2021/08/02

Matchbox Power Lifters - Stingray és White Heat

Joe nemrég tett említést a "Médiatámogató" rovatban, a Játékok a polcról blogról, azon belül is "Top 10 - Matchbox termékvonal, ami újítani próbált" című postra helyezve a hangsúlyt. Egy nagyon jó téma, szépen megírva, aki eddig nem olvasta el az pótolja, szerintem nem fog csalódni benne. Őszintén bevallom kicsit le is szúrtam magunkat, hogy nekünk ez így nem jutott az eszünkbe. Mondhatnám nagyképűen, hogy semmi újdonság nem volt benne, hiszen nekem is vannak katalógusaim, amiket néha szoktam is nézegetni, de néhány termékvonalon ez idáig egyszerűen átsiklottam. A róluk való olvasás után döbbentem csak rá, hogy valóban ott vannak a katalógusokban.

Saját szemszögemből pár szóban a tíz - néhol összevont - érintett termék vonal:

  • Trick Shifters - Ez nem volt újdonság, párszor megfordult a fejemben, hogy kíváncsiságból veszek egyet, volt is már a kezemben, de végül lemondtam róla.
  • Cargantua - Na, ez teljesen meglepett, erősen rácsodálkoztam, hogy ez eddig fel sem tűnt.
  • Lazertronic/ Light & Sound: Joe révén nem volt ismeretlen számomra, mutatott is régebben jó pár ilyen Matchboxot.
  • Road Blasters - Az első témakör, aminek egyik tagjával rendelkeztem is, mi meghagytuk egybeírva a nevét.
  • Power Lifters / Turbo 2 - Ugyan a címben csak kettő témakör lett írva, de igazából hármat érint:
    • Power Lifters - A katalógus kép meg van előttem, hogy láttam, de meg se néztem, hogy mit takar. Pedig ott figyel benne két Porsche 935-ös is...
    • Turbo Specials - Életem első blogos bejegyzése pont ebben a témában született.
    • Turbo 2 - Mivel itt is van Porsche 935, ezért azokból akad is itthon, a pirosat itt mutattam.
  • Lock Ups / Burnin Key Cars /Thunder Machines/ Alarm Car    
    •  Lock Ups - Ez is a láttam, de nem néztem tipikus esete, most legalább rögzült bennem.
    • Burnin Key Cars/Thunder Machines - Ez a témakör megint kétfelé bontható, mindkettőt érintettük már mi is. Ez a két kör a Matchbox saját és a Kidco-tól átvett kulcsos kisautók.
    • Alarm Car - Jó, legyen, elárulom: a kék Porsche 959-es meg van, de még nem mutattam.

  • Super Color Changers - Az ott szereplő bontatlan Porsche 959-es az én fotóm :-) Amúgy mostanában vannak/voltak ilyen Matchboxok, műanyag karosszériával és fém alvázzal.
  • Connectables - No, ebből van itt bőven, szeretjük mi is. Hátrahúzós és Micro kivitelt is láthattok a linkre kattintva.
  • Graffic - Vagy Graffix, mindkét néven futott.
  • Hot Foot Racers - Ha láttam is, szerintem az agyam tiltakozott a látottak befogadására és minden apró morzsáját törölte. A lomtárból is. Borzasztó, felejtsük is el, hogy ilyen is volt.

Mivel gondolom a post címét mindenki elolvasta, így szerintem nem nehéz kitalálni, hogy Tota12 írása adta a löketet, hogy az eddig nálunk ismeretlen Power Lifters sorozatról írjak. Ahogy pár sorral fentebb is írtam, ekkor tudatosult bennem, hogy ez létezett. A katalógusképen most egyből kiszúrtam két Porsche 935-öst is, így egyből rákerestem, hogy egyáltalán létezik-e még ez manapság. Nos, mint láthatjátok igen, be lehet szerezni, de hatalmas kínálat azért nincs. Nekem szerencsém volt, mert ugyanonnan sikerült megrendelnem mindkét változatot, ráadásul bontatlan állapotban. Ez utóbbi kicsit sajnálatos is, mert bár én a "mindent bontsunk ki" elv híve vagyok, manapság többször kerül olyan a birtokomba, amit egyszerűen nincs szívem kibontani. Ez is ezek közé tartozik, nagyon szívesen megtapiznám, kibontanám, de egyúttal sajnálnám is rendeltetés szerűen használni - mert "egy műanyag kacat" szintjére süllyedne. Ráadásul helyem sem nagyon van hozzá, hogy rendesen kifussa magát. Gyerekként is ez volt a fő gondom, a Turbo Specials-höz hogy nem volt akkora szabad parketta felület a házban, hogy rendesen lehetett volna vele játszani. A Turbo 2-őt is a munkahelyemen videóztam le anno és ott is kellett egy szivacsot tennem a falhoz. Szerintem öt méter minimum kell neki, de az se baj ha ez a táv valahol az öt és a tíz között van inkább.

Szóval ott tartottam, hogy a post olvasása után nem sokkal megrendeltem minkét Porschét - mindegyik modell- és színvariáció külön fantázianév alatt szerepel -, majd legnagyobb meglepetésemre szinte pár nap múlva már kézbe is vehettem őket. Első blikkre arra gondoltam, hogy ez ilyen nagy? Képekről ítélve arra gondoltam, hogy a Turbo 2 sorozatot gondolták csak kicsit tovább és ezért maradt is az 1:64 körüli méretarány. Ebből az elképzelésemből adódóan jött a második meglepő dolog, hogy ez teljesen műanyag. Erre mondjuk számíthattam, hiszen a kétsebességes hátrahúzós motorban rejlő erőt szeretné kiaknázni oly módon, hogy menet közben két kerékre álljon. Ehhez pedig elkél a könnyű felépítés. Ezt a mutatványt segíti elő a hatalmas hátsó szárny is, aminek kinyúlását lehet állítani a mellékelt, racsnis kulcsra emlékeztető eszközzel. Ha sikerül elérnünk, hogy két kerékre álljon, akkor az alváz hátsó részén levő kis íves kiemelkedésen támaszkodik meg, hogy ne a hátára boruljon, hanem úgy haladjon tovább amíg tart a lendület. Ahogy a képeken is látható, az autók kidolgozása a nagyobb méret ellenére eléggé elnagyolt, de azért jól kivehető mindegyikről, hogy milyen típust is akar megformálni. Jelen esetben a Porsche kidolgozásával teljesen elégedett vagyok, igazából csak a hátulját érzem túlságosan egyszerűnek.

Összességében nekem tetszik ez a termékvonal, sokkal jobban el lettem volna ezzel, mint a sima Turbo Specials-zökkel. Mivel nem bontottam ki, így tapintásos minőségi beszámolót nem tudok írni, talán az lehet a gyenge pontja, hogy könnyen el tud kallódni a szárny állításhoz szükséges kulcs.

A kék Porsche a Stingray nevet kapta
Innen látszanak a fogak, amivel ki lehet tolni a hátsó szárnyat
Hátul pedig kilátszanak a fogak
Ezzel a racsnis kulcsra emlékeztetőt "szerszámmal" lehet állítani a szárny elhelyezkedését
Egészen részletesen kidolgozott az eleje
Elnagyolt, de emlékeztet egy 935-re hátulról is
1:50 méretarányú
Ekkora a méretkülönbség
A csomagolás hátulja ami egyben a használati utasítás is
A piros White Heat névre hallgat
Elég csúnyácska a hátsó szárny oldala
Van egy kis ívelt dudor hátul az alvázon, ami gondolom a teljes hanyattesést gátolja meg
Innen is jól látszik a középső támasz
A piros és a kék száma is azonos a csomagoláson: 4091A
A katalógusban levő kisautók sokszor térnek el a végleges, boltokba kerülő változatoktól. Például itt krómozott ablakokon nincs is lyuk a szárny állításhoz, a piros pedig szemmel láthatóan nagyobb fehér dekorációt kapott. (kép: Játékok a polcról)

1 megjegyzés:

Sam. Joe írta...

Burnin' Key-ből nekem van kettő is, borzasztóan ergyák. Tervezem megírni úgy, hogy szét is szedem - egyetlen X-fejű csavar tartja össze őket.

Trick Shifterem is van egy, de kilövőm nincs hozzá. Az sem igazán meggyőző.