2011/05/24

Matchboxon kívüliek: Lego 8201 - Classic Mater

Ismét elszakadnék kicsit a blog fő témájától, egy kis legózással, azonban nem az ős, kész LEGO kisautóval, hanem amit kockából kell összerakni. A Cars - Verdák - című rajzfilmet szerintem senkinek sem kell bemutatni. Szerintem az egyik legjobban sikerült mű ebben a témában, iszonyú nagy háttéripara is van, szinte nincs olyan termék, amit ne vehetnénk meg Cars-os kivitelben. Legónál is láttak fantáziát a licencben, így bele is vágtak. A kicsiknek való Duplo kategóriába alakították ki a kínálatot, ám idén tavasszal a rajzfilm második részének hamarosan bekövetkező eljövetelét kihasználva már hagyományos kockákból is összerakhatjuk a főszereplőket. Amint megláttam már a beharangozó képeken Radiator Springs egyetlen autómentőjét, Matukát, egyből tudtam, hogy nekem ezt be kell szereznem!

A kisméretű dobozt kibontva két zacskót és az összeállítási útmutatót vehetjük kézbe. A zacskók tartalmát már a doboz hátulján megtekinthettük, a három tartalék alkatrész kivételével - egy lámpa, egy villogó és egy kart kapunk tarcsiba. Matuka rozsdás mivoltának köszönhetően a barna szín dominál, de az eredeti kék szín azért helyenként visszaköszön. A kevés kockaszámnak köszönhetően pár pillanat alatt összedobhatjuk, szerencsére matricáznunk sem kell, ami nagy pozitívum a szememben. Méretében a régi, hagyományos négy stud (a kockákon lévő pöcök a stud legóul) széles legóautókat idézi, ami számomra plusz pozitívum, mert azok a kedvenceim. Egyszerűsége és mérete ellenére nagyon élethűre sikeredett. Külön tetszik, hogy a hátsó tengely dupla kerekét is sikerült leimitálni a hátul széles, elől keskeny kerekek alkalmazásával. Számomra új elemnek tűnik az első kerékív a lámpatartókkal, illetve a fülke is. Ide köthető az egyetlen - elenyésző mértékben - nem tetsző rész, hogy oda kicsit belátni hátulról, illetve nincs oldalablak. Visszapillantó viszont igen, amint egy működő gémet is applikáltak rá. Ebben a méretben szerintem nem nagyon lehet jobban megalkotni, nekem piszkosul tetszik, csak ajánlani tudom mindenkinek.

Akit esetleg érdekel a többi Verdás legó is, az itt bogarászhatja az aktuális kínálatot. Sajnos szerintem McQueen nem sikerült a legszebbre, viszont Mack annál inkább.

Lego 8201 - Classic Mater
A doboz hátuljára az alkatrész lista került fel
Kibontás után három cucc pottyan ki a dobozból
Szerencsére nem kell matricázni
Összerakás közben
Nagyon jól mutat összerakva
A kék szín itt-ott felbukkan a rozsda mellett
Picit belátni hátulról a fülkébe
A gém teljes értékűen használható
Matuka

5 megjegyzés:

Sam. Joe írta...

Sajnos komolyan Verdák függő vagyok, szóval már csak ezért is tetszik, de hogy tényleg csak négy pücüke széles, az mindent visz. Nekem is ilyen LEGO autóim voltak kölyökként.

RÁJEN írta...

A V8 garázs elég jónak tűnik...

Tommi írta...

"Matukának hínak?" ;-D

Jó ez a cucc, de mivel gyerekkoromban sosem volt normális legóm, csak Technik, ezért biztosan nem fogok ilyet venni.

pittlaren írta...

Ó, ez tetszik! Tommihoz képest, én a másik véglet vagyok:

http://kepfeltoltes.hu/view/110525/IMG_7471_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

ez egy kicsit rusztikusabb darab :-P

Sam. Joe írta...

pittlaren: Oh, nagyon édik! Nekem a Mc Donald's kölyökmenüs járgányok vannak.