2015/07/05

Matchboxon kívüliek - Majorette: Peugeot 205 GTi

Nem túl gyakori vendégek blogunkon a Peugeot gyártmányai, de azt is mondhatnám, hogy erősen alulreprezentáltak. Nemrégiben jelent meg egy bejegyzés a címben említett típusról a szomszédoknál. Ennek olvasásakor jutott eszembe, hogy nekem is van 205 GTi-m, ráadásul a fotók is pihennek már a gépemen egy ideje, tehát itt a megfelelő alkalom, hogy megírjam róla a blogposztot.

Franciául Zsétéí
1984-ben dobta piacra a Peugeot a legerősebb, széria 205-ös első verzióját. Ebben még az 1,6-os motor korábbi változata dolgozott, 105 lóerőt teljesítve. 1986-ban bemutatkozott az 1,9-es verzió is, mely 128 lóerőt (később katalizátorral már csak 122-t) adott le. Az 1,6-os verziót 1987-ben módosították, hengerfejét hasonlóvá tették a nagyobb motoréhoz, teljesítménye így 115 lóerőre emelkedett. Ha hihetünk a korabeli szaksajtónak, ez az átdolgozott 1,6-os lett a GTi motorválasztékából a legjobb, mivel elég erős már, de még pörgős, míg az 1,9-es inkább nyomatékos. A motorokhoz kizárólag ötsebességes kézi kapcsolású sebességváltó társulhatott, különbség csak az áttételi viszonyokban adódott.
A kül- és beltér különbségei sem eget verőek az 1,6 és 1,9 GTi között. Kívülről a felnik és azok alatt a fékek - 1,6: elöl tárcsa-, hátul dobfék, 14 colos kerekek; 1,9: elöl-hátul tárcsafék, 15 colos kerekek -, illetve a C-oszlopon lévő műanyag elem felirata volt más. A beltérben a kárpitozás tért el: a nagyobb motorhoz, nagyobb luxusra utaló félbőr üléshuzat járt, a kisebbhez egyszerű szövet. Aki a szabadabb autózás élményét kereste, kabrióként - CTi-jelzéssel - is megvásárolhatta a típust.

Kicsiben
Jelen szeánszunk tárgyát ezzel a festéssel először az 1992-es katalógusban találni meg. Gyermekkoromban volt már egy ilyen példányom, de természetesen azt sikerült eljátszanom, így a börzéken figyeltem mindig a kínálatot, hátha találok egyet, amellyel pótolhatom. Érdekes, hogy kétszínű, versenyhangulatú festést kapott, de ezt valószínűleg nem létező autóról mintázták, mivel akárhogy kutakodtam, igazi autón még csak hasonlóval sem találkoztam az internet bugyraiban. A kül- és beltérről egyébként nem tudok többet leírni, mint a fentebb már linkelt post szerzője.

A "205 Chrono" felirat egy égbekiáltó hülyeség,...
 
 ...ugyanis csak a Citroen Visa-ból volt "Chrono" felszereltség.
 A csomagtérfedél nyílik, rajta GTi embléma.
 Szemből talán kevésbé vad a fent linkelt feketéhez képest.

1 megjegyzés:

Ferenc írta...

Ráadásul a súlyelosztása is jobb volt az 1,6-nak, így kanyarvadászatra jobb volt mint az orrtolósabb 1,9. Viszont boyracer-ek jobban szerették az egykilencnek kitolni a szemét lámpától lámpáig, mert abban több volt a kráft. Bár nyilvánvalóan kevesebb ész is kell hozzá, és élményben sem akkora mint a vértes (vagy az alpok) dombjait mászni és a motorerőn kívül kihasználni az alap bevásárlókocsihoz képest sportosra hangolt futóművet, fékeket, kormányzást, és ezekkel táncba vinni a kis mérges törpét.