2010/01/20

Matchbox MB-61 Dodge Charger

A Chrysler 2005-ben kezdte árulni a 300C modellt, melynél a HEMI név is előkerült. A típus nagyot ütött megjelenésekor, elég sikeres modell lett. Az alapok tehát megvoltak, így összedobtak belőle egy kombit, melyet Dodge Magnum név alatt forgalmaztak - sajnos csak három évig. Ennél a pontnál kellett volna megállniuk, de nem tették, és leporolták a Charger nevet, mely a hatvanas években megjelent modellekkel a kultuszautó státuszig vitte.

De mi az a HEMI?
A HEMI félgömb alakú égéstérrel rendelkező motorok gyűjtőneve, ez a név az angol hemispheric – hemiszférikus szó rövidítéséből ered. A HEMI motor tulajdonosa a Chrysler Corporation, melyeket autókban 1949-től kezdve használtak. Az első ilyen motor egy hathengeres erőforrás volt, melyet egy Jaguar-ban használtak, a tervezője Harry Westlake volt, aki repülőgép-motorok tervezése közben szerzett tapasztalatait használta fel. Néhány évvel később, 1951-ben a Chrysler bemutatott egy 180 lóerős, nyolchengeres, 331 köbinch-es (5.4 literes) motort, melyet sok modellben használtak. Az erőforrás sikerein felbuzdulva a cég folytatta a HEMI motorok fejlesztését, melynek eredményeként megjelent a 354-es (1956), és a 392-es (1957) is, majd valamivel később, 1964-ben bemutatkozott az azóta legendássá váló 426-os (7 literes) hajtómű is. Elsősorban versenyre tervezték, és a NASCAR amerikai autóverseny-sorozatban elért sikerei mutatják a motor elképesztő képességeit. Egy évvel később mégis kiadták az utcai változatot 426 street HEMI néven, a teljesítménye pedig 425 lóerő volt. (Forrás: Wikipédia)

A Charger régen és ma
A muscle car-ok fénykorában a Charger nem volt más, mint egy több mint öt méter hosszú, kétajtós kupé, hatalmas motorokkal, egészen a 426-os HEMI blokkig. Sikeres modell volt, a mai napig számos film fő-, és mellékszereplője, mondhatni már legendás modell. Ellenben a mostani változat egy ötméteres négyajtós sedan, mely nyomokban sem nagyon emlékeztet elődeire, leszámítva a hatalmas motorokat - akár 6,1 literes HEMI blokkal is kérhetjük. Az autó maga nagyon jól néz ki, agresszív a megjelenése, jól átültették a Dodge modellekre oly jellemző négy részre osztott hűtőrácsot. A tető vonalát igyekeztek kupésra rajzolni, és a C oszlopnál egy kis vállat is kialakítottak neki, bár jóval elmarad az ősétől. Jól néz ki, jól megy. Joggal kérdezhetitek, hogy akkor mi vele a bajom, ráadásul úgy, hogy tetszik is. Nem más, mint a neve. Nem értem, miért ezt a nevet kapta, mikor semmi köze sincs az elődeihez, egyértelműen csak a még nagyobb eladhatóság miatt kapta a vadló elnevezést. Amiként a Magnum modellre, ehhez is készült egy rendőrségi csomag, azaz így már kész rendőrautókat kínálva a hivatali szerveknek. Gondolom a kombi nem volt olyan népszerű a rendőrség köreiben, ezért volt szükség egy sedan-ra.

Matchbox Charger
Katalógusban 2005-ben láthatjuk először MB-61 néven, tehát a most bemutatott darab a premier modell. Következő évre már MB-12 és kék színű lett, míg 2007-ben már fényhíd nélküli rendőrségi jármű és MB-50. 2008-ra sportosabbra vették a figurát, és egy eléggé vad, zöld színt kapott, melyet fekete motorházzal kombináltak, amit ezúttal MB-14-ként találunk a katalógusban. Tavaly újfent rendőr, és MB-61 lett, azonban volt recolor-ja is. Ezek mellett a különböző pakkok sem kerülték el, valamint a Superfast sorozatban is feltűnt, itt megtekinthetitek a különböző variációit. A modell minden részletre kiterjedően, szépen megalkotott darab, amiként ez megszokottá válik mostanában. Fő pozitívumként kiemelném, hogy az alvázat krómozták a kipufogók miatt, ami a későbbiekben eltűnik, illetve átkerül a Superfast éra kiváltságaihoz. Ami negatívumot el tudok mondani erről a darabról, az kimerül a ködlámpák festésének, illetve a hátsó rendszám hiányában, de cserébe kárpótol a többi elem részletes festése. A kerekek sem tartoznak a telitalálat kategóriába, de csúnyának még sem mondanám vele az összképet.

Matchbox MB-61 Dodge Charger
Dodge névjegy a négyfelé osztott hűtőrács
Jót tesz neki a krómozott alváz
Kupés ugyan, de mégsem kupéIlyen az eredeti

12 megjegyzés:

Sam. Joe írta...

Ez egy kifejezetten jól eltalált modell és a színes is tetszik. Még az űberperes gumik is jól állnak neki. Amúgy ezt - meg a korábbiakat - a Kéz úgy hívja, hogy "mozdonyorrú Dodge", ami nagyon találó.

RÁJEN írta...

Ja, nekem is bejön, de civil verzióm nincs, és valszeg nem is lesz belőle. De civilben talán tényleg ez a legszebb. (A woody-Magnumtől kiver a víz. És en szólítson Verának!)

Sam. Joe írta...

"Mi a vektor, Viktor?" ;-)

Tommi írta...

Nem 427 köbhüvelyk volt a legnagyobb HEMI? Jó, az az egy cui nem nagy különbség. De legjobb tudomásom szerint 427 volt és nem 426.

Amúgy nekem megvan a zöld verzió, de bármikor cserélem az itt látható bordóra. :)

porsche írta...

Látom mindenkinek bejön ez a verzió, én is sokat nézegettem Areh oldalán a variációkat, hogy melyiket válasszam, és én is ezt találtam a legszebbnek.

porsche írta...

Tommi: itt egy kis bizonyíték a 426-ra:
http://www.dodgechallenger.net/images/hemi003.jpg

Amúgy a HEMI-s bekezdés Joe érdeme (neki jutott eszébe).

Sam. Joe írta...

Mindenki őrizze meg a nyugalmát! A legnagyobb Chrysler HEMI motor a 426-os (7 literes), aka. Elephant Engine. Amire Tommi gondol az egy Chevy motor. 8-)

dancergee írta...

Nekem bejön ez a verda nagyon.
Nekem 4 verzióm van belőle.
Találd ki melyikek :D

Nyáron a balcsin láttam élőben egy tökfeketét német rendszámmal.
Nagyon brutál gép.
Kéne

Névtelen írta...

Nekem is nagyon bejön ez járgány. :-)

Tommi írta...

"Amire Tommi gondol az egy Chevy motor. 8-)"
És még én dolgozok az Autófíliánál... :-D

Ikarus 256 írta...

Nekem a zöldből két verzióm van, az egyiknek matt fekete a motorháztetője, a másiknak fényes.

Zero-eco86 írta...

Nekem egy zöld feketém van, és nagyon tetszik. Valahol azt olvastam hogy a chargert eleve a rendőrségnek élesztették újjá. nem tudom hogy ebben mi az igazság, de tény így nézem a chargert, szerintem annak tökéletesen megfelel. Robusztus test erős motor és 5 személy kényelmesen elfér benne. Akár ez is lehet. Egybként nem tudom hogy ki mennyire nézi vagy nem nézi. de az NCIS egyik részében chargerrel rohangálnak.