2015/10/14

Matchbox Police Car

A 2000-es évek hajnala nem tekinthető a Matchbox fénykorának, mondhatni eléggé elindult a lejtőn lefelé a minőség, Majdnem bele is rokkant a márka és sajnos valami hasonlót élünk meg manapság is.

Police 452
Persze azért ebben az időben - amit nevezzünk nyugodtan az akkori tulajdonos után Tyco érának - is születtek normális, játékra termett kisautók, de jellemzően azokat csak a fantázia szülte. Ilyen volt például ez a nemrég mutatott fagylaltos autó, és ilyen a mostani alanyunk is, amit nemes egyszerűséggel csak Police Carnak, vagyis rendőrautónak neveztek el.

Mondhatni, a Matchbox megcsinálta a maga Crown Victoriáját, azaz készített egy általános rendőrautó értelmezést, még hozzá nem is rosszul. Jelen darab egy 2002-es, Rescue Chiefs nevű ötös pakkból származik, de ugyanezzel a festéssel megjelent még 4-5 másik csomagban is, utoljára 2003-ban.

A forma beleillik az akkori divatba, semmi extrém túlzás nincsen rajta. Jó ötlet volt szerintem, hogy az alvázból készültek a lökhárítók és a küszöb, ez külön feldobja. Természetesen rendőrautóként van fényhídja - bár ez manapság már nem is olyan magától értetődő -, amit a szélvédő anyagából alakítottak ki. Hasonló apróság, hogy van rajta tolóvas, antennák - persze csak a bügykei - és visszapillantó tükre.

Mégsem ezek az igazi nagy attrakciók rajta, hanem az, hogy nyitható a csomagtér ajtaja! A külsőhöz hasonlóan a beltér is szépen kidolgozott, rendes kormánya van, az anyósülés kapott egy bírságoló tömböt is.

Nem feltétlen vagyok oda a nevenincs kisautókért, de ha ilyen minőségben vannak kidolgozva akkor szerintem semmi baj nincs, csak sajnos nem ez a gyakori - bár ezt lehet, hogy nem fogjátok elhinni nekünk, mert az igazán vacakokra nem költünk, így azok nem jelennek meg ezeken a lapokon.
 A Matchbox "sajátmárkás" rendőrautója
 Hasonló márkajelzés van a már említett fagyis autón is
 A beltere is szépen kidolgozott
 Az igazi extra, a nyitható csomagtérajtó
Nem hagyták üresen a poggyászteret

8 megjegyzés:

Domján Zoltán írta...

Kis kiegészítés: a Tyco éra 1993-1997-ig tartott, utána jött a Mattel éra és 2000-ig nagyon klassz dolgokat csináltak, azután jött a lejtő 2004-ig, amikor is kihozták az új Superfast sorozatot és onnantól volt az "aranykor" 2011-ig, utána megint elindult nagyon gyorsan lefelé. Mostanában kezdenek megint normális utcai kisautókat kihozni.
Szerintem, a Police car 2006-os verziója, fekete alapon fehér ajtókkal a legjobb.
http://www.mbxforum.com/11-Catalogs/00-Software/jnmb75nda.php?uSleutel=530

Sam. Joe írta...

Klassz felfedezés! Sohasem gondoltam volna, hogy nyílik a csomagtérfedele...

porsche írta...

Az időszaki kiegészítés pontosan így van, bár a klassz dolgokkal nem értek egyet, ha csak nem a diszkós dekorációkat és a neon színek alkalmazását annak tekintjük ;-)
A Tyco elkezdte lehúzni a márkát, amin a Mattel sem segített, folytatta a tendenciát talán még rontott is. Erre próbáltam utalni, ezért nevezem ezt a korszakot Tyco érának.

Domján Zoltán írta...

Nem a dekorációra és festésre gondoltam, 1997-2000-ig, amikor jöttek az öt küllős 'konkáv' kerekek.
Pl: MB276 Dodge Viper GTS, MB288 AMG Mercedes, MB296 Chevrolet Corvette, MB296 Alfa 155, MB301 Opel Calibra, MB302 Camaro SS396, MB303 Pontiac Firebird Ram Air, MB328 El Camino, Mercedesek, Porschék, BMW modellek, Audi TT, Ford Focus stb.

RÁJEN írta...

Nem tud tetszeni ez a kocsi sehogy sem. Egyedül a kerekeit imádom.

porsche írta...

Zoltán: Gyakorlatilag az összes kivételt felsoroltad, ami elenyésző része a 1-75 és 1-100 soroknak, ahogyan manapság is van. A teljes kínálatot nézd, ne csak a jó darabokat, ennyi erővel a mostanira is mondható, hogy "húdejó", mert a 120-ból van mondjuk húsz jó, a többire meg inkább rá se nézel.

Trolleybus írta...

A noname-ek közül ez, a taxi és a limo van meg (plusz amiket ajándékba kaptam, de azok tovább lesznek ajándékozva). Nekem rögtön feltűnt, hogy nyitható a csomagtartó azon egyszerű oknál fogva, hogy az műanyagból készült, ami jócskán eltér a festett fémkasztnitól. Tényleg jól sikerült darab ahhoz képest, amolyan jövőbeli sci-fibe illő járőrkocsi. (Hunyorítva hasonlít is A pusztító c. '94-es Stallone-film jövőbeli járőrautóira, amiket anno a Hot Wheels gyártott is egy filmhez kiadott szériában, persze nálunk akkoriban nem lehetett kapni.)

Trolleybus írta...

Ja, a link: http://hotwheels.wikia.com/wiki/Demolition_Man