
A második generációs Mustanggal egyértelműen az európai, meg japán kupékat akarták másolni, de az eredmény – legalábbis szerintem – egy picit fura lett. Csúnyának éppen nem nevezném, de európai méretű, amerikai stílusjegyű autó, egyértelműen a fogyasztásra kihegyezve. Akkor népszerű volt – népszerű lett volna kb. bármi, ami relatíve nem fogyaszt sokat –, de soha nem lesz olyan kultuszautó, mint az elődjei. Sok minden volt csak éppen Muscle Car nem.
Tehát a harmadik generációnál nagyon észnél kellett lennie a Fordnak, valami olyasmit kellett tennie, mint a mesebeli okos lánynak, aki jött is meg nem is, meg volt is rajta ruha meg nem is, meg hozott is ajándékot meg nem is.
Így az 1979 és 1993 között regnáló harmadik generációs Ford Mustang nagyobb lett mint az elődje, külön odafigyeltek arra, hogy a hátsó ülésen ne csak lábak és fej nélküli utasok férjenek el, de mindenekelőtt igyekeztek valamelyest visszanyúlni a Mustang pony- és muscle car gyökereihez és jobbára elfelejteni a rossz emlékű Ford Pintóból derivált póni méretű generációt. A megjelenése az akkor éppen dívó dobozautó divatot követi, amit néha egészen csinosnak, máskor meg iszonyú rondának találok. Ami pedig a motorkínálatát illeti... Hát ott volt minden! A lépcsőshátú kupé, egybe nyíló púpos hátuljú (hatchback) és kabrió változatokban létező autót 2,3 literes sornégyes – akár turbóval is –, 3,3 literes sorhatos, 2,8 és 3,8 literes V6-os, 4,2-es és 4,9 lityis V8-as is hajthatta. Váltóból négy és ötsebességes manuális, három és négysebességes automata dolgozhatott benne az évek során. Mikor a modell már ötéves volt 1983-ban, látták elérkezettnek arra az időt, hogy felvarrják a ráncait. Ez érdemben az első és hátsó világítótestek átszabását jelentette, meg az olajkrízis sokkját már-már elfeledő piacnak teljesítménnyel jobban ellátott modelleket.
Special Vehicle Operations Department
1981 végén döntött úgy a FoMoCo, hogy új részleget hoz létre a cégen belül, mely egyrészt a cég szerteágazó versenyprogramjával foglalkozik, másrészt a korlátozott számban készülő, nagy teljesítményű utcai járművekkel, melyek a versenyzésre szánt járművekben használt technológiákra épülnek. A divíziót Speciális Jármű Műveletek Részlegnek hívták, de a nagyközönség csak a rövidült rövidítést, az SVO-t használta velük kapcsolatban.
Első generációs Ford Mustang GTO. Ez van belül.
Ez a részleg kapta meg ezt a feladatot, hogy dobjanak össze valamit, ami alapvetően amerikai, de képes konkurálni az európai – és japán – sport(os) kocsikkal. Nyilvánvaló okokból a Mustangot választották, mint kiindulási alap.
Dupla spoiler hátul csak az SVO-kon volt gyárilag. A nyolcvanas években biztos ultra menő lehetett!
Valamelyest meglepő, hogy a motorkínálatból azt a 2,3 literes sornégyest választották, amit eredetileg a már említett, igencsak rossz emlékű Ford Pintóhoz fejlesztettek ki. A magyarázat, hogy a fogyasztás és a káros anyagok kibocsátása változatlanul ott volt a „figyelj rá” listájuk elején. Az amerikai mércével aprónak számító blokk elektronikus, számítógép vezérelte, akkor igencsak fejlettnek számító befecskendezőt kapott, valamint töltőlevegő-hűtővel (intercooler) is megbolondított turbót. Így a Mustang SVO első változata 1984 és 1985 között 175 pacit produkált, ami akkoriban nem volt rossz egy ekkora blokktól. A 85-ös modellév második felére, és a rövid életű modell utolsó évére, 1986-ra a Mustang SVO már 200 pacisra hizlalta a ménest. Ma már elképzelhetetlen lenne, de az SVO-nak volt egy kapcsolója a műszerfalán, amivel a tulaj azt állíthatta be, hogy milyen oktánszámú benzint tankolt. Az SVO amúgy egyetlen váltóval volt rendelhető, ötsebességes manuálissal. A régi vágású muscle car kedvelők kritizálták a sornégyest, mert hiányolták a V8-as blokkok forgatónyomatékát, amit ez valóban nem volt képes hozni.
A második generációs SVO változásai összefoglalva. Tulajdonképpen mai mércével sem tűnik rossznak - mínusz biztonsági felszerelések.
Az SVO rengeteg mást is változtatott a Mustangon. A futóművet teljesen átdolgozták és Koni alkatrészeket használtak fel benne, de változtattak a kormányművön is, mind a négy kerék tárcsaféket kapott és 16 hüvelykes Goodyear Eagle abroncsokat. Bentre bőrborítású kormánykerék, állítható sportülések, csúcshifi, elektromos ablakemelő, légkondi került. (Ugyanakkor lehetséges volt ezek nélkül is megrendelni az SVO-t, ha valaki tényleg versenyezni akart vele, hogy súlyt spóroljon.) Szóval a Mustang SVO messze több volt, mint egy menő embléma egy sportosnak látszó autón. Mondjuk a csak az SVO-ra jellemző dupla hátsó légterelő szerintem katasztrófa, de hát a nyolcvanas években az ilyesmi ultra menő volt, mint tudjuk.
Numero 220
Francia barátainknál az első katalógus, amiben a Mustang SVO szerepel, az 1986-os. Számos festéssel napvilágot lát, a racsingfestés, ami nekem megvan – és közel sem ez a legszebb – 1991-ben debütál. (1989-ben egy egészen pofás sötétkék utcai fényezésű van a katalógusban, az 1990-esben már fehér és szintén mutatós, a többi... Hááát...) A kisautó egyértelműen az 1985 és feledik modellévből való, ráncfelvarrott SVO-t mintázza, ami az első világítótestekből derül ki. Amúgy ezt az alkatrészt ezen a kisautón a szélvédő anyagából készítették el. A Majorette-ről tudjuk, hogy képes volt apró részletekkel nagyon jól ellátott modellek előállítására, de az a nyolcvanas évek előtt volt. Ezzel nem mondanám azt, hogy ez a darab rossz, csak hát láttunk jobbat. A „kis úthenger kerekek” nevű jelenség, ami ezen a darabon is megcsodálható, szintén a nyolcvanas évek elején bukkan fel a cégnél. Erősen megosztó részlet, néha szeretem, néha lilát látok tőle, ez... Háááát... Nem szép. Játékszernek isteni, de kölyök-bigfoot lett. (Az előző linkkel kapcsolatban jegyezném meg e helyütt, hogy a blog.hu keresője nem ér egy kalap szuperfoszfátot sem! Szexuálja meg, aki tervezte!) Az 1:59 méretarányú kisautó beltere eléggé elnagyolt, de a csomagtartóban egy hátizsák és egy pár cipő – hát ha az arányokat nézzük, legalább 56-60-as méretű lehet – búvik meg. A youngtimer Majorette amúgy alapvetően fémből készült, még a nyitható csomagtérajtaja is, ennek ellenére meglehetősen pillesúlyú. Az alvázán sikerült eléggé elszúrni a feliratot arról, hogy mi is ez. A „Mustang S.V.O” csak közelében van a helyes megfejtésnek.
A Majorette Mustang SVO-ja csak gyenge közepes próbálkozás a harmadik generációs Mustangok kategóriában. A rossz hírem az, hogy van olyan neves cég, akinek sikerült ezt jócskán alulmúlnia és igen, ez a modell is szerepel majd e lapokon.
Majorette Mustang SVO. Ez a festés konkrétan 1991-ből. A kormány már itt is csak pizza, bár az első világítótestek a szélvédő anyagából vannak.
Az oldalsó ablakok megvannak, a tükrök igazolatlanul távol.
Kis-nagyláb. Vagy bébi-úthenger? Az SVO-ra jellemző dupla spoiler megvan. A csomagtérajtó is fém.
Mi több nyílik is és úgy is marad a felső helyzetben. A csomagtartóban hátizsák és a bohóccsukák.
És végül reklám! Ez még az első generációs SVO, látszik az első fényszóróin. Hát... Ettől a reklámtól nem rohannék megvenni...
A Matchbox egyik rút kiskacsájáról, a Ford Probe-ról már olvashattatok korábban egy átfogó beszámolót. Az én kezeim között az 1996-ban napvilágra kerülő lila színben pompázó színvariáció fordult meg, amiről egy másodpercig sem fordult meg a fejemben, hogy megtartom - ez is eladó kisautós pakkban volt.
Amellett, hogy a lila szín nem tartozik a kedvenceimhez, a tovább passzolás mellett maga a kisautó kivitelezése a ludas. Nekem is az a a véleményem, hogy igencsak távol áll a tökéletes másolattól, akárhonnan is nézzük. Pedig azért a gondosságra való törekvés csíráit megtalálhatjuk rajta. Ilyen többek között a hátsó ablaktörlő léte, amit két részből kellett összehozniuk. Vannak tükrei, díszléce, kivehető a magasra húzott küszöb vonalai, amik a lökhárítók sarkaiban végződnek. A belterére abszolút nincs panasz, az a legjobban sikerült része. A körbe üveges hátsó traktust tényleg nem tudták visszaadni, igaz az akkori technológiájukkal - manapság jóval aprólékosabban dolgozzák ki a részleteket, illetve azokat gazdagabban tampózzák - nem is tudom, hogy hogyan tudták volna ezt szépen abszolválni. Ettől függetlenül persze hiba, de ha nem látok az eredeti autóról képet, akkor ez fel sem tűnik. Olyan, mint ha az is ilyen lenne. Mindezek tükrében még nem is lenne egy elcseszett modell, ha nem olyan lenne a hátulja, mint amilyen. A hátfal közepén levő nagy négyzetes alakú sík felületre szerintem nincs mentség, nem hiszem el, hogy azt tényleg így gondolták. Esetleg ráfoghatnánk az öntőformát készítő iparosra, hogy pont nem tudta befejezni a munkaidő lejárta előtt, így ő hazament, másnap meg leadta, mint kész munka, de négy év alatt csak feltűnt volna valakinek, hogy valami nem stimmel. A színválasztás, a dekoráció mintája és a felni csak a hab a tortán, mintegy megkoronázza e "remekművet".
Szerencsére nem sok hasonló modell található a Matchbox kínálatában, ami ennyire a "nem jött össze" kategória. Emlékezzünk rá, hogy innen hova sikerült felfejlődnie a kedvenc kisautóimat készítő cégnek!
A szélvédő pozícióját leszámítva az eleje egész normálisra sikeredett
Végül is a Halálos iramban első részében is hasonló dekorációkkal találkozhattunk. Igaz ott sem szebbek.
Egy NASCAR verda csupasz feneke kombinálva egy dragster fékezőernyő tartójával?
A beltere sikerült a legjobban, de a műszerfal és a szélvédő találkozása hagy némi kívánnivalót maga után
Ismét elszakadnék kicsit a blog fő témájától, egy kis legózással, azonban nem az ős, kész LEGO kisautóval, hanem amit kockából kell összerakni. A Cars - Verdák - című rajzfilmet szerintem senkinek sem kell bemutatni. Szerintem az egyik legjobban sikerült mű ebben a témában, iszonyú nagy háttéripara is van, szinte nincs olyan termék, amit ne vehetnénk meg Cars-os kivitelben. Legónál is láttak fantáziát a licencben, így bele is vágtak. A kicsiknek való Duplo kategóriába alakították ki a kínálatot, ám idén tavasszal a rajzfilm második részének hamarosan bekövetkező eljövetelét kihasználva már hagyományos kockákból is összerakhatjuk a főszereplőket. Amint megláttam már a beharangozó képeken Radiator Springs egyetlen autómentőjét, Matukát, egyből tudtam, hogy nekem ezt be kell szereznem!
A kisméretű dobozt kibontva két zacskót és az összeállítási útmutatót vehetjük kézbe. A zacskók tartalmát már a doboz hátulján megtekinthettük, a három tartalék alkatrész kivételével - egy lámpa, egy villogó és egy kart kapunk tarcsiba. Matuka rozsdás mivoltának köszönhetően a barna szín dominál, de az eredeti kék szín azért helyenként visszaköszön. A kevés kockaszámnak köszönhetően pár pillanat alatt összedobhatjuk, szerencsére matricáznunk sem kell, ami nagy pozitívum a szememben. Méretében a régi, hagyományos négy stud (a kockákon lévő pöcök a stud legóul) széles legóautókat idézi, ami számomra plusz pozitívum, mert azok a kedvenceim. Egyszerűsége és mérete ellenére nagyon élethűre sikeredett. Külön tetszik, hogy a hátsó tengely dupla kerekét is sikerült leimitálni a hátul széles, elől keskeny kerekek alkalmazásával. Számomra új elemnek tűnik az első kerékív a lámpatartókkal, illetve a fülke is. Ide köthető az egyetlen - elenyésző mértékben - nem tetsző rész, hogy oda kicsit belátni hátulról, illetve nincs oldalablak. Visszapillantó viszont igen, amint egy működő gémet is applikáltak rá. Ebben a méretben szerintem nem nagyon lehet jobban megalkotni, nekem piszkosul tetszik, csak ajánlani tudom mindenkinek.
Akit esetleg érdekel a többi Verdás legó is, az itt bogarászhatja az aktuális kínálatot. Sajnos szerintem McQueen nem sikerült a legszebbre, viszont Mack annál inkább.
A Matchboxnál a nyolcvanas években az 1-75-ös széria a katalógusok felét sem tudta megtölteni, mivel bőven volt ezen kívül is portékájuk a lurkók számára. A különféle pakkokat és a Convoy szériát leszámítva ezek az egyebek nem is lettek túl népszerűek, a gyűjtök körében sem azok, ezért nem is igen dokumentálja őket senki, csak a katalógusok nyújthatnak némi támpontot a gyűjtő számára. (Ilyen egyébként a Burnin' Key Cars és a Connectables sorozat is.)
A most bemutatott autó is hasonló kategóriába tartozik, a példákkal együtt, ez is igencsak tiszavirág életű volt. A Turbo 2 névre hallgató szériára először az 1987-es katalógusban bukkantam rá, utoljára pedig egy évvel később, 1988-ban van nyoma. Két év nem túl hosszú idő, de a hat különböző autóból így is sikerült négyféle verziót készíteniük. A számomra érdekes Racing Porschéből főként a pirossal és a narancssárga festésűvel lehet találkozni aukciós portálokon, én a fehéret és sárgát még nem láttam sehol. Régóta vártam már, hogy itthon hirdetett példányba fussak, ami a közelmúltban be is következett. Habozás nélkül csaptam le rá, mivel ami Matchbox és Porsche egyben, azokra teljes mértékben vevő vagyok. Ez a modell ráadásul nem is nagyon rugaszkodik el az alap szériától, ugyanis amint azt a Porsche pakkból származó normál Racing Porsche mellé helyezve jól látható, az volt a kiindulási alap.
A karosszérián a legfőbb változás csak a hátsó kerékívet érintette, amit megnöveltek, hogy alá férjen a nagyméretű hátsó kerék. Utóbbira a kisautó legfőbb attrakciója miatt volt szükség, ugyanis ez egy - a gyerekkorunkból fennmaradt zsargonszóval élve - hátrahúzós modell. Nem ez az első ilyen motoros modell nálunk - anno pont egy Turbo Specials járgány bemutatásával kezdtem a pályafutásomat a blogon. Nagyobb testvéréhez hasonlóan ez is kétsebességű - először lassan indul el, majd hirtelen begyorsít - meghajtást kapott. Szerencsére ez a közben eltelt közel negyed század alatt mit sem veszített működőképességéből, amit egy videón meg is örökítettem nektek. A mechanika miatt beltere nincs, így az ablakok átlátszatlan feketék lettek, az alváz teljes mértékben új, amint a kerekek is. Elöl egy normál méretű, műanyag futófelületű, hátul egy szélesebb és nagyobb átmérőjű gumiköpenyes kerék került. A hátsó kerék így már kipörgés nélkül tudja útjára indítani a kisautót. Összességében nagyon jól sikerült, profin alakították át a normál modellt hátrahúzóssá, egyedül csak a fényezési hibák szúrják a szemem.
Büszkén hirdeti hovatartozását
A kerekek kicsit árulkodóak, hogy nem a szokvány 1-75 szériába tartozik
A motor és a mechanika miatt nem maradt hely beltérnek, az előbbieket így átlátszatlan ablakok rejtik
A kasztni tulajdonképpen ugyanaz mindkét modellnél
A hátsó kerékív nagyobb lett, hogy elférjen alatta a Good Year felirattal ellátott nagyméretű gumiköpeny
Az alváz teljesen megújult
Balra az 1987-es, jobbra az 1988-as katalógus egy részlete látható
Az olasz Bburago cég termékeiről eddig nem igazán volt szó a blogon, ugyanis kicsit távol áll méretarányban a blog fő profiljából. A cég főként 1:18, 1:24 és 1:43-as méretekben készít autómodelleket, így a Matchboxnak igazából nem - közvetlen - konkurenciája. A két nagyobbik méret igazából polcdísz kategória, a kisebbik méretarányban pedig inkább játékautókat készítenek. Tizenéves koromban ezt a méretarányt gyűjtöttem is a BBuragótól, tizenegy darab Porschét össze is szedtem belőle - mostanra ez már tizenháromra módosult. Az "én időmben" jellemző volt a szép, részletes karosszéria, többnyire a szélvédőből kialakított első fényszóró, valamint az egyen kerék, ami egy kicsit zavart is. Ha dekoráció kellett egy autóra, azt matricázással oldották meg. Mára persze ez megváltozott, újabban a hátsó lámpák is külön műanyagból állnak, többféle kerék is bekerült a kínálatba, valamint a dekorációk már tampon nyomottak. Mindezen tulajdonságok felvonulnak az alábbi modellen, minden apró részlet ott van, ahol annak a helye, a hűtőrácsok, tetősín, emblémák ki vannak festve, a feliratok jól olvashatóak. Az igazi extra viszont ezen a második generációs Ford Focus kombin, hogy a 2009-től a Magyar Rendőrség szolgálatába állított járőrautót mintázza. Egy az egyben minden felirat, "dekoráció" megtalálható rajta, semmi nem hiányzik. Persze az igazin alkalmazott fényvisszaverő fólia tulajdonságával nem bír, így is bőven teljesíti amit egy játéktól elvárhat az ember. Fényhíd nélkül nem az igazi egy rendőrautó, így kapott azt is, ami talán egy pindurit nagyobb a kelleténél, de formailag követi az igazit. Egyedi dekorációjú dobozt is készítettek hozzá, amiről már messziről beazonosítható annak tartalma. Szerintem nagyon jó ötlet volt a rendőrség részéről ennek a kisautónak az elkészíttetése, szerintem kötelező darab minden fiúgyermeknek.
1:1-ben már sokszor láthattuk
Nem kapott RB-s rendszámot
Az oszlopok műanyagok, de festettek
Jól olvashatóak a feliratok, a lobogón egy kis bibivel
A szlogen egy kicsit feljebb van, mint kéne, hogy szőrszálat is hasogassak
Fényhíd nélkül nem lenne az igazi
Egyedi dobozt is kapott
A holdfényes Parlament lett a háttér
Ilyen az igazi járőrautó
Még a szolgálatba lépés előtt
Csak rendőrségi járművön engedélyezett ez a speciális fólia - minden fecnijével el kell számolni
Eddig még csak itt kapott rendszámot
Ezek a klasszikus hatású felni sem rossz alatta, sőt
Hátul is kifestették a lényegese dolgokat
Nem igazán visszafogott a dekoráció
Matchbox 40th Anniversary Superfast: MB-08 - '75 Chevy Stepside Pickup
