Ebben a bejegyzésben egy olyan C4-est láthattok, ami még a Maisto, MC Toy korszakában született, annyira nem mai öntvény!
C4
Tavaly
szeptemberben írtunk
először a Chevy Corvette negyedik generációjáról, aminek
legfőbb oka az volt, hogy akkoriban publikált az azóta sajnos
hibernációs álomba merült Youtube csatornáján Bolla György egy
kitűnő anyagot róla. Azt
követően cirka egy hónappal később birizgáltuk csak a témát,
pedig akad még a tarsolyomban C4-es különböző gyártóktól –
mint a mostani mellékelt ábra is mutatja. A fenti linkekkel az
előzmények letudva, mint ahogy Pósalaki Bácsi mondaná:
„Ugorgyunk!”
Corvette Kínaiul
Hej,
daliás idők, amikor olyanokat írtam e lapokon a Matchbox
csőlátásom múlásakor, hogy érdemes a kínai gyártókra
figyelni, mert előbb-utóbb olyanokat fogunk látni tőlük, ami
fejtörést okozhat a pedigrés márkáknak! Pontosan az olyanokra
gondoltam, mint ez a Corvette is.
Ha letakarnánk a márkajelzést és a kerekeket is – merthogy ezek tényleg nagyon matchboxosak –, nehéz lenne megmondani, hogy kinek a termékét látjuk! Az erények nyilvánvalóak, a gyengeségek is – a beltéren lett volna még bőven mit dolgozni. A dekor akár Hot Wheels is lehetne, szóval jó ez feleim ahogy van!
Az, hogy a „Matchbox Copy” gúnynév
ez esetben indokolt-e majd egy másik postból fog kiderülni –
ígérem ezúttal – hamarosan!
"Diszkrét" Corvette embléma a motorházfedélen. Akár Hot Wheels is lehetne!
A kerekek egy inci-fincit matchboxosak, nem véletlenül volt a Maisto elődmárkájának gúnyneve az, ami.
Megkockáztatom, hogy egyáltalán nem rossz! Sőt!
A beltéren még bőven lehetett volna dolgozni!
Ilyen elnagyolt beltereket a pedigrésebb márkák is képesek elkövetni már jóideje.
Ú, az a kormánykerék...
A szélvédő kialakítására megadom a maximális pontszámot!
Akár a Hot Wheels is a nevére vehetné... Ja, ezt már mondtam.
%20Convertible_01.jpg)
%20Convertible_02.jpg)
%20Convertible_03.jpg)
%20Convertible_04.jpg)
%20Convertible_05.jpg)
%20Convertible_06.jpg)
%20Convertible_07.jpg)
%20Convertible_08.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése