2026/03/19

Majorette Volvo Construction Pack 1/4 - Volvo L350H homlokrakodó

A történelem ismétli önmagát: Megvettem egy újabb Majorette 4-es pakkot, amiből igazából csak egyetlen jármű érdekelt. Bitang jó, tematikus játékszer-gyűjtemény amúgy és ennek felismerése bejegyzés sorozatot szült.

A közelmúltban jobb volt a helyzet, mert négyből három volt az arány egy másik, zseniális csomagban – na, jó három és fél – de itt szó szerint csak egy érdekel a négyből. Ugyanazt a hibát követtem el, csak azt szereltem ki belőle – szó szerint, mert úgy vannak rögzítve, hogy ugyanúgy ebbe a szépséges, dioráma-szerű dobozba, ha az életem múlna rajta, akkor sem tudnám őket visszatenni – amit vitrinbe akarok tenni. Ezért a maradék háromról gyalázatosan rossz fotókat tudtam csak készíteni. Ezt ellensúlyozandó külső segítséget is igénybe veszek, mások által készített YouTube videókat is elhelyeztem a postokban. Közben felismertem, hogy bár számomra érdektelenek, bitang jó játékszerek, amik több figyelmet érdemelnek!


A pakk tartalma. Én borzasztóan rossz képeket csináltam róluk, ezért ékeskedem idegen tollakkal. A Majorette alapos munkát végzett sajtófotó téren - isten tartsa meg a jó szokásukat -, ezért könnyű dolgom van. (A fenti két fotó - nyilván: Majorette)

Ezért úgy döntöttem, hogy a rendes, heti három bejegyzés ügymeneten kívül, afféle extra tartalomként, back-to-back, egymást követő bejegyzésekben alaposabb munkát végzek a feldolgozásukkal. Teszem ezt azért is, mert tudom, hogy sokatoknak ezek a holmik unalmasak. Ez, az első rész a csomagról szól úgy általában és az első munkagépről. A végére hagyom a legjobbat, amiről már egész biztosan kitaláltátok, hogy melyik lehet.

Nyilas Misi pakkot vett magának
Legalább három éve annak, hogy a Majorette piacra dobta ezt a tematikus pakkot, amit ők Construction-nek, azaz építkezésnek hív. Nos, ez szerintem erősen sántít, inkább külszíni fejtés lenne a helyes, de az Opencast/Surface mining valami olyasmi, amitől Gréta bizonyosan rohamot kap. A homlokrakodó, exkavátor, dömper olyasmi, amit még csak-csak látunk egy nagyobb épület alapjának kiásásakor, de bányadömpert bizonyosan nem.

Az eredeti doboz dekor. Ez bizony külszíni fejtés, csak hát jön Gréta és még képes beájulni miatta, pedig ő is szeret kőházban lakni. (Fotó: Majorette)

A sajtófotó is "homokbányában készült". (Fotómontázs: Majorette)

Ezt felismerve a doboz dekorját valamikor a közelmúltban megváltoztatták, a külszíni fejtés háttérből egyértelműen giga-építkezés lett. Tízet teszek egy ellen, hogy marketingesek keze van a dologban!

Ez pedig már az új doboz dekor, az új Majorette logóval. Kivételesen ez nekem pont annyira tetszik mint a régi, a francia tirkolor klassz tisztelgés a cég múltja előtt. Na igen, ez már építkezés! (Kép: Majorette)

Érdekes, hogy abban az időben, amikor a Majorette kínálatában felbukkantak a Volvo munkagépek és nem mellesleg teherautók is, akkor másik gyártóknál is felbukkantak ezek feldolgozásai. Abban a méretarányban ami engem (minket?) érdekel a Maisto alkot még, de egyrészt ezek viszonylag ritkák itthon, másrészt úgy láttam, hogy ár-érték arányban a Majorette jobb.

Volvo Wheel Loader L350H
Nagyon könnyű dolgom van, mert a Majorette a szettről zseniális sajtófotókat publikált, melyek közül az egyiken a pontos típusjelzések is fel vannak tüntetve. Lélekben teljesen elengedtem, hogy én valamiféle tesztet találok bárhol is. Azt meg aztán végképp, hogy én okoskodok össze róluk valamit, mert ahogy Fülig Jimmy mondta, „késelésért vállalom a felelősséget, műtétért nem”. Személy-, meg teherautó paramétereket csak-csak képes vagyok értelmes mondatokká összerakni magamtól is, de munkagépekről azt sem tudom hová nézzek! Ekkor fedeztem fel, hogy a Volvo bizony nem titkolja a termékei tulajdonságait, mindről találtam katalógust. Ezt láthatjátok rögvest alább! Kicsit több benne az adat, mint egy személyautó katalógusában.
























Tudom, hogy túlzás ez a katalógus ide, de valamivel ellenpontoznom kell, hogy fogalmatlan vagyok homlokrakodó ügyekben.

Gyerekkorunk játék-munkagépeinél természetes volt, hogy a kritikus alkatrészek mozgathatóak. Ma már annyira nem az, hogy az ilyenfajta featúra külön említést és külön – drágább – sorozatot érdemel bizonyos gyártóknál – rád nézek, Mattel fiam! A Majorette nem csinál ilyet, egyszerűen csak megcsinálja őket mozgatható részletekkel felszereltre. Az L350H homlokrakodónak nem csak a karjai mozgathatóak, mint a fentebb citált Matchboxnak, de a kanala is! Az ilyenek miatt gondolom valamiről, hogy remek játékszer!

Folytatás a következő postban - Volvo A60H bányadömper (holnap)

Az benne a klassz, hogy nem csak a karja, de a kanala is mozgatható.

Mondjuk ez a mozgathatóság featúra, na ez pont nem jelenik meg az én fotóimon! A fentebb látható sajtófotókon azonban igen.

Szép, részletes és festék is van rajta ahol kell.

A Majorette a Volvo FMX nyerges szerelvényeit változatos rakományokkal is piacra dobta. Mindegyik jó játékszer, de én a low bed-et (is) kihagytam, mert az én ízlésemnek már túl műanyag. Viszont kihasználta azt a ziccert, amit a Matchbox az ős-Convoyoknál jobbára kihagyott: Készített munkagépet szállító verziót. Történetesen pont ilyen homlokrakodót mellékeltek hozzá, amit a fenti videó alaposan bemutat - úgyhogy két legyet is ütök vele egy csapásra!

Nincsenek megjegyzések: