A Matchbox 2019-ben debütáló, 23 ablakos Volkswagen kisbuszát már ismerhetitek innen is, hiszen tavaly már mutattam nektek. Amit most láttok, az az azt követő darab, vagyis a 2020-as Superfast 15 darabból álló sorának, a negyedi tagjaként megjelent változat. Ez után már csak a 2024-es Moving Parts sorozatban bukkan fel, mint Super Chase modell, vagyis ne nagyon számítsatok rá, hogy azt is meg fogom majd mutatni nektek.
Amíg a premierfestése egy teljesen gyári kivitelt mintáz, addig ez a fekete-bézs kombináció már egy kicsit módosított változat. Mindkét oldalán hosszan végigfut egy fonott minta sor, illetve a béke logó sem maradt le az oldalairól. A bal oldalán látható még két virág is, ami a nyitható ajtók miatt a túloldalra már nem fért oda, helyette viszont az autó hátulján találtak neki helyet. A narancs-kék dekoráció lehet kicsit megosztó, de szerintem összességében egy elég tetszetős darab lett ez amihez jól passzolnak a választott krómfelnik is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése