2021/06/09

Matchbox MB-54 Chevrolet Lumina Stock Car

Gyerekkorom kisautóinak visszapótlása során néha elcsábulok olyanokra is, amik ugyan nekem nem voltak meg, de a környezetemben találkoztam velük és nagyon tetszettek.

Ilyen ez a kék Lumina is, amivel az egyik osztálytársam rendelkezett anno és első pillantásra beleszerettem. Persze nem sikerült elcserélnem vele, így egészen mostanáig váratott magára, hogy birtokoljak egyet.

Túl sok mindent már nem tudok elmondani róla, hiszen volt már a birtokomban ilyen Chevrolet, nem is egy. Az első posztban minden lényegi információt leírtam róla, de persze azt diplomatikusan elhallgattam, hogy ez a kék, a premiermodell az, ami igazán tetszik mind közül. 1990 és 1992 között került a boltokba ebben a formában, pont gyerekkorom azon éveiben, amikor a legfogékonyabb voltam az ilyesmire. Semmiféle NASCAR kötődésem sincs - hol tudtuk mi azt akkor egyáltalán, hogy mi az? - de hát tudjátok, a szerelem vak.

Ha akkor nem is, így húsz évvel később a második gyerekkoromban legalább már sikerült egyet a birtokomban tudni ebből az 1990-es NASCAR versenyautóból. Kicsit fura érzés volt újra kézbe venni, egyből előjött az emlék mikor az iskolában először tapiztam meg, igazából nem is tudom miért vártam ilyen sokat, hogy vegyek egyet.

Felnőtt fejjel is nagyon tetszik az összkép
A feliratos gumik mindig jól állnak egy versenyautónak
Sokat dob rajta, hogy a rajtszám mellett a hűtőrács és a másik "lámpa" is ki lett festve

A belseje is kellően versenyautós puritánságú

Matchbox MB-54 Chevrolet Lumina

Nincsenek megjegyzések: