Matchbox Laser Wheels / Superfast Lasers LW-8 1962 Corvette Center Line

Nem tudom, hogy megfigyeltétek-e, de a hetvenes évek közepétől kezdve a kilencvenes évek elejéig a sci-fi és akciófilmekben a „nagyontudományos” dolgokban a csúcsalkatrész a lézer volt. A koherens fénysugár kivitte a kutyából a bolhát, átlátott a börtönfalon, és persze apró miszlikre robbantott bármit. Aztán a nyolcvanas években a „nagyontudományos” dolgok része lett a turbó is. A még „nagyontudományosabb” dolgokban pedig ezek után mi volt? Úgy van! Turbólézer!

Az 1987-es Matchbox katalógusban bukkan fel először egy Superfast Lasers nevű sorozat, 24 különböző, harsány színekre festett kisautóval. A modellek a standard 1-75 sorozatból származnak, zömében ugyanabból a modellévből, de olyan régi darabot is elővesznek, mint az MB-55 Mercury Police Car – óriási kedvencem amúgy – széles fényhidas verziója. Az autókban egy dolog közös, mindegyik kerekén egy csillogó, a CD-kre emlékeztető módon tükröző korongocska látható. A sorozatot abban az évben egy ovális autópálya és egy autókilövő egészíti ki. Az előbbi Laser Race Set néven fut a katalógusban, de rá már Lazer-t írnak – éljen a cégre oly jellemző szent következetesség! Az 1988-as katalógusban 30 darabosra bővül a flotta és bár a fejlécben még mindig Superfast Lasers logó látható, a szöveg már Superfast Laser Wheels-t említ – éljen a cégre oly… de ezt már mondtam. Ebben a katalógusban megjelenik egy újabb a Laser-ekhez szánt kilövő. 1989-ben már csak egyetlen oldalt szentelnek a sorozat autónak, az 1990-es katalógusban viszont már nyoma sincs az egésznek. Charlie Mack nemes egyszerűséggel egy kurta szót sem ejt a szériáról, úgyhogy nem tudok megerősítést találni arról, hogy ez a sorozat valóban ilyen rövid életű volt-e. Hogy mi ihlethette? Nos, a Sony 1982 végén dobja piacra az első CD-játszót Japánban és 1983 elején kezdi meg a forgalmazását az Egyesült Államokban és szerte a világban máshol. 1987-ben a technológia a csúcson van, mint az aktuális high-tech. Az első pár évben a technológia pusztán hanghordozó, az adathordozó szabvány 1985-ben jelenik meg, de ekkor még évekre vagyunk attól, hogy az első csak olvasó (ROM) meghajtónkat megvegyük a PC-nkbe. (Én konkrétan 1992-ben veszem meg az első ilyen cumómat és még akkor is piszok drága.) Csak találgatok, de el tudom képzelni, hogy valakinek az a remek ötlete támadt, hogy kifejleszti ezt a CD-kerekű sorozatot, merthogy a CD az olyan „nagyontudományos” dolog ám, bizony!

Nem vagyok különösebben nagy híve a sorozatnak, mert túlzottan is csicsásnak tartom, de amikor sikerült belefutnom egy dobozos darabba pont abból amit a legkevésbé csiricsárénak találtam – na jó, meg még pár másik nem dobozosba, amik viszont eléggé giccsesek – nem tudtam őket otthagyni. Egy másik, az MB-71 1962-es Corvette-re épülő, szintén spéci sorozatból való modell kapcsán már tárgyaltam, amit erről a legendás márka első generációjáról tudni érdemes, úgyhogy teljesen felesleges lenne ismételni magam – a különbséget meg látni kell. A sorozatban összesen öt olyan modell van, ami kétféle színváltozatban is létezik, ez az egyik. Képzeljétek el ugyanezt metálzöldben és akkor láttátok is az összes változatát – ha nem megy, akkor csak kattintsatok az előző linkre!

LW-8 Corvette. Pechemre ugyanolyan metálbarna mint a másik 62-es Corvette a gyűjteményemben.

Ezen a képen nagyon jól látszik a jobb hátsó keréken a "CD-tükröződés".

A belterében valaki szétlocsolt egy termosz krómfagyit.

Nincs olyan aprólékosan festve, mint a fentebb már linkelt Whales Project változat.

Ilyen dobozban árulták őket. Nem NRFB, de lehetne...

...csak vissza kéne ragasztani a doboz fülét.

Ez már az 1988-as katalógus, mind a harminc kisautóval.

Ez az autópálya már megvolt az előző évi katalógusban is...

...de a bal oldali kilövő ebben az évben bukkan fel először - és utóljára is egyben.

Matchbox MB-54 Command Vehicle

…avagy Változatok egy témára – Negyedik (utolsó) rész

Az MB-54 utolsó inkarnációjának az az érdekessége, hogy nem bukkan fel az 1-75 sorozatban a katalógusokban – pontosabban amik nekem megvannak, azokban nem szerepel. Egyetlen apró részletben tér el az MB-54 Airport Foam Pumpertől: a habágyú helyére egy forgatható antenna került. Az alvázuk is ugyanolyan és változatlanul Command Vehicle olvasható rajtuk. Persze a festések teljesen mások az antennás változaton, mint a tűzoltószer verzión. Bevallom, én könnyebben elhiszem, hogy a puttonyban ott hátul emberek ülnek, és mindenféle izgalmas küllemű műszert kezelnek, mintsem hogy ott folyadék lötyög – tudjátok, nagy bejárati ajtó oldalt, illetve hátsó ablak. Mint fentebb említettem én nem leltem nyomát katalógusban, úgyhogy nem vagyok egészen biztos abban, hogy ez az antennás verzió egyáltalán bekerült az 1-75 sorozatba. Ami nekem van belőle, az mind spéci sorozathoz, vagy valamilyen készlethez (Action Pack) tartozik.

A CY-204 szett már szerepelt e lapokon a Convoy CY-2 Rocket Transportere kapcsán. (Ha végre nekidurálom magam és foglalkozom az ebben is benne lévő helikopterrel, akkor az egész pakkot letudhatom.) A rajta lévő Space Shuttle Command Center felirat nagyon májer – kár hogy egy rakétakilövő mellé adják, de biztos arra is jó.

A két másik, khakizöld és fekete alapszínű változat egy Commando nevű speciális sorozat része. Érdekes, hogy ez a széria sem szerepel egyetlen katalógusomban sem, de a netről előásott információ szerint a sorozat 1989-ben lát napvilágot. Nagyjából 24 különböző jármű szerepel benne, mind valamilyen már létező Matchbox, katonai színekre festve. A széria két szemben álló erőt vonultat fel: a khakizöld alapszínű, piros „felségjelzést” viselők a „Strike Team” (kb. Csapásmérő Csoport), a fekete alapszínű, és sárga jelvényt hordozó járművek pedig a „Dagger Force” (Tőr Erő) fennhatósága alá esnek. Az előbbi csoporthoz tartozók közül van pár darabom, láthattatok már itt ilyen festéssel Convoy kamiont, harci helikoptert, illetve taktikai csapásmérő autómentőt. Amennyit én láttam a sorozatból az eBay-en, minimális átfedés van a két oldal járművei között, de a készítők szemlátomást úgy gondolták, hogy mindkettőnek szüksége van egy ilyen rádióskocsi-radarizére.

Nos, nem kérdés, hogy a Matchboxnál egy modell újrafelhasználásával és minimális módosításokkal összesen négy különböző modellt alkottak. Nem biztos, hogy ez elegáns dolog, de számos ilyet láttunk már a cég történetében - gondoljunk csak az 1-75 sorozat Peterbiltjeire. Lévén mindegyik így létrehozott modell tetszik, én megbocsátom nekik!

Ha valamelyikőtöknek van több információja az antennás MB-54-ről, például egy 1-75-szériás, dobozos verzióról készült kép, vagy a Commando sorozatról egy katalógusoldal, akkor ne habozzon megosztani a közzel, örömmel frissítem a postot!

Az egy tőről fakadó MB-54-ekről szóló postok:
MB-54 Mobile Home
MB-54 NASA Tracking Vehicle
MB-54 Airport Foam Pumper

MB-54 Command Vehicle. Az antenna a különbség a habágyúhoz képest, meg persze a festések.

Ezzel az ablakkal meg az oldalajtóval én sokkal könnyebben beveszm, hogy ez egy rádióskocsi, vagy valami önjáró radarállomás, mintsem hogy tűzoltószer.

Előtérben a Commando Strike Team festésű verzió.

A háttérben balra alló változatról látszik, hogy micsoda, jobbra meg a Dagger Force. A kép kedvéért tűzszünetet hírdettek.

A Dagger Force-nak több pénze volt festékre, az orrára és a tetejére is jutott.

A CY-204 szett már szerepelt itt.

Így festenek a Commando Strike Team járművek csomagolt állapotukban. A kép az internetről származik.

Matchbox MB-54 Airport Foam Pumper

…avagy Változatok egy témára – Harmadik rész

A harmadik a sorban az először az 1985-ös katalógusban megjelenő változatlanul MB-54, de már mint Airport Foam Unit. A keltezésük ezeknek is 1980-as. A hasonlóság akkor is magáért beszél, ha nem nézzük meg az alvázat. A Mobile Home oldal és tetőablakai eltűntek. Az ajtót „befalazták”, megmaradt ugyanolyannak, csak már fém, nem műanyag és persze nem is nyílik. Megmaradt azonban a hátsó ablak, amin keresztül belátni a testébe és amitől nekem mindig is nehezemre esett elhinni, hogy ott hátul az egy nagy folyadéktartály. A tetőn megmaradt a Mobile Home fém kitüremkedése középen – hajlamos vagyok a légkondicionáló hőcserélőjének gondolni azon. Nőtt neki két megkülönböztető jelzése a vezető munkahelye felett – népszerű nevén cicik – kicsit hátrább egy forgatható habágyú, mögötte meg két sziréna. Hipp-hopp, máris kész a reptéri haboltószer. Ami pedig az alvázat illeti: az én példányaimon műanyagra cserélték az Mobile Home-éra nagyon hasonlító alvázat, ami még az ajtó nyitómechanizmusának a helye is megvan, de már Command Center felirat olvasható rajta. Azt gondolom a második MB-54-ről származhat, de nem így van, lévén azon NASA Tracking Vehicle van alul.

Az Airport Foam Unit egészen az 1990-es katalógusig szerepel a Matchbox kiadványokban, míg 1991-ben átadja a helyét egy versenyautónak, de ebben az időszakban létezett egy negyedik MB-54 változat is, ami egyik katalógusban sem bukkan fel a (ROW) 1-75 sorozatban.

Folytatása következik!

Ezek is MB-54-ek csak már Airport Foam Pumper-nek hívják őket.

A hasonlóság letagadhatatlan az előddel. Amúgy ezek az első tűzoltószerek a blogon!

Ez az ablak a hátulján... Ilyen nincs semmilyen tartályon!

Változatok ugyanarra. A sárgáról hiányzik egy sziréna.

Felfedezitek a két piros közti egyetlen, apró különbséget?

Az egyik "piroska" a Pan Am G10 Action Pack-ből...

...a másik piroska meg G11 Lufthansa Action Pack-ből származik. A többi bennük lévő járműre is sor kerül majd idővel.

Matchbox MB-54 Mobile Home

…avagy Változatok egy témára - Első rész

Ha létezne egy tízes skála, amin pontoznom kéne, hogy mely modellek állnak a legközelebb a szívemhez, akkor biztos, hogy az én listámon olyan modellek állnának az előkelőbb helyeken, melyek mások listáin bizonyosan inkább a „futottak még” régióban tanyáznak.

Az alvázán 1980-as keltezést viselő, de szokás szerint először az 1981-es katalógusban szereplő MB-54 Mobile Home pont ilyen. Erős a gyanúm, hogy ez a lakóbusz eredetileg Winnebago-nak indulhatott, vagy a tervezője nézegette túl sokáig az amerikai, lakóbuszokat építő cég termékeit, mert a modell gyanúsan emlékeztet a cég 80-as évekből való termékeire. Különösen a katalógusfotón szereplő, barna csíkokkal díszített verzió hajaz a kortárs Winnebago-k színvilágára. Szeretem a modell olyan apró részleteit, hogy a szélvédő, az oldalsó, hátsó és tetőablakok szabad betekintést nyújtanak a minimális bútorzattal, de berendezett belső térre. Mi több, az egyik oldalán valóban nyitható ajtót találunk. A fém alvázba süllyesztett résen keresztül elérhető az ajtó nyitó kallantyúja, amit még recéztek is. Fogunk mi mostanában ilyen részletesen kialakított, működő részletekkel ellátott Matchboxot látni? (Költői kérdés volt.) A fém alváz hordozta kerekek azonban egyáltalán nem rúgóznak, a tengelyek teljesen merevek.

Charlie Mack összesen 13 verziót jegyez a Mobile Home-ból, ami a különböző alkatrészek színárnyalatainak változataiból jön össze, de a látható lényeg, a felépítmény vagy hófehér, vagy krémszínű és vagy vannak rajta csíkok, vagy sem. (Amit a képeken láttok, az két tökéletesen egyforma, hófehér verzió és mivel tényleg teljesen azonosak, innentől az egyik be is költözik a használtautó-kereskedésbe. Már el is kelt.)

MB-54 Mobile Home 1981-ből.

Jó, beismerem, pont annyira izgalmas mint egy féltégla, de nekem tetszik.

Az 1:114 arányú modellen nyitható az ajtó.

Az ablakok teljes betekintést nyújtanak...

... a nem túl részletesen, de...

...ebben a méretarányban teljesen elfogadható kidolgozottságú...

...belső térre.

1980-as évjáratú, Winnebago Chieftain lakóbusz.

Határozottan hasonlít rá a Matchbox, nem?

Matchbox MB-09 Chevrolet Corvette ZR1

Pár hete megvettem életem első Hot Wheels kisautóját. El kell szomorítsam azokat, akik most valami jó kis Hot Wheels vs. Matchbox flame-et várnak, mert nem fognak ilyet olvasni. Egyszerűen arról van szó, hogy nekem a Hot Wheels gyerekként kimaradt, nem köt hozzá semmi. Mindig megnézem őket a hipermarketek polcain és konstatálom, hogy oda is beütött a csicsakorszak, egy csomó modelljüket agyonvágják ocsmány festéssel, bling-bling diszkófelnkikkel és idétlen ültetéssel, ugyanakkor számos olyan modell van a kínálatban, ami beindítja a nyálelválasztásom. Viszont az anyagi és tárolási korlátok miatt mindig ismételni kell magamnak a boltban állva, hogy „nem veszünk Hot Wheels-t!” Most mégis megszegtem ezt a szabályt, mert a Mattel mindkét kisautómárkájában megjelent ugyanaz a jármű és fúrta az oldalam, hogy mennyire plagizál a cég saját magától.

A Corvette legenda kezdeteiről már értekeztem az első generáció utolsó modellévében megjelent változat kapcsán. Hogy jó nagyot ugorjunk időben, rögvest az aktuális Corvette generáció, 2009-es modellévben debütáló csúcsmodelljére váltunk, a ZR1-re. (Egy kis háttérinfó: az amerikai autógyártók modellévei nincsenek összhangban a naptári évvel. Tehát a 2009-es modellév 2008 harmadik negyedévében kezdődik csakúgy, mint az amerikai pénzügyi év is, de ennek miértjeibe ne menjünk bele, egyrészt unalmas, másrészt számunkra érdektelen is.) A Corvette generációit egyszerűen különbözteti meg a szakzsargon, az első, 1953-1962 között gyártott széria a C1, az éppen aktuális, 2005-től gyártott a C6. Állítólag 2012-ben várható majd az új, C7 széria, szóval a C6 még pár évig velünk marad. A Corvette-nek mindig megvolt az a vonzó tulajdonsága, hogy a konkurens sport és szupersport autókhoz képest olcsóbb volt, miközben azokkal teljes mértékben vetekedő teljesítményt és szolgáltatást nyújtott. Persze, egy hétköznapi autó árától messze északra tanyázott a szám a Corvette árcetlijén, de még mindig közelebb hozzá, mint a konkurensekén. Az évek során a különböző generációkon belül kialakított speciális kiadások alaposan el tudtak rugaszkodni ettől az alapelvtől. Az alap Corvette-ek is bőségesen elegendő teljesítményt nyújtanak ahhoz, hogy a tulajdonosuk kinyírja magát bennük és komoly károkat okozzanak a környezetükben is. 2005-ben az első C6 a hatliteres, LS2-es V8-as motorral 400 pacit produkált, a 2008-as modellévre megkapta az LS3-as, 6,2 literes, 430 lovas V8-ast. Jelenleg ennek a szörnynek az alapváltozatát 49 415 amerikai dollárra taksálja a GM. 2006-ban debütál a Z06, ami megkapja az LS7 kódnevű, 7008 köbcentis, 505 lóerős small block V8-at – small, muhahahahahahahahaha. A Z06 nem csupán motorikusan tér el az alap C6-tól, számos elemét könnyű, ugyanakkor nagy szilárdságú anyagokra cserélték, alumíniumra, magnézium ötvözetekre, titániumra, de bevetettek szénszálas műanyagot is. Ennek következtében az autó jelentősen könnyebb lett, mint az alap C6. A különleges anyagok okán is egy pöttyet drágább lett: az alapkivitelű Z06-ra 77 520 dolláros végfelhasználói árat javasol a GM – bár gyanítom most a válság okán ebből lehet alkudni a kereskedőnél.

Ezzel el is érkeztünk a General Motors által jelenleg kínált csúcs Corvette-hez, mai szeánszunk tárgyához a ZR1-hez. Ebben az LS9 kódnevű, 6,2 literes alumínium V8-as dolgozik, melyet megfejeltek egy Eaton-kompresszorral. Így hivatalosan 638 lóerőt présel ki magából. A ZR1-es ugyan nehezebbre sikerült – a kompresszor miatt –, mint a Z06 és a súlyelosztása is változott, 52-48 százalékos megoszlással lett orrnehéz, ami azért még mindig nagyon közel áll a tökéletes 50-50 százalékos eloszláshoz, kapott pár olyan fejlesztést, amitől a műértők hajlamosak hosszú nyálcsíkot húzni maguk után, mint egy felturbózott csiga. A karosszériaelemek szénszál-erősítésű műanyagokra cserélődtek és némelyik új is a külsőre tejesen azonos alap C6 és ZR1-hez képest. Köztük van az orron lévő, bokalemetsző spoiler, kompresszort megmutató, ablakos motorháztető – ami szerintem állati gagyi. Sokkal érdekesebb az elektromágneses elven működő aktív, szabályozható felfüggesztés, vagy az opcionális, kerámia fékek. Ezektől a csecsebecséktől az ár is elindult a csillagok felé, az alap ZR1 106 520 zöldhasút kóstál, több mint dupláját annak amennyit a C6-ért kérnek. A ZR1 olyan szuper-sportautókkal konkurál, mint a Porsche GT3 (javasolt végfelhasználói ár: 107 500 – 124 900 dollár), a Lamborghini Murcielago (369 200 dollár), vagy a Ferrari 599 GTB (264 034 – 273 845 dollár).

A 2008-as modellév végén jelenik meg az MB-09 Corvette ZR1, ezért látható a sokat mondó leponyvázott kép a katalógusban. Erős a gyanúm, hogy ez később változni fog, de jelenleg két színverzióról tudunk, az alábbi képeken is látható sötétkékről és egy mélyvörösről, mely utóbbi még csak az Egyesült Államokban kapható. A Hot Wheels verzió megjelenéséről mit sem tudok, és lévén nem kívánok rendszert csinálni a Hot Wheels vásárlásokból, talán megbocsátható nekem, hogy nem ástam bele magam a megjelenés mikorjába és hogyanjába. (Ismételném magam, nem Commodore vs. Sinclair, Fradi vs. Újpest, Japánautós vs. Németautós utálkozásról van szó, egyszerűen nincs pénzem és helyem a Hot Wheels-ek felhalmozására. Egy-egy elcsábulás belefér, de ennyi.) Egyetlen dolog vezetett a vásárlásnál, kíváncsi voltam, hogy eltérő modellek-e a méretarányban megegyező, ugyanannál a tulajdonosnál – Mattel – lévő két márkánál vannak-e átfedések. Nos, a két ZR1-et elnézve egyértelműen kijelenthetjük: A kettőnek semmi köze egymáshoz. Mindkét verziónak vannak erényei és gyengéi, de úgy érzem, hogy mindkettő hozza azt, amit ebben a méretarányban elvárhatunk. Az orr szerintem a Matchboxon sikerült jobban, a kerekek viszont egyiken sincsenek köszönő viszonyban sem azokkal, amelyek az eredeti ZR1-ről készült fotókon láthatóak. A Matchboxé jobban emlékeztet ezekre a vékonyküllős felnikre, de a hangsúly az „emlékeztet” szócskán van. Oldalról és felülről szemlélve őket, szerintem mindkettő rendben van, de a Matchbox a visszapillantó tükrökkel orrhosszal nyeri ezt a számot. Hátulról viszont a Hot Wheels a nyerő a jobban látható kipufogóvégekkel és tolatólámpákkal. Hogy nektek melyik tetszik jobban, arról kifejezhetitek a véleményeteket a szavazás segítségével is.

Matchbox MB-09 Corvette ZR1 balról, Hot Wheels '09 Corvette ZR1 jobbról. Elölről nekem a Matchbox tetszik jobban. Már ebből a szögből is jól látszik, hogy a két modell különböző.

A Hot Wheels-en jobban látszanak a kipufogóvégek és a tolatólámpák. A Hot Wheels-en a rendszámtábla tartónak álcázott fül rögzíti az alvázat a karosszériához. Újabb árulkodó jel, hogy két különböző modellel van dolgunk.

A Matchboxnak vannak tükrei és jobban emlékeztetnek a kerekei az eredeti felnijeire.

A Matchboxból az USÁ-ban már van piros is. A Hot Wheels színváltozatairól mit sem tudok.

Tulajdonképpen mindkét verzió tetszetős. A motorháztető ablaka is eltérő méretű. Ezen a Matchboxon öntéshibás ez a részlet.

Az alvázuk is teljesen különböző.

MB-09 Corvette ZR1 NRFB.

Hot Wheels '09 Corvette ZR1 NRFB. Bocs a pocsék képért.

Ilyen az eredeti ZR1 hátulról-oldalról...

...illetve előről-oldalról.

Matchbox DAF XF95 Space Cab spotting

Az amerikai eBay-en már megjelentek az idei MB-54 különböző változatai. Látott már valaki itthon üzletben ilyet?

Egy ezüst színű változat. Hasonló van az idei katalógusban is. Tetszenek ezek a kerek!

Erre a színre mondja MC cimborám, hogy "pörköltmetálzaft színű".

Ez a lila, azon túl, hogy kimondottan ocsmány, legalább eltűnteti a feliratokat. Gyanúsak ezek nekem, hogy utólag lettek átfestve.

Matchbox FS001/WR002 White Rose Ford F-800 Delivery Van

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy White Rose nevű cég. Hogy nekik mi a közük a Matchboxokhoz és annak, hogy a gyűjtők mit tekintenek eredeti, teljes értékű Matchboxnak mi köze van a logikához, azt már megénekeltem régebben vala. Mivel nem szeretném magam ismételni és egyébként is lusta vagyok, tessenek kedves lenni felkeresni az előbbi linket – egyébként is lekattintás lotyó lettem, ha átkattintotok, nő a page view. (A page view egy olyan dolog, mint az uborkakonzerv, csak nem visel kalapot.) Mint a cirkalmas bevezetőből is sejthető, most bizony egy White Rose kiadású holmi fog következni, ami több szempontból is különleges – például, mert ez sohasem jelent meg az 1-75 sorozatban és mégis Matchbox.

A Matchbox Memories hűséges látogatói már találkozhattak e lapokon olyan Matchboxokkal, melyekről csak onnan lehet tudni, hogy Matchboxok, hogy a dobozukra rá volt téve a jól ismert logó – már amelyikre – de soha meg nem jelentek semmilyen hivatalos Matchbox sorozatban, de a cég gyártotta őket külsős megrendelőknek. (Azért mondom, hogy „találkozhattak”, mert bár Ikarus 256 kolléga készített róluk postot, én lelkesen linkeltem a WR története kapcsán, aki meg azt elolvasta, az volt olyan jó és átkattintott. Ugye?) Az amerikai Ford, F-sorozatú teherautóinak legnagyobbika az F-800-as is így került fel a palettára. Nehéz magáról a teherautóról mondani bármit azon túl, hogy a legnagyobb igásló kamionon innen a kék oválisos márka kínálatában, illetve pillanatnyilag a múltidő használata a helyes, mert ahogy elnézem, jelenleg a legnagyobb a sorozatban az F-750. A Fordnál az F-betű utáni szám a jármű legnagyobb össztömegére utal, a 800-as sorozatnál ez 20 – 22000 font, azaz 9-10 tonna.

Charlie Mack 1995-re datálja ezt a darabot, de erről az én példányom mit sem tud, 1997-es keltezés olvasható az alján. A modell különlegessége, hogy gumi kerekei vannak és egészen minimális műanyagot használtak az elkészítésekor, mind az alváz, mind a felépítmény, mind a fel és becsúsztatható raktérajtó ajtó fémből készült! Ebből kifolyólag az F-800-as nehéz, 133 gramm. (Csak összehasonlításul: egy Convoy, CY-3 Double Container Truck 159 gramm.) Azon túl, hogy nehéz, az F-800-as nagy is, a méretaránya 1:70. Tehát már majdnem arányos az 1-75 sorozat autóinak 1:60 körüli kicsinyítéséhez, szóval az 1-75 teherautóknak és a Convoyoknak is valami ilyesmi méretűeknek kellene lenniük, pontosabban egy picikét nagyobbaknak. Érdekes, hogy a rajta lévő kerekek ugyan azonos szélességűek, a hátsóakat úgy öntötték, hogy középen ellátták egy vájattal, ami a dupla kerekeket hivatott imitálni, de az elsőket nem, azok teljes szélességűek. Ez a festés az Egyesült Államok, Pennsylvania államában található York County (York megye) megalapításának kétszázötvenedik évfordulójára készült. Számomra egészen döbbenetes, hogy valakinek ilyen típusú mörcsöndájzing pattanjon ki a fejéből egy ilyen alkalomra! Nem mintha elítélném, csak látni kell a kulturális különbségeket, ha meg jobban belegondolok a dög nagy teherautó és a Ford is igazán amerikai dolog.

Tulajdonképpen elégedett vagyok az F-800-as kidolgozottságával. Valamilyen valódit idéző festés – mondjuk Penske színekben –, két visszapillantó tükör és kifestett magasság és szélességjelző lámpák a puttonyon is, máris kész a Collectibles minőségű modell, nem?

White Rose Ford F-800 delivery van. 1:70 méretarányban már majdnem arányos az 1-75 sorozathoz.

Szinte minden porcikája fémből készült...

...még a feltolható raktérajtó is!

Eszetekbe jutna ilyesmit készíttetni mondjuk egy városalapítás évfordulóját megünnepelendő?

Még a tetejére is jutott felirat.

Ilyen dobozban lakik.

Amit 1999-ben fontosnak tartottak elmondani a megyéről, az olvasható a hátoldalon.

Matchbox MB-33 Ford Zephyr 6 Mark III.

Érdekesnek találom az 1950-1970-es évek brit autóit, mert ha nem is különlegesek, de mindenképpen egzotikusak, kevéssé ismertek errefelé, Európa keleti végein. Némelyiknek nem is készül balkormányos verziója, úgyhogy őszintén rá tudok csodálkozni, ha látok egyet, főleg hogy érdekesen elegyítik a korszak amerikai és európai stílusjegyeit. (Pont ezért nem bocsátom meg azt a felgyújtott Morris Marinát a Top Gear tizenkettedik szezon hatodik epizódjában.) Leginkább a Regular Wheel modellek sarkallnak a kutatásra, hiszen valamifajta alapinformáció hiányában azt sem tudom, hogy mit keressek.

1962 és 1966 között gyártotta a brit Ford a Zephyr 6 Mark III-at. Csomagoljuk ki ezt a hosszú nevet! A Zephyr sorozat 1950 és 1972 között készült Angliában. A Mark III-ról – vagy röviden Mk. III. – az a hír járta, hogy a leghosszabb gyártás előtti tesztelésnek alávetett brit autó és így igencsak robusztusra és megbízhatóra sikeredett. Mentes volt az első sorozat felfüggesztési és a második széria sebességváltó problémáitól. A Zephyr Mark III-ak váltóinak minden fokozata szinkronizált volt és ha a nevükben 4-es szerepelt, akkor egy 1703 köbcentis négyhengeres motor dolgozott bennük, ha 6-os, akkor egy 2533 köbcentis, 106 lóerős soros hatos. A Zephyr abba a kategóriába esik, amit a tengerentúlon „full size car” névvel illetnek – európai mércével meg egyértelműen nagy dög, 4591 mm hosszú, 1759 mm széles, 1454 mm magas. A két verzióból – melyek kívülről a hűtőrács kialakításában térnek el, a hathengeresé lényegesen szebb – összesen 212 066 darab készül és meglepő módon majdnem ugyanannyi a két verzióból, a négyhengeresből csak 1554-darabbal fogy több. Gyártanak balkormányos verziót is az autóból, tehát exportálják a szigetországon kívülre is.

Charlie Mack és Areh szerint is 1963-ban jelenik meg a hosszú nevű Ford a Matchbox kínálatában. A Matchboxnál régi hagyomány lehet az autók neveinek rosszul és/vagy össze-vissza írása. Az autón az alvázon Ford Zephyr 6 van, a D-típusú Regular Wheel dobozon – amiről majd Lesney Nielsen kolléga úgyis mint minden RW Pontifex Maximusa elmondja, hogy mennyire gyakori vagy sem – Ford Zephyr III áll, a katalógusokban meg nemes egyszerűséggel, mint Ford Zephyr szerepel. Areh és a rendelkezésemre álló – szkennelt – katalógusok tanulsága szerint is 1968-ig gyártják a négyajtós apróságot, mikor is az 1:71 méretarányú, 64 milliméter hosszú apróság átadja a helyét a kétség kívül lényegesen izgalmasabb Lambó Miurának. A Zephyrt összesen két színben, kékben és zöldben – lásd mellékelt képeket – készítette a cég, bár mindkettőből létezik világosabb árnyalat is. Ezeken kívül eltérőek még a kerekek színei – létezik ezüst, szürke és fekete műanyag kerekekkel – de a világosabb verziók csak fekete kerékkel láttak napvilágot. Az aprósággal több mint elégedett vagyok, nagyon apró részleteket is – a csomagtér tetején a Zephyr 6 felirat, az orr két oldalán a két kiálló index – kialakítottak rajta. A hűtőrácsot és a fényszórókat "krómszínűre" festették, a fém alvázból áll ki a szintén fém (!) vonóhorog, a kerekek pedig meglepően jól rugóznak. Charlie 15-50 dollár közé teszi a Zephyr értékét, ami ha igaz, akkor nekem nagy mázlim volt vele.

Aláírom, hogy nem a legizgalmasabb autó a világon, de nagyon szépen kimunkált modellje egy olyan járműnek, ami a mi környékünkön igencsak ritka.

MB-33 Ford Zephyr 6 Mark III - bár így, helyesen sohasem sikerült a Matchboxnál leírni a nevét

A hátulján még a típusjelzést is kidolgozták

A vonóhorog fém, a kerekek rugóznak

Ebből a szögből engem kifejezetten a fecskefarkú Moszkvicsra emlékeztet

D-típusú, Regular Wheel dobozban lakik

Ilyen az eredeti